Építsd fel a prédikációdat!

| ► Olvasási idő: 3 perc

Greg Stier

Rohbau

Nyolc évet töltöttem el az építőiparban, és leginkább tetőfedőként dolgoztam. Mivel rengeteg új építésű házon dolgoztam az évek során, van némi fogalmam róla, mit jelent felépíteni egy házat az alapoktól elkezdve. Volt abban valami különleges, hogy miközben egy új építési helyszínen napi tizenkét órát töltöttem a háztetőn, madártávlatból szemléltem az építkezés folyamatát.

És miközben tetőfedőként dolgoztam, szabad időmben prédikációkon dolgoztam. Egy kis létszámú baptista gyülekezet ideiglenes prédikátoraként és önkéntes középiskolai ifjúsági vezetőként elsajátítottam az exegézist, és ezzel egy időben tanultam lengetni a kalapácsot.

Egy ház felépítése az alapjaitól elkezdve nagyon sok rokon vonást mutat azzal a folyamattal, mint amikor egy-egy prédikáció felépül egy bizonyos igeszakasz alapján. Mindjárt legalább hét párhuzamot tudok említeni.

 

1. A legjobb helyet kell megtalálni

A tervezett ingatlan helyének igen nagy jelentősége van. Ha az ingatlan rossz helyen épül, könnyen eladhatatlanná válhat. Ha pedig nem megfelelő minőségű talajon épül fel, nem lesz tartós.

Amikor a Szentírásban alapigét keresel, azt keresed, hogy milyen „ingatlanra” építkezz. A Teremtéstől a Jelenésekig számtalan lehetőség kínálkozik, hogy megtaláld a legalkalmasabb helyet, amelyre építkezni fogsz.

Hogy zajlik ez a folyamat? Jó, ha előbb megismered a hallgatóságodat, mielőtt kiválasztod az igerészt. Próbáld meg felmérni a szellemi beállítottságukat, lelki érettségüket vagy egyéb adottságaikat, mielőtt döntést hozol egy adott igeszakasz mellett, amelyre építkezni kívánsz. Ha már ismered a hallgatóságodat, mivel hétről hétre találkoztok egymással, akkor bocsátkozz bele a részletekbe, és mérd fel, hogy milyen sajátos problémákkal küzdenek éppen. Ez esetben keress egy prédikációt vagy indíts el egy olyan sorozatot, amely az adott témát közelíti meg.

Nem olyan rég felkérést kaptam, hogy prédikáljak az Üdvhadsereg nemzeti evangélizációs konferenciáján. Mielőtt előkészítettem volna az igehirdetésemet, megpróbáltam kideríteni, hogy kik lesznek a résztvevők (ifjúsági vezetők, helyi tisztségviselők, laikusok vagy vegyes résztvevők?) és mik lehetnek a céljaik a részvétellel (fejlődés az evangéliumi munkában, motiváció nyerése az evangélizáláshoz vagy bármi más?). Amint sikerült belegondolnom a hallgatóság céljaiba, máris készen álltam a prédikáció kidolgozásának megkezdésére.

Meg kell vizsgálnod a hallgatóságodat, mielőtt megvizsgálod, hogy melyik igeszakaszról prédikálhatnál számukra.

 

2. Hatalmas erőforrásra van szükség

Akár generátort kívánsz használni, akár vezetékes áramot, biztosítanod kell a hozzáférést az erőforráshoz, hogy gyors és hatékony, 21. századi munkát végezhess. A légkalapács és az elektromos körfűrész nélkülözhetetlen a munkához…

Ugyanígy szükséges a „hozzáférés a forráshoz”, ha helyesen szeretnénk hasogatni az Igét. Amikor elkészítjük az igehirdetésünket és prédikálunk, Isten beszédének valódi Építőmestere lakozzon bennünk, vezessen és töltsön be erővel. Az ő hatalmas erejével kell kapcsolatban maradnunk a munka minden mozzanatában, hogy a prédikációnk hiteles és hatékony lehessen.

 

3. Követni kell a tervrajzot

Ha az építők nem követik a lefektetett tervrajzot, a ház meghasad és összeomlik. Amikor Isten Igéje tévedhetetlen tervet vázol elénk (miközben a legnagyobb Építőmester vezet minket minden lépésnél), a prédikációnk eléri a célját és nem marad gyümölcstelen.

Akkor hasogatjuk helyesen az Igét, ha sorra vesszük a klasszikus kérdéseket:

  1. Ki? Mit? Mikor? Hol? És miért?
  2. Ki írta a bibliai könyvet vagy levelet és kinek?
  3. Milyen volt az akkori olvasónak illetve a szerzőnek a történelmi, kulturális és vallási háttere?
  4. Honnan írták az érintett feljegyzést?
  5. Miért írták ezt a könyvet vagy levelet?

Az ilyen kérdések megválaszolásához természetesen időre van szükség. Mégis magyarázatot kell találnunk arra a kérdésre, hogy „Miért írták ezt a szakaszt?” mielőtt képesek lennénk megérteni, hogy „Mit jelent ez a szakasz a hallgatóságunk számára?”

 

4. Le kell fektetni az alapot

Amikor egy ház felépül, először le kell fektetni az alapját. Ugyanígy a bibliai szakaszunknak is mindig van egy alapgondolata, amiről az egész prédikációnk szól. Haddon Robinson, híres igehirdető ezt úgy nevezte, hogy ez a gondolat a szakasz „fő elve”. Én alapgondolatnak hívom.

Ha sikerült felismerned egy bizonyos szakasz fő elvét, akkor készen van a prédikációd alapja. Minden további gondolatnak erre az alapra kell épülnie. Ha a fő elved gyenge, akkor az igehirdetésed bizonytalanná és hiteltelenné válik. Ha a fő elv erős, akkor az ige célba talál, és maximális hatást gyakorol a hallgatóságodra.

 

5. El kell készíteni a vázat

Amint megvan az alap, el kell készíteni a ház szerkezetét. Ez lesz az a váz, amihez minden más kapcsolódni fog.

Amikor prédikálnod kell, akkor szükséged van vázlatpontokra. Ezek a pontok, amelyek a fő elven nyugszanak, alkotják meg az igehirdetés vázát, és ezek kezdik el formálni a prédikáció anyagát.

Például, ha az én fő elvem János 3,16-ban „Isten szeretetének megnyilvánulása Krisztus áldozatában”, akkor a vázlatpontjaim hasonlók lesznek ezekhez:

  1. Ez a szeretet a világra irányul,
  2. A kereszt Isten szeretetének bizonyítéka és
  3. Isten ajándékának eredménye az örök élet.

Vagy valami ilyesféle.

 

6. Össze kell kötni a különálló elemeket

A tetőfedéstől a gipszkartonozáson át a zsaluzásig van egy sor olyan munka, amelynek az a lényege, hogy összekösse egymással a különálló részeket. Ennek megfelelően a történelmi helyszínek és a fellelhető kommentárok megismertetése is mind-mind azt a célt szolgálja, hogy összekösse egymással a vázlatpontjainkat.

A világ legjobb szövegmagyarázata is borzalmasan hangzik, ha az igehirdető nem tudja összekötni egymással a vázlatpontjait, vagy a részeket nem tudja „összefoltozni”.

A prédikációnak szilárd szerkezetre van szüksége, erős alapra és összefüggő gondolatmenetre. A világ legjobb szövegmagyarázata is borzalmasan hangzik, ha az igehirdető nem tudja összekötni egymással a vázlatpontjait, vagy a részeket nem tudja „összefoltozni” (teljesebb képet adni), a gondolatmenet felszínes marad, és nem tárulnak fel a szöveg mélyebb összefüggései.

 

7. Személyessé kell tenni

Végül, de nem utolsó sorban szeretném megemlíteni az egyedi dekorációt. Az épület belsejében ott vannak még a csempék, szőnyegek, beépített bútorok stb. Így lesz a ház igazán otthonos.

Használj izgalmas, hiteles és személyes illusztrációkat! Vedd igénybe az újságok, magazinok vagy a természet képeit!

Vannak olyan prédikációtervezők, akik gyatra művészek. Elkészítik a szilárd szerkezetet, tökéletes a szövegmagyarázatuk, de senkit nem vonzanak, mert a falak csupaszok, és szürkére festették őket.

Szánj rá időt, hogy a prédikációdat mindenki számára jól érthető példákkal díszítsd, amelyek közel férkőznek az emberek szívéhez, megragadják az értelmüket vagy éppen a humorérzéküket! Fűszerezd az igehirdetést egyszerű, hétköznapi történetekkel, amelyek érdekelhetik a hallgatóságodat!

És ha ez az utolsó tanács kicsit világiasnak tűnne a számodra, tekints rá abban a tudatban, hogy eközben Jézussal dolgozol együtt. Hiszen ő, az igazi Építőmester a maga idejében olyan történeteken keresztül példázta a tanításait, ahogy ezt egy átlagos igehirdető soha nem merné megtenni.

Nos, akkor most készítsünk prédikációt úgy, ahogyan egy új ház épül! És lendítsük magasba a kalapácsunkat!

Forrás: pastors.com

Fordította: Jeviczky Andrea

“Építsd fel a prédikációdat!” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .