John Piper elköszönt, avagy egy korszak vége Bethlehemben

| ► Olvasási idő: 4 perc

viktorHegedűs D. Viktor
teológushallgató, BTA

John-Piper-8-706838

Az elmúlt húsvét egy korszak végét jelentette Bethlehemben. Na, nem a júdeai Betlehemben, hanem a minneapolisi Bethlehem Baptista Gyülekezetben. A gyülekezet lelkipásztora, korunk egyik legmeghatározóbb teológusa, John Piper harminchárom év után idén húsvétvasárnap prédikált utoljára a gyülekezetben mint annak lelkésze. Az alkalom után pedig átadta a lelkipásztori stafétabotot egy fiatalabb szolgatársának, Jason Meyernek.

John Piper 1946-ban született a Tennessee állambeli Chattanoogában Bill és Ruth Piper gyermekeként. Édesapja utazó evangélistaként és gyülekezetplántálóként szolgált, mindemellett bibliai kurzusokat is tartott, így Piper már gyermekként első kézből tapasztalhatta az Úr szolgálatát a gyakorlatban.

Középiskola után az evangéliumi keresztény Wheaton Főiskolán tanult, itt diplomázott 1968-ban irodalomból és filozófiából. Még itt a főiskolán fedezi fel, hogy tehetséget kapott a versíráshoz, így ettől a perctől kezdve mindmáig rendszeresen ír verseket nagyobb családi összejövetelekre vagy akár a gyülekezetének ajándékba adventre.

Szintén a főiskolán ismerkedik meg későbbi feleségével, Noëllel, akivel 1968 óta házasok. Az évek során négy fiuk született, és egy afroamerikai lányt pedig örökbe fogadtak. Mindemellett ma már tizenkétszeres nagyszülők is.

1968–71 között a híres kaliforniai Fuller Teológiai Szeminárium hallgatója volt, közvetlenül az iskola névadójának fia, dr. Daniel Fuller teológiaprofesszor alatt tanult, aki az iskola dékánja volt Piper tanulmányai idején. Rajta keresztül ismerkedett meg a puritán teológus, Jonathan Edwards írásaival és a magával a kálvinizmus tanaival. Edwardsot mind a mai napig a legnagyobb példaképének és mentorának tartja.

Teológiai doktori címét újszövetségi tanulmányok specializációból szerezte a Müncheni Egyetemen 1974-ben. Doktori disszertációjának címe Szeresd ellenségeidet!, amely könyv formájában 2013-ban immáron a harmadik kibővített kiadást éli meg.

Doktori címének megszerzése után a Minnesota állambeli evangéliumi keresztény Bethel Főiskola hívta meg a Bibliai Tanulmányok Tanszék egyik professzorának, amely pozíciót hat éven át, 1980-ig töltötte be.

1980-ban – leküzdhetetlen vágyat érezve a prédikáció és a pásztori szolgálat iránt – elvállalta az éppen lelkipásztort kereső Bethlehem Baptista Gyülekezet pásztorolását. A gyülekezet valaha nemes és nagy múlttal rendelkezett, az 1900-as évek eleji észak-amerikai ébredések egyik központja volt, ám 1980-ra a régi fény már csak alig pislákolt: ebben az időben a körülbelül háromszáz fősre zsugorodott gyülekezetben az átlagéletkor hetvenöt év volt, a tagok ráadásul befelé forduló, szubkulturális keresztény életet éltek, mit sem tőrödve olyan dolgokkal, mint a misszió, az evangelizálás vagy az elveszettek felé való kinyúlás. Piper szolgálata alatt a gyülekezet óriási gyógyuláson ment keresztül, és a hitét aktívan megosztó, a városáért és annak környékéért tenni akaró gyülekezetté fejlődött. A gyülekezet 2012. év végi számvetése alapján három helyszínnel rendelkezik, amelyeken egy hétvégén átlagosan nyolc istentiszteletet tartanak, és körülbelül ötezer fő a bemerített tagok száma.

1986-ban adták ki először mindmáig legismertebb könyvét Kívánni Istent: Egy keresztény hedonista meditációi (Desiring God: Meditations of a Christian Hedonist) címmel. A könyv, amely Piper markáns teológiai perspektíváját foglalja össze, szélsőséges módon kapott nagyon pozitív és nagyon negatív kritikát is, és nem mellesleg világhírnevet szerzett az addig gyakorlatilag ismeretlen lelkipásztornak az evangéliumi körökben.

A könyv alapvetése egy Jonathan Edwardstól származó idézet: „Isten akkor dicsőül meg bennünk leginkább, ha mi leginkább élvezzük őt.” Ezen idézet a Westminsteri kiskáté első pontja parafrázisának tekinthető, mely eredetileg így szól: „K: Mi az ember végső célja? V: Az ember végső célja, hogy dicsőítse Istent és örökké gyönyörködjön benne.” (The Westminster Shorter Catechism (WSC) Question 1)

Kritikusainak véleménye szerint bármiféle hedonizmus (még ha keresztény hedonizmus is) lényegében arra épül, hogy valamit (jelen esetben az élvezeteket) az egyedül Istent megillető helyre teszünk, és ezzel megszegjük a Tízparancsolat első parancsolatát, vagyis bálványimádást követünk el.

Piper ezt határozottan cáfolja és visszautasítja, mondván, hogy a keresztény hedonizmusnál a lényeg pont ott rejtőzik, hogy a legfőbb élvezet maga Isten.

A keresztény hedonizmus oximoronnak hangozhat, hiszen a hedonizmus önmagában valóban az élvezetek hajszolása, s így végső soron hogyan is lehet keresztényi? Piper a Biblia alapján úgy tartja, hogy Isten az embert úgy teremtette meg, hogy az mindig vágyakozzon az igazi, határtalan boldogságra, és vágyja azt hajszolni is. Szerinte a problémánk ott kezdődik, hogy ezt az örömöt a bálványainkban próbáljuk megtalálni. Bálvány lehet akármi: az alkohol, a drog, de akár teljesen veszélytelen dolgok is, úgy mint egy bizonyos pozíció vagy társadalmi elismerés. Bármi. Vagy bárki – akár egy kapcsolat is. Bármi vagy bárki, amiben vagy akiben az identitását találja meg az ember, amihez vagy akihez menekül, Istenen kívül. Kálvin szerint is az ember szíve a legnagyobb bálványgyártó műhely.

A keresztény hedonizmus tehát nem a saját örömünk hajszolása akár a legnagyobb jó árán is, hanem épp ellenkezőleg, a keresztény hedonizmus a legnagyobb jónak (Isten dicsőségének) a hajszolása, ami a végén a mi határtalan, mindent betöltő örömünket fogja eredményezni.

Negatív kritika tehát nem annyira Piper teológiai fejtegetéseit, hanem inkább az általa használt szóösszetételeket érte. Evangéliumi keresztény körökben sokan tiltakoztak a „keresztény hedonizmus” szókapcsolat használata ellen. Bár gyakorlatilag a keresztény hedonizmusnak nagyon kevés közös pontja van a történelmi tekintetben vett hedonizmussal mint filozófiai irányzattal, Piper szerint azért célszerű ezt a kifejezést használni, mert elég provokatív ahhoz, hogy változásra, újraértékelésre alkalmas gondolatokat ébresszen az emberben.

Sok keresztény hedonista mutat vissza Blaise Pascal és Jonathan Edwards életére, filozófiájára és teológiájára mintegy példákra, hogy a keresztény hedonizmus alapelve mindig is létezett, még mielőtt a konkrét elnevezés aktuálissá vált volna.

Evangelikál körök szerint a John Piper által tanított keresztény hedonizmus állítása tehát biblikus és az Isten igéjével teljes összhangban lévő igaz filozófia.

Az ezt követő évek során – egyre inkább kiterjedő szolgálata nyomán megnövekedő kötelezettségei miatt – elengedhetetlenné válik egy saját, gyülekezetétől külön álló szolgálat létrehozása, amely az ő gyülekezeti szolgálatán kívüli konferenciaszónoki meghívásait koordinálja, és emellett lelkipásztorokat és laikusokat képez a világ minden táján. Ennek megvalósulása az 1994-ben életre hívott Desiring God Ministries, amely a nevét Piper mindmáig legismertebb könyvéről kapta (Desiring God – Kívánni Istent). Ez a szolgálat adja ki a könyveit is, amelyeknek száma napjainkban már nyolcvan felett jár. Emberi nagyságát jelzi, hogy mindegyik könyve ingyenesen letölthető elektronikus formában a szolgálat weboldaláról (http://www.desiringgod.org/resource-library/books), a nyomtatott verziók árai pedig alacsonyabbak az átlagos keresztény irodaloménál, jórészt csak a nyomtatás és kötés költségét fedezik, így ezekből ő hasznot nem lát.

