Krisztus, az egyház sarokköve

KlausDouglass2010_10x15_300dpi

Klaus Douglass evangélikus lelkipásztor, missziológus. A Frankfurt melletti Eschborn város Andreasgemeinde nevű gyülekezetében lelkészként szolgált 20 évig. Szolgálata alatt a gyülekezet jelentős fejlődésen ment keresztül. Jelenleg az egyházában az a feladata, hogy a missziós lehetőségeket keresse. 1200 gyülekezet tartozik hozzá. Több mint tíz könyv szerzője, melyek közül Magyarországon eddig három jelent meg.
2014 augusztusában a Balaton-NET felekezetközi, keresztény találkozó fő előadója volt. Az ott tartott első előadásának szövegét adjuk itt közre. Ez az előadás, és a többi, amiket ez alkalommal tartott, illetve a szemináriumi előadásai meghallgathatóak a mixcloud.com/balatonnet címen.

 

A világ legizgalmasabb témájáról fogunk beszélni. Persze azokat, amiket én a világ legizgalmasabb dolgainak tartok, a világ a legunalmasabb dolgoknak tartja. Mert mi az egyház lényegéről fogunk beszélni. Ugyanannak az igének a különböző oldalait fogom estéről estére felvillantani.

Ez ennek a konferenciának a vezérigéje: „Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, azonban Isten előtt »kiválasztott és drága«; ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.  Ezért áll ez az Írásban: »Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem szégyenül meg«. Nektek, a hívőknek drága kincs, a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett, megütközés kövévé és megbotránkozás sziklájává, azok beleütköznek, mert nem engedelmeskednek az igének. Ők erre is rendeltettek. Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1Pt 2,49)

A keresztény egyház alapjáról szeretnék most szólni. Nemrég egy botrány tört ki Franciaországban az építésügy területén. Nagyon kiváló tengerparti telkeket adtak el olcsón. A cég, amelyik árusította ezeket, hirdetéseket tett közzé Franciaországban és Németországban. Szégyentelenül alacsony áron kínálták ezeket a telkeket. Sokan bedőltek ennek, és gondolták, hogy most itt a nagy lehetőség, hogy életem nagy álmát megvalósítsam. Befizettek, hogy megvegyék a tengerparti telket. Egyesek nyugdíjasok voltak, akik aztán az ott építtetett házakba be is költöztek, mások bérbe adták és csak nyaralni mentek oda. Nagyon örültek ennek az üzletnek. Két évvel később azonban repedéseket vettek észre a házfalon. Először csak hajszálrepedések voltak ezek, de később egyre nagyobbak lettek. A végén az első ház összeomlott. Majd a másik is, harmadik is. Akik még ott laktak, azoknak is ki kellett onnan költözni. Mi történt? Az a cég, amelyik ezeket a telkeket eladta, úgy jutott hozzá, hogy megvett egy szeméttelepet, befedte némi talajjal, és azt árulta. A történet lényege: nagyon fontos, hogy mi van alul, mi az alap. Ha az alap nem stimmel, ha ház épül rá, egy ideig még jó lehet, de előbb vagy utóbb jönnek a repedések, és összedől az egész ház. Minél nagyobb házat építünk az alapra, annál fontosabb, hogy milyen az alap. Ha kutyaólat akarunk építeni, nem olyan fontos ez. Ha istállóról vagy lakóházról van szó, nagyon fontos, hogy milyen az alap.

Az egyháznál is lényeges az alap. Nem egyházi épületekről van szó természetesen, hanem a keresztény közösségekről. Persze egy templomépületnél is fontos figyelni arra, hogy milyen az alapja, de sokkal fontosabb az egyház alapjára odafigyelni. Ha a gyülekezetről beszélünk, először az alapjáról kell beszélni, aki Jézus Krisztus. Ha a Biblia valamilyen képet használ az egyházzal kapcsolatban, annak mindig Jézus Krisztus a középpontja. Az egyik ilyen: az egyház egy test. A test feje Jézus Krisztus. Jézus a nyáj pásztora egy másik kép szerint. Mi vagyunk a tanítványok, ő a tanítómester. Mi vagyunk a szőlő, ő pedig a szőlőtő. Mi va­gyunk az épület, ő pedig a sarokkő.

Cornerstones

A sarokkőnek különösen fontos szerepe volt Jézus korában. Abban az időben a házakat terméskövekből építették. Utána ezeket a köveket összeillesztették úgy, ahogy illettek egymáshoz. Ezek a kövek különböztek alakjukban, méretükben, színükben. Ahhoz, hogy álljon a fal, igen jó sarokkőnek kellett lennie. A sarokkő faragott kő volt. A többi követ nem igazán formálták (itt-ott esetleg lecsiszoltak az éléből). A sarokkő kiformálása rendkívül fáradságos munka volt. A kőfaragó nagyon sok időt töltött azzal, hogy ezt a követ kifaragja. Tudta, hogy a szó szoros értelmében ezen a kövön áll, vagy bukik az épület. Ha egy kő érezhetne fájdalmat, azt mondhatnánk, hogy a sarokkő szenvedett a legtöbb fájdalmat az összes kő közül.

Ahhoz, hogy Isten egyházába mi mint élő kövek be tudjunk épülni, egy rendkívül megmunkált sarokkőre volt szükség. Jézusnak rengeteg fájdalmat kellett elviselnie. Szegénynek született. Korán elveszítette az apját. Amikor isteni hivatását elkezdte, saját családja is elfordult tőle. Bolondnak tartották. Alig néhány héttel az után, hogy elkezdte nyilvános szolgálatát, az ellensége már elhatározták, hogy meg fogják ölni. Saját követői is sokszor félreértették őt. Elárulták, megtagadták, kiszolgáltatták. Kigúnyolták, csúfolták, leköpködték, megkínozták, végül a legkegyetlenebb módon kivégezték. Péter egyértelműen kimondja ebben a levelében, hogy az építőmesterek ezt a követ elvetették, mint használhatatlant, és elszállították a szemétdombra, a Golgotára. Ez a nagy fájdalommal kimunkált sarokkő lett az egyház sarokköve. Arról a kőről beszélünk, amit a világ építőmesterei elvetettek mint haszontalant. Nem a filozófus Jézusról van itt Péternél szó, nem a nagyszerű erkölcsi tanítóról. Kimondottan a keresztre feszített Jézusról. Az emberek által a szemétdombra kidobott Jézusról. Ő a sarokkő, ő az alap, aki sok-sok fájdalmon átment értünk. Pál apostol azt írja a korinthusiaknak: semmi másról nem akar közöttük tudni, csak Krisztusról, róla pedig mint megfeszítettről. Kérdezhetné az ember, hogy Pál csak Krisztus keresztre feszítéséről tudott, másról nem? Természetesen tudott Pál sok minden mást is Jézusról a keresztrefeszítésén kívül. De ezeket a dolgokat másodrangúnak tartotta és hátrébb tette a sorban. Szerinte ha mi Jézustról nem mint keresztrefeszítettről gondolkodunk, akkor a legfontosabbat hagyjuk figyelmen kívül, és tévedünk. Természetesen Jézus volt minden idők legcsodálatosabb embere, és sok-sok tanulságot hordoz az ő életpéldája. De a kereszt az, ami Jézust Krisztussá teszi. Minden olyan Jézus-tan, amelyik kihagyja a keresztet, kihagyja az ő Krisztus-voltát, és tévtanítássá válik. Ez a keresztre feszített Jézus volt az, akit Isten a halálból feltámasztott és az új élet hordozójává tett. Csak akkor tud Krisztus egyháza megállni és növekedni, ha ezen az alapon, ezen a sarokkövön nyugszik.

Péter történetével foglalkozunk most. Jézus halála és feltámadása már megtörtént ekkor. János evangéliuma írja le Péter és Jézus beszélgetését. Ahogy manapság mondanánk, kettejüknek volt mit feldolgozni a kapcsolatukban. Jézus a feltámadása után a Genezáreti-tó partján találkozik a tanítványaival. Együtt evett és ivott velük. Fontos volt, hogy Jézus tanítványai lássák, hogy Jézus nem egy szellem. Nem vágyálom, látomás, hallucináció. Egy hallucináció nem eszik halat. Meg akarta nekik mutatni, hogy nem pusztán az üzenete az, ami túlélte őt, hanem ő maga feltámadt. Péter feltűnően visszahúzódik. Aki addig nagyszájú volt, most csendes egérke. Megpróbál elbújni a többi tanítvány háta mögött. Presze nem tud kibújni a Jézussal folytatandó személyes beszélgetés elől.

A 2014-es Balaton-NET résztvevői (forrás: facebook.com/balatonnet)

A 2014-es Balaton-NET résztvevői (forrás: facebook.com/balatonnet)

Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Ő pedig így felelt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!” Jézus ezt mondta neki: „Legeltesd az én bárányaimat!” Másodszor is megszólította: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Ő ismét így válaszolt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged”. Jézus erre ezt mondta neki: „Őrizd az én juhaimat!” Harmadszor is szólt hozzá: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: szeretsz-e engem? Ezért ezt mondta neki: „Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy szeretlek téged”. Jézus ezt mondta neki: „Legeltesd az én juhaimat!

Mennyire szenvedhetett Péter! Háromszor megtagadta Mesterét. Önmagát is elátkozta az egyik tagadásakor. A kakasszó után keservesen sírni kezdett. Megértette, hogy most lett volna leginkább szüksége rá, és ő épp most árulja el barátját és Mesterét. Lukács evangéliumából azt is tudjuk, hogy Jézusnak magának tudomására is jutott ez a dolog. Egymásra néztek. Péter tudta, hogy Jézusnak ez az utolsó benyomása róla, mielőtt meghal. A legkiválóbb tanítványom fordul ellenem, épp, amikor legnagyobb szükségem van rá – gondolhatta Jézus. Rontottatok-e el már valamit az életetekben, ami egész életetek során végigkísér? Van olyan bűntudat, amitől az ember bármennyire szeretnie, nem tud szabadulni. Egy olyan bűn volt ez, ami elválaszt. Valószínűleg Péter a többi napokon is keservesen sírt. Természetesen az, hogy Jézus feltámadt, csodás örömhír volt a tanítványoknak. Péterből azonban ez vegyes érzelmeket válthatott ki az előzmények után.

Tavaly Izraelben jártam. Az utazást így hirdették meg: Jézus nyomdokain járva. Már mintegy ötven éve ismerem Jézust. Mindig elképzelgettem magamnak, hogy hogyan néz ki az az ország, ahol ő járt-kelt. Megérkeztem Izraelbe. Vártam egy villámszerű Jézus-élményt. Igazi csalódás ért. Az egész út során turistáknak kiépített dolgokat láttunk. Sokféle emberrel lehetett találkozni, akik meglehetősen irritálóan fejezték ki ott a vallásukat. Aztán eljutottunk a Genezáreti-tóhoz. Emberek százai voltak ott. Gondoltam, hogy már megint turisták százai vannak itt, én ezt már nem bírom. Valahogy tévedésből bementem egy bejárati kapun. Ki volt írva hatalmas betűkkel, hogy belépni tilos, de ezt csak kifelé menet láttam meg szerencsére. Izraelben nem veszélytelen dolog tiltott területekre belépni. Ahova én bementem, az egy katolikus szerzetesrend tulajdona volt, tehát nem katonai intézmény. Bementem, és csodálkozva láttam, hogy ott nincsenek emberek. Eljutottam egy olyan helyre így a Genezáret-tó partjára, ahol teljesen egyedül lehettem. Egy tökéletes hely volt ez. Ez volt az a pillanat, amikor Jézus-élményem volt. Akkor döbbentem rá, hogy talán itt történhetett Jézus és Péter találkozása. Ott volt a Bibliám velem, elolvastam ezt a történetet, és könnyekre fakadtam, és nem tudtam abbahagyni. Sajnáltam, hogy ezt hoztam ki abból az evangéliumból, amit rám bíztál, abból a bizalomból, amivel megajándékoztál. Annyival többnek kellene lennie az életemnek! Ezzel szemben olyan kevés az, amit adni tudok. Minden rólad szól Jézus! Amikor ezt a történetet olvasom, érzelmileg nagyon mélyen érint. Jézus kérdezi, Péter, te jobban szeretsz engem, mint a többiek? Jézus olyanra kérdez rá Péternél, amit jó párszor maga is állított korábban. Azt mondta: ha mindenki más elhagy téged, én megmaradok melletted. Ez tulajdonképpen azt jelentette: a többiek kutyaütők, én vagyok a profi! Több olyan igehely van, ami arra utal, hogy Péter önmagára szupertanítványként gondolt. Valószínűleg ez az énképe vezette oda, hogy elment oda, ahol Jézust vallatták. Ha mindenki más elhagy­na is, én nem, én odamegyek! Sokszor egy krízis kell az ember életében, hogy a felfújt énképét szétpukkassza. Ez történt meg Péterrel. Jézus direkt módon kezeli ezt a helyzetet a tóparton, de ez kellett Péternek. Háromszor teszi fel ugyanazt a kérdést Péternek, aki őt korábban háromszor megtagadta. Péter megértette, Jézus mire akar utalni. Ez az egy kérdése van csak Jézusnak mindezek után Péterhez: szeretsz-e engem? Minden Jézus-követésben ez az alapkérdés. A fő kérdés nem az, hogy mi jót vagy rosszat tettél az életedben. Még kevésbé szól ez arról, hogy vannak-e kegyes érzelmeid. Hanem számunkra az alapkérdés az: szereted-e Jézust? Ez az alapkérdése annak is, hogy hogyan lehetne a közösségünket, az egyházunkat megújítani. Mert amikor élő kövekből álló házra gondolunk, akkor ez az alapkérdés, és erre van szükség. Mert ha nem szeretem Jézust, és nem övé a szívem, minden más (az összes jótettem, az összes imádságom stb.) nem más, mint bálványimádás. Szeretsz-e engem? – ez a mindent eldöntő kérdés. Nem az a lényeges, hány hibát követtünk el az életben, hány bűn terhel bennünket. Lényegtelen az is, hogy mennyi jót tettünk, mennyi időt áldoztunk oda. Az alapkérdés az, hogy szeretjük-e Jézust. Mi a válasz erre a kérdésre? Ó, Uram, te jól tudod, minden reggel korán csendességet tartok, minden héten elmegyek a templomba, hét közben házcsoportba, a fizetésem tíz százalékát perselybe teszem, a szomszédaimnak bizonyságot teszek, mindennap végighallgatok egy dicsőítő lemezt. Miért kér­dezed ezt? Hát mindezeket tudod, nem?! Saját tapasztalatomból tudom, hogy aki ilyen válaszokat ad erre a kérdésre, az olyan, mint aki autóval egy betonfal felé vezet. A fordított válasz is előfordul. Azt mondjuk, hogy Uram, azt gondoltam korábban, hogy szeret­lek téged. Igazán szerettelek volna szívemből szeretni téged, de látod, nem megy. Reggel nem tudok kikelni az ágyból, hogy csendességet tartsak. Újabban előfordult, hogy a társaságomban valaki téged csúfolt, és én hallgattam. A házasságom problémákkal teli. Dühös vagyok, megsértődök, más embereknek fájdalmat okozok. Ha ezeket a mérleg serpenyőjébe teszem, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy én nem szeretlek téged. Szívesen tenném, de egyszerűen nem sikerül. Ha valaki jó okkal érvelhetett volna így, az Péter volt. Csak három-négy nappal korábban tett olyat, amit közülünk senki sem. Aki néhány nappal korábban átok terhe mellett tagadta Jézust, most azt mondja, hogy szeretlek téged, Jézus. Döbbenetes, nem? Nincs nagyképűség, nincs mentegetőzés. Semmiféle másokkal való hasonlítgatás nincs már. Semmiféle dicsekvés a saját teljesítménnyel kapcsolatban. Mert Péter tudta, hogy nagyon elrontotta. Egyetlen másodpercet sem veszteget arra, hogy a vétkét mentegesse. De a döntő dologból nem hagy. Uram, te tudod, hogy mindezek ellenére szeretlek téged! Azt mondanák egyesek: nahát, miféle szeretet az ilyen! Elárulja, még átkozódik is. Jézus mögé lát, és tudja, hogy ott igazi szeretet van. Mi emberek ilyenek vagyunk, mi így szeretünk. Mi csalódást okozunk egymásnak, eláruljuk egymást, ezek ellenére szeretjük egymást. Ilyen a mi szeretetünk egymás felé, és ilyen Isten felé is. Egy szegényes, nyomorúságos szeretet ez, de minden kudarc ellenére mégis: szeretet. Olyanok vagyunk, mint az apa, aki egyszer Jézushoz jött, és azt mondja: Uram, hiszek, segíts az én hitetlenségemen! Ugyanúgy mi is mondhatjuk: Uram, szeret­lek téged, segíts, hogy ne ilyen nyomorúságos legyen az én szeretetem irántad! Nincs nagyszerűbb, mint ez az imádság, amit itt Péter mond Jézusnak: Uram, te tudod. Jézus tudta. Más emberek esetleg nem tudták, elítélték azért, amit tett. De Jézus tudta. Előfordul, hogy már saját magunknak sem hiszünk. Péternek ezek a szavai mutatják, hogy nincs már hamis önbizalom benne. Ugyanakkor nincs ott a kétségbeesése sem már.

Ha egy dolgot ajánlhatok most az itt levő hallgatóimnak, fordítsunk a következő napokban öt percet arra, hogy elmondjuk az Úrnak, hogy Uram, te tudod, hogy én szeretlek téged. Halkan mondjuk magunk elé, és érezzük át ennek a zamatát. A szívünkben dolgozik ez. Péter háromszor mondja ki, hogy Uram te tudod, hogy szeretlek téged. Jézus háromszor mondja erre: legeltesd az én bárányaimat, őrizd az én juhaimat. Érdekes: nem azt mondja neki Jézus: megbocsátok neked. Hanem azt mondja: megbízlak téged egy feladattal. Ez magába foglalja a megbocsátást, de több annál. Péter ebből megérti, hogy Jézus nemcsak megbo­csát neki, hanem bízik benne. Nem írta le őt. Miben áll Jézus megbízatása Péter számára? Legeltesd az én bárányaimat, őrizd az én juhaimat! Tehát Jézus Pétert a pásztori hivatásba hívja el. Péternek, ennek a kudarcos embernek lesz a megbízatása mások vezetése.

Németországban a pásztor szó alatt a papot értik. Sokan akik ezt olvassák, nem értik, hogy mi a kapcsolat a pásztor és a pap között. Mindenképpen a gyülekezetek lelkipásztorai azok az emberek, akikre a többiek rá vannak bízva. Az ő feladatuk az, hogy mások mellé álljanak, és a lelki jólétükről gondoskodjanak. Vannak, akik házi csoportban, diakóniai munkában vagy gyerekek között teszik ezt, de nekik is ez a dolguk. Az egyházainkban, gyülekezeteinkben olyan emberekre van nagy szükség, akik készek és képesek arra, hogy másokat legeltessenek, csendes vizekre terelgessék őket. Az egyháznak olyan pásztorokra van szüksége, akik számára nem elég az, hogy Jézus megbocsátotta a bűneiket, és akkor hátradőlhetnek, hanem akik ezt a megbízatást végzik. Hiszen Jézus sem azért bocsátotta meg Péter bűnét, hogy lelki békét kapjon Péter. Ugyan kapott lelki békét, de Jézus azért bocsátott meg neki, hogy Pétert szolgálatba állítsa.

