Ezeket a hibákat hagyd ki a karácsonyi igehirdetéseidből

| ► Olvasási idő: 4 perc

Andreas Köstenberger és Alexander Stewart

Lelkipásztorok és szolgálattevők: gondoltatok már a karácsonyi szolgálatotokra vagy prédikációtokra? Ha segíteni akarsz ebben az évben (és minden évben) az embereknek megünnepelni a karácsonyt azzal, hogy tényekről beszélsz – nem később a történethez hozzáadott legendákról, szokásokról vagy népszerű elképzelésekről –, akkor kezdd a következő gyakori hibák elkerülésével.

  1. Ne beszélj olyan részletekről, amelyek nincsenek a szövegben!

Ez egyértelműnek tűnik, de el kell ismételni, mert olyan gyakran megtörténik. A rengeteg, évenként mennyiségileg növekedő karácsonyi üdvözlet, jászoljelenet és a sok televíziós műsor mind hozzáadja ezeket a részleteket, és azt az érzést kelti, hogy azok tények.

Az evangéliumokban leírtakból sok olyan részlet hiányzik, amelyeket az elkövetkezendő századokban gyártottak. Például sehol sem ír az istálló milyenségéről (barlangszerű, nyitott tetejű, fából volt-e); arról sem, hogy egyáltalán volt egy istálló; vagy hogy voltak-e állatok a közelben; vagy hogy hány bölcs volt. Ezek a bölcsek (nem királyok és nem feltétlenül hárman) több mint valószínű, hogy nem a születés éjjelén érkeztek, ahogy a sok jászoljelenet mutatja. Az istálló említése híján a jászol lehetett a kültérben, egy karámban a ház közelében vagy egy állatoknak szánt építmény területén.

A szöveg nem említi, hogy Mária és/vagy József szamárháton utazott volna. Ugyanolyan valószínű – vagy még inkább az –, hogy az egész utat gyalog tették meg Názárettől Betlehemig (115–130 km, legalább háromnapos út). Az az ötlet, hogy Mária szamárháton utazik, egy második századi kétes eredetű írásból származik. Valójában akkoriban nem lett volna furcsa, ha egy aktív életet élő terhes tinédzser megteszi ezt az utat gyalog.

A karácsonyi előadásokban látottak ellenére nincs említés egy fogadósról (akár gonosz és rosszindulatú, akár sajnálkozó a helyhiány miatt), Lukács egyszerűen megemlíti, hogy nem volt hely a vendégfogadó háznál (Lk 2,7). Ez nem egy igazi fogadót jelent, hanem akár egy nyilvános hajlékot nyújtó helyet, akár egy szobát egy saját házból (ahogy mondja a Lk 22,11).

Fontos a tényeknél maradni mikor tanítunk és prédikálunk.

Persze semmi gond nincs a kép kiegészítésével a képzeletünk segítségével. De fontos tudni a különbséget a közt, hogy mit tudunk biztosan, hogy megtörtént, és amit gondolunk, hogy esetleg történhetett. A keresztyénség történelmi tényen alapul. Ez igaz Jézus születésére, keresztre feszítésére és feltámadására is.

  1. Ne próbálj lelki jelentőséget/magyarázatot tulajdonítani kulturális szokásoknak, csak hogy biblikusan hangzódjanak!

Szeretünk találni – vagy kitalálni – lelki magyarázatot a karácsonyhoz köthető szokásokhoz. Például, ajándékokat adunk egymásnak, hogy megemlékezzünk Isten csodálatos ajándékáról, Jézusról, vagy a bölcsek ajándékáról Jézusnak. Ez szépen hangzik, de biblikus? Vagy azért adunk ajándékokat mert a szüleink is adtak és mindenki, akit ismerünk ad (kivéve Jehova Tanúit, a vaskalapos materialistákat, és néhány vallásos puritánt)? Miféle szülő lennél, ha nem adnál a gyerekednek karácsonyi ajándékot (vagy, sokszor, egy egész szobányit)? Vagy, képzeld el, mi lenne, ha nem ünnepelnéd a karácsonyt egyáltalán (mint a puritánok)? Nagyon kevés elvárás igazán lelki vagy biblikus. Szinte mind teljesen kulturális szintűek. Ez nem teszi őket feltétlenül rosszá, de nem kellene biblikus értelmet adjunk nekik, hogy megindokoljuk őket.

Rengeteg példa van. Mi köze van egy örökzöld fának a díszítése Jézus eljöveteléhez, hogy megmentse Isten teremtményét? Győzködhetjük magunkat, hogy az örök élet szimbóluma mert örökzöld, de tényleg ez az oka, hogy minden évben feldíszítünk egy karácsonyfát? Hasonlóképpen mondhatjuk a gyertyákról, hogy Jézust szimbolizálják, mint fényt a világban; a krisztustövis a Jézus fején levő töviskorona jelképe; a vörös Jézus vére, amely kifolyt a kereszten; a fagyöngy a kibékülés jele; a csengők pedig a jó hír beharangozását szimbolizálhatják. Még ha ezek közül vannak is régi asszociációk és szimbólumok, az nem azt jelenti, hogy feltétlenül a karácsonyunk megünneplésébe be kell építsük őket. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor be kell ismerjük, hogy a karácsonyt elsősorban a saját kulturális szokásaink miatt ünnepeljük úgy ahogy, még ha nagyon kicsi is az igazi kapcsolat ezen szokások és Jézus eljövetelének biblikus jelentése közt.

Van néhány olyan ismert „karácsonyi” ének, amelyik szövegének semmi köze Jézus eljöveteléhez – ez is azt igazolja, hogy valódi veszély fenyeget, mivel kulturális szokásoknak próbálunk lelki értelmet adni. Ilyen ének az „Ó, szép fenyő”. Lázasan keresgélhetsz a versszakokban míg találsz valamit, ami Jézusról szól. Nem kellene kényelmesen érezzük magunkat mikor ezt énekeljük, mint keresztyén közösség, hiszen ez az ének mély tiszteletet fejez ki egy fa iránt. Csak azért mert ez az ének kulturális szinten a karácsonnyal lett asszociálva, még nem azt jelenti, hogy a keresztyének is be kell építsék a karácsonyukba.

A legnagyobb veszély ebben az esetben az, hogy a kulturális szokásainkat úgy mutatjuk be, mintha biblikus jelentésekkel bírnának.

Ha elhomályosítjuk a biblikus tanítás és kulturális szokás közötti határvonalat akkor nem csak hogy nem segítünk és összezavarodunk, hanem egyenesen árthatunk a hitünknek. Ha már nem különböztetjük meg mi a biblikus és mi csak szokás, akkor abba a csapdába esünk bele miszerint elfogadunk és terjesztünk olyan zagyvaságokat, amelyeknek semmilyen bibliai alapjuk nincs. A hitünk már nem is a valóságon alapul hanem részben legalábbis, mítoszokon és legendákon.

Persze nem muszáj most minden kulturális szokással felhagyni a családdal való ünneplésünkkor.

Egyszerűen tudnunk kell, hol a határ, és tudnunk kell jelezni a különbséget a karácsonyi kulturális szokások és a Bibliában leírt tények között.
  1. Ne érezd magad kínosan bizonyos szövegrészek „zsidósága” miatt!

Lukács első részében két hosszadalmas himnuszt is olvashatunk, amelyet hagyományosan úgy neveztek el, hogy Magnificat (Mária éneke Lk 1,46–56-ban) és Benedictus (Zakariás éneke Lk 1,67–79-ben). A címek az énekek latin verzióinak első szavaiból származnak. Ezek a részek – vagy legalábbis valamennyi belőlük – néha hanyagolva vannak mert terjedelmesek és a zsidók reményét fejezik ki Isten szabadítására nézve, amelyről nincs konkrét jelzésük, hogy hogyan fog kinézni és milyen lesz. A szabadítás, így visszanézve, Jézus halála és feltámadása formájában jött el, az evangélium kiterjesztésén a pogányokra is Izráelen kívül, és Jézus visszajövetelén az idők végezetén.

