vers

Ady istenes versei a világháború közelében

Pálfi Noémi

Pálfi Noémi a Dömsödi Baptista Gyülekezet orgonistája, valamint a gyülekezet énekkarának vezetője. A hétköznapokban a fővárosi nyolcosztályos Németh László Gimnáziumban dolgozik magyar-ének szakos tanárként.

ady_endree

2014-et írunk. Pontosan száz évvel ezelőtt, 1914. július 28-án tört ki az I. világháború. A háború, mely sokak életét megváltoztatta, nemcsak testileg, hanem lelkileg is. Köztük volt egyik legismertebb költőnk, Ady Endre is. Az ő életében Isten iránti érzéseit, hinni akarását, hitének nyomait láthatjuk a háború tükrében.

Ady Endre a 20. század eleji magyar költészet megújítója, neve Babits Mihályéval együtt egy új korszak kezdetét jelöli irodalmunk történetében. Ady nemcsak szép versek írója akart lenni, hanem egy új élet hírnöke, új Messiás is, aki a magyarságot ráébreszti elnyomott voltára.

1877. november 22-én született Érdmindszenten. Édesanyja, Pásztor Mária papok és tanítók leszármazottja volt, ezért Ady már gyermekkorától kezdve vallásos neveltetésben részesült. Ez a szellem a tanulmányai során is végigkísérte: 1888 őszétől a nagykárolyi piarista gimnázium tanulója, majd 1892-től a Wesselényi Miklós Református Kollégium diákja volt Zilahon. 1896-tól a debreceni jogakadémia hallgatója lett, de 1899-től már újságíróként dolgozott. 1904-ben utazott először Párizsba, hogy az ottani irodalmi életet tanulmányozza. 1906-ban jelent meg az Új versek című kötete, amely miatt számtalan támadás érte. Érthetetlenséggel, erkölcstelenséggel, hazafiatlansággal vádolták. A következő években többször utazott ki Párizsba, majd visszatért Érdmindszentre lelki megnyugvást, békét keresni. 1915-ben feleségül vette Boncza Bertát, és Csucsára költöztek. Innen csak ritkán utaztak fel Budapestre, mert Ady ekkor már viszolygott a háborúért őrjöngő fővárostól, ahol minden kirakatban hatalmas plakátok kiáltották: „Éljen a háború!”

Tovább »Ady istenes versei a világháború közelében

Gondolatok a szakrális költészetről

Leleszi Balázs Károly

Leleszi Balázs Károly költő, író. 1958-ban született egy református papi családban. Édesapja bibliafordító volt. 11 kötete jelent meg eddig, a legutolsó – Oszd szét a szeretetet – 2013-ban. Verseiben az Istentől nyert látást követi. Áthatja verseit az Istenbe vetett mély és szilárd bizalom. Szociálpedagógiát végzett a Pázmányon. Jelenleg Káván él.

 „Amit tesztek szívből végezzétek, úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek!” (Kol 3,23)

I.

Miért ír az ember? A válasz roppant egyszerű: ír, mert érzi a Szellem indíttatását. A belső Sürgetést. A Valóság szorongattatását. Isten kezét a vállán. Ír, ahogy Radnóti Miklós megfogalmazta: ír, mert mi mást is tehetne?… És mi is a vers? – erre a kérdésre a maga korában minden lírikus új válaszokat és új definíciókat keres. Így vagyok most ezzel én is. Bár én ebben a kis írásomban Isten országának viszonylatában próbálom vizsgálni ezt a kérdést. Egyes irodalmi szakemberek szerint a költőknek Orpheuszként pokolra kell menniük, hogy ott találják meg saját hangjukat. József Attila egyik legdrámaiabb verseskötete (Külvárosi éj) mottójául ezt az egyszerű, régi pásztoréneket választotta:

Aki dudás akar lenni,

pokolra kell annak menni,

ott kell annak megtanulni,

hogyan kell a dudát fújni.

A költő ebben a régi pásztortáncból átvett énekben, nagy kifejező erővel arról ad hangot, hogy a költők belső pokolra szállása – kikerülhetetlen. Úgy emlékszem, hogy József Attilának összes művei elé is ezt az éneket választották halálosan szép jelmondatul. „Poétának lenni: veszélyes foglalkozás”, olvastam valakinél nemrég valahol.

Tovább »Gondolatok a szakrális költészetről