Szerzők

Mindenkinek pajzsa az Ige?

Várady Endre

gay-marriage-taxes_2489880b

A Szentírást méltán nevezzük kánonnak is, hiszen a mögöttes héber kifejezés1 értelmében objektíven mértékadó viszonyítási pontnak tekintjük az élet kérdéseiben. Ennek fényében, döbbenten tapasztaljuk, hogy olykor a Biblia nagyra értékelt objektív tekintélye mégis szubjektív álláspontok és érdekek szolgálatába állított magyarázatok áldozatául esik. Nem lehet tehát megfeledkezni a sokszínű, nemegyszer egymásnak ellentmondó értelmezések erejéről sem, amelyek sok esetben az Ige hatalmával kelnek birokra.

Így eshet meg, hogy akár a keresztény egyházak közötti nyilvánvaló dogmatikai különbözőségekre vonatkozóan ugyanabból a közös Szentírásból származik az egyéni értelmezésektől áthatott érvelések sora. A keresztségre, úrvacsorára, gyónásra, cölibátusra2  vonatkozó, ugyanazon Szentírásra alapozott, ám egymásnak feszülő igazolásokat jelen korunkra már megszoktuk, és az ökumené szellemében kölcsönösen toleráljuk is egymásnak.

Új kihívás azonban a kereszténység számára az azonos neműek közötti – házasságig, sőt, gyermekvállalásig elmenő – testi kapcsolat jóváhagyásának kérdése. Például a brit miniszterelnök, David Cameron tervei szerint a jövőben az egyházakat per fenyegeti, ha nem adják össze az azonos neműeket.3  E sok vihart kavaró problémában azonban a legveszélyesebb frontokat elsősorban nem a posztmodern emberképtől áthatott világi, liberális törvényhozás, illetve a Biblia tekintélyét féltve óvó, egységesen fellépő keresztény egyházak alkotják, hanem az önmaguknak mindannyian egyaránt a kereszténység ernyője alatt helyet követelő körök. Ezek ugyanis ugyanazon, Istentől ihletett-nek vallott Ige bizonyos textusaira hivatkozva fogadják el, illetve utasítják el a homoszexualitás jelenségét. Egy híres angol baptista lelkipásztor például a védelmébe vette a homoszexuálisokat4.  Ez irányú próbálkozásnak tekinthető, hogy az Európai Baptista Szövetség főtitkára a 2013. január 17-ei blogbejegyzésében beszámol az EBF ifjúsági és gyermekmunkásainak megrendezett konferenciáról, ahol áttételesen ezt a kérdést is feszegették. Témájuk volt: „A különbözőségek befogadása” (belehallható a másság fogalma is!). Egyik kulcskérdés, ami elhangzott: „Mi a befogadás határa a gyülekezeteinkben?”5 A sort lehetne folytatni, ami tisztán kirajzolná a tendenciákat.

Tovább »

Vallásos hit, vagy felülről való élet hit által, Jákob példáján 1Móz 32,23–31

Kovács Géza

Breenbergh_Bartholomeus-Jacob_Wrestling_with_the_Angel
Bartholomeus Breenbergh holland barokk festő: Jákob birkózása az angyallal, 1693

Jákob, Izsák fia és Ábrahám unokája, komoly vallásos nevelésben részesült. Átvette és hitbeli meggyőződéssel követte szülei és nagyszülei hitét. Amikor azonban az élete nagy veszedelembe és ezáltal komoly próbába került, teljesen elbizonytalanodott. Ekkor meglátta, hogy az Istennel való kapcsolata mennyire sekélyes és hiányos. Nagy vággyal és szomjúsággal a lelkében elhatározta hát, hogy személyes kapcsolatot keres az élő Istennel. „Azon az éjszakán fogta két feleségét és tizenegy gyermekét, és átkelt a Jabbók gázlónál. Fogta és átküldte őket a patakon, és átküldte mindenét. Jákob pedig ott maradt egyedül”. (1Móz 32,23–25) Az egész éjszakán át tartó, buzgó imájában valaki tusakodott vele egészen hajnalhasadtáig. Akkor ezt mondta Jákobnak: Bocsáss el, mert hajnalodik! Jákob azt felelte: Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz! Jákob erőszakosnak mondható ragaszkodása nyomán a vele tusakodó Valaki megkérdezte tőle: „Mi a neved?” ő így felelt: Jákob.

Tovább »

Tagadástól hitvallásig Jn 20,24–29

Balog Miklós

rubens-the-incredulity-of-st-thomas-1615
Peter Paul Rubens: Hitetlen Tamás (1606–16)

Ebben a történetben húsvétnak az a nagy örömhíre van, hogy egy olyan kételkedő természetű ember, egy olyan makacsul hitetlen lélek is, mint Tamás, eljuthat a hit teljességére, arra az ámuló, boldog hitvallásra, hogy: „Én Uram, és én Istenem!”
Vegyük most úgy, mintha itt ülne vagy itt ülnének ezek a még nem hívő, de bizonyosságot kereső Tamások közöttünk, és így szólítaná meg őket az Úr: „Ne légy többé hitetlen, hanem hívő! Szólhat-e ez a felszólítás azoknak, akik mindig itt vannak, de még nem tértek meg?

Tovább »

Igaz és hamis megtérés

Ray Comfort

18295
Isten kegyelméből, szeretnék megosztani veletek egy tanítást, melynek az a címe, hogy Igaz és hamis megtérés. Ez egy nagyon kijózanító tanítás, olyan üzenet, amelyre nagy szükség van a mai egyházban. Van egy tanításom, A pokol legféltettebben őrzött titka címmel, amely arról szól, hogyan használható a törvény az evangélizációban. Tény, hogy Isten törvénye, a tízparancsolat volt a lényege Isten olyan nagy emberei evangéliumhirdetéseinek, mint amilyenek Wesley, Moody, Whitfield és Jonathan Edwards voltak. Ők mondták, hogy ha nem használod a törvényt, az szinte biztos, hogy hamis megtérésekhez vezet.
  Az Egyesült Államok egyik legnagyobb felekezetének hivatalos újságjában, az American Horizons-ban olvastam, hogy ez a 11500 gyülekezetet magában foglaló felekezet az „Aratás évtizede” első évében, 1991-ben 294000 Krisztus melletti döntést regisztrált. Ebből az istentiszteleteken mindössze 14000 főt lehetett megtalálni, ami azt jelenti, hogy nem tudtak elszámolni a maradék 279000 Krisztus melletti döntéssel. És ez az átlagos modern evangelizációs statisztika, legyen szó akár kampányokról, akár helyi, gyülekezeti evangelizációkról.
  Sok megtérő azonban nem morzsolódik le. Őket addig babusgatják, míg végül benragadnak a helyi gyülekezetben, ahol jó a társasági élet. Benn is maradnak a gyülekezetben, abban a hitben, hogy üdvösségük van, de mivel nem rendelkeznek azokkal a dolgokkal, melyek az üdvösség velejárói, ezért nincs valódi alapja az üdvösségüknek.
  Nos ez a szörnyűség egyszerűen azért történik, mert nem követjük a bibliai példát, és nem hirdetjük a büszkéknek a törvényt és az alázatosaknak a kegyelmet. Minden alkalommal, mikor Jézus egy arrogáns, öntelt és felfuvalkodott embernek készült hirdetni az evangéliumot, a kegyelmet megelőzte a törvényt. Mindig. A törvénnyel megtörte a kemény szívet, az evangéliummal pedig ezt az összetört szívet gyógyította meg. 

Tovább »

A keresztyén vezetők lelkigondozása

Nemeshegyi Zoltán

Gyakran elhangzó megállapítás, hogy közösségünkben, nincs a vezetőknek lelkigondozója. Ez részben igaz, mert intézményesen, kötelezően kijelölt, mentoraik nincsenek azoknak, akik az egyháznak vagy a gyülekezetnek vezetői, vagy kerületi tisztségviselők. Másrészt viszont meggyőződéssel vallom, hogy minden Istentől elhívott szolgálattevőnek van lelkigondozója.

Caravaggio: Emmauszi vacsora
Caravaggio: Emmauszi vacsora

Tovább »