A Magnificat ünnepeli azt ahogy Isten, Mária gyermekén keresztül, helyreállítja és segíti Izráelt, miközben szembe áll annak ellenségeivel és elnyomóival. A Benedictus leírja Keresztelő János szerepét Jézussal kapcsolatosan, aki a kulcsfigura Isten tervében miszerint helyreállítja Izráelt. A himnusz dicsőíti Isten tettét, hogy meglátogatja és megváltja az embereit azzal, hogy Messiást küld nekik, ezzel betartva Ábrahámnak és a sok ószövetségi prófétának tett ígéretét. Ez a megszabadítás lehetővé teszi Isten embereinek, hogy félelem nélkül és igazságban szolgálhassák Istent mindörökké.

Lehet ezek a himnuszok sokszor hanyagolva vannak a karácsonyi szolgálatainkban mert nem elég „keresztyének”. Ez a hanyagság pedig komoly veszteséggel jár. Mindkét himnusz a megmentést írja le, amely Jézus földi eljövetelével valósul meg. Az első eljövetelén döntően foglalkozott az emberei bűneivel, ezzel eleget téve bizonyos részeknek, mint a Mikeás 7,18–20. Még mindig várjuk a második eljövetelét, amikor mindent helyreállít – politikailag, gazdaságilag, szociológiailag és lelkileg – egyszer és mindenkorra. Még mindig várjuk azoknak a nyilatkozatoknak a teljes és végső beteljesedését, amelyeket a Magnificat és a Benedictus ír le. Mindkét himnusz hatalmas példája annak, hogy hogyan dicsőítsük Istent a tulajdonságaira figyelve – a hatalma, a szentsége és a kegyelme – de ugyanakkor a tetteire is figyelve, hogy hogyan tartja be ősi ígéreteit, amelyeket az embereinek tett.

A keresztyén hit elválaszthatatlan a zsidó hittől.

Ez az oka annak, hogy még Lukács is, aki pogány volt, Jézus eljövetelét az Ószövetségben leírtak alapján mutatja be (Lk 1,1). Mint Máté, aki az evangéliumot elsősorban zsidóknak írta, Lukács is zsidó szemszögből írja le Jézus eljövetelét. Ha nem látjuk meg, hogy a keresztyén hitünk Isten zsidóknak tett ígéreteiben gyökerezik, akkor az valószínűleg sekély marad és megcsonkított evangéliummal és kánonnal hagy minket, nem is említve Jézus mivoltának és eljövetelének nem megfelelő értelmezését.

  1. Ne inogj meg a Jézus születéséről történő ellenvetésektől!

Mindkét születésről szóló elbeszélés tele van természetfeletti történésekkel: angyali megjelenések, álmok, látomások, Jézusról szóló próféciák, Erzsébet teherbe esése a kora ellenére, Zakariás némulása, Jézus és János névadását illető körülmények, a két születés közötti kapcsolat, és így tovább. Máté, például tisztán kimondja, hogy Mária Jézus anyja volt, de József nem volt az igazi apja. Máté azzal zárja le a származását, hogy „…Józsefet, a férjét Máriának, akitől született Jézus” (Mt 1,16), ezzel arra utalva, hogy József nem volt Jézus valódi apja. Jézust a Szentlélek fogantatta meg Mária méhében.

Tehát ne legyünk megfélemlítve, ha ellenvetések merülnek fel a szűz által való születéssel vagy a karácsonyi történet természetfeletti körülményeivel kapcsolatosan. Ne ijedj meg mikor olyan írókról olvasol, mint például Reza Aslan, aki azt állítja, hogy Jézus születéséről és gyermekkoráról „feltűnően hiányosak” az első újszövetségi iratok – mint Pál levelei és Márk evangéliuma – és hogy az első keresztyének ezeket a hiányos részeket az Ószövetségben talált próféciákban levő részletekkel egészítették ki. Aslan szerint az első keresztyének kitalálták azt, hogy Jézus Betlehemben született, csak azért, hogy „Jézus szüleit odavezessék, így Jézus ugyanott szülessen, ahol Dávid”. Mások, mint Andrew Lincoln, a szűz által való születés történelmi hitelességét tagadja meg. Röviden, ezek a viták félrevezető próbálkozások, hogy a figyelmünk ne a Bibliában leírt születés történeten legyen, hanem inkább a természetfeletti körülményeken, illetve azon, hogy újra írjuk a történetet teljesen természetes történésekkel.

Egyrészt, mint említettem, figyeljünk arra, hogy ne adjunk hozzá a szöveghez nem odatartozó részleteket.

Legyünk hajthatatlanok a bibliai tanúk megbízhatóságának védelmében Jézus természetfeletti születését illetően, amilyen nem volt még a történelem során.

A Biblia egyértelmű, és az óvatos történelmi kutatás minden bizonnyal azt mutatja ki, hogy egy csoda történt, – valójában egy egész sor csoda – hogy mi megmenekülhessünk. Ezt nem kell szégyellni, és nem kell megfélemlítve legyünk.

  1. Ne merülj el az apróságokba és ne mulaszd el Jézus születésének igazi jelentőségét!

A tudósok még mindig olyanokon vitatkoznak, mint Jézus születésének éve, vagy hogy Jézus valóban december 25.-én született-e. Cirénius népszámlálásának történelmi hitelességét vitatják, Heródes halálának évét, Jézus születésének körülményeit – Betlehem csillaga – és egy sor egyéb dolog. Ugyancsak vitatkoznak a karácsony ünnepének lehetséges pogány eredetéről, vagy a római napforduló ünnep helyettesítője lett-e, és mint említve volt, rengeteg egyéb szokás felbukkanását, amelyeknek köze van a karácsonyunk ünnepléséhez. Mindezek érdekes és kutatásra méltó kérdések, de ne foglalkozz jogtalanul ilyen periférikus kérdésekkel. Ehelyett foglalkozz Jézus eljövetelének üzenetével, a testté válás biblikus történetével.

Ki volt Jézus, és miért jött? János evangéliuma az örökkévaló múltba gyökerezi Jézus származását, mint az Igét, amelyik ott volt a kezdetek kezdetén Istennel, és ő is részt vett a teremtésben. János szerint, Isten Jézusban látogatta meg a világot, amely ő általa lett, de a világ nem ismerte meg őt (Jn 1,11). Milyen tragikus! Milyen megbocsáthatatlan! Az az Ige, mondja János, Jézusban testet öltött, vagy, ahogy János fejezi ki magát „közöttünk lakott” (Jn 1,14). Jézus a három és fél éves szolgálatában kiképezte a tanítványokat (és másokat is), hogy vigyék tovább a misszióját, vigyék a megmentés evangéliumát mindenütt a világon. Aztán meghalt értünk a kereszten és fizetett a bűneinkért, hogy kibékítsen minket az Atyával. Istennel való romlott kapcsolatunk megjavíttatott. Azok, akik hisznek benne, mély lelki elégedettségnek örvendhetnek, és folyamatos kapcsolatban lehetnek vele most és ezentúl mindörökké.

Ezt megéri ünnepelni – karácsonykor és az év minden napján – boldog énekléssel és egy Isten dicsőségének szentelt élettel, annak az Istennek, akinek az angyalserege több mint két évezrede zengett azon a csillagfényes éjszakán.

 

Forrás:

www.krisztusbanmaradni-korralhaladni.blog.hu  

Eredeti cikk:

www.christianitytoday.com/ct/2015/december-web-only/five-errors-to-drop-from-your-christmas-sermons.html

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .