Hívő édesapák szerepe gyermekeik hitre segítésében

Nemeshegyi Zoltán Az öregek koronája: az unokák és a fiak ékessége az atyák. Péld 17,6 A fenti igevers mindkét igazságát megtapasztaltam. Először azt, hogy büszke lehetek édesapámra, akkor is, ha a szocializmus idején nem a lelkipásztor édesapával büszkélkedtek, hanem amint József Attila „A proletár fiú verse” című művében írja, a fizikai munkás apával: „Az én apám reggeltől estig izzadva lót, fut, robotol. Az én apámnál nincs jobb ember, nincs, nincs sehol.” Édesapám nagy kiterjedésű körzet lelkipásztoraként szüntelenül úton volt. Amikor itthon volt, akkor vagy a szószéken láttam őt, vagy igehirdetésre készülni a konyhaasztalnál. Mivel hatan voltunk testvérek, egyenként, személyesen ritkán Tovább olvasom…

Gondolatok a reformáció keresztény szellemű neveléstörténetéből

Varga Andrea A XVI. század nevelésügyére a humanizmus és a reformáció hatott elsősorban. A humanizmus emberközpontú kultúrát és pedagógiát hozott létre, a reformáció személyesebb, mélyen átélt vallásosságot – és ezen a talajon alapozott pedagógiát alakított ki. Eleinte a reformáció hívei ellenségesen nézték a humanista eszmék terjedését. A pogány kultúrát nem tudták vegyíteni a Bibliával való foglalkozással. Később ez enyhült és maga a reformáció lett az elősegítője a humanista eszmék terjedésének. A humanista műveltség nem vált öncélúvá, az új hit szövetségesévé lett. A bensőséges vallásosság lett a célja a nevelésnek, oktatásnak, és a humanisztikus műveltség volt az eszköz hozzá.1