2020. évi 2. szám

| ► Olvasási idő: 2 perc

Szeretettel köszöntjük olvasónkat! Megérkezett lapunk idei második száma. Mi is igyekszünk reagálni a koronavírusra, mégpedig úgy, hogy több cikkünknek a fő témája a reménység, amit Krisztusban kaptunk.

Elsőként Váradi Antal tahitótfalui fiatal lelkipásztor igehirdetését olvashatjuk, aki az imádságról tanította gyülekezetét. Ez prédikáció márciusban hangzott el a gyülekezetében, a karantén idején.

Beke László a reménység teológiai fogalmát járja körbe. A reményről szól Balogh Barnabás cikke is, aki főleg bibliai példák felvonultatása segítségével fogalmaz meg tanulságokat.

Dr. Steiner József a gyülekezetépítés témájában veti össze az amerikai tapasztalatokat hazánk lehetőségeivel.

Előző számunkban Tóth Krisztián a puritánokkal foglalkozott, most pedig a pietisták jellemzőit, hitgyakorlatuk példáját tárja elénk.

Egy fontos felmérés készült a közelmúltban, ami a baptista gyülekezet internetes megjelenését vizsgálta. Kovács Viktória és Bacsó Benjámin közös cikke foglalja össze a tapasztalatokat, sok grafikonnal együtt.

Június 4-én emlékezett hazánk a trianoni döntés 100 éves évfordulójára. Szebeni Olivér cikksorozatának második része olvasható a lapban. A teljes cikk a szolgatars.hu oldalon olvasható el.

Karantén idején mindenki többet tudott olvasni. Így lehet, hogy könyvajánló is több érkezett most lapunk számára az eddig megszokottnál: Muzslai-Bízik Bencze, Boncz Zoltán, Kovács Dániel és Dr. Steiner József ajánlja Nemeshegyi-Horvát György, Paul Washer, Klaus Douglass és John Stott könyveit.

Reméljük, áldást jelent minden olvasónknak a lapunk mellett töltött idő!

Olvasás

Letöltés

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .