European Leadership Forum 2014

| ► Olvasási idő: < 1 perc

Pafkó Tamás

Hidat építeni a helyi vezetők szükségei és Isten világméretű erőforrásai között

A szervezők által megfogalmazott mottó szolgálatkész lelkületről tanúskodik, és a Lengyelországban megrendezett Európai Vezetői Fórumon ebből valóban nincs hiány. Május 22. és 29. között harmincöt magyar honfitársammal együtt ismét megtapasztalhattam, hogy hogyan áldja meg Isten az ő népét a világméretű testvériségen keresztül. Az alapvetően amerikai ihletésű és szervezésű konferencia az elmúlt tíz év alatt egy 800 fős rendezvénnyé nőtte ki magát, ahová Európa minden szegletéből várják az evangéliumi vezetőket, szolgálókat, hogy a mottónak megfelelően szolgáljanak feléjük.
A konferencia során újra és újra József történetének az a megjegyzése jutott eszembe, amikor József áldásos munkája révén Potifárnak „semmire sem volt gondja, legfeljebb csak arra, hogy megegye az ételt” (1Móz 39,6). A legmagasabb szintű profi szervezés és a lelki mélység tökéletes összhangja a konferencia idejére valóban olyan különleges légkört teremtett meg, amelyet az egyik szervező roppant találóan a mennyország előízeként jellemzett. 800 elkötelezett evangéliumi vezető közel 15 szekcióban hallgathatott előadásokat a maga szakterületéről, az igehirdetéstől elkezdve a muszlimok felé való szolgálaton át a családgondozásig a legváltozatosabb témákban.
Emellett a reggeli plenáris előadásokon John Lennox vezetett végig bennünket Ábrahám életének történetén egészen lélegzetelállító, mély igei összefüggésekre rámutatva. Az oxfordi matematikaprofesszor személyében ötvöződik a tudományos precizitás, hetven év tapasztalati bölcsessége, az egészséges kritikai gondolkodás, valamint a Krisztusba vetett élő hit. A szakmai kiválóság és az elkötelezett hit egysége a konferencia védjegye is lehetne. A „mennyei kóstoló” hangulatát az a körülmény is hathatósan támogatja, hogy a rendezők a helyszínt is úgy választották ki, hogy a közel egy hét során a résztvevőknek ne kelljen kitenniük a lábukat a lenyűgöző méretű hotelből. A szálloda minden zugában előadások, műhelyek zajlanak reggel 9 órától este 9-ig, a liftekben és a folyosókon pedig csupa névtáblás emberrel lehet találkozni, akikkel összeköt bennünket a közös cél és a közös Úr. Ez valóban Isten királyságát idézi lelkületében, méreteiben és pompájában is.
Az amerikai szervező testvérek a legmélyebb alázatban, időt, energiát és pénzt nem kímélve gondoskodnak arról, hogy a résztvevők a legminőségibb szolgáltatást kapják a szó eredeti értelmében. A kelet-európai résztvevőknek rendkívül kedvező ösztöndíjakat biztosítanak, hogy az anyagiak ne szabjanak határt a lelki-szakmai épülésnek.
Mindent összevetve őszinte szeretettel ajánlom minden szolgáló és lelkipásztor testvér figyelmébe ezt a nagyszerű lehetőséget. Az angol nyelv ismerete ugyan feltétele a részvételnek, de aki számára ez nem jelent akadályt, annak szolgálata megalapozottabbá és gyümölcsözőbbé válhat Isten ezen különleges áldása révén.

Kapcsolódó bejegyzések:

ELF – Európai Vezetői Fórum

(ELF)elejthetetlen élmények

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .