Jézus Ószövetség-értelmezése

Balla Péter

A „törvény és a próféták” értelmezési lehetőségei Máté evangéliuma alapján


Bevezetés

Jézust sokan úgy emlegetik, mint reformert, aki változást akart hozni a nép életvezetésébe, vallásosságába, mindennapjaiba, és az igaz Istent megmutatni. Ő nem rabbik iskolájában tanulta, amit hirdetett, hanem a Mennyei Atyával volt kapcsolatban. A korabeli zsidó messiási váradalmak nem olyan messiási képet mutattak, mint amit Ő megtestesített. Sok farizeus Őt, és tanítványait antinomizmussal vádolta, hogy figyelmen kívül hagyják Mózes törvényét. Hogyan viszonyult Jézus az Ószövetségi iratokhoz? Mit jelent a „törvény és a próféták” szókapcsolat? Kutatásomban ezekre a kérdésekre keresem a választ.

Alaphipotézisem hogy a „törvény és a próféták” az akkori teljes Ószövetséget jelentette.

Feltevésemet több neves teológus is alátámasztja.

„The phrase „the law and the prophets” was one way to say „Scripture” in Jesus’ time; law and the prophets were the Hebrew Scriptures’ two main parts, and they circulated on two separate scrolls.”[1]

„It is noteworthy that he speaks not only of the Law, as do the traditional sayings he is working with, but also of the prophets.”[2]

„Kataluo suggests thinking of a fullfilment through Jesus’ obedient practice of the law, not a fulfillment of the promises of law and the prophets… But if Matthew is thinking here primarily of the demands of the prophetic command of mercy.”[3]

Ulrich Luz felveti a kezdeti problémát a Máté 5:17 értelmezésével kapcsolatban, miszerint a „betölteni” ige mire vonatkozik. Ha úgy kezeljük a „törvény és a próféták” szókapcsolatot, mint egységet, akkor az egész Ószövetségre kell gondolnunk. Ha szeparáljuk egymástól a két kifejezést, akkor meg kell vizsgálni, hogy a törvénynek való engedelmességre kell gondolnunk, vagy a prófétai, messianisztikus ígéretek beteljesedésére.

Izagógikai vizsgálat

Az első pont, amit ismertetek az egy rövid izagógikai vizsgálat, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a szakaszt megértsük. Szó lesz a szerzőről, és az ő szóhasználatának sajátosságairól, Jézus írásmagyarázati módszereiről és a hallgatóság heterogenitásáról.

Egy kutatástörténeti áttekintéssel kezdeném, Dr. Bolyki János: Újszövetségi Etika című könyve alapján:

Jézus etikája nagyon régóta foglalkoztatja a teológusokat, egész az 1800-as évekig visszamehetünk, amikor David Friedrich Strauss rámutatott arra, hogy Jézus számára a törvény nem hordoz kultikus vagy ceremoniális vonásokat, hanem tisztán erkölcsnek marad meg.

Albert Schweizer (Jézus élete kutatástörténetéről írt munkájában 1906-ban) „interim etikának” nevezte Jézus etikáját, ami témán szempontjából később fontos lesz. Mindketten abból indultak ki, hogy Jézus a közeli végítélet váradalmában élt, s e rendkívüli korszakra rendkívüli erkölcsi mércét alkalmazott. Kérdés, hogy Jézus Hegyi beszédben elmondott etikáját örök érvényű etikaként vagy egy adott időszakra szóló etikaként kell értelemzni.

A dialektikus újszövetségi teológiában Rudolf Bultmann egzisztenciális magyarázatot adott Jézus eszkhatalógiai-etikai igehirdetésére. Szerinte ez az embert olyan végső döntésre készteti, amin élete kiteljesedése vagy csődje dől el. Az egzisztenciális etikai interpretációknak a mai irodalomban is vannak képviselői.

Günter Bornkamm arra mutatott rá, hogy Jézus azt a bölcsességirodalomra jellemző törvénymagyarázatot követte, amely elkerülte a kazuisztikát és belső meggyőződésre épített.[4]

Jézus írásmagyarázati jellemvonásaiból, amelyet az elsőbb idézett könyv 5 pontban sűrít össze, hármat emelnék ki.

Jézus leginkább idézett Ószövetségi könyvei a Tórán kívül, Hóseás (Szeretet irgalmasság) és Ézsaiás (Messianisztikus ígéretek).

Jézus egyik írásmagyarázati módszere volt a rabbik által később általánosan használt –következtetés a kicsiről a nagyra. Ez a törvény jottáját tekintve később szintén fontos lesz.

Ki kell emelni Gerd Theissen véleménye alapján, hogy Jézusnál az írásmagyarázat nem cél, hanem eszköz, célja hogy az ószövetségi ígéretek beteljesedését bizonyítsa, ami küldetésében és munkájában valósult meg. Jellemző, hogy Jézus az írásból vett érveket használja, az új etikai elvek igazolására.[5]

Mik voltak a szerző, azaz Máté fogalmazásának jegyei?

Ezeket Ulrich Luz: Máté Jézustörténete című könyve alapján ismertetem.

Fontos szempont, ha Máté evangéliumát folyamatában végigolvassuk, hogy figyeljünk a kulcsszavakra, az ismétlésekre, az inklúziókra (amelyek bizonyos jelszavak vagy motívumok, melyek keretbe foglalnak egy szöveget, pl. a törvény és a próféták Máté 5:17-7:12).

Érdekes, hogy Máténál a törvény és a próféták kifejezés mit jelent. Ha Jézus betöltötte a törvényt és a prófétákat, akkor csak olyan pogánymisszióra lehet gondolni Máté elképzelése alapján, amelyikben a törvény iránti engedelmesség is benne van. Ez fontos sajátosság Máté pogánymissziójával kapcsolatosan. Máté beteljesedés formulái is az egyediségről árulkodnak.[6]

Dr. Bolyki János szerint Jézus megadja a Hegyi beszéd hermeneutikai kulcsait, miszerint a Törvény és a próféták tanítását nem érvényteleníti, hanem betölti. Magyarázata szerint Jézus nem azért jött, hogy érvényen kívül helyezze a Törvényt, hanem azért, hogy egy magasabb szinten, a törvényadó valódi szándékát ismerve, kiegészítse azzal, ami még hiányzott abból.[7]

Nem szabad elkerülni a hallgatóság milyenségének a vizsgálatát, hiszen ennek fényében új értelmet nyerhet a szakasz. Jézus a hegyi beszédben elsősorban a tanítványainak szól, de tanítását a sokaság is hallotta. Vizsgáljuk meg mi volt jellemző a korabeli zsidóság kegyességére.

 Theissen szerint sok olyan vád érte az akkori zsidóság Tóra-tiszteletét, ami nem valós. Az ő cáfolatait ismeretem.

A törvény abszolutizálása: A törvény nem a szövetséget meghatározó erőt jelenti, mert Isten kiválasztása megelőzi a Törvényt.

Kazuisztika: A törvényt kazuiszikus módon magyarázták s ezáltal Istennek az egész emberre vonatkozó igényét „szétdarabolták” s magát az embert kivonták Istennek ilyen igénye alól. Valójában a kazuisztika csak az újszövetségi kor utáni időkre jellemző, és ez sem akart mást, mint a törvényt a mindennapok gyakorlatára alkalmazni, megélhetővé tenni.

Jutalom-erkölcs: A törvény iránti engedelmesség Isten jutalmazásával jár, de valójában a rabbinikus irodalomban elítélik a jutalmazást, mint az erkölcsös élet mozgatórugóját.

Formalizmus: A törvényt úgy tekintették, mint kívülről kényszerített morál. Valójában a törvényt előbb megszerették, belátták értelmét és csak aztán vállalták az engedelmességet, miután azonosultak vele.

Szenvedtek a törvénytől: A törvényt sokan elviselhetetlen teherré tették. Valójában a zsidó kegyességre az a jellemző, hogy örültek a törvénynek.[8]

Fontos különbséget tenni a Tóra és a szóbeli hagyomány (Halakka) között. Úgy gondolták a hallaka már a Tórában van, de csak magyarázat segítségével lehet meghatározni, amint mondták: „kerítése a Tórának”. Jézus etikai tanításában egyes eltorzított pontokon „visszaalakította” (reformálta) a hallakát az eredeti Tóra-intenciókig.[9]

A Máté 5,17 értelmezési lehetőségei

A következőkben a Máté 5,17 különböző értelmezési lehetőségeit fogom felsorolni. A problémát a „törvény és a próféták” kifejezés jelenti. Mit jelentett az, hogy Jézus betöltötte a törvényt és a prófétákat? A betöltés messianisztikus ígéretek beteljesedésére utal, vagy a törvénynek való engedelmességre, esetleg a törvény etikai kívánalmainak felülről való megemelésére? Ha a „törvény és a próféták” az akkor használt Ószövetséget jelenti, ahogyan kezdeti hipotézisemben megfogalmaztam, akkor mind a kettőre gondolhatunk vagy kell gondolnunk? Ezekre a kérdésekre keresem a választ a következő fejezetben.

Három kulcsszónak a vizsgálata következik: ez a három a „törvény és a próféták”, a betölteni és az eltörölni.

Frederick Dale Bruner Máté-kommentárjában a πληρόω igét a Qum héber igéhez hasonlítja, ami feltámadást is jelent. Szerinte Jézus feltámasztotta az Írást, úgy, ahogy Isten őt. Szerinte Jézus szóhasználatában a „törvény és a próféták” az egy kifejezési lehetőség volt az akkori „Ószövetségre”, amelynek két fő része volt, amelyet elkülönítve tekertek össze.

Magyarázata szerint Jézus betöltötte a törvény követeléseit engedelmessége által és azzal, hogy tanítása révén egy mélyebb értelmet szerzett annak.

Könyvében idézi Karl Barth közeli barátját, Eduard Thurneysent, akinek tézise szerint a törvény még mindig érvényben van ránk nézve, de hogy ennek a betöltője maga Jézus Krisztus, az a hegyi beszéd evangéliuma számunkra.

Bruner szerint a törvény már nem egy lesújtó kalapácsként funkcionál, hanem egy megtisztelő vörös szőnyegként. Bruner és Ulrich Luz is egyetért abban, hogy a „betölteni” egy kizárólagosan krisztológiai jelleget hordozó ige a Máté 5,17-ben.[10]

Kérdés, hogy melyik oldal a hangsúlyosabb Jézus „törvény és próféták” betöltésében. Az engedelmesség vagy a tanítás? A kontextuális analízis segíteni fog ennek megállapításában, de ezt a későbbiekben tárgyalom majd.

Eduard Schweizer Máté evangéliumáról szóló könyvében egy tipikusan Mátéra jellemző formulának nevezi „a törvény és a próféták” használatát, ami nem a palesztinai judaizmusban keletkezett, hanem a görögül beszélő judaizmusban jelent meg. Schweizer egyértelműsíti, hogy Máté nemcsak a törvényről beszél (Mózes öt könyve), hanem a próféták írásairól is. Szerinte Jézus akkor teszi egyértelművé, hogy itt mire is gondol, amikor a Máté 7,12-ben megismétli, tudniillik az „aranyszabályt” ezzel zárja. Ez a parancsolat magában foglalja az egész törvényt az utolsó vesszőig. Schweizer úgy értelmezi a „betölteni” kifejezést, hogy Jézusban valóra vált, amit a próféták jövendöltek. Benne elérhetővé vált, ami addig még csak meghirdetett volt. Benne és az ő tanításában lett teljessé az, amit a próféták mondani akartak.

Szerinte a törvény és a próféták betöltése nemcsak tanítást jelent, hanem annak cselekvését is. A „beölteni” ige „csinálni” jelentéssel megtalálható a görög judaizmusban.[11]

Szándékosan helyeztem harmadik helyre Ulrich Luz Máté-kommentárjának a vizsgálatát, mert ez a legterjedelmesebb.

Luz szerint a πληρόω igének két értelmezési síkja van, egyik, ha Jézus tanítására értjük, a másik pedig, ha Jézus történetére, cselekedeteire vonatkoztatjuk.

  • Ha az első síkon indulunk el, akkor a „betölteni” három dolgot jelenthet:
  • Előhozni annak igazi értelmét, a teljes mondanivalóját megvilágítani.
  • Hozzáadni valamit, valami hiányzót hozzáadni.

Vagy ha a minőségbeli értelemre gondolunk, akkor tökéletessé tenni.

Ha a második értelmezést vesszük alapul, akkor szintén három dologra gondolhatunk:

  • Jézus megváltástörténetében teljesültek be a prófétai jövendölések.
  • Jézus életével és szolgálatával eleget tett a törvény követelésének az engedelmesség által.
  • Jézus beteljesítette a törvényt és a prófétákat halálával és feltámadásával.

Luz két problémára is rámutat. Az egyik, ha a szavak jelentéséből indulunk ki, más eredményre jutunk, mint ha a kontextust vizsgálnánk, a másik pedig a beteljesedés kétértelműségének problematikája.

Kommentárjában a következőképp fogalmaz:

„Ha a szavak jelentéséből indulunk ki, nagyon könnyen eljuthatunk oda, hogy a betöltés Jézus cselekedetei által valósult meg. A kataluó ige azt sejteti velünk, hogy a betöltés Jézus engedelmességére értendő, nem a próféciák beteljesedésére, az antitézisek pedig Jézus tanítására vezetik a figyelmünket.”[12]

Itt térek rá primer kutatásom egyes elemeire, azaz a Máté 5,17 exegetikai vizsgálatára, azon belül is a nyelvi és kontextuális analízisre.

A Μὴ νομίσητε kezdet Luz szerint Máté betoldása. Szerinte ez nem tekinthető az antinomizmus vádja elleni fellépésnek, mert akkor két hallgatóságról lenne szó, tehát nem polémiának szánta Jézus.[13]

Schweizer szerint Jézus ezzel bemutatja, hogy nem teszi félre a törvényt. Visszatérve, a Μὴ νομίσητε azt jelenti, hogy ne gondoljátok. Itt Jézus elsősorban a tanítványainak szól, de tudjuk, hogy a hegyi beszédet a sokaság is hallotta. Alakilag ez egy μὴ tiltószó + aoristos. A gondolni ige gyakran előfordul Máténál participiumi formában és praeteritum imperfectumban is. Véleményem szerint itt az aoristos punktualitását kell hangsúlyozni, pontosabban egy ingressiv aoristosra kell gondolni, miszerint a tanítványok ne kezdjenek el úgy gondolkodni, ahogy a Jézust antinomizmussal vádoló tábor. Ezzel védeni akarta saját tanítványait és hallgatóságát.

A törvény és a próféták: τὸν νόμον ἢ τοὺς προφήτας.

A szövegben  a két főnevet az ἢ köti össze, ami Luz szerint nagyon hasonló a καὶ-hoz, és csak a tagadás miatt nem καὶ szerepel.[14] Érdekes felvetés, hogy ha καὶ szerepelne névelő nélkül, akkor beszélhetnénk hendiadioin szerkezetről, ami azt jelenti, hogy egyet kettő által. Ez szerkezetileg egy még erősebb kapcsolatot mutatna, de mint az előzőekben ismertettem, a törvény és a próféták kifejezés egy tipikus idióma Máténál.

A πληρόω és a καταλύω ige áll egymás mellett mint ellentétpár ἀλλὰ-val összekötve. A πληρόω ige azt jelenti, hogy betölteni. Ha egy egyszerű képpel akarunk élni, akkor egy félig töltött pohárba annyit tölteni, hogy az tele legyen, kiegészíteni, teljessé tenni. Latinul compleo.[15]

A πληρόω ige 88 alkalommal fordul elő az Újszövetségben. Máté evangéliumában 13-szor.

Három kivételével mindig próféciák beteljesedésére utal.

Egy alkalommal teljesen egyszerű értelemben a halászatkor a háló megtelik.

A másik két eset ennél sokkal érdekesebb. A Máté 3,15-ben Jézus bemerítésénél olvashatjuk, hogy „az illik hozzánk, hogy így töltsünk be minden igazságot”. Hangsúlyoznám, hogy itt nem törvényről, hanem az igazság betöltéséről van szó, ami az Isten rendjéhez, akaratához való igazodást jelenti.

A harmadik eset pedig a Máté 5,17, a vizsgált igénk. A könyv kontextusát vizsgálva arra hajlanánk, hogy a próféciák beteljesedésére gondoljunk, a közvetlen kontextust vizsgálva a törvény etikai vonatkozásainak megemelése juthat eszünkbe, a szó alapjelentése pedig mind a kettőt lehetővé teszi. Sok magyarázattal szemben, amelyek Jézus engedelmességében látják a törvény betöltését, inkább úgy értelmezném, hogy ezen a helyen Jézus nem „alulról” tölti be a törvényt, hanem felülről teszi azt teljessé.

Eszkatológiai vetületek a Máté 5,18 alapján

Dr. Bolyki János szerint Jézus úgy kapcsolta össze az etikát az eszkatológiával, hogy nézete szerint a világtörténelem és Izrael története küszöbönálló radikális változásának a zsidó nép ennek megfelelő alapvető magatartásbeli, tehát etikai változásával kell együtt járnia. Jézus nem törölte el a Tórát, de annak minden részletét Isten királyi uralma benne megnyilvánuló jelenlétének és a szeretet kettős parancsának fényében látta.[16]

A Máté 5,18-at olvasva kérdések vetődhetnek fel bennünk a törvény időtállóságával kapcsolatban. Schweizer felteszi a kérdést könyvében: Hogyan állíthatja Máté, hogy egyetlen pontocska vagy egy kis dekorációs elem sem fog elmúlni a törvényből, amíg a föld és az ég el nem múlik, miközben Jézus szombattörő, elutasította Mózes elválási engedményét, és megszünteti az étkezéssel kapcsolatos törvényeket? A következő kérdése: Hol fog minden a helyére kerülni, beteljesedni? Válasza: Jézus tanításában és szolgálatában, és később tanítványainak tanításában és szolgálatában. Szerinte Jézus teljes tanítását összegezni lehet az aranyszabályban és a kettős szeretetparancsban. A törvény még mindig érvényben van, de csakis Jézus és tanítványai által kerül teljes betöltésre.[17]

Ulrich Luz szintén egy kérdéssel állít szembe minket: A törvény csak az ég és a föld elmúlásáig érvényes? Jézus szava pedig örökre megmarad? Tovább nehezíti a megértést, hogy a minden megtörténik – ἕως [ἂν] πάντα γένηται – mit jelent. Luz szerint általánosan elfogadott az a vélemény, hogy itt mindarra kell gondolni, ami a törvényben meg lett parancsolva, de a szöveg nem határoz meg egy konkrét végső időpontot a törvény érvényességét tekintve. Luz kommentárjának lábjegyzeteiben található egy magyarázat, mely szerint a törvénynek egy pontocskája sem múlik el, amíg minden meg nem lesz (azaz a Messiás eljöveteléig). Jézus eljövetelétől kezdődően pedig egy új korszakról beszélhetünk, amelyben a törvény és a próféták két parancsolattól függnek, a szeretet kettős parancsától. Jézusnak ez a parancsolata örökké megmarad a Máté 24,35 alapján.[18]

A Máté 7,12 vizsgálata

Ennek a versnek a vizsgálatánál le kell szögeznünk, hogy nem „érzületetikáról” beszélünk, amikor Jézus etikájának középpontját a szeretetparancsban rögzítjük. Nem értünk egyet a teológiai liberalizmusból örökölt megállapítással, hogy nem az egyes cselekedetek a fontosak, hanem a „belső hozzáállás”, a jóakaratú érzület. A Biblia világában a szív a gondolkodás és döntés központjának számított.[19]

Jézus hegyi beszédének felépítését vizsgálva meg kell említeni, hogy az 5,17 és a 7,12 versek, amelyek tartalmilag a törvény és a próféták betöltéséről szólnak, képezik a fő rész körüli keretet. A hegyi beszéd központi része pedig, az aranyszabály szerinti 7,12, a szeretet által vezetett cselekvés példája. Az aranyszabályról el lehet mondani, hogy a hegyi beszéd parancsainak alapvető és egyetemes karakterét biztosítja.[20]

Frederich Dale Bruner Máté evangéliuma kommentárjában a következőket írja az aranyszabályról:

Sensitivity to the humanity of our neighbor, Jesus says here, is the Law and the Prophets, is the OT, is the ethical drift of the Bible. Augustine noticed that Jesus said »This is what the Law and the Prophets are about«, but not »all about«.”[21]

Bruner szintén nyilatkozik a hegyi beszéd keretét adó „törvény és a próféták” kifejezésről is:

„The Ask Sum taught the love of God, the Golden Rule teaches the love of neighbor, and so together they summarize disciples’ two main duties (22,34–40).”[22]

„Matthew undoubtly saw in this saying a variant of the law of love, for by the addition of »law and the prophets« he brackets this rule with 5,17 and at the same time places it along side 22,39–40.”[23]

Az aranyszabályt már sokan megfogalmazták Jézus előtt, csak negatív formában. Nagyon sok vallásnak az alapja, hogy ne tegyünk olyat az embertársunkkal, amit nem szeretnénk, hogy velünk tegyenek. Luz a következőket írja kommentárjában:

„One should not great significance in the fact that the Golden Rule is formulated positively in the synoptic tradition and negatively by Hillel. The positive formulation demands that the person addressed take the initiative, while the negative version may end with mere passivity.”[24]

„Through the addition of the evangelist, »for this is the law and the prophets,« it is lifted out and made a foundational sentence. Matthew points back to 5,17, where Jesus spoke of fullfilling law and prophets through his life and teaching. In picking this up again, he makes clear this fullfilment is bundled up in the practice of the Golden Rule.”[25]

Luz szerint Jézus betöltötte a törvényt és a prófétákat az életével és tanításával. Ezek szerint a Máté 5,17-ben olvasható „törvény és próféták” az egész Ószövetségre értendő. A Máté 3-ban olvasható bemerítkezése az engedelmességről szól, a „törvény” adása a Máté 5-ben pedig arról, hogy ő élhet törvényadói jogkörével a tanításában. Ez a kettő kapcsolódik össze Jézus életében, amivel betöltötte a törvényt és a prófétákat. Luz továbbviszi a gondolatot, miszerint a vizsgált kifejezésünk nemcsak az írott törvényt jelenti, nemcsak Mózes törvényét, hanem magának Istennek az akaratát.

„»Law and the prophets« are here used in the same sense as 5,17; he thinks primarly of the will of God which is proclaimed in both and is fullfilled by obedience…”[26]

Érdekes fogalmazásbeli különbség van az előbb idézett sorokban az előzőekhez képest. Itt Luz nem a törvényről beszél, hanem úgy viszonyul a „törvény és a próféták” kifejezéshez, hogy az Isten akaratának a megtestesítője. A hegyi beszéd fő részét az aranyszabály sűríti össze egy mondatba. Ennek a mondatnak az elemzése következik nyelvi szempontok alapján és a kontextus tekintetében.

A kontextuális analízis segít számunkra, hogy elhelyezzük vizsgált igeversünket a szövegkörnyezetben, és elvezet az akkori mondanivaló magjához. Az említett igevers (Mt 7,12) Jézus hegyi beszédében hangzik el mintegy keretet adva a fő résznek. Az 5,17 és a 7,12 versek között helyezkedik el a tanítás középpontja. Jézus antitéziseinek summáját jelenti az aranyszabály, ami nagyon gyakorlatias, és egyedi szituációkra alkalmazható. Az aranyszabály hegyi beszédben elfoglalt helye egyértelmű, de vizsgáljuk meg a közvetlen kontextust is. Az aranyszabályt Jézus tanítása és buzdítása előzi meg az Atyától való kéréssel kapcsolatban. A mennyei Atya gondoskodását hasonlítja ahhoz, ahogyan az ember gondoskodik a fiáról. Érdekes, amikor emberi és isteni alany van összehasonlítva. A 12. vers felszólítása a 11. versre utal vissza, ahhoz hasonlítja az ember cselekvését. Mivel Isten annyira szeret minket, hogy jókat ad azoknak, akik kérik, ezért ti is, ahogy szeretnétek, hogy veletek cselekedjenek, úgy tegyetek. Az emberi cselekvés oka Isten ajándékozó szeretete.

οὖν: mivel, tehát. Ez az előző versre mutat, mintegy okhatározói értelemmel.

οἱ ἄνθρωποι: az emberek, egy általános alanyt fejez ki. Esetünkben ez azért különleges, mert az előző versben Istenről volt szó, hogy ő hogyan ajándékozza meg az embereket. Az Isten és az ember egymásmellettisége minden esetben vizsgálandó fogalmazás, főleg ilyen egyenes összehasonlítás esetében.

οὗτος γάρ ἐστιν ὁ νόμος καὶ οἱ προφῆται: ez a törvény és a próféták. Ebben az esetben nem beszélhetünk hendiadioin szerkezetről, mert a névelők ki vannak téve a törvény és a próféták között. A két főnevet a καὶ köti össze, ami teljesen természetes, nincs negatív fogalmazásmód, mint az 5,17-ben.

E vers után, ami konkrét etikai iránymutatást tartalmaz, áttér Jézus a földi cselekedetek és az üdvösség kapcsolatára. A vizsgált vers után következő rész is mérvadó, hiszen a közvetlen kontextusba ez is beletartozik. A látszólag ide nem illő szoros kapu és széles út képe a helyes istenimádásról és kegyes életről szól, ami nemcsak egy kapun való belépés, hanem a keskeny úton való járást is magában foglalja.

Véleményem szerint Jézus felszólítása egy lelki töltetet ad a hétköznapinak látszó cselekedeteknek, összekötve ezzel az üdvösség lelki vonatkozását és a mindennapi cselekedetek valóságát.

A Máté 22,40 vizsgálata

A szeretet kettős parancsa, nagy parancsolat. Így szokták nevezni Jézus tanítását, ahol harmadszor találkozhatunk a „törvény és a próféták” kifejezéssel. Sok kérdést vet fel ennek a versnek az értelmezése. A szakirodalom vizsgálata és ismertetése után fogom elvégezni a nyelvi és kontextuális analízist, hogy megértsük, ebben a versben mit jelent a vizsgált kifejezés. A témával kapcsolatos érdekességeket mutatom be elsőként, mint egy előremutató, irányadó utat.

Hogyan vélekedett a szerző a szeretetparancsról?

Minden valószínűség szerint Máté annak a gondolatnak volt a híve, hogy a szeretet parancsa volt a legfőbb parancs, s abban az esetben, ha a különböző parancsok között konfliktus keletkezik, minden más parancsot a szeretet parancsának kell alárendelni. Úgy tűnik, hogy Máté a szeretet parancsát a parancsok koronájává tette, ami az embereket a tízparancsolat követelményein is túlmenve igénybe veszi. Véleménye szerint a rituális törvények, a tisztasági, tized, sabbát, áldozati parancsolatok továbbra is érvényben maradnak, de alárendeltetnek a legfontosabbnak, a szeretet parancsának.[27]

Luz véleménye alapján sok kérdés megfogalmazódhat bennünk. Mégpedig hogy Jézus eljövetele után mi módon maradnak érvényben az áldozati törvények? Ha itt a Jézus földre jötte és kereszthalála közötti időszakra gondolunk, akkor érthető a véleménye, viszont Jézus mennybemenetele után az áldozati rendszernek nincs relevanciája. A szeretetparancs fényében kell az összes többi parancsolatot vizsgálni, és a végszót ez mondja ki.

Később, a nyelvi analízisnél vizsgálni fogom, hogy mit is jelent az, hogy ettől a kettőtől „függ” az egész törvény és a próféták. A nagy parancsolat kommentárirodalmi vizsgálata előtt még dr. Bolyki János véleményét ismertetem, ami szintén új oldalakról közelíti meg a kérdéses igehelyet, és további gondolkodásra ösztönöz.

A szakirodalmak megismerése előkészíti az egyéni exegézis munkafolyamatát, és egy alapjártasságot biztosít a kérdéses szakasszal kapcsolatban.

Mi újat hozott Jézus a szeretet kettős parancsának kimondásával?

Jézusnál az az új, hogy e két parancsolatot a tenger sok többi közül kiemeli, a törvény (meg a próféták) summázásának tartja, s az Isten és felebarát iránti szeretet e két, addig különálló parancsolatát összekapcsolja… Egyedül ő idézi a két ószövetségi parancsot szó szerint és együtt, és egyedül ő rendeli ez alá mindazt, amit a bibliai etika felsorolni képes.[28]

Ki az én felebarátom?

A hellenista zsidóság a sztoikus univerzalista szemléletű gondolkodásmód hatására úgy vélte, hogy a teremtés okán minden ember szolidáris lehet egymással. A JSirák 13,15 görög szövege (LXX) ki is mondja, hogy amint az állatok szeretik a maguk fajtáját, úgy minden ember is szereti felebarátját.[29]

Ez a magyarázat nem közvetlenül a vershez tartozik, hanem az irgalmas samaritánus példázatához. Mégis komoly mondanivalója van a kontextus miatt, miszerint Jézus a szeretetparancsot univerzálissá tágítja. Mindenki felé irgalmat kell mutatnia az őt követőknek. Nemcsak érzelmi szeretetről van itt szó, hanem a cselekedetek fontosságáról. Hiszen a szeretet a cselekedetekben nyilvánul meg, és az Isten szeretete a felebaráttal tett jóban kerül kifejezésre.

Fontos tanulság van a történetben a szeretet fogalmának értelmezését illetően. Jézus etikájában a szeretet nem egy elvont érzelmi tényező, hanem egy valóságos cselekedetekben realizálódó belső indíttatás. Itt visszautalnék a Máté 7,12-re, ahol az aranyszabály az empátiára és a gondolkodásra vezeti a figyelmünket a cselekvés előtt.

Véleményem szerint a helyes szeretet nem „csupán” az érzelmi oldalból áll, hanem gondolkodásból és valós cselekedetből. Ez az aranyszabály fő summája, hogy az ember gondolkodjon, és úgy cselekedjen. Az irgalmas samaritánus példázata pedig azt mutatja, hogy a cselekedeteink a szív állapotának kiábrázolódásai.

A következő részben Eduard Schweizer véleményét ismertetem, ami alapján mélyebben megérthetjük a vizsgált szakaszt. A bevezető gondolatok felkelthették az érdeklődést, a tárgyalás pedig remélhetőleg válaszokat ad a bennünk felvetődő kérdésekre.

„Matthew explicitly places the commandment to love one’s neighbor on an equal footing with the commandment to love God, and adds that »the entire Law and the prophets« »depend« (literally »hang«) on these two commandments, perhaps the way a door hangs on its hinges. Then righteousness as a whole depends on the fullfilment of these two commandments; and these two are important simply, as the rabbis assert, because all the other essential commandments come from them.”[30]

Schweizer fogalmazásában több vizsgálandó kifejezést is találunk. Az egyik ilyen a „függ”, a másik pedig az „igazság”. Ezeket később fogom tárgyalni.

Mint az előzőekben is, a kontextus vizsgálata segíthet abban, hogy megértsük, a törvény és a próféták kifejezés mit jelent.

Lényeges különbségeket találunk a szinoptikus evangéliumokban. A nagy parancsolattal kapcsolatos kérdés feltevői eltérést mutatnak. Márk úgy nevezi meg, hogy egy az írástudók közül, Máté és Lukács pedig törvénytudót ír (νομικὸς). Lukácsnál a cél is különböző, „az örök élet elnyerése”. Jézus Lukácsnál visszakérdez és a figyelmet a törvényre vezeti. A kérdésre kérdéssel való reagálás tipikus volt abban az időben. A két törvénytudó esetében a kísérteni ige is megjelenik (ἐκπειράζων). Márknál megjelenik a nagy parancsolatban egy pluszszegmens, ami Máténál nem, viszont Lukácsnál szintén szerepel:

„Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat.”  (Mk 12,30) 

Jézus válasza után úgy fogalmaz, hogy ez az első és nagy parancsolat. Ezt Máténál olvashatjuk:

αὕτη ἐστὶν ἡ μεγάλη καὶ πρὼτη ἐντολή.  

Márknál a válaszát így zárja Jézus: Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat.

μείζων τούτων ἄλλη ἐντολὴ οὐκ ἔστιν.

Lukácsnál a szövegkörnyezet miatt ilyennel nem találkozunk. Érdekes Jézus nyomatékosítása Máténál, hogy a „nagy” jelző mellé még egy sorszámnevet is tesz: „első”.

A μεγάλη καὶ πρὼτη hendiadioin szerkezet, amely nemcsak főnevek között állhat fent, hanem – véleményem szerint – melléknevek között is.

Máténál és Márknál a két parancsolat a következőképp van összekötve:

A második pedig hasonlatos ehhez / δευτέρα δὲ ὁμοία αὐτῇ.

Ez azért fontos, mert a hasonlatosság soha nem jelent azonosságot. Jézus az első parancsolatra mondja ki, hogy az az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ahhoz, de nem ugyanaz. Helyes a megállapítás, hogy Istent nem lehet szeretni a felebarát szeretete nélkül, hiszen Isten szeretete az embertársak iránt mutatott irgalomban és jó cselekedetekben realizálódik. A metszéspont a hasonlóságban, hogy mind a kettő a szeretetről szól, de mégis különböző tárggyal. Isten szeretete a teljességet kívánja, a felebarátot pedig úgy kell szeretnie az embernek, mint önmagát. Itt nem a szeretet mennyiségéről van szó, hanem a hogyanjáról, ahogy azt olvashatjuk az aranyszabályban is (Mt 7,12).

Isten szeretete a parancsolatok megtartásában testesült meg abban az időben is, és ma is, azaz az engedelmességben. Ezt válaszolja Jézus a törvénytudónak: Tartsd meg a parancsolatokat. Ahhoz, hogy az Isten iránt gyakorolt teljes embert igénybe vevő szeretet kifejezésre tudjon jutni, Isten parancsolatainak megtartása szükséges. A felebarát szeretete pedig az aranyszabály által kontrollált cselekvéseket jelenti.

Mielőtt rátérek arra, hogy a két parancsolat, valamint a törvény és a próféták betöltése hogyan viszonyul egymáshoz, kitérek az „igazság” kifejezés vizsgálatára.

δικαιοσύνη = igazság, righteousness.

Fontos különbség van a törvény betöltése és az igazság betöltése között, főleg ha jézusi vagy emberi alannyal vizsgáljuk. Jézus megkeresztelkedésekor „engedett”, hogy János megkeresztelje őt, hogy betöltsenek minden igazságot. Jézus nem volt alárendelve a törvénynek, ő Isten akaratához igazodott minden helyzetben. Amikor a törvény betöltéséről beszél, akkor nem az engedelmesség az első asszociációm, hanem a törvény teljessé tétele, törvényadói szerepben. A vers érdekessége a közös alanyiság, hogy Jézus és János betöltenek minden igazságot. Úgy vélem, hogy a közös cselekvés miatt van így egyeztetve az alany. Jézus és János nem azonos szinten helyezkednek el egzisztenciálisan, de ez az adott helyzet miatt megfordul, és János kereszteli meg Jézust. Ez a törvényhez való viszonyulás szempontjából is fontos. Jézus azzal, hogy megkeresztelkedett, beállt a bűnösök sorába, annak ellenére, hogy benne nem volt bűn, s megváltói munkájával engedelmes volt a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Isten tervéhez igazodott minden helyzetben.

E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták. 

ἐν ταύταις ταῖς δυσὶν ἐντολαῖς ὅλος ὁ νόμος κρέμαται καὶ οἱ προφῆται.

κρέμαται: a szó alapjelentése lóg, valahova felerősítve, felfüggesztve lefelé lóg.[31]

Hét alkalommal fordul elő az Újszövetségben ez az ige, de csak ebben az egy esetben jelenti azt, hogy függni valamitől. Kérdéses még az ἐν kezdet. Dativust vonz, aminek több értelme is lehet. Gondolhatunk egy képes helyhatározói értelemre, hogy ebben a kettőben van az egész törvény és a próféták tanítása summázva, és gondolhatunk a klasszikus -tól/-től-re is, hogy ettől a kettőtől függ a törvény és a próféták. Ez azért nagyon fontos, mert ha a törvény és próféták kifejezést úgy értelmezzük, hogy ebben a két parancsolatban benne van az összes többi, akkor az azt jelenti, hogy innentől kezdve a többi törvény nincsen érvényben, csak ez a kettő a megtartandó.

Ha arra gondolunk, hogy ettől a kettőtől függ az összes többi törvény, parancsolat, akkor azok érvényessége vitathatatlan, csak a fontossági sorrendet kell megvizsgálnunk. Ez több nehézséget is felvet. A törvény paragrafusainak érvényességéről, illetve hatályosságáról korábban írtam, de meg kell különböztetni az akkori hallgatóságot és Máté evangéliumának mai olvasóit. Máté pogánymissziójának sajátosságait szintén említettem korábban.

A számomra leginkább elfogadható értelmezés, hogy ez a két parancsolat a legfontosabb, ha ezeket nem tartja meg valaki, akkor az összes többi értéktelen. Ha valaki ezeket megtartja és ezen felül még a többi törvényt is, akkor kedves Isten előtt. Tehát ez a kettő az alap, amitől az összes többi hasznossága vagy értéktelensége függ. Igaz, hogy ez a két törvény magában foglalja az összes többit, hiszen Isten szeretete és a felebarát szeretete szabályoz mindennemű kapcsolatot.

Érdekes a hallgatóság akkori viszonyulása a törvény paragrafusaihoz, főleg a farizeusi rétegé. A kazuisztika tekintetében elmondhatjuk, hogy a farizeusok nem törekedtek a törvény összefoglalására, hanem inkább a részletezésére.[32]

Ha abból indulunk ki, hogy Jézus arról beszél a kontextus alapján, hogy ha a tanítványok igazsága messze nem haladja meg a farizeusok és írástudók igazságát, akkor semmiképpen nem mennek be a mennyek országába, akkor itt nem egy mennyiségbeli meghaladásra kell gondolnunk, hanem egy minőségi különbségre. Ha ebben a két parancsolatban benne van az összes többi, és ennek a kettőnek a megtartásától függ az egész törvény és a próféták, akkor Jézus tanítványainak erre kell összpontosítaniuk, nem a paragrafusok aprólékos megtartására. Ha figyelembe vesszük a szinoptikus evangéliumok kontextuális különbségeit, és ezeket megpróbáljuk egy platformra összehúzni, akkor láthatjuk, hogy a szeretet minőségét az irgalmas samaritánus példázata írja le. Tehát ebből indul ki az összes többi parancsolat megtartásának értéke, hogy a szeretet gyakorlati módon megmutatkozik-e az ember életében.

Ide kapcsolható az aranyszabály, amely szintén nehezen értelmezhető. Egészen más a kívánsága egy pogánynak, sőt egy zsidónak is, mint Jézus Krisztus tanítványának.[33]

A cselekedetek alapját Isten törvénye határozza meg. Nem fog egy keresztény szeretetből olyat tenni a másikkal, ami szembe menne Isten akaratával. Itt kap nagy szerepet az „igazság” jelentése. A szeretet törvénye határozza meg a helyes cselekvést, de minden esetben Isten szeretete az első, és ebből következik a felebarát szeretete. Az aranyszabállyal Jézus nemcsak egy univerzális etikát fogalmazott meg, amit negatív formában előtte már sokan megtettek, hanem az ő parancsában benne foglaltatik az is, hogy az Isten rendjéhez igazodó emberben lesznek helyes kívánságok, és csak a Krisztus-követő ember tudja megfelelő módon szeretni a körülötte élőket.

Az egész törvény és a próféták a szeretet kettős parancsában vannak összefoglalva.

ὅλος: egész, teljes.

Ez a többlet nem szerepel a törvény és a próféták többi előfordulási helyén. Az „egész” hangsúlyozása arra utal, hogy a kvalitatív, és nem a kvantitatív megközelítés áll a középpontban.

Kánontörténeti megközelítés

A törvény és a próféták mint kánontörténeti kifejezés egy másik vizsgálat lenne, de érdekes ilyen oldalról is megközelítenünk.

„According to the standard canonical theory, as established in the end of the nineteenth century, the Hebrew canon was formed in three discrete stages corresponding to the major division of the Masoretic Text. The Pentateuch was thought to have become the first ’Bible’ of Israel in the second half of the fifth century BCE, probably under the influence of Ezra. The ’Prophets’ were said to have been granted canonical status approximately two hundred years later just before being mentioned in Dan 9,2 (c.165 BCE) and the prologue to the book of Ben Sira (c. 132 BCE). The ’Writings’ were not thought to have become canonical until two or three hundred years later still.”[34]

A fent idézett részlet tisztázza a „törvény és a próféták” szóhasználatot mint terminus technicust.

Az előzőekben főképp a szinoptikus evangéliumokat vizsgáltuk, most szeretnék említést tenni a János evangéliumából származó versről, amelyben nem a törvény és a próféták kifejezés szerepel ugyan, de témám szempontjából előrevivő lehet.

János 1,45

„Fülöp találkozott Nátánaéllel, és így szólt hozzá: Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak: a názáreti Jézust, József fiát.” 

εὑρίσκει Φίλιππος τὸν Ναθαναὴλ καὶ λέγει αὐτῷ, Ὃν ἔγραψεν Μωυσῆς ἐν τῷ νόμῳ καὶ οἱ προφῆται εὑρήκαμεν, Ἰησοῦν υἱὸν τοῦ Ἰωσὴφ τὸν ἀπὸ Ναζαρέτ.  

Ezen a helyen a törvényt említi, de nem a paragrafusokra kell gondolnunk, hanem Mózes öt könyvére. Ez azt támasztja alá, hogy a törvény alatt nem minden esetben a parancsolatokra kell gondolnunk, és a próféták alatt pedig nem kizárólagosan a messianisztikus ígéretekre, hanem a próféták írásaira. A prófétai iratok is tartalmazhatnak etikai tanításokat, és a törvény is hordozhat a messiás eljöveteléről szóló ígéreteket. A törvény és a próféták különválik egymástól, de nem szűkíthető le a jelentésük csupán egy témára (parancsolatok, ígéretek).

Összegzés

Kutatásom segített abban, hogy jobban megértsem „a törvény és a próféták” jelentését. A probléma felvetése nem új, mert számos kommentárban találkozhatunk különböző válaszokkal. Kezdeti hipotézisem, miszerint „a törvény és a próféták” az egész Ószövetséget jelentette, kánontörténeti szempontból igazolást nyert, és számos teológus ezt a felvetést erősítette meg. Nem lehet elválasztani egymástól a két részt, a törvényt és a prófétákat, mert ezek együttesen jelentik az akkori szóhasználatban az Ószövetséget.

Ha a betöltésre gondolunk, akkor már nehezebb ilyen határozott véleményt kimondanunk. Jézus a messianisztikus ígéreteknek volt a megtestesítője, engedelmessége által eleget tett a törvény követelésének, és élve törvényadói jogkörével azt tökéletessé, teljessé is tette.

A törvény hatályosságának vizsgálata még nyitva maradt, hogy melyek voltak azok a törvények, amelyek Jézus tanítványaira, akkori követőire érvényesek voltak, és melyek azok a parancsolatok, amelyek a mi Isten iránti hűségünket hivatottak kifejezni.

Kutatásom egészét látva kirajzolódott bennem, hogy az akkori hallgatóság és a ma Bibliát olvasó réteg eltérő követelményekkel néz szembe. Jézus megjelenésétől a kereszten elvégzett megváltói munkájáig érvényben volt az áldozati rendszer. Számunkra nem szükséges a bűneinkért állatokat áldoznunk, mert Jézus keresztáldozata egyszeri és örök érvényű. A 21. század keresztény embere másképp viszonyul az Ószövetséghez, mint az akkor élő, leginkább zsidó háttérből érkező hallgatóság.

Az egész kutatás arra hívta fel a figyelmemet, hogy egy adott szókapcsolat vizsgálata során az evangélium Sitz im Lebenje rendkívüli módon determinálja az értelmezés lehetőségeit. Nem lehetséges egy vers értelmezése megfelelő izagógikai, nyelvi, exegetikai vizsgálat nélkül. A történeti jellegű írásokban, mint amilyenek az evangéliumok is, a kor sajátosságainak megismerése jelentheti a legnagyobb segítséget, és alkalmanként a nyelvi analízis is, míg a didaktikai jellegű levélirodalomban sokkal több nyelvi sajátossággal találkozhatunk. Nagy problémát jelent, hogy nem tudunk exegétaként az akkori zsidó gondolkodásmód sajátosságaival számolni. Törekednünk kell az agyunk átkapcsolására, hogy belehelyezkedjünk az akkori hallgatóság helyzetébe, és disztingváljunk az akkori mondanivaló és a ma számunkra értelmezhető üzenet között.

Irodalomjegyzék

Almási Tibor: Máté evangéliuma, 2. köt. (Szokolya: GyuRó Art-Press, 2003). 

Balázs Károly: Az első teljes magyar újszövetségi szómutató szótár Károli Gáspár 1908-ban revideált fordításához (Budapest: Logos, 1998).

Bolyki János: Újszövetségi etika (Budapest: Kálvin, 1998).

Bruner, Frederick Dale: Matthew: A Commentary (Grand Rapids, MI – Cambridge, U.K.: Eerdmans, 2004).

Evans, Craig A.: The Interpretation of Scripture in Early Judaism and Christianity (Sheffield: Sheffield Academic Press, 2000).

Luz, Ulrich: Máté Jézustörténete (Budapest: Hermeneutikai Kutatóközpont, 2000).

_____ Matthew 1–7: A Continental Commentary (Minneapolis: Fortress, 1989).

Schweizer, Eduard: The Good News According to Matthew (Atlanta: John Knox Press, 1977).

Jegyzetek

[1] Frederick Dale Bruner: Matthew A Commentary, William B. Eerdmans Publishing Company, Grand Rapids, Michingan / Cambridge, U.K. 2004, 197.p.

[2] Eduard Schweizer: The good news according to Matthew, John Knox Press, Atlanta, 1977, 106.p.

[3] Ulrich Luz: Matthew 1-7 A Continental Commentary, Fortress Press, Minneapolis, 1989, 264.p.

[4] Dr. Bolyki János: Újszövetségi etika, Kálvin Kiadó, Budapest, 1998, 12.p.

[5] Dr. Bolyki János: Újszövetségi etika, Kálvin Kiadó, Budapest, 1998, 16.p.

[6] Ulrich Luz: Máté Jézustörténete, Hermeneutikai kutatóközpont, Budapest, 2000, 12.p.

[7] Dr. Bolyki János: Újszövetségi etika, Kálvin Kiadó, Budapest, 1998, 18.p.

[8] Dr. Bolyki János: Újszövetségi etika, Kálvin Kiadó, Budapest, 1998, 17.p.

[9] u.o.

[10] Bruner, 199. o.

[11] Schweizer, 107. o.

[12] Luz: Matthew 1–7, 264. o.

[13] Uő: Máté Jézustörténete, 61. o.

[14] Uő: Matthew 1–7, 264. o.

[15] Bolyki, 18. o.

[16] Uo., 25. o.

[17] Schweizer, 108. o.

[18] Luz: Matthew 1–7, 266. o.

[19] Bolyki, 29. o.

[20] Luz: Máté Jézustörténete, 57. o.

[21] Bruner, 347. o.

[22] Uo., 348. o.

[23] Schweizer, 175. o.

[24] Luz: Matthew 1–7, 427. o.

[25] Uo., 430. o.

[26] Uo.

[27] Uő: Máté Jézustörténete, 56. o.

[28] Bolyki, 31. o.

[29] Uo., 32. o.

[30] Schweizer, 425. o.

[31] Balázs Károly: Az első teljes magyar újszövetségi szómutató szótár Károli Gáspár 1908-ban revideált fordításához (Budapest: Logos, 1998), 343. o.

[32] Almási Tibor: Máté evangéliuma, 2. köt. (Szokolya: GyuRó Art-Press, 2003), 129. o.

[33] Uo., 176. o.

[34] Craig A. Evans: The Interpretation of Scripture in Early Judaism and Christianity (Sheffield: Sheffield Academic Press, 2000), 34. o.