Hit és kételkedés (könyvajánló)

| ► Olvasási idő: < 1 perc

Vas Ferenc

timkellerbook
Timothy Keller: Hit és kételkedés
300 oldal, Budapest, Harmat, 2012

A közgyűlésen elhangzott adatok közül az egyik legfontosabb az volt, hogy a magukat baptistáknak vallók 35%-a felsőfokú diplomával rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a közösségünk missziói területének az egyik legjelentősebb terepe az értelmiségiek. Úgy kellene szerveznünk istentiszteleteinket, hogy őket is meg tudjuk szólítani. Ez egyike a baptista egyház a nagy kihívásainak.

Ebben a kihívásban lehet számunkra segítség Timothy Keller könyve, ami 2012ben jelent meg magyarul. A szerző egy manhattani presbiteriánus gyülekezet alapító pásztora. Az volt az egyházától kapott feladata, hogy a kiürülő helyi presbiteriánus gyülekezetet újraélessze. Ehhez meg kellett találnia azt a hangot, amivel meg tudja szólítani az ott élő magasan kvalifikált értelmiséget. Ma gyülekezete 5000 fős, aminek átlagéletkora 30, és kétharmaduk még egyedülálló. Vagyis igehirdetése eredményes volt ebben a nagyvárosi szekularizált közegben.

Könyvében először azokat a kifogásokat vizsgálja meg, amit a kereszténységgel szemben fel szoktak hozni. Nem lesöpri ezeket a véleményeket, hanem bemutatja, hogy milyen elgondolások, képzetek és furcsa módon hitek vannak ezen kifogások, vádak mögött. Ehhez az kell, hogy komolyan vegye azokat és meg is értse, miért hozzák fel. Érdekes eszköze az önirónia, amellyel úgy tudja megfogalmazni a gondolatait, hogy nem érzi a másik fél támadónak. Ezen kifogásokkal szemben hoz fel érveket, amelyektől nem azt várja, hogy elsöpörje az ellenállást, hanem hogy elgondolkoztassák olvasóit és hallgatóit. A könyv második fele érvel a kereszténység mellett. Tehát nemcsak a negatív kritikákkal szemben fogalmaz meg kifogásokat. Hanem arról is beszél, miért lehet Isten mellett dönteni és követni Jézust.

Miért ajánlom a könyvet? A szerző jól képzett teológus, filozófus, és jól használja az irodalmi és filmes idézeteket. A könyv olvastatja magát, és közben megismerkedhetünk olyan érvekkel, amelyekkel képesek lehetünk válaszolni azokra a kérdésekre, amelyeket feltesznek keresztény hitünkkel kapcsolatban. Ezek a válaszok nem elsöprőek, csupán elgondolkodtatóak. A keresztény hittel szemben felépített falakat nem mi tudjuk ledönteni, a mi feladatunk az emberek elgondolkoztatása. Ezeket a falakat Isten Lelke dönti le.

Vas Ferenc (Tokod)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .