Az Újasszír Birodalom expanziójának vázlata Samária bukásáig

Berde Imre

Berde Imre a Kabai Baptista Gyülekezet tagja, ahol elsősorban a gyülekezeti dicsőítésben szolgál. Történelmet tanult a Debreceni Egyetemen, amit munka mellett jelenleg is folytat, immáron a Nyíregyházi Főiskolán. Jelen írása lezárult szakdolgozati és folyamatos tudományos diákköri kutatómunkájához kapcsolódóan íródott ismeretterjesztő tanulmány.

 

1. Bevezetés. Az asszír birodalomelmélet vázlata

Az asszír birodalomelméletről szóló jelenlegi kutatási eredmények az asszír állami kereteket egyfajta integrációként vagy államközösségként¹ fogják fel. Ezt a képet kissé árnyalja az az elmélet, mely szerint az asszír hódítások a világuralom megvalósítását célozták meg, amit elsősorban ugyan vallási alapon legitimáltak,² de a gazdasági-társadalmi okok is mindenképpen jelentősek.³ „Az istenek tulajdonképpen a saját hatalmukat és tekintélyüket kölcsönözték az egyetlen uralkodónak (valamint egy szűk, választott elitnek), hogy az emberek egy eszményi és békés társadalom létrehozására irányuló erőfeszítéseit összehangolja és koordinálja”.⁴ Vagyis az uralom kiépítésének mint a különféle területek szinkronizációs folyamatainak összessége az egyén szintjéig kialakított központi szabályozás révén öltött testet, melynek alapja az ideológia.⁵ Ennek elterjesztését a hosszú távú politika jegyében a társadalomszervező erőként is definiálható propaganda valósította meg, melynek legmagasabb fokozatát az egyén szintjéig nyúló, így a társadalmi cselekedeteket átdefiniáló, tudatalattit átprogramozó indirekt vizuális-ideológiai propagandában érték el.⁶

Emellett természetesen fontos szerep jutott a katonai-politikai érdekeknek is, de ezek sok esetben csak reprezentatív-pszichológiai jelentőséggel bírtak, hiszen egy birodalom létrehozása fele annyi erőfeszítést sem kíván, mint a megszerzett területek megszervezése és megtartása, azaz integrációja.⁷ Komoly beavatkozások elsősorban a gazdasági integráció épségét veszélyeztető vagy a területi bővítéshez kapcsolódó eseményekkel jelentek meg, ami az uralom legitimációját⁸ is megkérdőjelezte. Igaz, ezt az állítást nehéz bizonyítani, hiszen a háború és béke kérdéskörébe vezetne a gondolatmenet,⁹ de ez nem is feladata jelen ismeretterjesztő tanulmánynak. Ezért sallangmentesen, a gazdaságpolitikai oldalról próbáljuk meg felvázolni az Újasszír Birodalom mint komplex intézményrendszer¹⁰ terjeszkedését, amivel párhuzamosan az ehhez szorosan kapcsolódó gazdasági-társadalmi és katonai összefüggéseket is megemlítjük. Mindezt egy önkényesen meghúzott kronológiai határig, nevezetesen Samária bukásáig tesszük.

 

2. Az újasszír expanzió korai szakasza (i. e. X–IX. század)

Az újasszírok területi terjeszkedését az i. e. XI–X. századi arám népvándorlás indította el, ami Aššur Elő-Ázsiától való gazdasági elszigetelődését jelentette.¹¹ II. Aššur-dān (i. e. 934–912) válságkezelő reformintézkedései¹² nem jelentettek végleges megoldást a gazdasági-társadalmi helyzet stabilizálására, viszont a reformok révén megteremtődött a zsákmányszerző katonai hadjáratok gazdasági alapja,¹³ ami meg is nyilvánult az észak-szíriai és Örmény Hegyvidék környéki zsákmányszerző vállalkozások indításában és Észak-Mezopotámia Hábur-völgyig terjedő részének Aššur fennhatósága alatt való egyesítésében.¹⁴ Ez az állapot egy szilárd belpolitikai és gazdasági helyzetet eredményezett ugyan, fenntartásához viszont már az i. e. X–IX. század fordulójától kezdetleges, de újfajta¹⁵ agresszív expanzionális külpolitikát kellett folytatni, amit II. Adad-nirāri király (i. e. 911–891) központosított uralkodói hatalma még hatékonyabbá tett.¹⁶ Utóda, II. Tukulti-Ninurta (i. e. 890–884) a Zagrosz és Samarra térségéig hódított sikeresen.¹⁷

Az első – újasszír palotareliefek szerint¹⁸ – legjelentősebb uralkodó, akitől az igazi birodalmi fejlődést számíthatjuk, az II. Aššur-nāsir-apli (i. e. 883–859), akihez az újasszír hadsereg¹⁹ világtörténelemben is jelentős újításokkal való megszervezése fűződik.²⁰ Fejlesztései főleg a harci szekerek számának megsokszorozásában,²¹ valamint a lovasság és harci szekerek²² tömeges, reguláris fegyvernemként való szisztematikus²³ alkalmazásában érhetők tetten,²⁴ legalábbis a lovasság a harci kocsitól való elszakadásának és önállósulásának érdekes, átmeneti megoldásaként jelenik meg.²⁵ Idetartozik, hogy ő alkalmazta először a foglyul ejtett idegen lovasok hazai hadseregbe²⁶ való besorozását.²⁷

Azonban a sikeres hódításokhoz nagyban hozzájárult a műszaki alakulatok megszervezése is, melyek a városok ostrománál bevetett hadigépeket kezelték, illetve a szállítás-utánpótlás folyamatát bonyolították.²⁸ Az állatokra²⁹ és fémekre³⁰ irányuló „meghatározatlan mennyiségű és rendszertelen”³¹ zsákmányszerzés, mint legfontosabb állami jövedelemforrás, II. Aššur-nāsir-apli uralkodása idején jelent meg nyíltan és vált tartóssá.³² Az i. e. VIII. század végéig folyamatosan növekvő³³ asszír vaséhség, mely a hódítások növekedésével volt arányos, a szíriai vas és ezüst tranzitkereskedelem³⁴ és a kis-ázsiai, illetve urmia-tavi vasércbányák megszerzésével enyhült egy ideig.³⁵ De az elefántcsontból készült tárgyak, a drágakövek, a rendkívül díszes és színes kelmék, a szíriai borok, a különféle olajok és egzotikus növények is fontos célpontok voltak mint luxuscikkek a zsákmányszerzéskor.³⁶ Tehát az extenzív gazdálkodást folytató újasszír államnak a szíriai térség kiváló zsákmányszerző forrás volt, melyet ki is használt.³⁷

A néhány kivételtől eltekintve³⁸ politikailag széttagolt, nem nagy területű, kereskedelmi utak mentén fekvő, városközpontok körül kialakult, egymással versengő kereskedőarisztokráciák által irányított territoriális államocskákból álló Szíria nem volt nehéz préda a zsákmányszerzők számára,³⁹ akik még a föníciai térséget is meghódoltatták⁴⁰ i. e. 875⁴¹ körül.⁴² Így asszír tartománnyá még nem, csupán adófizetőkké váltak ezek a (város)államok.⁴³ De ez a módszer általában is jellemző volt a zsákmányszerző hadjáratokra, melyeknek a célja nem a hódítás,⁴⁴ hanem az asszír befolyási övezet kijelölésével a „hiányzó javak megszerzése”⁴⁵ volt még ekkor.⁴⁶

Az újasszír terjeszkedés okai III. Šulmānu-ašarīdu idején (i. e. 858–824) egy igen fontos elemmel bővültek. Nevezetesen a – főleg – mezőgazdasági és uralkodói kultúrpolitikai⁴⁷ humánerőforrás-hiány zsákmányszerzéssel való pótlásával.⁴⁸ Azonban ennek megvalósítására már komolyabb ellenállásokat kellett leküzdenie. Ugyanis a közel-keleti régió államai az i. e. IX. század közepére igen fejlett központosított államszervezettel, erős gazdasági-társadalmi jellemzőkkel bírtak.⁴⁹

A folyamat felvázolásának elején meg kell említeni, hogy az egyes, földrajzilag is jól elkülöníthető államok gazdasági potenciálját az elő-ázsiai árucsere lebonyolítása jelentette.⁵⁰ Ez az egyes hazai speciális termelési ágazat⁵¹ túltermeléséből fakadt, ami szükségszerűen munkamegosztásos rendszert eredményezett a régióban.⁵² Ez a rendszer sajátosan párosult a hazai fejletlenebb gazdasági szektorokkal, természetesen az önellátás jegyében.⁵³ Ez persze az állami gazdaság és javak védelmét is egyre inkább ösztönözte.⁵⁴ Asszíria ezt az új gazdasági helyzetet a saját javára próbálta fordítani, és a katonai erejét kihasználva igyekezett erőszakosan megszervezni az elő-ázsiai gazdaságot, az asszír extenzív gazdaságpolitika szolgálatába állítva azt.⁵⁵ Ehhez társult még, hogy a föld- és zsákmányszerző hadjáratoknál, tehát az extenzív gazdálkodásnál olcsóbb megoldás nem igazán létezett a gazdasági hegemónia megszerzésére és megőrzésére.⁵⁶ Ez tehát folyamatos asszír zsákmányszerző hadjáratokat jelentett, melyek geográfiai aspektusát vizsgálva az iráni és délkelet-anatóliai ritkán lakott és katonailag nehéz, hegyvidékes, de termékeny területek vazallussá tételét követően is bizonyossá vált, hogy az elsődleges gazdasági érdekek ott nem realizálhatók,⁵⁷ csak az Afrikát és Ázsiát hídként összekötő, rendkívül fontos kereskedelmi utakkal rendelkező sziroföníciai–palesztinai térségben.⁵⁸ Ennek egyik oka valószínűleg az i. e. IX. században igencsak az asszír fenyegetés hatására,⁵⁹ egyetlen király uralma alatt egyesült⁶⁰ Urartu domborzati viszonyai és városépítészeti kultúrája lehetett.⁶¹ Esetleg katonai-stratégiai okokra következtethetünk még a zagroszi-anatóliai hadjáratokat illetően, illetve a hűbérállamoktól szedett hadisarc összege mellett az ipari és mezőgazdasági anyagforrások jelentettek indítékot a katonai expedíciók⁶² kivitelezésére.⁶³

Az újasszír agresszió miatt⁶⁴ szerveződött meg i. e. 854-ben Ahuni arámi uralkodó lázadása,⁶⁵ mely elbukott, majd a lokális-regionális vitákat félretéve⁶⁶ az egyik legjelentősebb katonai koalíció alakult meg az újasszír érdekek ellenében, mégpedig a szíriai városok szövetsége, melyhez Egyiptom, Izrael királysága,⁶⁷ Fönícia és arab sejkek is csatlakoztak.⁶⁸ A legjelentősebb ütközetre az Orontész mentén, Qarqar mellett került sor i. e. 853-ban,⁶⁹ mely nem végződött egyértelmű asszír győzelemmel,⁷⁰ bár a zsákmányszerző célját elérte.⁷¹ Ebbe természetesen az észak-mezopotámiai agrárszektor humánerőforráshiány-pótlását célzó deportálások is beleértendők.⁷² Sőt, ahogy említettük, nagyjából III. Šulmānu-ašarīdu uralkodásától számítható a munkaerő biztosítása az újasszír hadicélok centrális elemének,⁷³ ami a leigázott lakosság megkímélésében és a csupán megfélemlítésül szervezett csoportos és látványos kivégzésekben mutatkozott meg leginkább.⁷⁴

Az újasszír meghódított területeket érintő birtokpolitika egyébként a földek királyi tulajdonba vételének elvén alapult.⁷⁵ Az uralkodó tehát a saját birtokaiból adományozott az állami-katonai apparátus felső vezetőinek nagybirtokokat,⁷⁶ akik saját tőkéjükből és kölcsönökből valósították meg a szükségesnek vélt beruházásokat.⁷⁷ Ezeket pedig nagyobbrészt⁷⁸ 5 hektáros telkekre osztva műveltették a wardumokkal⁷⁹, errēsumokkal⁸⁰ és širqumokkal⁸¹, vagyis a hadjáratok során családjukkal együtt deportált telepesekkel, akik a király tulajdonát képezték, telekkel együtt áruba bocsáthatók voltak, de a jogokkal bíró és termelőeszközöket birtokló földművelő réteget alkották.⁸² A telekhasználatért a telek paramétereitől függően legfeljebb a termés egyharmadáig földjáradékot fizettek,⁸³ melyet a katonai-földbirtokos vezetőréteg kapott meg.⁸⁴ Fontos megjegyezni, hogy az i. e. VII. századra egységesen telkes földművelői viszony alakult ki, mely a személyi-jogi korlátozást ugyan megtartotta, de az örökösödést például nem tiltotta, sőt előírta, ami a telkek paramétereinek és adókötelezettségeinek függvényében a vagyoni-társadalmi differenciálódást eredményezte.⁸⁵

 

3. Az újasszír expanzió hanyatló szakasza (i. e. VIII. század első fele)

III. Šulmānu-ašarīdu uralkodásának vége felé valószínűleg belefáradt az évenkénti hadjáratok vezetésébe, így maga helyett a tapasztalt Dajjān-Aššur turtānut tette meg az asszír hadsereg vezetőjévé.⁸⁶ Valószínűleg ebből bontakozhatott ki i. e. 828-ban az Aššur-danin-apla⁸⁷ vezette felkelés,⁸⁸ mely az i. e. 820-as évek végéig húzódott el.⁸⁹ Habár a lázadáshoz a nagyobb asszír városok többsége csatlakozott Kalhu kivételével, a király halála után másik fia, V. Šamši-Adad lett az új asszír uralkodó (i. e. 823–811) Marduk-zākir-šumi babiloni uralkodó segítségének köszönhetően.⁹⁰ Hadjáratainak kimagasló eredménye a jelentős mennyiségű lózsákmány, melyet a médekkel és Urartuval vívott háborúkban szerzett.⁹¹ Halála után kiskorú fia, III. Adad-nirāri (i. e. 806–783) helyett felesége, Šammuramat⁹² uralkodott (i. e. 811–806).⁹³ Ezt követően az Újasszír Birodalom viszonylag gyors területi terjeszkedését a királyi hatalom meggyengülésével IV. Sulmānu-ašarēdu,⁹⁴ III. Aššur-dān és V. Aššur-nirāri regnálása alatt a hanyatlás korszaka követte (i. e. 783–745), melynek során fokozatosan a tartományi helytartók ragadták magukhoz a királyi jogosítványokat.⁹⁵ Igaz, hogy még III. Adad-nirāri vezetett sikeres nyugati hadjáratokat az i. e. 796-ig, mely a szíriai elnyomás⁹⁶ alatt lévő Jóás király (i. e. 800–785) vezette Izrael számára fellélegzést hozott ugyan,⁹⁷ de ezért be kellett állnia Asszíria adófizetőinek sorába.⁹⁸

Az asszír állam lezüllése során a tartományurak egészen a saját zsákmányszerző expedíciókig merészkedtek,⁹⁹ melyek kétséges eredményei nem elégítették ki a szükségleteket.¹⁰⁰ A hadjáratokat kikényszerítette és a gazdasági-társadalmi lecsúszás kezelését nehezítette, hogy az i. e. VIII. század közepére Asszíria szinte teljesen elveszítette exportcikkeinek, az ólomnak és gyapjúnak az elő-ázsiai piacát.¹⁰¹ Ennek legfőbb oka a népszerű bíborfestéssel dolgozó gyapjúfestő- és szövőipar föníciai monopóliuma volt, melynek nyersanyagigényét a szíriai államok bőven ki tudták elégíteni.¹⁰²

Ehhez társult, hogy az elő-ázsiai térség minimális importigénnyel rendelkezett, melyeket Asszíria éppen csak saját belső szükségleteire tudott megtermelni, vagyis a cserekereskedelem igencsak akadozott, hiszen nem volt egyenértékű piacképes áruja az asszír gazdaságnak a cserék lebonyolításához.¹⁰³ Ez jó esetben is csak stagnáló gazdaságot eredményezett, mely az élelemtermelés, fémművesség és hadiipar területén a belső szükségleteknek megfelelő növekedést produkált, egyébként a gazdaság más területei zsugorodtak.¹⁰⁴ Végső soron az Újasszír Birodalom fenntarthatósága érdekében a „parazita” gazdaságpolitikát kellett bevezetnie.¹⁰⁵

Ugyanakkor az asszír uralom fellazulásával párhuzamosan a birodalom északi szomszédságában Urartu hatalma I. Argišti¹⁰⁶ (i. e. 785–753) és II. Sarduri¹⁰⁷ (i. e. 753–735) idején rendkívüli módon megnövekedett, melyet területi expanzióval realizált,¹⁰⁸ és Izrael is virágzásnak¹⁰⁹ indult a sziropalesztinai régióban II. Jeroboám uralkodása¹¹⁰ alatt (i. e. 785–745).

 

4. A birodalmi expanzió újjáéledése az i. e. 8. század második felében

 4.1. III. Tukulti-apil-Ēsarra asszír király birodalmat stabilizáló reformjai és az izraelita királyságok külpolitikája

Asszíriában a járványoktól és felkelésektől terhes anarchikus belső válságot¹¹¹ (i. e. 806–745) III. Tukulti-apil-Ēsarra uralkodása (i. e. 745–727) számolta fel, aki tisztázatlan körülmények között került trónra.¹¹² Az anarchia felszámolását innovatív központi reformokkal és fegyveres erőkkel¹¹³ valósította meg a megszerzett területek folyamatos asszír uralom alatt tartása végett.¹¹⁴

Birodalomátszervező reformjainak első szakaszában a birodalom még megmaradt területein áttelepítéseket valósított meg, melynek célja az észak-mezopotámiai agrárium termelésének növelése és stabilizálása volt, amivel a fegyveres területi és gazdasági konszolidáció alapját teremtette meg a hadsereg- és lakosságélelmezés megszervezésében.¹¹⁵ Második lépésként a városi adómentesség és a katonaiközigazgatás tartományi beosztásának megváltoztatása révén létrehozott kisebb körzetek megszervezésével a „kiskirályi” hatalom alapjait szüntette meg. Ennek tartóssága érdekében az örökletes tisztségeket is felszámolta úgy, hogy a körzetek élére dinasztiaalapításra képtelen, királyhű eunuchokat¹¹⁶ helyezett,¹¹⁷ és az adománybirtokokat nem összefüggő, kis területű darabokban osztotta újra ki a felső vezetőréteg számára a területi alapú felkelések ellehetetlenítése végett.¹¹⁸

Igazi újdonságot fedezhetünk fel a diplomáciai gondolkodásmódban is, hiszen III. Tukulti-apil-Ēsarra az extenzív és intenzív gazdaságpolitikát próbálta meg ötvözni reformjainak harmadik szakaszában. Mivel rablóexpedíciók nélkül a birodalom életképtelen gazdasággal rendelkezik,¹¹⁹ de ezek kockázatos kimenetelű vállalkozások is egyben, ezért a kevesebb néha több alapon állandó éves adókat vetett ki.¹²⁰ Ennek megfelelően az Asszíriától való függési viszonyokat is átszervezte, és három fokozatát alakította ki a birodalomhoz tartozó területeknek: (1) önkéntes döntésen alapuló szatellit állammá szervezték, melynek élén meghagyták a törvényes uralkodót, akit éves adófizetésre, ajándékküldésre és felszólításra az asszír építkezési programokhoz való hozzájárulásra köteleztek, és csupán erőfitogtató jelleggel tartott katonai felvonulásokat szerveztek alkalmanként, a belső társadalmi, vallási és közigazgatási rendszert megtartva; (2) adófizető, politikai, diplomáciai és hadi kérdésekben is vazallus államot hoztak létre kivételes esetekben törvényes, egyébként Asszíria által kijelölt baráti uralkodóval; (3) asszír katonai parancsnokok által vezetett és hadsereg által megszállt és deportált¹²¹ tartománnyá szervezték megnövelt adófizetési kötelezettséggel.¹²² Az adószedés a hadsereg feladata volt, melynek külön gazdasági-pénzügyi ügyekkel foglalkozó hivatalnoki rétege jött létre. Az (1) és (2) fokozatban inkább a frappánsan szemtelen asszír diplomáciát alkalmazták, mely a helyi hagyományok tiszteletben tartása mellett bujtogató propagandákkal, a belső ellenzék támogatásával, kémkedéssel, megvesztegetésekkel operált.¹²³ Egyébként általában igaz, hogy a három függési fokozatot a politikai-gazdasági érdekeknek megfelelően, tehát nem következetesen, hanem speciálisan alkalmazták.¹²⁴

Végül a hadsereget érintő reformokat kell megemlíteni, ahol az állandó zsoldoshadsereg¹²⁵ magját alkotó rab ša–rēšē¹²⁶ vezette¹²⁷ kisir šarrūti¹²⁸ megszervezése volt a legfontosabb mozzanat. Ezenkívül új fegyvernemek¹²⁹ (arámi gyalogság és harci kocsizó egységek)¹³⁰ és haditechnikai¹³¹ megoldások bevezetése valósult meg. Ennek során vált általánossá a hadifoglyok nagyszámú besorozása is, melynek következménye az asszír hadsereg „nemzetközivé” válása volt.¹³²

Asszíria gazdaságpolitikája továbbra is megkövetelte a csökkentett számú rabló hadjáratokat,¹³³ de ezúttal ténylegesen hódító jelleggel. III. Tukulti-apil-Ēsarra területszerzései révén Babilon, Sumer és Akkád királya lett, majd i. e. 743-ban Kištan és Halpi közelében legyőzte a kor második számú, Asszíria rovására terjeszkedő¹³⁴ katonai nagyhatalmának, II. Sarduri urartui királynak a koalíciós seregét,¹³⁵ mely győzelem az észak-szíriai Taurus fémbányáinak felügyeleti jogáért folyó versengés¹³⁶ végét jelentette.¹³⁷ A sorozatos nyugati irányú hódító hadjárat révén az Újasszír Birodalom első fokozatú adófizetőjévé vált Szíria, a Taurus-beli államok, Izrael, Júda, Gáza, Ammón, Móáb, Edóm és az arab törzsi államok egy része.¹³⁸ A dél-szíria–palesztinai területek tudatos¹³⁹ meghódoltatása különös jelentőséggel bír, ugyanis a Mediterráneum keleti partvidéki kereskedelmének teljes megszerzésével a nyugati irányú kereskedelem Észak-Mezopotámiába lett átirányítva.¹⁴⁰ Ugyanakkor ügyelnie kellett az asszír államnak arra is, hogy Egyiptommal¹⁴¹ határos területeket ne csatoljon a birodalomhoz, hanem szatellit államok formájában, azokat ütköző országokként is felhasználva befolyási övezete részévé tegye.¹⁴² Ennek a politikának sajátosan összetett és törvényszerű következményei vannak.

III. Tukulti-apil-Ēsarra terjeszkedésével párhuzamosan Izraelre hasonlóan komoly veszélyt jelentett a színleg¹⁴³ Asszíriának behódolt Recín szíriai uralkodó birodalmi törekvése,¹⁴⁴ aki egy évtizeden keresztül¹⁴⁵ volt képes erőteljesen befolyásolni a sziro-palesztinai térséget. II. Jeroboám izraeli királyt dinasztikus úton Zekarjá követte a trónon, akit i. e. 745-ben hat hónapos uralkodás után merénylettel eltávolítottak a hatalomból, ami a Jéhu-dinasztia uralmának végét jelentette.¹⁴⁶ Egy bizonyos Sallum ragadta magához a hatalmat (i. e. 745), akit egy hónap múlva Menahém taszított le a trónról gyilkosság útján.¹⁴⁷ Menahém (i. e. 745–736) III. Tukulti-apil-Ēsarra északkelet-szíriai bosszúhadjáratát használhatta ki a hatalma megszilárdítására,¹⁴⁸ amire önállóan nem lett volna képes. Minden bizonnyal félt is az asszír jelenléttől, de mivel szüksége volt külső támogatóra monarchikus hatalma megszilárdításához, egyszerűen behívta az asszír seregeket Izraelbe, amiért cserébe komoly összegű tamartut¹⁴⁹ kellett fizetnie.¹⁵⁰ Ezek az események homályosan ugyan, de rávilágítanak egy társadalmi viszályokkal terhes izraeli közállapotra, amit a Jéhu-dinasztia kiirtása és az azt követő háromlépcsős gyors uralkodóváltás feltételez elsősorban.¹⁵¹ Ez a feszült társadalmi légkör tovább forrósodott, hiszen Menahémnek sem sikerült a dinasztiaalapítás, mivel fiát, Pekahját (i. e. 736–735) Pekah meggyilkolta és magához ragadta a hatalmat a szír asszírellenes birodalmi törekvések támogatásával.¹⁵²

