ELF 2015, Prédikálás és tanítás szekció

| ► Olvasási idő: 2 perc

Kapitány Zsolt

Dr. Peter Mead
Dr. Peter Mead

Olyan embert hall­gat­ni, aki meg­nye­rő, maga­biztos és ter­mé­szetes szerénységgel rendelkezik, mindig motiváló és lelkesítő számomra. Az ELF ren­dez­vé­nyén dr. Peter Mead sze­mé­lyében, ilyen előadót ismer­hettem meg.

A bibliai szö­veg­ből eljutni az életváltoztató üzenetig izgalmas küldetés. S hiszem azt, hogy akik szószékre állunk, szeretnénk hatásosan kommunikálni Isten üzenetét. Dr. Peter Mead a „Prédikálás és tanítás” szekció keretében ezzel a témával foglalkozott.

A kérdés természetesen adott: hogyan jutunk el, az ókori szövegtől a kortárs közegig? Hogyan lehetünk hűek a Biblia szövegéhez? Hogyan találhatjuk meg a fő üzenetet egy adott szakaszban? S miként kommunikálhatjuk relevánsan és meggyőzően Isten életváltoztató hatását? Dr. Peter Mead különbséget tesz az adott szakasz központi gondolata és a prédikáció üzenete között. A központi gondolat a szövegből kiindulva kerül az igehirdető elé, mely mindig azonos, míg a prédikáció üzenete a központi gondolathoz kapcsolódva releváns jelentéssel bír a hallgatóság számára.

Dr. Peter Mead négy egyszerű helyszínen való tartózkodással illusztrálta a prédikációra készülés folyamatát.

Dolgozószoba: Az a hely, ahol az ember az adott szakasz tanulmányozásával tölti az idejét. Inkább hasonlít egy könyvtárra, mint egy irodára. Az iroda az a hely, ahol ügyeket intézünk, telefon csörög, emaileket olvasunk; a könyvtár az a hely, ahol kutatást végzünk. A fő cél az adott szakasz központi gondolatának megfogalmazása. Mindezt úgy, hogy az adott bibliai szöveget mélyen tanulmányozza s próbálja megérteni. A lényeg a tanulmányozás, a kutatás, összefüggések keresése. Az igehirdető a szövegből kiindulva, a kontextusra és a tartalomra figyelve elemzi és tanulmányozza az adott szakaszt. Az itt töltött idő eredménye egyetlen mondat megfogalmazása. Mi az adott szakasz fő gondolata? A szerző mit akart elérni az adott szakasszal?

Imaszoba: Az imádság helye, a hallgatóság és az adott szakasz Isten elé helyezése imádságban. A cél az, hogy a prédikátor egy konkrét üzenetet tudjon átadni az adott közösségnek. A lényeg: a prédikátor Isten előtt gondolja végig a bibliai szakasz és a közösség kapcsolatát.

Kávézó: Az a hely, ahol a hallgatóság a mindennapjait éli. Az itt töltött idő célja, hogy olyan üzenetet készítsen elő a prédikátor, mely hatékonyan kommunikálja a szakasz központi gondolatát. Mindezt úgy, hogy szeretettel viszonyul a hallgatósághoz. Itt a prédikátornak a következő területekre érdemes figyelnie:

  1. Mi az üzenet célja? Mit szeretne elérni a prédikátor az üzenettel?
  2. Mi a fő üzenet? Hogyan lehetne egyetlen mondatban megfogalmazni a prédikáció üzenetét?
  3. Mi az üzenet közvetítésének stratégiája? Milyen módot érdemes használni arra, hogy az üzenetet kommunikálja a prédikátor? Már az elején mondja el az üzenetet? Csak a prédikáció végén váljon nyilvánvalóvá, mint egy csattanó az üzenet? Milyen prédikációs struktúra támogatja legjobban az üzenetet?
  4. Melyek az üzenet részletei? Hogyan lehet elmagyarázni, bizonyítani, alkalmazni az üzenet elemeit? Miként lehet figyelemfelkeltően bevezetni az üzenetet? Hogyan lehet bátorítóan összefoglalni az üzenetet?

A szószék: Miként lehet hatékonyan előadni az előkészített prédikációt? Hogyan tudja a prédikátor belevinni a saját személyiségét a prédikációba úgy, hogy közben ne önmagára mutasson, hanem Istenre. Egy rossz előadásmód elveszi egy jó üzenet lényegét. Ha egy örömteli üzenetet lehangoltan mond el a prédikátor, akkor az elveszi az üzenet erejét. Éppen ezért a prédikátor feladata, hogy az Istentől vett üzenetet hatékonyan, jól előadva kommunikálja a közösség felé. Ez ugyanúgy tanulható és tervezhető, mint a prédikáció többi része, s nem jelenti azt, hogy Isten kimaradna belőle.

További prédikációval kapcsolatos anyagok érhetők el dr. Peter Mead blogján, a biblicalpreaching.net oldalon, valamint a téma videója a http://www.foclonline.org/short-talk/four-location-preaching-journey oldalon megtalálható. Remélem, hogy sokunk kedvét meghozza a minél jobb prédikációk iránt.

További hasznos linkek

 

“ELF 2015, Prédikálás és tanítás szekció” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Visszajelzés: A 2015. évi 1. szám |

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .