Valóban bátrak (könyvajánló)

| ► Olvasási idő: 2 perc

valoban

Valóban bátrak  – A tisztesség otthon kezdődik

Randy Alcorn regénye – Alex és Stephen Kendrick forgatókönyve alapján (Immanuel kiadó, Szombathely, 2012)

Általában egy könyv születik meg először, regény, útleírás, életrajz vagy dráma, aztán elkészítik belőle a színházi-, musical- vagy filmváltozatot. E könyv esetében különleges helyzetben van az olvasó, mert egy nagysikerű film forgatókönyvéből készült el a regény. Én szándékosan nem néztem meg a filmet, hogy annak semmiféle hatása ne legyen jelen könyvajánlómra. A szerző azt írja a köszönetnyilvánításban, hogy „A könyvnek körülbelül húsz százaléka közvetlenül a filmből származik; a többi nyolcvan százalékot nekem kellett kitalálnom, hogy regénnyé alakítsam.” Jól sikerült az alakítás!

Az első oldalakon rögtön a cselekmények közepébe csöppenünk. Az USA Georgia államának Albany nevű városába érkezik egy új rendőr, Nathan Hayes. Kényszerűségből, testközelből ismerkedik meg a város legnagyobb bűnbandájának, a Gengszter Nemzet vezérével, TJ-vel. Az eset körülményei még visszaköszönnek a történet további jeleneteiben is, úgyhogy már a legelejétől érdemes figyelemmel kísérni, sőt pontosan beazonosítani a szereplőket. Én felírtam egy lapra a nevüket, életkorukat, családi kapcsolataikat, foglalkozásukat, munkahelyi beosztásukat. Erre aztán túl nagy szükségem nem volt, mert egyrészt a szereplők száma nem áttekinthetetlen (kb. 40 név szerint felsorolt, akik közül 8-10 körül mozog a történet fő cselekménysora). Másrészt pedig van olyan pörgő lendületű az események folyama, hogy a végigolvasás során senkit sem lehet szem elől téveszteni. Így ismerkedünk meg a Dougherty Megyei Seriffhivatal dolgozóival: Adam Mitchell őrmesterrel és a társával Shane Fullerrel, Brad Bronson hadnaggyal, és az újonc éveit befejező David Thomsonnal, akinek a most érkezett Nathan Hayes lesz a társa. Ők öten vannak egy műszakban, az ő munkaköri feladataikba enged betekintést a könyv. A hivatali eligazítások és a bevetések mellett otthoni, családi életükbe is bepillantást nyerünk. Rajtuk kívül Javier Martinez, egy spanyol bevándorló, kétkezi munkás kerül be a baráti körükbe fiatal családjával együtt. A sok rövidke történet sokféle élethelyzetet tár elénk, amelyekben a bibliai és keresztény életszemléletnek megfelelő vagy ahhoz igazodó magatartásra esik a hangsúly. Van szó megtérésről, munkahelyi becsületességről, közös apa-fia és apa-lánya programokról, istentiszteletekről, abortuszról, örökbefogadásról, idősek otthonáról, kábítószerről, versenyszerű futásról… – szóval az élet sokrétű dolgairól.

Tehát pörgős, eseménydús a történetszövés. A könyv olvasását emellett nagyban megkönnyíti, hogy rengeteg párbeszéd és monológ, előadás található benne. Ezekből sokat megtudunk a szereplők lelkiállapotáról, múltjáról, terveiről. A gondolataikat előszeretettel öntik szavakba, és főleg a főszereplő Adam Mitchelléi döntött betűvel vannak megjelenítve, ami szintén könnyíti az olvasást. Két fő hangsúlya van a könyvnek: az egyik egy tragikus esemény, a másik egy apák által nyilvánosan fogadott nyilatkozat. A tragédia után az érintettek egyre jobban keresik Isten közelségét, válaszát és akaratát. Ebből kifolyólag megnyugszanak és célt találnak az életükben. Pozitív hatással tudnak lenni házasságukra és gyermeknevelésükre, szomszédaikra és munkatársaikra, sőt – a munkájukból fakadóan – még a bűnözőkre is. Segítik egymást munkában, tanácsolják egymást nehéz kérdésekben. Sokszori találkozásaik során bibliaversek tanulására buzdítják egymást, bizonyságot tesznek Istennek az életükben végzett korábbi vagy éppen időszerű munkájáról, üzeneteiről, és így nagy hangsúlyt fektetnek a szellemi életre. Mindezek közben alaposan megismerünk néhány éttermet és jellegzetes ételt Albanyban, autótípusokat, baseballcsapatokat – és fegyvereket. Hát igen, rendőrsztori…

A könyv 46 fejezetre van felosztva. Nincsenek külön címeik, témáik megadva. Ez azért is indokolt, mert egy-egy fejezeten beül a további tagolás révén más-más szereplők más-más történeteit is olvashatjuk. Ennek ellenére nincsen szétszabdalva a történet, könnyen követhető egy-egy életút. Nem kellett visszalapoznom, hogy ki kicsoda, és most miért is történnek vele az adott események. Nyomdahibát talán csak elvétve találtam, egy-két darabot, tehát az sem zavarja az olvasást. Mi több, a kiadó nagyszerű munkát végzett! A könyv elején rövid ajánló, a végén hosszabb köszönetnyilvánítás található a szerző és a film forgatókönyvírói tollából. Róluk bemutatást is olvashatunk. Legvégül személyes bátorítást adnak a még nem hívő és a már hívő olvasóik számára, illetve kérdéseket sorolnak fel a könyv csoportos megbeszéléséhez.

Feltétlenül ajánlom minden hívő édesapának! De haszonnal forgathatják még nem hívők, és még vagy már nem édesapák is. És a filmet is érdemes lesz megnézni!

Papp Dániel

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .