Amit Jézus kér, azt tegyétek meg!

| ► Olvasási idő: 8 perc

Ronnie Collier Stevens

Kedd délelőtti előadás

Utoljára köszönthetlek benneteket a gyönyörűséges névben, Isten egyetlen Fia, a Megváltó Jézus Krisztusnak nevében. Ma este sokkal inkább magyarázó igehirdetést szeretnék mondani nektek. Kérlek, nyissátok meg Bibliátokat a Jn 2,1–11-nél, ahol Jézust egy menyegzőre hívták.

hotelazur

A harmadik napon menyegző volt a galileai Kánában. Ott volt Jézus anyja. Meghívták Jézust és tanítványait is a menyegzőre. Amikor elfogyott a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: „Nincs boruk”. Mire Jézus azt mondta: „Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám”. Anyja így szólt a szolgákhoz: „Bármit mond nektek, tegyétek meg”. Volt ott hat kőveder a zsidók tisztálkodási rendje szerint, amelyekbe egyenként két vagy három métréta fért. Jézus így szólt hozzájuk: „Töltsétek meg a vedreket vízzel”. És megtöltötték színültig. Aztán így szólt hozzájuk: „Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak”. Ők vittek. Amikor a násznagy megízlelte a vizet, amely borrá lett, mivel nem tudta, honnan van, csak a szolgák tudták, akik a vizet merítették, odahívta a vőlegényt, és így szólt hozzá: „Minden ember a jó bort adja fel először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat: te pedig ekkorra tartogattad a jó bort”.

János nem a szokásos görög szót használja itt a csodára, hanem a jelnek fordítható kifejezést. Jézusnak minden csodája jel is volt egyben. Ő soha nem tett véletlenszerű csodákat, nem tett olyat, ami varázslásra, mágiára hasonlított volna, nem mutogatta magát. Én Délről jöttem, amint mondtam, és vannak ott olyan emberek, akiket úgy mondunk, hogy „tahók”, szó szerinti fordításban azt mondhatjuk, hogy „vörösnyakúak”. Nem túl okos emberek, nem intelligensen élnek, hanem bekövült előítéletek szerint. Mik lehetnek az utolsó szavai egy ilyen „vörösnyakúnak”? „Hé, ti, ezt figyeljétek!” Jézus csodái ellentétesek ezzel, nem mondja, hogy „Figyeljétek, amit csinálok”… Minden csodája olyan, mint egy példázat, mindegyikkel valami nagyon mélyet akar tanítani, akárcsak a kereszttel. Ahogy János az evangéliumát megszerkesztette, ez az első csoda, amit olvasunk. Miért ment el Jézus erre a menyegzőre? Azért, mert meghívták. Te meghívtad Jézust a te menyegződre? Folyamatosan meghívod őt a házasságodba? Őszintén vágysz az ő jelenlétére? Felismerjük jelenlétét? Dicsérjük, magasztaljuk őt a jelenlétéért? Úgy éljük a házasságunkat, hogy ő ott van?

Valószínűleg volt egy másik oka is annak, amiért Jézus elment erre a menyegzőre. Van egy elmélet, mely szerint Jézus egész szolgálata során azokat a helyeket látogatta meg, ahol olyan események történtek, melyekben Izrael elbukott, vagyis ahol az emberek gyakorlatilag elbuktak. És ő ezekre az eseményekre, ezekbe a szférákba lépett be újból, hogy újraépítse, újraszentelje, visszahozza Isten kegyelmébe ezeket a helyeket és eseményeket. Jézus születése után nem sokkal mi az első esemény, Jézus hová ment? Egyiptomba. Sokkoló hír. A kivonulás ellentéte. Nemcsak arra kell gondolni, hogy ő mint valós egyén ment el oda, hanem reprezentálta az egész Izraelt. Elutazik, elköltözik Egyiptomba, azután onnan visszaköltözik Izrael földjére. Aztán az első esemény, amit az ő felnőtt életéről tudunk, hogy bemerítkezik. Amikor kiemelkedik a hullámokból, mi történik? Az egyetlen esemény történik meg, amikor Isten lényének harmadik személye, a Szentlélek szemmel láthatóan megjelenik galamb formájában és rászáll a víztől még nedvesen csepegő Jézusra, mint ahogy a galamb Noé bárkájából kirepült és megtalálta a szárazföldet. Aztán Jézus Krisztus a pusztába kerül és megkísértetik, amint az első Ádám is megkísértetett. De nemcsak úgy, hanem másképpen. Az első Ádám egy kertben kísértetett meg, ahol mindene megvolt, amire szüksége volt. A második Ádámnak semmije sem volt a pusztában, amire szüksége volt. Az első Ádám rózsákat kapott a kertben tövisek nélkül, a második Ádám pedig töviseket kapott rózsák nélkül. Vasárnap este láttuk, hogy az első Ádám annyit ehetett, hogy jóllakásig nyelte a falatokat, a második Ádám pedig visszautasította bármilyen étel elfogyasztását, miközben éhezett. Vasárnap láttuk, hogy ami az elsők között tönkrement a bűneset után, az a házasság volt. A szégyen és egymás vádolása belépett a kapcsolatba, és minden tönkrement, minden nehézzé vált ezután… Miután Jézus bemerítkezett, megkísértetett, akkor elment egy menyegzőre, hogy olyan ajándékot biztosítson ott, amit csak ő tudott biztosítani… A házasság olyan ajándék, melyet Isten minden férfinak kínál. Soha nem szolgáltam olyan esküvőn lelkipásztorként, ahol nem két keresztény házasodott volna össze. Nem adnék össze soha egy hívőt egy nem hívővel. De az lehet, hogy összeadnék két nem hívőt egymással, ha engedik, hogy arról prédikáljak, amiről én szeretnék. Akkor megfontolnám. Azért, mert a házasság olyan ajándék, melyet Isten minden embernek kínál. Vannak olyan nem hívők, akik relatívan boldogan élnek a házasságban, és vannak olyan házasságok, ahol hívők házasodnak össze és boldogtalanok lesznek. Nem tudom azt mondani, hogy mindenre kiterjedően igaz, de vannak emberek, akik boldogok a házasságokban. De minden házasságban vannak olyan helyzetek, amikor „elfogy a bor”. Általában ez nem az esküvői vacsorán szokott történni a mézeshetek előtt. Ez egy extrém helyzet itt, cikis, kellemetlen, de megtörtént itt. Nagyon szeretnélek biztosítani benneteket, mielőtt a következőt elmondom, hogy én tényleg komoly baptista ember vagyok. Bár most sokat fogok beszélni a borról, ezért kicsit el fogtok gondolkodni az előbbi állításom igazságáról, de én egy felavatott déli pásztor vagyok, és 1978 óta szolgáltam több gyülekezetben is. A teológiám, a felekezeti elkötelezettségem nem változott meg. Az én teológiám spurgeoni teológia. Ha nem értek egyet Spurgeonnel, akkor lefekszem és megvárom, míg elmúlik. Van egy aláírásom is Spurgeon-től, amit szívesen megmutatok, de nem engedem, hogy bárki hozzáérjen. A legtöbb tudós, akitől nagyon sok könyvet olvasok és sokat idézek, presbiteriánus teológus. Néha kérdezik tőlem, akkor miért nem vagy te is presbiteriánus? Nagyon szeretnék az lenni, mert mindegyikük okosabb és gazdagabb, mint én…de egy dolog visszatart ettől. Kérdezik tőlem, mi tart vissza? A Biblia. Na de azért a következő mondataim után talán el fogtok gondolkodni, hogy tényleg baptista-e ez az ember. Azt olvassuk, hogy meghívják Jézust és tanítványaival együtt elmegy erre a menyegzőre, ahol az anyja mondja, hogy nincs már több boruk. Dan Wallace-nek, aki a görög nyelv tudósa, másrészt a barátom, van erre egy teóriája. Szerinte így kellene érteni Jézus válaszát, hogy Mária azt mondja neki, hogy „volt elég borunk, rád számítottunk, csak arra nem számítottunk, hogy te öt tanítványoddal együtt ­jössz, akik keményen isznak… és most már nincs több borunk”. Ez nem az én teóriám. Ez Dan Wallace teóriája…

fiatal pár

Van valami misztikus dolog, ami Jézus válaszában található. Mária nem akar semmi rosszat, kedvesen és lágyan fogalmaz meg egy kérést. Jézus pedig keményen válaszol: „Asszony, mi közöm hozzá, nem jött még el az én órám”. Tudjuk, hogy Jézus tökéletes volt és sohasem vétkezett. Valószínűleg tehát ez rendben volt így. De ha valaki így beszélne az anyjával, mondjuk az én egyik gyerekem, azt mondanám, ne merj így beszélni még egyszer az anyáddal. De ezt nem mondhatjuk, mert ez Jézus. De akkor miért válaszol ilyen „ide nem illő” módon, amikor kedvesen kérdez valamit Mária, ő pedig kemény választ ad. Úgy gondolom, a legtöbben tudjátok erre a választ, de ha mégsem, akkor kulcsot adok, ami segít nektek az evangélium tanulmányozásában. Jézus nem a szavakra reagál, hanem Mária gondolataira válaszol. Észrevettétek már ezt Jézus többi beszélgetésében is? Látszólag úgy tűnik, mintha nem arra válaszolna, ami elhangzik. Azért, mert ő tudja, mit gondolnak az őt megszólító emberek, akik próbálják „becsomagolni” a mondanivalójukat. De Jézus a szavakat kikerülve a gondolataikra válaszol, és soha nem kerüli meg a témát. Ezt Jn 1-ben is látjuk. Aztán amikor a menyegző után elmegy Jeruzsálem felé és megtisztítja a templomot. A zsidók megkérdezik, hogy milyen hatalommal teszi, amit tesz, mi bizonyítja hatalmát? Erre azt mondja Jézus, hogy rombolják le a templomot, és három nap alatt felépíti. Hogy jött ez ide? Jézus a gondolataikra válaszolt, nem a szavaikra. Azt akarták mondani neki, mutass egy jelet az életedből, hogy neked van hatalmad. Azt gondolták, ezért meg fogunk ölni, amit tettél. Erre válaszol Jézus, ha meg akartok ölni, hát öljetek meg, oké, de a harmadik napon fel fogok támadni. Mi a helyzet Máriával? Ő egy zsidó édesanya, aki kezd türelmetlen lenni. Hiszen már 30 éve várok valamire. Valószínűleg ezen gondolkodott Mária. És édesanyád már nem fiatalodik. Jó időzítés lenne, hogy megmutass valamit abból, amit csak te meg én tudunk. Jézus erre mondja, hogy nem, még nincs itt ennek az ideje. Ha csak a szavakat halljuk, akkor csak a „nem” szót halljuk. Láttok ebben a versben még valamit? Én csak a „nemet” hallom itt. De Mária már az „igent” hallja. Mi itt vendégek vagyunk egy római katolikus országban, és néhányan közületek is ebben az egyházban nevelkedtek fel. A feleségem is római katolikusként nőtt fel, ráadásul a tolmácsom is. Nekünk vendégeknek tisztelettel kell viszonyulnunk a vendéglátóink felé, amennyire csak lehet, amíg ez az Igével nem ütközik. Sok dolog van, amiben nem értünk egyet a római katolikusokkal, az egyik ilyen dolog például Mária szerepe. Biztosak vagyunk abban, hogy a római egyház feljebb értékeli Mária szerepét, mint amit a Biblia mond. De óvatosnak kell lennünk, hogy erre hogyan reagálunk. Miközben ellenállunk annak, amit ők tesznek, ne lendüljünk át a másik végletbe, mint az inga, és nehogy alacsonyabbra értékeljük Máriát, mint amit a Biblia mond.

Logo_twitterAz egyik legnagyobb tesztje a mi életünknek is, amikor Isten nemet mond egy kérésünkre vagy Isten olyat ad nekünk, amit nem akarunk.

