2018. évi 4. szám

Köszöntjük folyóiratunk olvasóit! Téli számunk olyan bibliatanulmányokkal indít, melyek a Szentírást a megszokottól eltérő kiindulópontokból vizsgálják: mit mond az ige az időjárás, Mózes botja, vagy épp a lábbelik kapcsán? Az első írásban  Kovács Géza a Biblia időjárással kapcsolatos igéit veszi sorra, és sok érdekes következtetés von le ezekből. Majd Filemon Zsolt Mózes botjával kapcsolatban írt tanulmányát osztja meg velünk. A harmadik tanulmányt Nemeshegyi-Horvát György küldte szerkesztőségünknek. Ő a cipő (saru) bibliai előfordulásai kapcsán írt cikket.

A Timothy Keller nevével fémjelzett, idén ősszel megrendezett City to City Europe konferenciáról küldött nekünk beszámolót Kapitány Zsolt. A képeket Papp Attila Gyula bocsátotta rendelkezésünkre. Kelemen Szabolcs Alpár az Apostoli és a Niceai-Konstantinápolyi Hitvallásokat hasonlítja össze írásában. Folytatjuk Selmeczi Ottilia intimitásról szóló cikksorozatát.

170 évvel ezelőtt fogadta el az országgyűlés az 1848. évi 20. törvénycikket, amelyben először mondták ki a bevett vallásfelekezetek teljes egyenlőségét és kölcsönösségét. Bereczki Lajos írása több mint száz évet átölelve az idáig vezető utat mutatja be. 

Végül két baptista lelkipásztor, Bacsó Benjámin és Papp Dániel recenzióit olvashatjuk Alister McGrath, és Tom Wright legutóbb magyarul megjelent könyveiről. Illetve még rövid könyvismertetőt találhatnak lapunk olvasói az utolsó oldalon.

Kellemes olvasást!

Olvasás

Letöltés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

11 − kilenc =

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..