 

Fontos megjegyezni, hogy Menahém és Pekahja uralkodása alatt feltétlen asszírhű politikát folytatott Izrael, tulajdonképpen szatellit államként funkcionált.¹⁵³ Recín szír uralkodó asszírellenes koalíciójában pedig számított Izrael jelenlétére is a szövetség politikai-földrajzi kiterjedésének erejét növelendő, melynek érdekében Pekah királypuccsát és uralkodását (i. e. 735–732) támogatta.¹⁵⁴ Azonban I. Jóáház, vagy ismertebb nevén Áház júdai király (i. e. 742–727) nem támogatta a szövetséget, mely problémának a megoldására Recín az erőszakos uralkodócserét választotta.¹⁵⁵ Ennek direkt következményeként bontakozott ki a szír-efraimi háború, ami júdai győzelemmel zárult.¹⁵⁶

Miután III. Tukulti-apil-Ēsarra i. e. 738–734 között az Urartu¹⁵⁷ és Média ellen folytatott hadjáratokat abszolválta,¹⁵⁸ nagyjából i. e. 734–732 között jelent meg a térségben, hogy kereskedelmi érdekeinek megfelelően rendezze a sziro-palesztinai térség politikai státuszát,¹⁵⁹ és ezzel megakadályozza az asszírellenes koalíció egyiptomi támogatását.¹⁶⁰ I. e. 733–732 folyamán az asszír hadigépezet bevette Damaszkuszt, Recínt megölték, Szíriát asszír tartománnyá szervezték, ami deportálással járt együtt.¹⁶¹ A vazallusi státuszba helyezett és megcsonkított¹⁶² Izraelben Pekahot eltávolították az asszírpárti izraeli csoportok a Recín-féle lázadás bukását látva,¹⁶³ és helyette az asszírok által is elfogadott Hósea lett¹⁶⁴ az új király (i. e. 732–723).¹⁶⁵ A dél-transzjordániai államok behódoltak Asszíriának, míg Júda szatellit státuszba került.¹⁶⁶

 

4.2. Az északi izraelita királyság bukása

I. e. 727-ben V. Sulmānu-ašarēdu lett az Újasszír Birodalom uralkodója (i. e. 727–722), mely alkalmat kínált Hóseának egy lázadás kirobbantására, amit végül az asszír jelenlét elfojtott.¹⁶⁷ I. e. 725 körül azonban újból izraeli lázadásra került sor, mely egy közel-keleti filiszteai–egyiptomi–izraeli lázadáshoz csatlakozott, de elbukott.¹⁶⁸ Az új asszír uralkodó, II. Sarrukīn (i. e. 722–705) feladata volt a háború utáni rendezés, ami csak i. e. 720-ra valósult meg a hatalma legitimálása érdekében vezetett hadjáratok miatt.¹⁶⁹ A rendezés következményei pedig rendkívül súlyosak voltak Izraelre nézve.

(1) Samária városát újratelepítették. Ez magában hordozta a város helyreállításának programját is, ami a gazdasági lehetőségek rekonstrukciójában nyilvánult meg a társadalmi egyensúly megteremtése érdekében.¹⁷⁰

(2) Izrael királyságát tartományi¹⁷¹ státuszba fokozta le II. Sarrukīn, mely lakóit így magas adófizetési kötelezettség terhelte. A deportálások¹⁷² mértéke nem ismert, de társadalomtörténeti szempontból lényeges, hogy a deportáltak ingatlanjait birtokló betelepítettek és az őslakosok nem voltak megkülönböztetve.¹⁷³

(3) Az izraeli katonai réteget egyszerűen beolvasztották az asszír hadseregbe.¹⁷⁴

(4) Az izraeliek egy részét deportálták¹⁷⁵ egy újabb felkelés megszervezését elkerülendő és az asszír humánerő-forrás-igényeket kielégítendő. Ehhez hozzátartozik, hogy az izraeli istenségek szakrális szimbólumait is elvitték.¹⁷⁶ Valószínű, hogy a betelepítettek¹⁷⁷, akik az ie. VII. század közepéig¹⁷⁸ folyamatosan érkeztek, az izraelita yhwh-hittel találkozva a saját vallási hagyományaikkal keverték azt. Ráadásul, mint asszír tartománynak és legyőzött népeknek, ezek fölött kellett kötelezően elismerni az asszír istenségeket.¹⁷⁹ Végül ne felejdkezzünk el azokról a társadalmi elemekről sem, akik a deportálás elkerülése végett Júdába menekültek.¹⁸⁰ Esetükben ugyanis az északi hagyományok délre áramlásával kell számolni, ami a későbbiekben fontos tényező volt az Ezékiáshoz köthető asszírellenes szervezkedés társadalmi vetületének.¹⁸¹

 

5. Kitekintés. Az ókori Egyiptom közel-keleti külpolitikája a líbiai korban a kusita hatalomátvételig

Az ókori Egyiptom külpolitikai kapcsolatai alapvetően a mindenekfelett való hatalomról és tekintélytől szóltak, mely az uralkodó istenektől való jogán, nevezetesen a tash¹⁸² kiterjesztésén alapult.¹⁸³ Már kezdetleges afrikai és közel-keleti kereskedelmi kapcsolataik is a gazdag és ritka nyersanyaglelő-helyek kiaknázására irányultak,¹⁸⁴ aminek szerves részét képezte a közel-keleti térség államainak megszervezése, ami az egyiptomi terjeszkedést segítette elő természetesen.¹⁸⁵ Ez a fajta gazdasági jelenlét persze ingadozó sikerrel folyt a birodalom történetének különböző szakaszaiban.¹⁸⁶

Az i. e. XI. század közepétől kezdve egyre jobban széttagolódó birodalom képe bontakozott ki, ahol a helyi érdekek nyertek teret a központosított kormányzás ellenében,¹⁸⁷ mégpedig kezdetben egyfajta hatalmi megosztási kiegyezés¹⁸⁸ keretében, amit az északi fáraó főségét elismerő, de autonóm Théba főpapjai hoztak tető alá.¹⁸⁹ A déli teokratikus thébai főpap-királyság¹⁹⁰ azonban egy időre erőteljes északi befolyás alá került, ami I. Sesonk uralkodása (i. e. 945–924) alatt vette kezdetét. I. Sesonk ugyanis az Újbirodalom restaurációját tűzte ki célul, melynek első lépése az állami egység konszolidációja volt.¹⁹¹ A királyi hatalom helyreállítása végett saját családjának hatalmi körébe vonta a főpapságot, mégpedig a férfitagok főpap-hadvezéri rangra történő felemelésével, illetve a lokális hatalmak lojalitásának megszilárdítására a női tagok révén történő házasságkötésekkel.¹⁹² Az újbirodalmi gondolkodásmód természetesen a külpolitikai aktivitást is befolyásolta, hiszen I. Sesonk expanzív külpolitikát folytatott, melynek ékes példája Núbia megszállása,¹⁹³ a bübloszi kapcsolatok békés kiépülése,¹⁹⁴ illetve az Ószövetségben¹⁹⁵ is rögzített szíria-palesztinai hadjárata.¹⁹⁶ Utóbbi valószínűleg Jeroboám júdai trónkövetelő megsegítésére indult i. e. 925-ben, de a hadjárat sikere kimerült az Izraeli Királyság kifosztásában, és a későbbiekben egyszerű kereskedelmi kapcsolattá redukálódott az egyiptomi befolyás a térségben.¹⁹⁷ Mindez valamelyest árulkodik az egyiptomi gazdaság gyengélkedéséről is.¹⁹⁸

A külpolitika viszonylag aktív maradt¹⁹⁹ egészen II. Oszorkon uralkodásáig (i. e. 874–850), annak ellenére, hogy a birodalom konszolidálására tett erőfeszítések egyre kevésbé voltak hatékonyak, vagyis a tartományi hatalom megnövekedésével arányosan az uralkodói hatalom csökkenése következett be.²⁰⁰ A qarqari csata i. e. 853-ban lehetőséget biztosított Egyiptom számára, hogy az asszír terjeszkedés megállításában a szíria-palesztinai csapatok oldalán bizonyítsa a térségben való befolyását.²⁰¹ Azonban az ütközetet elveszítette, ami hűen prezentálja a válságos²⁰² belpolitikai helyzetet.

Az i. e. VIII. század utolsó harmadáig, vagyis a kusita hatalomátvételig nem találkozunk említésre méltó külpolitikai aktivitással a Közel-Kelet térségében. Ennek okaként a belső dinasztikus küzdelmek és a helyi törzsek hatalmi ellentétei jelöl­he­tők meg, ami súlyos belső válságba taszította Egyiptomot.²⁰³

 

6. Befejezés

Rövid áttekintő tanulmányomban igyekeztem kidomborítani az asszír birodalomelmélet azon oldalát, mely az állami kereteket egyfajta gazdasági integrációként mutatja be. Látható volt, hogy az asszír hódítások a világuralom megvalósítását célozták meg, melyet elsősorban ugyan vallási alapon legitimáltak, de a gazdasági-társadalmi okok is mindenképpen jelentősek.²⁰⁴ Ahogy említettük, hitük szerint „az istenek tulajdonképpen a saját hatalmukat és tekintélyüket kölcsönözték az egyetlen uralkodónak (valamint egy szűk, választott elitnek), hogy az emberek egy eszményi és békés társadalom létrehozására irányuló erőfeszítéseit összehangolja és koordinálja”.²⁰⁵

Tovább összegeztük már, hogy fontos szerep jutott a katonai-politikai érdekeknek is, de ezek sok esetben csak reprezentatív-pszichológiai jelentőséggel bírtak. Komoly beavatkozások elsősorban a gazdasági integráció épségét veszélyeztető vagy a területi bővítéshez kapcsolódó eseményekkel jelentek meg.

A másik fontos megállapításom, hogy a közel-keleti diplomáciai események fényében Asszíriát mindenképpen komoly hatalmi tényezőként fogták fel. Ugyanakkor folyamatosan napirenden maradtak a közép-hatalmi törekvések is mind Izrael, mind pedig Szíria királyságai részéről, ami több alkalommal is felkelésekben nyilvánult meg, súlyos következményekkel.

Végül mindenképpen fontos megjegyezni, hogy az Újasszír Birodalom hatása nem korlátozódott saját korára, hanem az Újbabiloni, a Perzsa, a Makedón, sőt a Római és Bizánci Birodalom expanziójára is komoly hatással volt. Ez pedig  véleményem szerint az ókori világ birodalmai közül az első helyre emeli az Újasszír Birodalmat.

 

Jegyzetek

1. Bedford, 2009. 31.
2. Árvai, 2014. 16.
3. Jakab, 2012. 313–314.
4. Jakab, 2012. 313. Ld. még az asszír uralkodók és a főváros kapcsolatára Holland, 2009. 118.
5. Goldstone–Haldon, 2009. 6–7.
6. Kalla, 2003. 9.; Goldstone–Haldon, 2009. 13, 24.
7. Kalla, 2003. 9.
8. Uo.
9. Jakab, 2012. 316.
10. Kalla, 2003. 9.
11. Klengel, 1977. 107.; Komoróczy, 1983. 169.; Roaf, 1998. 159.
12. Gaál, 2005a. 71–72.
13. Komoróczy, 1983. 169–170.
14. Uo. 170.; Roaf, 1998. 159.
15. Oppenheim, 1982. 215–216.
16. Komoróczy, 1983. 170.; Roaf, 1998. 159.; Gaál, 2005a. 69–71. A līmu-listákhoz ld. ÓKTCh, III/G7.
17. Klengel, 1977. 107.; Roaf, 1998. 159.; Gaál, 2005a. 70.
18. Dezső, 2012a. 23–25, 286.; Dezső, 2012b. 14–15, 254–256.
19. Az újasszír hadviselés történetéről néhány releváns munka a teljesség igénye nélkül: Wiseman, 1989.; Oded, 1990.; Mayer, 1995.; Postgate, 2000.; Mayer, 2002.; Dezső, 2006.; Dezső, 2012a.; Dezső, 2012b.
20. Komoróczy, 1983. 170.; Gaál, 2005a. 70.; Dezső, 2012b. 13.
21. Komoróczy, 1983. 170.
22. Dezső, 2012b. 55–64.
23. Uo. 56.
24. Uő. 62.
25. Uo. 63.; Uő., 2012b. 14–18.
26. Az újasszír hadsereg szerkezetének megértéséhez ld. az 1. táblázatot.
27. Dezső, 2006. 63.
28. Komoróczy, 1983. 170.; Buhály, 2010. 29.
29. Ló, öszvér, szarvasmarha és juh elsősorban az agrárium termelési és szállítási szükségleteire volt használva (Komoróczy, 1983. 170.)
30. Az arany-, ezüst-, réz-, ólom- és vastömbökből katonai és ipari-mezőgazdasági eszközöket készítettek (Uo. 170.)
31. Uo. 171.
32. Uo.170.
33. Uo. 171.
34. Szíria, földrajzi helyzetéből fakadóan (Klengel, 1977. 13–15.), egyfajta gazdasági közvetítő szerepet töltött be Egyiptom, Kis-Ázsia, Mezopotámia és Fönícia között. Emellett komoly mennyiségű mezőgazdasági és ipari nyersanyag számára is otthont adott. A domborzati-éghajlati viszonyok szempontjából nagy szélsőségekkel rendelkező terület a cédrus- és ciprusfán kívül balzsamcserjét is termelt. Olíva- és cédrusolaj előállításával, gabona-, méz- és gyapjútermeléssel is foglalkoztak. Az ezüst- és a rézbányászat mellett a lótenyésztés volt a legkiemelkedőbb termelési ágazat (Hahn, 1983. 237.).
35. Komoróczy, 1983. 171.; Buhály, 2010. 28–30.
36. Komoróczy, 1983. 170–171.
37. Komoróczy, 1983. 172–173.
38. Klengel, 1977. 106.
39. Hahn, 1983. 238.
40. Klengel, 1977. 107.; Miller–Hayes, 2003. 303.; Hodossy-Takács, 2008. 179.
41. Moorey szerint i. e. 876-ban már adófizetésre kötelezett terület volt Türosz, Szidón, Büblosz és Arvad (Moorey, 1985. 74.).
42. Miller–Hayes, 2003. 254.
43. Klengel, 1977. 107.
44. Ebből az időszakból még nem tudunk olyan asszír katonai vállalkozásról, mely Izrael meghódoltatására irányult volna. Egyébként a korabeli közel-keleti nemzetközi politikában is jelentős tényező, Omri izraeli király uralkodásának (i. e. 885–873) a vége felé vált az újasszír állam először Izrael északi szomszédjává, még ha föníciai „gyarmatai” révén is. (Miller–Hayes, 2003. 254.). Izrael ekkoriban regionális hatalmának kiépítésén dolgozott, melynek egyik lépéseként Móábot befolyása alá vonta és annektálta északi területeit (Hodossy-Takács, 2008. 133. Ezzel kapcsolatban ld. a Mesa-feliratot, mely magyarul is megtalálható Hodossy-Takács, 2008. 123–129., valamint ÓKTCh, 285. Továbbá vö. 2Kir 3,4–27), valamint a sziro-palesztinai térségben fokozatosan dinasztikus szövetségek (Miller–Hayes, 2003. 234.) rendszerét hozta létre (Miller–Hayes, 2003. 253–254.). Nem utolsó sorban a Júdával való kibékülést is siettette. (Dér–Horváth, 1999. 33.). Ld. még röviden Jagersma, 1991. 108–110.
45. Hodossy-Takács, 2008. 179.
46. Komoróczy, 1983. 172.; Roaf, 1998. 160.
47. Roaf, 1998. 167.
48. Komoróczy, 1983. 173–174.
49. Uo. 170.
50. Uo. 170.
51. Ld. Damaszkusz szamártenyésztését vagy az Iráni Hegyvidék nagyállattartását, esetleg a szír fémlelőhelyeket. (Komoróczy, 1983. 171.)
52. Komoróczy, 1983. 171.
53. Uo. 172.
54. Uo. 172.
55. Uo. 172.
56. Uo. 173.
57. Roaf, 1998. 164.
58. Hodossy-Takács, 2008. 17–18.
59. Roaf, 1998. 172.
60. Uo. 172.; Buhály, 2010. 28–29.
61. Roaf, 1998. 172.
62. Buhály, 2010. 29.
63. Roaf, 1998. 167, 172.
64. Allerhand, 1988. 43.
65. Roaf, 1998. 165.
66. 1Kir 22,1
67. Az Omrida-dinasztia uralta első aranykorát (Finkelstein–Silberman, 2003. 188.) élő (i. e. 885–843) Izrael Királyságát, mely sűrűn lakott, jól fejlett településrendszerrel bíró, komoly föníciai (Miller–Hayes, 2003. 283.) kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkező, virágzó (Finkelstein–Silberman, 2003. 188–195.) állam volt, már az i. e. IX. század elejére bürokratikus kormányzat és rétegződött társadalom is jellemzett. (Finkelstein–Silberman, 2003. 168.). Egyértelmű tehát, hogy a felvázolt újasszír hadicélok Izrael Királyságát is érintették (Miller–Hayes, 2003. 303.). Aháb virágzó uralkodása (i. e. 873–851) alatt a Jahve- és Baal-Melkart-kultusz konfliktusa bontakozott ki, pontosabban egy izraelita-kánaáni vallási szinkretizmus kialakítására tett kísérlet, (Eliade, 1994. 296–297.) mely társadalmi ellentétek meglétére utal. (Miller–Hayes, 2003. 257–259.) Valószínű, hogy a sikeres diplomáciai és külkereskedelmi kapcsolatokból bizonyos társadalmi rétegek profitáltak, ugyanakkor a vidéki, agrárszektorban dolgozók a létminimum határán tengődtek, amit a királyi család Samáriai magánpalota-építkezése és a maguk köré gyűjtött tehetős rétegek zsarnokosodásáról szóló prófétai helyzetelemzések is alátámasztanak (Mik 6,9–16). Lényegében a vallási konfliktus a társadalmi szakadás kirajzolódásának tekinthető. Jéhu (i. e. 843–816) hadsereg főparancsnok a prófétai ellenzék és politikai vezetők támogatásával (Dér–Horváth, 1999. 33.) i. e. 843-ban bekövetkezett királypuccsa (Hodossy-Takács, 2008. 180–181.) véget vetett a sziro-palesztinai politikai-gazdasági szövetségnek, ami Izraelt sebezhetővé tette, így az i. e. 841-es és i. e. 838-as asszír expedíció alkalmával hadisarcot kellett fizetnie (Dér–Horváth, 1999. 33–34.), majd Hazaél arámi király transzjordániai inváziójával kellett szembenéznie (Miller–Hayes, 2003. 283–284.; Hodossy-Takács, 2008. 180.). A társadalmi feszültségek ilyen helyzetben nyilvánvalóan nem oldódtak, ami Jóáház uralkodása (i. e. 816–800) idején is fennállt, amikor már az arámiak katonai tevékenységei szinte mindennaposakká váltak (Miller–Hayes, 2003. 284.), melyek főként a vidéki lakosság mezőgazdasági terményeit érintették, ami súlyos éhínséget (2Kir 4:38–41.) és járványokat eredményezett (Miller–Hayes, 2003. 296.). A városokat szíriai ostromok pusztították, ami inflációt és árrobbanást okozott. (2Kir 6,24–25) Így terjedt az adósrabszolgaság (2Kir 4,1–7), és az éhínség esetenként kannibalizmushoz (2Kir 6,24–31) vezetett.
68. Komoróczy, 1983. 172.; Moorey, 1985. 74.; Hodossy-Takács, 2008. 180.
69. A csata menetét ld. Aharoni–Avi-Yonah, 2004. 96.
70. Dér–Horváth, 1999. 33.; Miller–Hayes, 2003. 256.
71. Klengel, 1977. 108.; Komoróczy, 1983. 172.; Roaf, 1998. 158, 165.; Hodossy-Takács, 2008. 179–180.
72. Komoróczy, 1983. 172.
73. Uo.
74. Uo. 172–173.
75. Uo. 174.
76. Uo.
77. Komoróczy, 1983. 175.
78. Voltak ugyanis nagybirtokszerűen megművelt területek is, melyeken fejadag fejében egyedülálló férfi rabszolgákból szervezett földművelő csoportok dolgoztak. A termés természetesen a földtulajdonost illette. (Uo. 1983. 174.)
79. Rabszolga
80. Paraszt
81. Telkes
82. Komoróczy, 1983. 174.
83. Uo.
84. Uo. 175.
85. Uo.
86. Roaf, 1998. 174.; A turtānuval kapcsolatban ld. Mattila, 2000. 107–128, 153–154, 165.; Dezső, 2012a. 218–221.
87. III. Šulmānu-ašarīdu legidősebb fia volt, aki minden bizonnyal pályázott a turtānu pozíciójára. Miután nem őt nevezték ki a tisztségre, valószínűleg sértődöttségében királyellenes felkelést robbantott ki (Roaf, 1998. 174.).
88. Hodossy-Takács, 2008. 181.
89. Roaf, 1998. 174.
90. A történések részletei nem világosak. Annyi valószínűsíthető, hogy III. Šulmānu-ašarīdu segítette Marduk- zākir-šumit a babiloni trón megszerzésében. Ezt a jó viszonyt örökölhette meg V. Šamši-Adad is. A két király között létrejött szerződés ennek megfelelően Asszíria alárendeltségét tartalmazza Babilóniával szemben. Ezt a szerződést bosszulta meg később az asszír uralkodó Marduk-balassu-iqbiten babiloni királyon, melynek során deportálások is végbe mentek. (Roaf, 1998. 174.; Hodossy-Takács, 2008. 181.)
91. Hodossy-Takács, 2008. 181.
92. Chanin, 2001. 75.
93. Roaf, 1998. 174–175.; Hodossy-Takács, 2008. 181.
94. Hodossy-Takács, 2008. 182.
95. Roaf, 1998. 175.; Hodossy-Takács, 2008. 182.
96. Hodossy-Takács, 2008. 180.
97. Miller–Hayes, 2003. 284–287.
98. 303.; Hodossy-Takács, 2008. 181.
99. Roaf, 1998. 175.
100. Komoróczy, 1983. 175.
101. Uo. 177.
102. Uo.
103. Uo.
104. Uo.
105. Uo.
106. Chanin, 2001. 77–80.
107. Uo. 81–84.
108. Buhály, 2010. 32–34.
109. Dér–Horváth, 1999. 34.; Hodossy-Takács, 2008. 180.
110. Területi terjeszkedése az Anti-Libanon-hegység és Transzjordánia jelentős részére kiterjedt, ami tulajdonképpen a hamáti és damaszkuszi uralkodók adófizetési kötelezettségében és kereskedelmi jogátruházásban realizálódott a tényleges háborút elkerülendő. (Miller–Hayes, 2003. 293–294.; Hodossy-Takács, 2008. 182.; 2Kir 14,25; 1Krón 5,17; Ám 6,1–14) Sajnos, a társadalmi szakadék tovább szélesedett, ami a felső rétegek meggazdagodásának és az alsó rétegek még jobban való elszegényedésén alapult az uzsorázás és adósrabszolgaság miatt, (Ám 6,4–5) amit természeti katasztrófák (Ám 4,6–10; 7,1–9.) is tetéztek (Miller–Hayes, 2003. 297.). Ennek okaként a kormányzati és igazságügyi tisztségviselők korrupcióját nevezi meg az ószövetségi próféta (Ám 2,6b–7a.; Miller–Hayes, 2003. 297.).
111. Roaf, 1998. 174–175.; Chanin 2001, 75–84.; Hodossy-Takács 2008, 180–182.; Buhály 2010, 32–34.
112. Roaf, 1998. 176.
113. Uo.
114. Miller–Hayes, 2003. 303.
115. Komoróczy 1983, 176.
116. Vér 2009, 436.
117. Roaf, 1998. 179.
118. Komoróczy 1983, 176.
119. Roaf, 1998. 181.
120. Komoróczy 1983, 176.
121. Roaf, 1998. 179.
122. Komoróczy 1983, 176.; Miller–Hayes, 2003. 304–305.
123. Komoróczy 1983, 176–177. A kérdéssel kapcsolatban megjelent monográfia Dubovsky, 2006.
124. Miller–Hayes, 2003. 305–307.
125. Roaf, 1998. 179.
126. Főeunukh. Ezzel a királyi főhivatalnokkal kapcsolatban ld. Mattila, 2000. 61–76, 153–154,164–164.; Vér, 2009. 435–436; Dezső, 2012a. 222–227.
127. Grayson 2003, 201.; Vér 2009, 435.; Dezső 2012a, 222.
128. Királyi gárda.
129. Például a nyolcküllőjű harci szekér vagy a nagyméretű pajzs az íjászgyalogságnál.
130. Roaf, 1998. 179.
131. A városostromok során a falak közvetlen közelében töltés építtetett.
132. Komoróczy 1983, 177.
133. Gordon–Rendsburg 1997, 251.
134. Miller–Hayes, 2003. 303–304.; Dezső 2006, 64.; Buhály 2010, 32–33.
135. A csata rekonstrukcióját ld. Buhály 2010, 33–34.
136. IV. Aššur-nirāri idején (i. e. 753–745) egyezményekkel szabályozták a versenyt, ami sikertelen politikai megoldásnak bizonyult. (Miller–Hayes, 2003. 303–304.)
137. Komoróczy 1983, 178.; Roaf 1998, 176.
138. Roaf, 1998. 176.
139. von Rad, 2007. 60.
140. Miller–Hayes, 2003. 304, 306.
141. Az ókori Egyiptom történetének legjobb összefoglalása magyarul még mindig Kákosy, 1998 és Shaw, 2000. (Különösen Kákosy 1998, 208–209.; valamint az utóbbi kötetben Taylor, 2000. 370–375.) Legújabb összefoglalás Lloyd, 2010 és Mieroop, 2011. (Különösen az előbbi munkában ld. Naunton 2010, 124–130.)
142. Miller–Hayes, 2003. 306.
143. Uo. 309–310.; Hodossy-Takács 2008, 182.
144. Ám 1,3–5.; 2Kir 15,37.; 2Kir 16,6.
145. Miller–Hayes, 2003. 307–308.
146. Uo. 311.
147. Uo.
148. A bonyolult kronológiai kérdésekhez ld. Miller–Hayes, 2003. 307–308.
149. tamartu: ’alkalmi vagy kezdeti adónak számító látványos ajándék’
150. Jagersma, 1991. 124.
151. Miller–Hayes, 2003. 311.
152. Uo. 312.
153. Jagersma 1991, 124.; Miller–Hayes, 2003. 312.
154. Miller–Hayes, 2003. 313.
155. Uo., Rogerson 2010, 136.
156. A háború rövid leírását ld. Jagersma 1991, 124–125.; Miller–Hayes, 2003. 314.
157. Urartu történetének és kultúrájának kiváló magyar nyelvű összefoglalását adja kutatástörténeti bevezetővel és bőséges bibliográfiával újabban Buhály 2010.
158. Chanin, 2001. 84.; Miller–Hayes, 2003. 307, 314.
159. Miller–Hayes, 2003. 316.
160. Uo. 314.
161. Uo. 316.
162. Samária és környéke, valamint Efraim területe maradt meg csupán Izraelnek. A területveszteségeket nem Asszíriától, hanem Recín expanziója nyomán szenvedte el, aminek egyenes következménye volt a szíriai állam meghódításával való területvesztés.
163. Miller–Hayes, 2003. 318.
164. 2Kir 17,1
165. Miller–Hayes, 2003. 316–318.
166. Jagersma 1991, 128.; Miller–Hayes, 2003. 316.
167. 2Kir 17,3
168. Roaf 1998, 179.; Miller–Hayes, 2003. 318–321.
169. Roaf 1998, 179–180.; Miller–Hayes, 2003. 320–321.
170. Miller–Hayes, 2003. 321.
171. Dér–Horváth, 1999. 34.
172. Ld. 1. térkép.
173. Miller–Hayes, 2003. 321.
174. Uo. 2003. 321.
175. 2Kir 17,6
176. Miller–Hayes, 2003. 321.
177. Káldok, avvaiak, hamátiak, sefarvajimiak, arabok.
178. Uo. 323.
179. Uo. 330.
180. Uo. 324.
181. Érdekes társadalomtörténeti modell olvasható ezzel kapcsolatban Kőszeghy, 2009. 13–15. Általános társadalomtörténeti kérdésekben alapmunka mind a mai napig Kessler, 1992. (ld. különösen Kessler, 1992, 22–60.), illetve újabban magyar nyelven, bőséges bibliográfiával Kessler, 2011. A legfrissebb vonatkozó szakirodalomból Ezékiás király uralkodásához ld. Young, 2012.; Dubovsky, 2006.; Bae, 2005.; Grabbe, 2004.
182. Az egyiptomi kultúrában a határ kifejezésre két szót használtak. (1) dzser = örökkévaló, univerzális határ; (2) tash = konkrét földrajzi határ, melyet emberek és istenek szabhatnak meg. A tash tehát nem állandó határt jelentett!
183. Shaw, 2000. 334.
184. Mieroop, 2010. 268.
185. Shaw, 2000. 337, 345.
186. Uo. 345.
187. Taylor, 2000. 346.
188. Kákosy, 1998. 200.
189. Uo. 200–203.; Taylor, 2000. 346–348.
190. Mieroop, 2010. 264–268.
191. Taylor, 2000. 351.; Mierrop, 2010. 272.
192. Uo. 351.
193. Kákosy, 1998. 204.
194. Uo. 204.
195. 1Kir 14:25–26.; 2Krón 12:2–9.
196. Kronológiai ellenvéleményként ld. Rohl, 1995. 126–134.
197. Taylor, 2000. 352.
198. Uo. 366.
199. Kákosy, 1998. 204.
200. Taylor, 2000. 352.
201. Kákosy, 1998. 204.
202. Taylor, 2000. 352–353.
203. Uo. 353.; Kákosy, 1998. 205.
204. Jakab, 2012. 313–314.
205. Uo. 313.

Felhasznált irodalom

• Aharoni–Avi-Yonah, 2004 – Aharoni, Yohanan – Avi-Yonah, Michael: Bibliai atlasz. Budapest–Jeruzsálem, 2004, Szent Pál Akadémia–Carta.
• Allerhand, 1988 – Allerhand, Jacob: A zsidóság története. Ókor. Az első szentély pusztulásától a Talmud lezárásáig, bibliai bevezetéssel. Budapest, 1988, MIOK.
• Árvai, 2014 – Árvai Tamás Kristóf: Asszíria határain túl. Az ellenség képe az újasszír királyfeliratokban. In Buhály Attila–Reszler Gábor–Szoboszlay György (szerk.): Falak és választóvonalak. Nyíregyháza, 2014, Nyíregyházi Főiskola Történettudományi és Filozófia Intézet. 15–31.
• Bae, 2005 – Bae, Hee-Sook: Vereinte Suche nach JHWH. Die Hiskianische und Josianische Reform in der Chronik. Berlin, 2005, Walter de Gruyter GmbH & C
• Bedford, 2009 – Bedford, Peter R.: The Neo-Assyrian Empire. In Morris, Ian–Sheidel, Walter (ed.): The Dynamics of Ancient Empires. State Powers from Assyria to Byzantium. New York, 2009, Oxford University Press. 31–65.
• Buhály, 2010 – Buhály Attila: Urartu története és kultúrája. In Minya Károly (szerk.): Mesterfüzet. I. A tanári szakképzettségben részt vevő hallgatók számára. Nyíregyháza, 2010, Bessenyei György Kiadó. 27–46.
• Chanin, 2001 – Chanin, M.: The Kingdom of Armenia. A History. Richmond, 2001, Curzon Press.
• Dér–Horváth, 1999 – Dér Katalin–Horváth Pál: Bibliaismeret. Budapest, 1999, Műszaki Könyvkiadó.
• Dezső, 2006 – Dezső Tamás: Az asszír lovasság története. Ókor, 3–4. sz., 2006. 62–70.
• Dezső, 2012a – Dezső Tamás: The Assyrian Army. I. The Structure of the Neo-Assyrian Army as reconstructed from the Assyrian Palace Reliefs and Cuneiform Sources. 1. Infantinary. Budapest, Eötvös University Press, 2012.
• Dezső, 2012b – Dezső Tamás: The Assyrian Army. I. The Structure of the Neo-Assyrian Army as reconstructed from the Assyrian Palace Reliefs and Cuneiform Sources. 2. Cavalry and Chariotry. Budapest, Eötvös University Press, 2012.
• Dubovsky, 2006 – Dubovsky, Peter: Hezekiah and the Assyrian Spies. Reconstruction of the Neo-Assyrian Intelligence Service and Its Significance for 2 Kings 18–19. Roma, 2006, Editrice Pontificio Istituto Biblic
• EF – Biblia. Egyszerű fordítás. H. n., 2012, Nemzetközi Biblia Liga.
• Eliade, 1994 – Eliade, Mircea: Vallási hiedelmek és eszmék története. I. A kőkorszaktól az elusziszi misztériumokig. Budapest, 1994, Osiris–Századvég.
• Finkelstein–Silberman, 2003 – Finkelstein, Israel–Silberman, Niel Asher: Biblia és régészet. Az ókori Izrael történelmének két arca. Debrecen, 2003, Gold Book Kft.
• Gaál, 2005 – Gaál Ernő: A zsidó nép története. In Gaál Ernő–Kertész István: Az őskor és az ókor története. Eger, 2005, EKF Líceum Kiadó. 120–136.
• Goldstone–Haldon, 2009 – Goldstone, Jack A.–Haldon, John F.: Ancient States, Empires, and Exploitation. Problemes and Perspectives. In Morris, Ian–Sheidel, Walter (ed.): The Dynamics of Ancient Empires. State Powers from Assyria to Byzantium. New York, 2009, Oxford University Press. 3–29.
• Gordon–Rendsburg, 1997 – Gordon, Cyrus H.–Rendsburg, Gary A.: A Biblia és az ókori Közel-Kelet. Debrecen, 1997, Gold Book Kft.
• Grabbe, 2004 – Grabbe, Lester L. (ed.): Like a Bird in a Cage. The Invasion of Sennacherib in 701 bce. Sheffield, 2004, Sheffield Academic Press.
• Grayson, 2003 – Grayson, A. K.: Assyrian Civilization. In Hammond, Nicolas Geoffrey Lemprière (ed.): The Cambridge Ancient History III/2. The Assyrian and Babylonian Empires and Other States of the Near East, from the Eighth to the Sixth Centuries b. című Cambridge, 2003, Cambridge University Press. 194–228.
• Hahn, 1983 – Hahn István: Fönícia, Palesztina, Szíria. In Hahn István – Kákosy László–Komoróczy Géza (szerk.): Az ókor története II. Az ókori Kelet története. (Egyiptom és Elő-Ázsia.) Budapest, 1983, Tankönyvkiadó. 213–242.
• Hodossy-Takács, 2008 – Hodossy-Takács Előd: Móáb. Egy vaskori nép Izrael szomszédjában. Budapest, 2008, Új Mandátum Könyvkiadó.
• Holland, 2009 – Holland, Glen Stenfield: Gods in the Desert. Religions of the Ancient Near East. Plymouth, 2009, Rowman & Littlefield Publisher Incímű
• Jagersma, 1991 – Jagersma, H.: Izrael története az ószövetségi korban. Budapest, 1991, k. n.
• Jakab, 2012 – Jakab Attila: Frederick Mario Fales: Guerre et paix en Assyrie. Religion et impérialisme. (Les Conférences de l’École Pratique des Hautes Études 2.) Les Éditions du Cerf, Paris 2010. 247  Antik Tanulmányok, 2012. 313–318.
• Kákosy, 1998 – Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Budapest, 1998, Osiris Kiadó.
• Kalla, 2003 – Kalla Gábor: Az asszír főváros és a királyi propaganda – Ninive példája. Ókor, 2003/1. 9–18.
• Kessler, 1992 – Kessler, Rainer: Staat und Gesellschaft im vorexilischen Juda. Vom 8. Jahrhundert bis zum Exil. Leiden, 1992, Brilletve
• Kessler, 2011 – Kessler, Rainer: Az ókori Izrael társadalma. Történeti bevezetés. Budapest, 2011, Kálvin Kiadó.
• Klengel, 1977 – Klengel, Horst: Az ókori Szíria története és kultúrája. H. n., 1977, Gondolat.
• Komoróczy, 1983 – Komoróczy Géza: Mezopotámia története az őskortól a perzsa hódításig (i. e. 539). In Hahn István–Kákosy László–Komoróczy Géza (szerk.): Az ókor története II. Az ókori Kelet története. (Egyiptom és Elő-Ázsia). Budapest, 1983, Tankönyvkiadó. 84–210.
• Kőszeghy, 2009 – Kőszeghy Miklós: „Szőlőskertje volt barátomnak…” Aetas, 2009/4. 9–15.
• Lloyd, 2010 – Lloyd, Allan B. (ed.): A Companion of Ancient Egypt. Volume 1. H.n., 2010, Blackwell Publishing Ltd.
• Mattila, 2000 – Mattila, Raija: The King’s Magnates. A Study of the Highest Officials of the Neo-Assyrian Empire. Helsinki, 2000, The Neo-Assyrian Text Corpus Project.
• Mayer, 1995 – Mayer, W.: Politik und Kriegskunst der Assyrer. Abhandlungen zur Literatur Alt-Syrien-Palästinas und Mesopotamiens. 9. Münster, 1995, k. n.
• Mayer, 2002 – Mayer, W.: Armee und Macht in Assyrien. In Chaniotis, A. – Ducrey, P. (ed.): Army and Power in the Ancient World. Stuttgart, 2002, k. n. 3–24.
• Mieroop, 2010 – Mieroop, Marc Van De: A History of Ancient Egypt. H. n., 2010, Blackwell.
• Miller–Hayes, 2003 – Miller, J. Maxwell – Hayes, John H.: Az ókori Izrael és Júda története. Studia Orientalia 3. Piliscsaba, 2003, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar.
• Moorey, 1985 – Moorey, P. R. S.: Bibliai tájak. Budapest, 1985, Helikon Kiadó.
• Naunton, 2010 – Naunton, Christopher: Lybians and Nubians. In Lloyd, Allan B. (ed.): A Companion of Ancient Egypt. Volume 1. Hn., 2010, Blackwell Publishing Ltd., 120–139.
• Oded, 1990 – Oded, Bustany: War, Peace and Empire. Justification for War in Assyrian Royal Inscriptions. Wiesbaden, 1990, k. n.
• ÓKTCh – Harmatta János (szerk.): Ókori keleti történeti chrestomatia. Budapest, 1964, Nemzeti Tankönyvkiadó.
• Oppenheim, 1982 – Oppenheim, A. Leo: Az ókori Mezopotámia. Egy holt civilizáció portréja. Budapest, 1982, Gondolat.
• Postgate, 2000 – Postgate, Nicolas J.: The Assyrian Army in Zimua. Iraq, 62. évf., 2000. 89–108.
• Roaf, 1998 – Roaf, Michael: A mezopotámiai világ atlasza. Az ókori Mezopotámia, Anatólia, Irán, Palesztina és Szíria. Budapest, 1998, k. n.
• Rogerson, 2010 – Rogerson, John: Ószövetségi uralkodók krónikája. Pátriárkák, bírák és királyok. Budapest, 2010, Móra Könyvkiadó.
• Rohl, 1995 – Rohl, David: Fáraók és királyok története. A Biblia – A mítosztól a történelemig. Debrecen, 1995, Gold Book Kft.
• Show, 2000 – Show, Ian: Egyiptom és a külvilág. In Show, Ian (szerk.): Az ókori Egyiptom története. Debrecen, 2000, Gold Book Kft. 330–345.
• Taylor, 2000 – Taylor, John: A harmadik átmeneti kor. In Show, Ian (szerk.): Az ókori Egyiptom története. Debrecen, 2000, Gold Book Kft. 346–384.
• Vér, 2009 – Vér Ádám: Az eunuch hűsége Asszíriában. In Rab Virág–Dévényi Anna–Sarlós István (szerk.): VII. Országos Interdiszciplináris Grastyán Konferencia előadásai. Pécs, 2009, Pécsi Tudományegyetem Grastyán Endre Szakkollégiuma.
• von Rad, 2007 – von Rad, Gerhard: Az Ószövetség teológiája. I. kötet. Izrael történeti hagyományainak teológiája. Budapest, 2007, Osiris Kiadó.
• Wiseman, 1989 – Wiseman, D. J.: The Assyrians. In Hackett, Sir J. (szerk.): Warefare in the Ancient World. London, 1989, k. n. 495–504.
• Young, 2012 – Young, Robb Andrew: Hezekiah in History and Tradition. Leiden, 2012, Brilletve