Hihetetlen lelki modell számunkra ebben az igeszakaszban is Mária. Az egyik legnagyobb tesztje a mi életünknek is, amikor Isten nemet mond egy kérésünkre vagy Isten olyat ad nekünk, amit nem akarunk. Ismertetek már olyan személyt, aki valami olyat kapott vagy nem kapott, amit ő akart, és azáltal próbálta Istent „büntetni”, hogy elkezdett engedetlenkedni. Volt már neked is ilyen helyzeted vagy kísértésed az engedetlenkedésre, amikor Isten nem hallgatta meg a kérésedet? Kevésbé voltál ezért imádkozó, kevésbé dicsőítetted őt, mert nem úgy cselekedett, ahogy te szeretted volna? Jézus nem úgy válaszolt, ahogy Mária szerette volna, és erre Mária? Abban a pillanatban odaszaladt a szolgákhoz és azt mondta, hogy mindent tegyenek meg, amit Jézus mond nekik. Észrevettétek? Ez a jó válasz. Ha Isten nem adja meg mindazt, amit szeretnél tőle, az nem a te dolgod, inkább azzal foglalkozz, hogy mindent megtegyél, amit ő szeretne tőled… Mielőtt ideköltöztem, a Tennessee állambeli Memphisben éltem. Memphisben a legjobb keresztény lelkigondozók 90 USD-t keresnek óránként. Öt éven keresztül Dallasban éltem, ahol a legjobb keresztény lelkigondozók, tanácsadók 150 amerikai dollárt keresnek óránként. Tudjátok miről szól a Jn 2,5? A legjobb lelkigondozásról, lelki tanácsadásról, mely valaha is volt a világtörténelemben és az irodalomtörténetben, és ez egy asszonytól jön. Egy olyan asszonytól, akinek a kérését most utasították el. Bármit, amit kér tőletek, tegyétek meg. Hallottatok már ennél jobb lelkigondozást, amit mondhatnátok az embereknek? Amit Jézus kér, azt tegyétek meg. Volt-e már a házasságodban, az életedben olyan, amit nagyon szerettél volna, vagy a gyerekeid életében és imádkoztál érte, és nem történt meg? Amit Jézus mond neked, azt tedd meg. Biztos volt olyan, hogy csalódott voltál, csalódtál Istenben. Akkor ez az egy mondat vigasztaljon: amit ő mond néked. Szeretted volna, hogy nagyobb legyen a szolgálatod eredménye, vagy jobban értékeljen téged a gyülekezet, vagy egy kicsit több pénz legyen a számládon? Bármi történik, amit ő mond, azt tedd. A 7. versben aztán valóban bekövetkezik, hogy Jézus mond valamit a szolgáknak. Ami nyilvánvalóan fárasztó lesz és értelmetlennek tűnik. Azt mondja, hogy 72 gallon, azaz kb. 200 liter vizet töltsetek a korsókba. Minek? Már három napja végezzük itt a munkát… Tudod, milyen fárasztó dolog kis edényekkel meregetni a vizet a nagy kőedényekbe? De ezek olyan szolgálók voltak, akik jó szolgálók voltak, tudták, hogy szolgálniuk kell, nem értették, miért, de megcsinálták.

Logo_twitterAz első vacsoránál voltak szolgák, de nem volt boruk. Az utolsó vacsoránál volt bor, de nem voltak szolgák.

Figyeljetek, nagy bibliatanítók, most van hozzátok egy tesztkérdésem. Ez az első különleges alkalom, egy vacsora, egy fogadás, melybe Jézus nagyon aktívan bekapcsolódott. És átvette a vezetést. Melyik volt az utolsó alkalom? Az az „utolsó vacsora” volt. Megint egy kérdés: Mi hiányzott az első vacsoránál? Bor. És mi hiányzott az utolsónál? Ott volt bor? Volt. A szolgálók hiányoztak ott! (Ki mondta először, hogy „szolgálók”? Általában öt perc szokott lenni, mire valaki kitalálja a választ… Nem súgtam, angolul érkezett a válasz: „servants”.) Az első vacsoránál voltak szolgálók, de nem volt boruk. Ki adta a bort? Jézus. Az utolsó vacsoránál volt bor, de nem voltak szolgák. És Jézusnak meg kellett mosnia a tanítványok lábát, akik túl büszkék ahhoz, hogy egymás lábát mosták volna meg… Ez a 12 férfi Jézussal élt és vele szolgáltak három és fél évig, és nem értették meg a lényeget. Hogy fel kell venni a szolgai formát. De ő tudta… Lehet, hogy nem lesz a tiéd a legnagyobb gyülekezet, vagy nem találod meg az életben azt a szolgálatot, melyet legjobban értékelnek mások. De azt megtehetjük, hogy hűséges szolgák legyünk és ez nagy dolog… Szóval a szolgák megteszik, amit Jézus mond, és azt is mondja, hogy „Vigyetek belőle a násznagynak”, aki meg is kóstolja (9. vers) és ezt mondja: „De hát ez bor!” Tudom, hogy néha úgy érezzük, minket inkább arra hív Isten, hogy a bort változtassuk vízzé… Ez az ellentéte annak, amit Jézus tett. Talán az egész világ úgy gondolkodik, hogy ahol a baptisták megjelennek, ott vége a bulinak… Én nagyon szeretem a puritánokat. Majdnem mindent, amit az amerikai puritánokról tudunk, azt az ellenségeiktől tudjuk. Volt egy Mencken nevű ateista ember, aki 1956-ban halt meg, szerinte a puritán szó jelentése, hogy valaki állandó félelemben érzi magát, és attól fél, hogy valaki más meg nagyon jól érzi magát. De ez hazugság. John Macaulay a XIX. század egyik legnagyobb keresztény írója azt mondta, hogy a medveviadalokat nem azért ellenezték a puritánok, mert a medvék rosszul érezték magukat, hanem mert az emberek élvezték a medvének okozott szenvedést. Ez hazugság. A Bibliában hívő keresztényeknek kellene lenniük a legörömtelibb személyeknek. Jézus eljött erre a bulira, ahol kifogytak a borból és nem mondta, hogy „úgy kell nekik”. Azt mondta, hogy bulizzunk tovább! Nem kell leállni a partival. Itt vagyok, és én vagyok az oka, hogy a party tovább mehet… Félreértés ne essen, én nem iszom alkoholt egyáltalán. Nem próbálok ebben félrevezetni senkit. Csak próbálom értelmezni ezt a szöveget, és minden ember számára elérhetővé tenni az alkalmazását.

Logo_twitterA sátán a jót mutatja előre, aztán jön a rossz. Jézus a rosszat mondja előre: ha utánam akarsz jönni, akkor kereszthordozásra lesz szükséged. A legjobbat a végére tartogatja.

Valahogy helyre kellene állítani a keresztények jó hírét, ami a nem keresztények szemében sajnos nagyon megromlott. Hogy ez mikor történt, azt nem tudom, de azt gondolom, az okokat keresve a római katolikusokkal itt biztosan nézeteltérésbe kerülnénk. Említettem, hogy Mária személyével kapcsolatban vannak köztünk nézeteltérések. Hiszen ennél sokkal fontosabb vitapontok is léteznek közöttünk, Mária személye az első öt pontban nincs is benne. De itt van például a transzszubsztanciáció. Ők azt hiszik, hogy az epiklézis során, amikor a pap hívja a Szentlelket, a kenyér szubsztanciája a pap közbenjárására átváltozik Jézus testévé és a bor átváltozik Jézus vérévé. Persze ez nem történik meg. De ha mégis megtörténne, nem hiszem, hogy a felszentelt katolikus papok hatalmat kapnak arra, hogy ezt meg tudják csinálni. De egyébként a transzszubsztanciáció ott van a Bibliában. Isten tud szubsztanciákat átalakítani, anyaglényegeket más anyagokká. Az Ószövetségben a folyó vérré válik. Kánában a víz borrá válik. Ez mind transzszubsztanciáció.

Nem tudom, pontosan mikor történt a csoda, a víz kiöntésekor vagy a pohár felemelésekor, vagy amikor a folyadék elérte a nyelvet, amikor megkóstolta… Csak azt tudom, hogy megtörtént. „Mindenki a jó bort először hozza, itt pedig a legjobb bort a végére tartogatták”. Isten ilyen, a legjobbat a végére tartogatja. Jézus elmondja, milyen nehéz dolgunk lesz. De a sátán pedig hazudik és eltorzítja a dolgokat. Például hogy itt van a szex, amire a sátán azt mondja, nem kell a házasságra tartogatni, csináld bátran, nagyszerű lesz! Nem szól a sátán a váratlan, nem kívánt terhességekről, amikor a kisbabát vagy megölik az abortusszal, vagy árvaházba teszik, vagy a felek nem akarják valójában azt a házasságot. De nem mondja a sátán azt sem, hogy össze lehet szedni betegségeket. Nem mondja, hogy egyszer majd találkozol valakivel, akit annyira megszeretsz, hogy örökké vele akarsz élni, és ha majd vele találkozol, és legelőször ágyba bújsz vele, az valami csodálatos dolog lesz. Hogy azt mondhasd neki, nekem te vagy az első és mindig az is maradsz. A sátán ezeket nem mondja, ehelyett azt mondja, hogy „Hajrá, csináld, ­miért várnál, és mi van, ha meghalsz, mielőtt házas lennél?!” A sátán a jót mutatja előre, aztán jön a rossz. Jézus a rosszat mondja előre, ha utánam akarsz jönni, akkor kereszthordozásra lesz szükséged. Amerikában nagyon ráálltunk a próféciákra. Ott van például Mt 24, ahol hatalmas kivetítőkön elemzik, lerajzolják, magyarázzák, mit jelent a fügefa, mi a pusztító utálatosság stb. De nem beszélnek a 9. versről, ahol arról van szó, hogy meg fognak benneteket ölni. Amikor meg jönnek a muszlimok, akkor sírnak, nyafognak… „Jaj, elveszik tőlünk a kereszténység uralmát!” Pedig a Biblia erről beszél. A pogányoknak fogalmuk sincs, Isten milyen ajándékokat tud adni. Ők kitalálnak történeteket az isteni ajándékokról, amelyekben mindig van valami különleges meglepetés, ami az elméjükben megragad. Páris történetében az volt az isteni ígéret, hogy a világ legszebb asszonyát kapja ajándékba. Valóban a világ legszebb asszonyát, Helénát kapta, de az istenasszony elfelejtette említeni, hogy Heléna már házas, és a férje egy nagy harcos, barátokkal és hatalmas hadsereggel. Így kezdődött a trójai háború. Amikor az egyik pogány király megkapja az arany érintésének fantasztikus ajándékát, mert imádta az aranyat, de aztán megpróbálta megenni a kenyeret, ami egyből arannyá vált, és a kislányát is megpróbálta megölelni, és a kislány is arannyá vált… A pogány mitológiában sok történetből látszik, milyen kellemetlen meglepetéseket, szennyezett ajándékokat tudnak adni a pogány istenek. A Biblia Istene nem ilyen. Ő az elején elmondja a keresztet, hogy utálni fognak titeket mások és meg fognak majd ölni. Aztán ad ígéreteket. Egy napon meglátjátok majd az Emberfiát és akkor koronát kaptok majd. Egyszer azt halljátok majd: „Jól van, jó és hű szolgám.” Ahogy mondja Pál az első korinthusi levélben: „Amit szem nem látott, amit fül nem hallott, azokat készítette Isten az őt szeretőknek.” El sem tudjuk képzelni, ez milyen jó lesz.

Logo_twitterŐ a legjobb minőségű bort adta, és ő kapja a legrosszabbat.

Jn 2-ben található Jézus első csodája. Milyen ajándékot adott Jézus Kánában? És mi a legutolsó ajándék, amit ő kap? A kereszten bort kap, de egy nagyon alacsony minőségűt, ecettel elegyített bort. Ő a legjobb minőségű bort adta, és ő kapja a legrosszabbat. Mit kap? Az átkot. És ő mit ad? A megváltást, a bűneink lefedését… Kivé, mivé szeretnél válni a házasságodban? A szolgálatodban? Lehet, hogy úgy érezzük, vagy úgy érzed, hogy tövist kaptál a házasságodban vagy a szolgálatodban? Mi közöd hozzá? Kövesd Jézust! Mit szeretnénk mi adni neki? Tövist szeretnénk adni? Elmondod az egész világnak és körülötted mindenkinek, ahogy a feleséged bánik veled? Vagy lefeded a másik bűnét? Megváltó típusúan cselekszel? Vagy keserű, rossz bort kapsz és azt adod tovább? Csodálatos mennyei Megváltónk, mennyei Vőlegényünk van! Eddig mindig másokra hagytam az imát, de most én fogok imádkozni…

Imádkozzunk! Atyánk, mindnyájan tanítók vagyunk és tapasztaljuk, hogy könnyű tanítani, de sokkal nehezebb alkalmazkodni, engedelmeskedni. Atyám, azért imádkoztunk a konferencia elején, hogy ne csak az ige hallgatói, hanem annak megcselekvői is lehessünk. Kérünk téged, hogy hozz fényt a házasságunkba! Segíts nekünk, hogy egyre jobban érezzük magunkat a házasságunkban. És higgyünk abban, hogy te meghallgatod a kérésünket, bárhogyan is, de járjál velünk úgy, hogy mindig áldással válaszolhassunk. Hogy mindig át tudjuk változtatni a rossz bort, ha azt kapunk, jóvá, és ezáltal is egyre hasonlóbbakká legyünk Jézus Krisztushoz. Az ő gyönyörű nevében. Ámen.

 

Az előadást szövegét lejegyezte: Jeviczky Andrea

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .