2017. évi 3-4. szám

| ► Olvasási idő: 2 perc

Egy kis szünet után összevont dupla számmal jelentkezik ismét a Szolgatárs folyóirat. Reméljük mindenki talál benne hasznos olvasnivalót.

Elsőként Uzonyi Barnabásnak, a Péceli Baptista Gyülekezet lelkipásztorának igehirdetését olvashatjuk, aki Isten igaz ismerete iránti vágyunk igyekszik felkelteni. Andreas Köstenberger és Alexander Stewart néhány évvel ezelőtti közös írása különösen aktuális karácsony előtt: a szerzők szeretnének segíteni benne, hogy minél kevesebb exegetikai-homiletikai hibát kövessenek el azok, akik karácsonykor szószék mögé állnak. Id. Kovács Géza bibliai elvekkel bátorít frissen avatott gyülekezeti vezetőket ünnepi igehirdetésében. Kelemen Szabolcs Alpár a „szövetség” bibliai gondolatát járja körbe az ezt követő tanulmányában. Balla Péter, a BTA fiatal oktatója hasonló témát jár körbe, de sajátosabb fókusszal: Jézus Ószövetség-értelmezéséről gondolkodtat el bennünket. Ismét ószövetségi téma kerül elénk Békefi Bálint tanulmányában, ahol Izreal monoteizmusának kérdései jönnek felszínre. Ezután Id. Kovács Géza egy másik írását olvashatjuk, ahol Péter bibliai alakját elemzi. Tóth Sándor a gyülekezethez tartozás négy újszövetségi elvét ismerteti cikkében, igékkel alaposan alátámasztva. Ezek után egy különleges elemzést olvashatunk Bacsó Benjámintól, aki a 2016-os baptista ifjúsági felmérés főbb tanulságait foglalja össze. Kornya Mihályról tartott több helyszínen előadást dr. Mészáros Kálmán, amiről rövid beszámolót olvashatunk ezután. Szabó László, Beke László, Boncz Zoltán és Nemeshegyi Dávid a Harmat kiadó néhány újdonságát olvasta el és ajánlja figyelmünkbe a lap utolsó néhány oldalán.

Áldott ünnepeket és békés új esztendőt kívánunk olvasóinknak!

 

Olvasás

Letöltés



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .