Mit tanulhatnak az igehirdetők a pincérektől?

Guy Mason

Isten igéje egy lakoma, ennek kapcsán az ige hirdetői tanulhatnak egy jó pincér példája kapcsán.

Pincér

Gyermekkorom egyik legkedvesebb emléke nagyapám vendéglőjének meglátogatása Melbourne szívében. A friss fűszernövények csábító illata, a lassú tűzön rotyogó szószok és a kemencében sült fokhagymás kenyér üdvözölték az érzékeidet, amint kitártad a bejárati ajtót. Szicília illata párosult a borospoharak csengésével és az örömteli beszélgetések zsongásával, ami tökéletes légkört biztosított a házias ételek élvezetéhez.

A családom nagyszerű ételek iránti szenvedélye adta az ötletet, hogy elindítsam a saját éttermemet. Hatéves koromban már készen állt a saját üzleti tervem vázlata: minden ételt egy boldog arcot formázó tányérban kell felszolgálni. Ki ne szeretné, ha a palacsintája, szalonnája és a tükörtojás egy tökéletes mosolyt formálna?

Szükségtelen mondanom, hogy a „boldog arcú” étterem sosem valósult meg. Azonban most, évekkel később lelkipásztorként szolgálva látom az összefüggést az igehirdetői szerepem és a között, ahogyan egy pincér felszolgál egy kiváló ételt.

Az egyik legáltalánosabban használt metafora Isten igéjére az élelem. Dávid Istent az ő szaváért dicséri, amely édesebb, mint a méz (Zsolt 119,103). Jeremiás megette (NIV) és örvendezett az igében (Jer 15,16). Mint az újszülött csecsemők, akik tejért sírnak, úgy jellemezhető az életünk az Isten igéje utáni vágyakozással kapcsolatban, mivel lelkileg ez jelenti számunkra a tejet (1Pt 2,2).

Az étel metaforája azt a sajátos értelmezését hangsúlyozza a Bibliának, hogy Isten igéje az élvezetünkre van. Egy nagyszerű étel ízlelése örömet okoz és megelégíti a lelket is. Isten igéje ételként való értelmezésének ez a képe Krisztusban teljesedik be.

Amikor Jézus ezreknek ad eleget egy kisfiú uzsonnájából, ez több, mint egy játékos trükk a hatalma megmutatására, ez a valódi személyét felfedő prófétai jel. Jézus az igazi kenyér a mennyből, hogy örök életet ajánljon mindazoknak, akik éhezik és szomjazzák (Jn 6,51).

Egy cipó, a fizikai létezésnek csupán átmeneti fenntartását biztosítja, de Jézus az élő kenyér, aki megelégedést és valódi életet ad. Ő azért jött, hogy eltörölje a bűneink miatti adósságunkat, és igazságosságával és új élettel ajándékozzon meg minket, mert egyedül benne teljesül a legmélyebb vágyunk az elfogadásra, a céllal való életre.

Azonban az ételnek „meg kell halni”, hogy elérje célját. Növényeket pusztítunk el és állatokat ölünk le, hogy mi élhessünk. Jézus az igazi kenyér, akinek a teste megöletett a Golgotán, hogy az éhező bűnösök élhessenek.

Jézus ezért hív minket, hogy együk az ő testét és igyuk az ő vérét (Jn 6,54), meghív egy ünnepi lakomára, amely belőle van, így az ő élete betölti lényünk minden részét. Úgy tekintünk Jézusra, mint aki minden szükségünk betöltője, akinek a szava az élet, az „igazi kenyér”, amely mindazt kínálja, amire szükségünk lehet vagy vágyhatunk.

Ez végtelenül nagy segítség abban, hogy megértsem a szerepem mint Isten igéjének prédikálója. Az elhívásom nem csupán ismeret átadása, felkészíteni embereket egy vizsgára, vagy felemelni a lelkeket egy motivációs buzdító beszéddel. Egy pincér vagyok, azzal a küldetéssel, hogy felkínáljam Isten igéjét sóvár vendégeknek a főszakács jó hírére.

Hogyan tudja egy igehirdető Isten igéjét jó pincérként felszolgálni? Négy módon:

 

1. Egy jó pincér személyesen is örömét leli a szakács főztjében

Többre van szükség, mint a menüsor ismeretére, meg kell tapasztalni az élményt, amelyet ad. A szakáccsal való kapcsolatán keresztül nagy gondot fordít minden hozzávalóra, nemcsak azért, hogy tudást gyűjtsön, hanem, hogy érezze az ízt és élvezze azt.

Igehirdetőként megkísért az, hogy a vendégekkel az elménkben közelítsünk Isten szavához. Elolvasunk egy szakaszt és rögtön azt nézzük, hogyan lehet azt magyarázni, illusztrálni és alkalmazni a gyülekezeti tagjainkra nézve, de a kötelességünk az, hogy mi érezzünk rá először Isten igéjének ízére. Mielőtt bárki másra nézve születne bennünk alkalmazási lehetőség, saját magunk számára kell ennek megtörténnie. A zsoltáríró ki tudja hirdetni, hogy „Érezzétek, és lássátok, hogy jó az Úr!”, mert első kézből lelte örömét Isten szavában.

 

2. Egy jó pincér ismeri a vendégeit

A legjobb éttermekben a pincérek szánnak időt arra, hogy megismerjék a vendégeiket, rákérdeznek, hogy étkeztek-e már náluk korábban, és milyenfajta ételeket kedvelnek. Ez segíti a pincért, hogy megfelelően tudjon ajánlani számukra, illetőleg megismertetni velük új ízeket.

Soha nem lennék szószólója a „fogyasztóközpontú” igehirdetésnek, de mint tanítóknak, kell hogy legyen egy tiszta rálátásunk a hallgatóságunkra, amikor felnyitjuk a Szentírást. Ez Pál írásaiból nyilvánvaló, aki belátta, hogy a korinthusiak még csak a „tejre” voltak készen (1Kor 3,2). Maximálisan törekedett arra, hogy megismertesse velük a kiváló minőségű marhasültet, de csak miután az ínyük megerősödött. Ugyanígy nekünk is lehetnek nagy látásaink arról, hogy mit szeretnénk az asztalra tenni (ide helyezheted a nagy tanításokat és az exegetikai zsenialitást), de az emberek növekedésének érdekében kell szolgálnunk, ami ott kezdődik, ahol ők éppen tartanak.

waiter2

3. Egy jó pincér sohasem ad hozzá a szakács főztjéhez, és el sem vesz belőle

Tudod, mi történik azzal a pincérrel, aki belekontárkodik a főszakács főztjébe? Kirúgják. A jó pincér tiszteli a szakácsot (és a vendégeket), és vigyáz az étel összetételére, valamint a tálalására, ahogyan azt a szakács megálmodta.

Túl sok pásztor mára elvesztette az Isten igéjébe vetett meggyőződését. Az emberi helyeslés utáni vágy által vezérelve az igehirdetők elhagyják a nehezebb szövegek és a bonyolultabb igazságok értelmezését, felcserélve Isten szavának kiegyensúlyozott étrendjét gyorséttermi ételre (eredetiben: hulladékkaja).

Az evangélium Isten ereje az üdvösségre (Róm 1,16) és elítéli azokat, akik hozzáadnak vagy elvesznek belőle (Jel 22,19). Mindannyiszor, amikor beleavatkozunk Isten igéjébe, félretápláljuk az embereket és megcsúfoljuk Istent.

Elhívásunk az, hogy minden időben hirdessük az igét (2Tim 4,2). Ez azt jelenti, hogy dolgoznunk kell keményen a szöveggel, észrevennünk a szavakat, a stílust, amelyben íródott, az érvelések menetét, a feszültséget, a kérdést, az elbeszélő képanyagát. Szintén felfedezzük a történelmi és bibliai szövegkörnyezetet, tudatában vagyunk a kulturális eltéréseknek, amelyeket értelmezünk a szövegben. Birkózunk a szöveggel, rámutatunk benne Jézusra az embereknek, és arra kérjük Istent, hogy a mi közönséges szánk képes legyen az ő természetfeletti szavait közvetíteni.

 

4. Egy jó pincér a vendégek háláját a szakácsra irányítja

A jó pincér elfogadhatja a köszönetet a vendégszeretetért, de mindig a szakácsra mutat, amikor az étel nagyszerűségéről esik szó. Ugyanígy a prédikátorok Istennek adják a dicsőséget az ő szavának szépségéért. Nagyon könnyen meg tud kísérteni az a gondolat, hogy az én szavaim elérik a szíveket, megváltoztatják az életeket, és néhány hallgató hajlamos is felemelni az ige hirdetőjét egy isteni emelvényre. Azonban mindig Isten igéje az, ami gyümölcsöt terem. Az igehirdetés művészete az elejétől a végéig Isten munkája, aki Lelke által világosítja meg az igét. Ez nem kis dolog, hogy az ő kincséhez használt edények lehetünk, de az a tény, hogy Isten képes egy szamarat használni, hogy elmondja, amit kell (4Móz 22,28) alázatban kell, hogy tartson minket.

Hálát adhatunk Istennek az ő kegyelméért, hogy engedi hirdetnünk az ő igéjét, és amikor megváltozott életeket látunk, minden okunk megvan dicsérni Istenünket, akinek a szava pontosan azt viszi véghez, amit szándékában áll (Ézs 55,11).

 

Forrás: theresurgence.com

Fordította: Hégely Sándor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

három × kettő =