Pillanatok, melyek választ követelnek a szószéken szolgálótól
Richard L. Dresselhaus
Melyek azok az útjelzések, amelyek segítségére lehetnek egy pásztornak abban, hogy bölcsen és hatékonyan használhassa fel a krízisek pillanatait?
Telefoncsörgés szakította meg az éjszaka csendjét: „Lelkész úr, sajnos szörnyű autóbaleset történt!” Gyorsan felöltöztem, autómba ültem, és elhajtottam a kórházba, ahol azzal a hírrel fogadtak, hogy az ifjúsági csoportomból egy lány meghalt, egy másik pedig még az életéért küzd. Egy óra sem telt bele, és ő is meghalt, egyikük sem élte túl a balesetet. A folyosó tele volt tinikkel és szülőkkel, akik osztozni akartak egymással szomorúságukban és azért jöttek, hogy vigasztalásra leljenek. A levegőben érezni lehetett: nem hiszik el, hogy ez történt. A döbbenet tapintható volt: „Hogyan történhetett ilyen?” Azt ajánlottam, menjünk át a szomszédos kápolnába. Mit fogok mondani? Mit tegyek?
A pillanatnyi sokk miatt teljesen elfelejtettem, miket is mondtam pontosan, azt viszont tudom, hogy akadozva beszéltem Isten jóságáról, és arról, hogy benne kell bíznunk. Ha szaggatottan és elcsukló hangon is beszéltem, ezekre az alapvető szavakra volt szükség akkor, amelyeket a mennyből kaptam e hihetetlen fájdalom, bizonytalanság és félelem közepette. Mindössze hat hónappal e baleset előtt a gyülekezetünk ifjúságának el kellett búcsúznia egy másik fiataltól is: egy bátor tizenévesünk több hónapnyi szenvedést követően agytumor áldozata lett.