Ronnie Collier Stevens
Tartalom
Hétfő délelőtti előadás
Ezen a délelőttön szeretném, hogyha az Ábrahám és Sára házasságában megmutatkozó fegyelmet tanulmányoznánk. Mózes első könyvének az első 11 fejezete alapvetően eseményekről szól, persze megjelennek személyiségek is ott, úgymint Ádám, Éva, Énók, Káin stb. De alapjában véve az első 11 fejezet olyan eseményekről szól, amelyek először történtek meg, mint a teremtés, a férfi, a nő, a házasság, bűneset, gyilkosság stb. Viszont az 1Móz 12–50 emberekről, személyiségekről szól: Ábrahám, Izsák, Jákob, József és a testvérei. Bizonyos értelemben az 1Móz 12-vel kezdődően egészen a Biblia végéig egyetlen ember családjáról szól a történet: ez pedig Ábrahám. Pál apostol a Galatákhoz írt levelének 3. fejezete szerint még a pogányokból lett hívők is Ábrahám családjának a tagjaivá váltak. És ebben a családban pedig bizonyos fegyelmi tényezők vannak egészen a kezdettől fogva.
A házasság arról szól, hogy segítsük egymást abban, hogy a társam ne olyanná váljon, mint én, hanem olyanná, mint az Úr Jézus.
Mi a tanítványság? A tanítványság tulajdonképpen egy olyan fajta önfegyelem dolga, amely változást eredményez az emberben. Lk 6,40-ben azt olvassuk, hogy az érett tanítvány olyanná válik, mint a Mestere. Mk 3,14-ben olvassuk, hogy Jézus tizenkét embert kirendelt, hogy Vele legyenek és aztán kiküldhesse őket, hogy prédikáljanak. Azért kellett Jézussal lenniük, hogy hasonlóvá váljanak hozzá. A tanítvány azért jön közel, hogy tanuljon, az apostol pedig kimegy, hogy tanítson. A házasság pedig arról szól, hogy segítsük egymást abban, hogy a társam ne olyanná váljon, mint én, hanem olyanná, mint az Úr Jézus. Ezért a házasságban vannak bizonyos szabályok, amiket meg kell tartani. A Szentírás azt tanítja, hogy a fegyelmezés lehet első körben kellemetlen, de utána jó gyümölcsöket hoz. Tulajdonképpen két iga vagy két teher között választhatunk, hogy melyiket hordjuk. Vagy a fegyelem terhét vállaljuk és hordjuk, vagy a későbbi megbánásét. És a fegyelem terhe a könnyebb.
Tulajdonképpen két iga vagy két teher között választhatunk, hogy melyiket hordjuk. Vagy a fegyelem terhét vállaljuk és hordjuk, vagy a későbbi megbánásét. És a fegyelem terhe a könnyebb.
Tehát találkozunk ezzel a nagyszerű emberrel az 1Móz 12-ben, ahol a neve még Abrám, de már a 11. fejezet is említi őt. Kellemetlen, cikis neve van, amely azt jelenti: felmagasztalt atya. Gyereke pedig nincs. És mielőtt gyermeke születik, Isten megváltoztatja a nevét egy még cikisebb névre, Ábrahámra, ami azt jelenti: sokaságnak az atyja.
A várakozás az a tégely, melyben Isten megtisztítja a hitünket.
Az első tulajdonság a 12. fejezetben, melyre fel szeretném hívni a figyelmet, a várakozás képessége, mely nem a kormányrendelkezésekre vagy az anyagi helyzetünk változására való várakozás, és nem arra várakozás, hogy megváltozzon a feleségünk vagy férjünk vagy a gyermekeink. Mi az Úrra várakozunk, ő a reménységünk fókusza. Mert ha a kormányra, a munkahelyünkre, a családunkra tekintünk, akkor annak kétségbeesés lesz az eredménye. A várakozás az a tégely, melyben Isten megtisztítja a hitünket. És Isten akkor kezd el Ábrahámmal foglalkozni, amikor úgy látszik, már túl késő van. Mert amit Ábrahám tulajdonképpen akart, az egy gyermek. Gazdag ember volt, de nem volt meg neki az, ami a legszegényebb embernek is megvan: nem volt gyermeke. És már túl késő volt, Ábrahám már 75 éves volt, és ami még fontosabb, a felesége meg 65. Ilyen sokat vár az Úr a mi életünkben is, nem az utolsó percig, hanem az utolsó perc után is! És ebből a következőt kell megtanulnunk: csak Isten tudja pontosan, mennyi az idő. Biztos tegnap este is felmerült bennetek a kérdés: Tudja ez a prédikátor, hogy hány óra van? A válasz: Nem! Ti sem tudjátok, hogy pontosan hány óra van! Egyedül Isten tudja. Miután túl késő lett, Isten akkor jött és Ábrahámnak ezt mondta: egy óriási családot adok neked! És mit tett Isten még ezután? Várt. Mennyit? Egy évet? Öt évet, tízet, húszat? Nem. Huszonöt évet várt még, egy negyed évszázadot. Tehát egy fontos dolog Istennel kapcsolatban az, hogy ő az ellenkezőjét csinálja annak, amit mi várnánk tőle. Isten nem olyan, mint mi vagyunk. Ne várjuk, hogy ő úgy cselekedjen, ahogy mi. Nem tudom, hogy észrevettétek-e, hogy az olyan teológiai megállapítások vagy képletek, melyek balról jobbra működnek, azok jobbról balra nem. Példáául Isten a szeretet, ez igaz. Na és a másik irányban? A szeretet Isten? Ez így nem igaz, nem működik. Vagy a következő, mi valamennyien Isten képmására vagyunk teremtve. Akkor Isten is olyan, mint mi vagyunk? Nem. Egyáltalán nem. Mi ugyan Isten képmására lettünk teremtve, de ő nem olyan, mint mi vagyunk. Szóval Isten ilyen, a fordítottját teszi, mint amit mi tennénk. Illés ott áll és azon van, hogy tüzet hívjon le az égből, hogy az oltár meggyulladjon. Erre mit csinál? Vizet kell öntenie az oltárra, hogy elárassza vízzel… Ha te valamit meg akarnál gyújtani, te is ezt csinálod? Nem. Ez az ösztönössel szembeni. Jézus találkozik egy vakon született emberrel, a Jn 9-ben olvasottak szerint. És eldönti, hogy látóvá teszi. Mit csinál? Sarat dörzsöl a szemébe… Mi is ezt tennénk, ha segíteni szeretnénk valakinek, hogy jobban lásson? Persze hogy nem. Pont az ellenkezőjét. Isten nem úgy cselekszik, ahogy mi gondolnánk. Isten nem olyan, mint amilyenek mi vagyunk. Szóval Isten találkozik az idős házaspárral… Az asszony 65 éves, nem annyira öreg, de azért mégis… Szóval mit csinál? Vár 25 évet. És a várakozás közben találkozik velük. És Ábrahám tisztázni szeretné a helyzetet, mert van neki egy másik elképzelése. Lehet, hogy majd a damaszkuszi Eliézeren keresztül lesz nekem örökösöm? Sárának is megvan a maga „agyament” elképzelése: Lehet, hogy a szolgálólányomon, Hágáron keresztül támaszt Isten örököst nekem? Mindkettő nagyon rossz ötlet. Mert az isteni ígéreteket nem lehet emberi módon beteljesíteni. A 25 év során, amikor Ábrahám tiszta vizet szeretne önteni a pohárba, akkor egy bővített ígéretet kap, vagyis további részleteket az ígérettel kapcsolatban. Amit Ábrahám akar, az egy baba, a terhes felesége pocakjában. Ehelyett az ígéretek további formáját kapja.
A keresztény ember nem magyarázatokból él, hanem ígéretekből. Mi keresztények azt akarjuk, hogy Isten magyarázzon meg nekünk dolgokat, de Isten nem csinálja ezt, hanem újabb ígéretet ad.
Luthernek volt egy fiatal asszisztense, Melanchton Fülöp. Miután Rotterdami Erasmus meghalt, valószínűleg Melanchton volt az, aki egész Európában a legjobban tudott görögül és ő ezt mondta: A keresztény ember nem magyarázatokból él, hanem ígéretekből. Mi keresztények azt akarjuk, hogy Isten magyarázzon meg nekünk dolgokat, de Isten nem csinálja ezt, hanem újabb ígéretet ad. Ábrahámnak és Sárának is meg kellett tanulniuk fegyelmezetten várni.
A második dolog, amit meg kellett tanulniuk, szeretni. Szeretni nagyon könnyű közvetlenül házasságkötés előtt vagy közvetlenül utána. De minél régebb óta vagyunk házasok, annál nehezebben megy ez. A fizikai vonzalom vezet minket a randevúzásra, majd az egyházi esküvőre… De sem az érzelmi, sem a biológiai vonzódás nem képes eljuttatni minket a házassági évfordulónkra, egyik után a másikra úgy, ahogy el kellene oda jutnunk. Egyedül az istenismeretünk juttat el minket oda úgy, hogy a szeretetünk ugyanúgy megmaradjon. Ábrahámnak várnia kellett. De nemcsak várnia kellett. Lehet, hogy amit most mondani fogok, az olyan dolog, amiről gyülekezetben nem szoktunk beszélni, de ez nem istentisztelet, hanem egy olyan félrevonulás és egy olyan konferencia, ahol a szolgálatbeli partneri kapcsolatunk áll a középpontban. Tehát Ábrahámnak többet kellett tennie, mint pusztán várni és bízni. 75 éves volt. Mi volt számára a következő 25 évben a házi feladat? Vissza emlékezni a nászútra? Csináljunk egy „újra lejátszást”. Mondtam nektek, hogy Isten az ösztön ellenkezőjét teszi. Isten eljön a József nevű emberhez az Újszövetségben, a jegyes vőlegényhez Názáretben, és mit mond? Fogadd be a menyasszonyodat a házadba, de hozzá ne nyúlj. Vállald a férji felelősséget úgy, hogy közben a férji kiváltságokat ne élvezd. A világban olyan férfiak futkosnak, akik a férji kiváltságokat akarják a férji felelősség nélkül. Fel kell hívnunk a lányaink és a gyülekezetben a fiatal nők figyelmét erre, ha ilyen férfivel találkoznak, akkor nem elég, ha elfordulsz és elsétálsz, hanem fuss! Ez volt Ábrahám feladata is, a férji felelősséget gyakorolni 75 évesen és a következő 25 évben is. És biztos vagyok benne, hogy Sárában egy csomó kérdés felmerült: Biztos, hogy Isten ezt mondta?! Meg kellett tanulniuk szeretni! Első megközelítésben testileg, de a szeretet tulajdonképpen testi, szellemi, lelki téren is ott van. Egy osztrák hívő, Walter Trobish nagyon fiatalon halt meg, ismertem a lányát. Könyvet írt azzal a címmel, hogy „A szeretet megtanulható érzés”. Állandóan Istentől kell tanulnunk végig, egész idő alatt, hogyan szeressük házastársunkat. Nemcsak a házasságunk elején, hanem végig, az egész idő alatt.
Van egy harmadik lecke, amit Ábrahámnak és Sárának meg kellett tanulniuk, és ez a bizalom. Sára nagyon hamar megtanulta ezt a leckét, Ábrahám meglehetősen későn. A 12-20. fejezetig Ábrahám ugyanazt a hibát többször elköveti, félelemből kifolyólag. A Bibliában a leggyakrabban megismételt parancsolat az, hogy: Ne félj! Nem számoltam utána, de valaki azt mondta, 365-ször fordul elő ez a bátorítás a Szentírásban, tehát az év minden napjára jut belőle. Ez pedig azt jelenti, hogy az engedelmes keresztény sokszor félelmetes helyzetbe kerül. Miután Isten szövetséget kötött Ábrahámmal, félelmetes helyzetbe került. Sok keresztény hisz az evolúcióban, különösen Európában, és sok keresztény hiszi, hogy a föld nagyon-nagyon régóta létezik. Én nem ezen a véleményen vagyok. Sok keresztény úgy hiszi, hogy az özönvíz egy helyi esemény volt. Az én meggyőződésem az, hogy ez az egész világra kiterjedő esemény volt. Az én véleményem ezekről a kérdésekről azért nem mérvadó, mert nem rendelkezem mély természettudományi ismeretekkel. Lehet, hogy ha behatóan ismerném a természettudományokat, akkor esetleg az evolúcióban hinnék, egy nagyon régi földben és egy helyi özönvízben, de nem biztos… Én nem vagyok tudós. Nem esik nehezemre elhinni a Bibliának az egyenes kijelentéseit. Talán a legnehezebb számomra elhinni mindazt, ami Mózes első könyvében van leírva. Hiszem azokat a dolgokat, de ez nem egyszerű… Amit nehéz elhinnem, hogy amikor Sára 90 éves volt, lehetett annyira szép, hogy Ábrahám szerint megölhette volna őt valaki Sára miatt. Ahogy mondtam is, a természettudományos kérdésekben nem vagyok jártas, de azért időnként belekeveredek vitákba a föld korát, az özönvizet vagy az evolúciót illetően. Ahhoz képest, hogy nem ismerem a természettudományokat, mégis elég jól helytállok ezekben a vitákban. Szóval szívesebben szállok vitába az előbbi témákban, mintsem megpróbáljam megválaszolni a következő kérdést: Hogy lehetséges az, hogy egy királynak, akinek háreme van egy csomó nővel, annyira megtetszik egy 90 éves nő – mondjuk csak nőnek – hogy meg akarja ölni a férjét?! Ha meg szeretnénk védeni az Írás kijelentésének hitelességét, akkor valamilyen választ kell találnunk erre a kérdésre. Próbáljuk meg! Az egyik lehetséges magyarázat, hogy ez valamilyen természetfeletti dolog. Amit már említettem, hogy Isten azt várta el Ábrahámtól, hogy „nászutas üzemmódban működjön” 100 éves koráig. Ehhez képest én magam már 65 éves vagyok, és most nem szeretnék túlzottan személyeskedni itt, hiszen még csak tegnap találkoztam veletek először… De magamtól is tudom, hogy ennek a teljesítésére Ábrahámnak valamilyen természetfeletti segítséget kellett kapnia… Látom, sokan bólogattok… Lehet, hogy Isten annyira szerette Ábrahámot, hogy természetfeletti módon megőrizte feleségének a szépségét és fiatalos kinézetét. Isten ezt meg tudja csinálni és meg is tehette volna… Lehet, hogy Sárában természetfeletti szépség volt, de valami más is lehet. Az özönvíz után az emberek életkora, élettartama drámaian csökkent. De még Ábrahám idejében is sokkal tovább éltek az emberek, mint napjainkban. A Bibliában egyetlenegy nőnek az életkora van megadva, hogy hány évesen halt meg. Tudtátok? Ez pedig Sára. Le van írva, hogy Sára 127 évesen halt meg. Ha feltesszük, hogy egy 90 éves nő olyan csinos volt, hogy egy király még ölni is kész volna azért, hogy a háremébe beszervezze… Azt mondanánk, ezt nehéz elhinni. De ha megfordítjuk a kérdést, és másképp tesszük fel? Hogy egy nő, aki még 37 évvel a halála előtt van, lehet csinos? Persze. Ha manapság az átlag halálozási kor 80 év körül van, és ebből kivonjuk a 37-et, akkor egy 43 éves nő lehet csinos? Vannak döbbenetesen csinos 43 éves nők… Akárhogy csinálta ezt Isten, lehetséges volt. Ábrahám pedig a feleségének egy „bal kézről jövő” bókot adott, aminek mégis volt éle. Tehát ez a bal kézről jövő bók olyan, amitől az ember jól érzi magát, de nem százszázalékos bók, mert van ennek valami hátulütője. Hadd magyarázzam el úgy, ahogy ti lelkipásztorok jobban megértitek. Tegnap prédikáltam, ahogy ti is sokan. A kijáratnál az egyik gyülekezeti tag megrázta a kezem és így szólt: – Lelkipásztor testvér, az a három héttel ezelőtti prédikációd annyira tetszett nekem! Hát ez is egyfajta elismerés… Örülsz neki, hogy az a három héttel ezelőtti prédikációd tetszett neki… vagy három hónappal, vagy három évvel ezelőtt. De ha egy gyülekezeti tagod azt mondja, hogy az a három héttel, három hónappal vagy három évvel ezelőtti prédikációd olyan jó volt, akkor azért elkezdesz gondolkodni, hogy vajon mi lehet a véleménye a mostaniról… Ez a dolog a bal kézről jövő bók. És Ábrahám egy ilyen bókot mondott a feleségének. Azt mondta: Drágám, te olyan csodálatosan szép nő vagy, hogy a férfiak ölni tudnának érted! Na eddig még jól megy a történet. De aztán azzal folytatja Ábrahám, hogy: Azt szeretném, hogy mondd, hogy mi nem vagyunk házasok! Micsoda sértés és rettenetes dolog… Az összehasonlító vallástudományi oktatásra beiratkozott hallgatók azt tanulják az ószövetségi történetekről, hogy azok mindegyike nem más, mint tündérmese. Az ószövetségi történetek nem igazak, csak papok által kitalált dolgok, azért, hogy az izraeliták nemzeti öntudata növekedjék általuk. Nem valósan megtörtént dolgok, hanem nemzetépítő legendák… Tényleg? Nem tudom, hogy aki ezt az elméletet vallja, vajon olvasta-e ezeket a történeteket?! Ha valaki ki akar találni az izraeliták nemzeti önbecsülésének építésére egy történetet, mit találna ki? Mit mondanánk a nemzet alapító atyjáról? Úgy szólna ez a történet, hogy kap Ábrahám egy ígéretet az utódjával kapcsolatban a feleségén keresztül és erre a feleségének a méhét és mindenét egy pogány király ágyába teszi? És nemcsak a hit útjának az elején tesz így, hanem 25 évvel később is, miután megkapta azt az ígéretet is, hogy egy év múlva gyermeket szül a felesége! És mindkét esetben, az 1Móz 12-ben és 1Móz 20-ban is a pogány uralkodók, a fáraó, illetve Abimélek erkölcsileg magasabb szinten álltak, mint Ábrahám, a szövetség birtokosa… Ez egy kitalált dolog, amitől a zsidók jobban érzik magukat? Ezek a professzorok bölcsnek tartják magukat, de balgákká lettek, mert nem igazán ismerik és nem hiszik ezt a könyvet. És ebben az összefüggésben Sára hitt, Ábrahám pedig nem hitt. Álljunk meg egy pillanatra. Ő a legjobb férfi a világon. A legjobb férj és apa, aki valaha is élt a földön. Biztosan számodra is ilyen a te férjed. Lehet, hogy ő egy fantasztikus férj, fantasztikus apa, de akkor is csak ember, aki esetenként majd kudarcot vall azért, mert nem hisz. És amikor ez történik, te a felesége, ne hagyj fel a hittel! 1Pt 3-ban Sára dicséretet kap, mert hitt és engedelmeskedett.
És még egy kis apróság. Nemcsak várni, hinni, bízni kell megtanulnunk, hanem meg kell tanulnunk áldozatot hozni. Sokszor egyre csak várunk arra, hogy Isten megadja nekünk, amire várunk, és ez nem könnyű, hanem nehéz. De előfordul az, hogy amikor megkapjuk, amit kértünk, Isten azt akarja, hogy adjuk vissza neki. Ez még nehezebb. Ha csak 1Móz 22 tanulmányozásával foglalkoznánk, akkor is alig jutnánk túl az elején. Véleményem szerint Ábrahám került az Ószövetségben a legnagyobb próbába, mert ő volt az Ószövetség legpéldamutatóbb embere. Látásom szerint ez a fejezet az Ószövetség csúcsa, ahol legközelebb kerülünk a kereszthez. Ez az első hely az Írásban, ahol a szeretet kifejezésével és példájával találkozunk. Ha valaki nem tudná ezt és feltenné a kérdést, hogy milyen összefüggésben említi először az Írás a szeretetet, azt mondanánk talán, az első leírás bizonyára az Isten és ember közötti szeretet, vagy a férfi és a nő szerelme, de ezek egyike sem igaz. Az első hely, ahol a szeretet szó előfordul a Bibliában, az 1Móz 22: „Vedd a te egyetlen fiadat, akit szeretsz”. Az apának a fia iránti szeretete mindennek a kulcsa. A Bibliának is, a teológiának is. A kulcs mindenhez, hogy az Atya szereti a Fiút.
Amikor prédikálunk, vigyáznunk kell, hogy ne vigyünk túl sok spekulációt a prédikációba. Amiről a Biblia hallgat, arról jó, ha mi is hallgatunk. Úgyhogy előre elnézést kérek tőletek, ha most egy kis spekulációba kezdek. Tudom, hogy balga dolog, de most megteszem. A Szentírás csak két okot említ arra nézve, Isten miért tett úgy, mintha azt akarta volna Ábrahámtól, hogy meg kell ölnie a fiát. Először azt találjuk, hogy Isten meg akarta vizsgálni Ábrahámot, hogy valamit bizonyítson a hitéről. Persze Isten előre tudta ezt, de ennek az igazságnak nemcsak Isten tudatában kellett léteznie, hanem meg kellett mutatkoznia Ábrahám élettapasztalatában is. Az Újszövetség kommentálja ezt az eseményt Zsid 11-ben, ahol azt találjuk leírva, mire Ábrahám eljutott erre a pontra, hitbeli meggyőződése volt, hitte azt, hogy Isten képes a fiát feltámasztani a halálból. Az 1Móz 22-ben a 3. vers szerint Ábrahám azonnal engedelmeskedett, és reggel elindultak abba az irányba, ahova Isten mondta neki. A tanítványság hosszú folyamatára van szükség ahhoz, hogy az azonnali engedelmesség állapotára eljussunk Istennel szemben. Te hol tartasz ebben? Mennyire kultiválod az azonnali engedelmességet? Az áldozat helyéhez vezető út közben Izsák feltette az Ószövetség legnagyszerűbb kérdését: Most már látom, minden együtt van, ami kell az áldozathozatalhoz, a tűz meg a fa stb., de: „Hol van az áldozati bárány?” Ábrahám nagyon szép választ ad, teológiai választ ad. Olyan választ, amelynek során Isten új nevet kap tőle, az Ellátó, Gondviselő Isten… De egy olyan választ ad Ábrahám, ami nem teljes, hanem kicsit megkerüli a kérdést. A teljes választ nem kapjuk meg Mózes első könyvében, sőt az egész Ószövetségben nem kapjuk meg. Az újszövetségig kell várni a válaszra. Izsák kérdésére: „Hol van a bárány?”, Bemerítő János válaszol: „Íme Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit”. A következő két dologra tudok gondolni, amiért Ábrahám ebbe a helyzetbe került bele. Először Isten azt akarta talán, hogy átérezzen valamit abból Ábrahám, milyen érzés lehet Istennek lenni. Erről szól a tanítványság, olyanná válni, mint Jézus, mint a tökéletes Isten. Hogy Ábrahám ne csak a fejében tudja, hogy mit jelent az apa szeretete a fiával kapcsolatban, hanem érezze a saját bőrén három rettenetes napon keresztül. De lehet, hogy az apának ez nem volt rettenetes, mert a feltámadásba vetett hite olyan erős volt, hogy nem volt olyan rettenetes az út a Mória hegyére. Lehet, hogy Ábrahám nem engedett, de kísértésbe került, az ördög megkísértette őt az út során, hogy támadjanak kétségek Ábrahámban a szövetségestárs irányába, hogy talán a másik elárulta őt. Hogy Isten sok nép atyjává akarja tenni őt ezen a fiún keresztül, aki még nem is nős és most ölje meg?! Úgy gondolom, a sátán megkísérthette Ábrahámot, nem mondom, hogy ő engedett ennek, de az ellenség talán azt akarta, hogy érezze magát elárulva, becsapva… Ezt természetesen nem tudom bizonyítani, csak egy lehetőség ez. Vajon mit érezhetett, mire gondolhatott Sára a fáraó háremében, és várta, hogy jöjjön a fáraó? Vagy hogy érezhetett Sára Abimélek háremében, amikor várta, hogy majd a király jön? Gondoljátok, hogy úgy érezhette, hogy szövetséges társa elárulta, becsapta őt? Ezt sem tudom bizonyítani, ez is csak találgatás… Nekem úgy tűnik 1Móz 22-ben, hogy Ábrahám azt aratta, amit vetett. Nem lepne meg a mennyországban majd, ha azt találnám, hogy Ábrahám pontosan annyi ideig gondolt arra, hogy meg kell ölnie a fiát azon az úton, mint amennyi ideig Sára arra gondolt, hogy mindjárt bejön valaki a hárembe és megerőszakolja…
Feleségek, a férjeitek Isten emberei, én remélem, hogy azok, és ezzel együtt mégis csalódást okoznak nektek, nem is egyszer. Ez meg fog történni. De ne akarjátok fegyelmezni vagy megfeddeni őket. Ne próbáljatok hasonlóval visszafizetni nekik. Ez nem a ti dolgotok, ez Istené. És tudjátok, mit? Isten sokkal keményebben fogja fenyíteni őket, mint ahogy ezt ti tennétek. Ámen.
Az előadást szövegét lejegyezte: Jeviczky Andrea