Amikor az előadó figyel másokra (forrás: facebook.com/balatonnet)

Amikor az előadó figyel másokra (forrás: facebook.com/balatonnet)

Nagyon szívesen beszélek egy új reformációról. Az egyház, a gyülekezet reformálása azonban a saját szívünk reformálásával kell, hogy kezdődjön. Mert ha a saját életünk nem Jézusra mint alapra épül, akkor ez megmutatkozik a gyülekezeti munkánkban is. (Németül ezt a Krisztus szerinti gyülekezeti munkát három P-vel kezdődő szóval tudjuk jellemezni.) Egy olyan kapcsolat kell Jézussal tehát, amely személyes, amely pozitív, amely átalakító.

 

Személyes kapcsolat

Minden kapcsolat a kommunikálásból él. Az Istennel való kommunikációt imádságnak hívjuk. Nagy sajnálattal látom, hogy sokak számára egy kötelező gyakorlat csupán. Pedig nem az. Az imádság kapcsolatápolás. Az imádságban kiöntjük a szívünket Isten elé, és Isten kiönti az ő szívét belénk. Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy mi az imádság szerepe a személyes életemben és a gyülekezetünk életében. Ezt nem erkölcsi kötelességként próbálom, most a szívetekre helyezni, hogy imádkozzatok többet, hanem tegyük fel azt a kérdést, hogy hogyan imád­koz­hatunk szenvedélyesebben, több kedvvel? Írtam erről egy könyvet is, ami magyarul még nem jelent meg. De a következő napokban a szemináriumaim során ezzel a témával fogunk fog­lalkoz­ni. Imádkozni szenvedéllyel és kedvvel.

 

Pozitív kapcsolat

Ennek az alapalkotóelemei a szeretet és a megbocsátás. Egy olyan kapcsolat, aminek az alapkérdése az, hogy szeretsz-e engem? Erre pedig szilárd választ tudunk adni: igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged. Sokszor lehet épp az ellenkezőjének néz ki, mégis szeretlek téged, és azt kérem, hogy az én gyenge szeretetem ellenére ne vess el engem. A pozitív kapcsolathoz hozzátartozik a kölcsönös megbocsátás, hiszen a szeretet a megbocsátásból táplálkozik. Csodáljuk Istent, hogy továbbra is szeret minket, annak ellenére, hogy újra és újra kudarcot vallunk. Az is előfordulhat, hogy nekünk kell Istennek megbocsátanunk. Ha igazán őszinték vagyunk, akkor be kell vallanunk, hogy mi is egyszer-egyszer csalódunk Istenben. Megharagszunk rá. Tudni akarjuk, hogy miért kellett ennek így lenni? Nem jön válasz, és ezt rossz néven vesszük. Fel kell tennünk a kérdést magunknak, hogy ezt a neheztelést egy életen át magunkkal akarjuk-e hordozni, vagy meg tudnánk-e Istennek bocsátani? Ha pozitív kapcsolatot akarunk Istennel, akkor ezt meg kell tennünk. A Zsoltárok könyvében sok helyen találkozunk ezzel a gondolattal.

 

Átformáló kapcsolat

Ha mély kapcsolatban vagyunk valakivel, az formálja az életünket. Feleségemmel való kapcsolatom mindkettőnk életét alapjaiban változtatja, alakítja. És az is, ahogy más emberekhez vagy akár saját magamhoz viszonyulok. Így van ez az Istennel való pozitív kapcsolat esetén is. Mert az Istennel való pozitív kapcsolatom nem egy magánügy, hanem a környezetemre is hatással van. Ez hatással van a családomra, a nyaralásomra, arra, ahogy a pénzzel bánok. Mindenre. Mint ahogy az élesztő hatással van a tésztára. Vagy a mustármag, amiből hatalmas növény cseperedik. A legfontosabb, hogy az alap helyes legyen. Hogy Jézussal pozitív, szeretetre épülő kapcsolatban legyünk, ami átalakíthat bennünket. Minden Jézusról szól! Ő a legfontosabb. Ő az alap.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

9 − 6 =