Régi és új találkozik – egy lencsevégre kapott pillanat, ahol John Piper és utódja, Jason Meyer beszélgetnek a húsvéti istentisztelet után
Régi és új találkozik – egy lencsevégre kapott pillanat, ahol John Piper és utódja, Jason Meyer beszélgetnek a húsvéti istentisztelet után

Az évek során mindvégig kifejtette véleményét a homoszexualitás, de az abortusz kérdésében is. Híressé vált mondata: „Ha Isten látja mindezt a sok gonoszságot, és végignézi, akkor mi sem fordíthatjuk el a fejünket, és nem tehetünk úgy, mintha ezek nem történnének meg világunkban. Tennünk kell tehát valamit!”

John Piper teológiai hovatartozása alapján a kálvinista baptistákhoz sorolható, hiszen szótériológiájában (megváltástan) kálvinista, ám ekkléziológiájában (egyháztan) baptista hitelveket vall. E teológiai meggyőződésével Isten embereinek egy olyan remek csoportját gazdagítja, ahová tartozott többek között John Bunyan, William Carey, de Charles Spurgeon is.

Mint ilyen, az egyik meghatározó alakja, szellemi atyja az elmúlt tizenöt-húsz évben kezdődő, de mind a mai napig tartó kálvinista újjáéledésnek (neokálvinizmus). Ez a mozgalom annyiban tér el a klasszikus kálvinizmustól, hogy azzal ellentétben nem hiszi, hogy a Szentlélek ajándékai (karizmák) megszűntek volna az első gyülekezettel, hanem vallja, hogy ezek az ajándékok mind a mai napig működnek, és rendelkezésére állnak az eklézsiának (kontinuitás tana). Azonban itt meg kell jegyeznünk, hogy Piper maga is éles kritikát fogalmazott meg a ’90-es években néhány, a pünkösdi-karizmatikus mozgalomhoz tartozó tévé-evangelizátorokkal szemben, akik a „karizmákra” hivatkozva egészen elképesztő dolgokat műveltek. Ugyancsak elítélte, és nem tulajdonította a Szentlélek munkájának a torontói áldásként ismertté lett pünkösdi-karizmatikus jelenséget is.

A neokálvinizmushoz tartozó fiatal, progresszív és nem mellesleg az evangéliumi világban jól ismert lelkészgeneráció tagjai, úgy mint Mark Driscoll, Matt Chandler vagy éppen Louie Giglio mind úgy néznek fel rá, mint szellemi atyjukra, mentorukra. Ennek hatására evidens volt, hogy ezeket a hasonlóan gondolkodó, hasonló hitvallást valló, illetve az evangélium ügyéért hasonlóan tenni akaró lelkészeket, teológusokat, írókat és másokat jó volna összehozni egy közös szervezetbe, ahol tudnának egymástól és egymásért tanulni. Ezért Tim Keller és D. A. Carson jól ismert teológus lelkipásztorokkal karöltve 2007-ben létrehozta az Evangéliumi Koalíció (The Gospel Coalition) elnevezésű szervezetet, amelynek feladata, hogy „egy olyan koalíció legyen, amely elősegíti az evangélium ügyének előrehaladását”. Ez a szervezet az azóta eltelt röpke hat év alatt az egyik legjelentősebb szellemi műhellyé nőtte ki magát az evangelikál világban.

Dr. Piper tehát nemigen tétlenkedik. Harminchárom év után megválni az első és egyetlen gyülekezettől, amelyet valaha pásztorolt, valószínűleg rettentő nehéz. Nincs a háttérben semmiféle konfliktus vagy bármi más, ami erre a döntésre kényszerítette volna. Nincs semmi más magyarázat, csakis Isten szuverén akarata. És ez számára bőven elég. Hálásak lehetünk Krisztusnak, hogy a Menyasszonyt ilyen emberekre bízta, mint John Piper.

S hogy hova tovább? Konferenciák, szellemi műhelyek szervezése, a szentek felkészítése a szolgálatra, könyvírás és még sok-sok más olyan dolog, ami az evangélium ügyét akár csak egy centivel is előrébb viszi. Egy biztos, dr. Piper hatvanhét évesen még nem a nyugdíjas évekre készül.

De addig is, minden elfoglaltsága közben és mellett továbbra is egy dolgot csinál majd. Azt, amihez jól ért: Isten dicsőségét fürkészi, hogy a túláradó örömöt megnyerhesse. Mint egy igazi keresztény hedonista.

“John Piper elköszönt, avagy egy korszak vége Bethlehemben” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kedves Viktor,

    Nagyon köszönöm az írásodat. Én is a keresztény hedonizmus híve vagyok, és nagyra tartom Piper-t.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .