Bennie Craver
Csak az Urat, a te Istenedet [’elohim] tiszteld, őt imádd, és az ő nevére esküdj fel! Ne járjatok idegen istenek [’elohim] után, a népeknek istenei közül, akik körülöttetek vannak (5Móz 6,13–14).1
Az 5Móz 6,13–14 versei világos üzenetet tartalmaznak arról, hogy milyen veszélyek fenyegették Izraelt, hogy letérjenek az igaz Isten imádatának és szövetségének útjáról, ezért kapták ezt az intést, hogy becses örökségük jutalmát ne cseréljék fel a mulandó földi dicsőséggel. A szövegből kitűnik, hogy a héber írók itt ugyanazt a kifejezést [’elohim] alkalmazták az „egyetlen igaz istenség” és a „hamis istenségek” jelölésére.
Az Isten szó helyén három különböző kifejezés áll az Ószövetségben: el, ’eloah és ’elohim. Az „el” a legősibb kifejezések egyike, sémita eredetű szóként istenséget jelöl.2 A szó gyökere a sémi nyelvcsalád minden ágában fellelhető, kivéve az etiópiaiban.3 Annak ellenére, hogy a szó etimológiája bizonytalan, általánosan elfogadott a megállapítás, hogy jelentése magában hordozza az „erősséget” vagy „előkelőséget”, amit a következő kifejezések is megerősítenek: „Isten hegyei” (Zsolt 36,6, NASB); „Isten cédrusfái” (Zsolt 80,10, NASB); „volna erőm hozzá” (1Móz 31,29, NASB).4
Maga az „el” kifejezés is ötféle módon jelenik meg az Ótestamentumban.
Először is olyan esetekben fordul elő, amikor megkülönböztethetőnek kell lennie a Jahve személyes Isten-névtől. A héber „el” egyes számban, jelzős kifejezésekben szerepel, úgymint a „magasságos Isten” (Ezék 28,2); többes számban pedig olyan „istenek” jellemzőjeként, akik alacsonyabb „rangban” vannak Jahvéhoz képest (2Móz 15,11).
Ezzel már el is érkeztünk a szó második funkciójához, amikor az Ószövetség azért is hivatkozik „el”-ként Istenre, mert hangsúlyozni kívánja az isteni rangot és hatáskört, melyet Jahve kizárólag önmagának tart fenn (Ézs 40,18).
Az „el” szó alkalmazásának harmadik típusa, amikor Isten munkájáról hétköznapi megállapítások hangzanak el: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a vétket…” – (Mik 7,18).
A kifejezés negyedik alkalmazási indikációja, hogy szembe állítsa és hangsúlyozza az Isten és ember közötti különbséget (Hós 11,9).
Az „el” kifejezés ötödik és egyben a leggyakorlatiasabb használati módja, hogy Izrael Istenére utaljon: 4Móz 23,8; Zsolt 118,27; 2Sám 23,5 (vö. Zsolt 50,1; 5Móz 7,21; Zsolt 99,8).5 Mózes első könyvének patriarchális elbeszéléseiben több kombinációban is olvasunk utalást egy bizonyos „istenségről”, amely kifejezések mindegyike az „el” szóból ered, amit egy további főnév vagy melléknév egészít ki, úgymint El Eljon, „a Magasságos Isten” (lásd Károli alapján az 1Móz 14,18–22-t); El Olam, „az Örökkévaló Isten” (1Móz 21,33); El Ro’i, „a látomás Istene” (1Móz 16,13); El Elohe Izrael, „az Úr Izrael Istene” (1Móz 33,20); El Saddaj, „a Mindenható Isten” (1Móz 17,1; 28,3; 35,11; 43,14; 48,3).6 Továbbá, az „el” szóból számtalan személynevet képeztek már, úgymint Eliézer: „Istennél a segítség”; Illés (Elijah, Éliás): „Jahve az én Istenem”.7
Tehát az „el” szó elsősorban az isteni és az emberi dolgok közötti távolságnak valamint Isten fenségességének és hatalmának mibenlétét hivatott kiemelni. Emellett a valóság másik szegmensét világítják meg Izrael „el”-személynevei, vagyis hogy Isten nincsen távol az embertől, hanem ellenkezőleg, lehajol hozzá, és személyesen foglalkozik szövetségeseinek kisebb és nagyobb horderejű dolgaival egyaránt.8
A többes számban álló „elohim” kifejezés 2570 alkalommal szerepel az Ószövetségben.9 Az „el” szócskától eltérően az „elohim” egyik sémi nyelvcsaládban sem szerepel.10 Jóllehet az „el” és „elohim” szavak származása azonos. Helmer Ringgren megállapítása szerint az „elohim” szó az „el” kifejezés kibővített, tágabb értelmű változata, melynek létrejötte megfelel a héber és az arámi nyelvek sajátosságainak. Az „eloah” szóalak pedig nem más, mint az „elohim” többes számú főnév egyszerűsített alkalmazása egyesszámban.11
Walter Eichrodt észrevételezése szerint az egyes számmal bíró „eloah” szó soha nem tett szert akkora jelentőségre a héber gondolkodásmódban, mint az „elohim” kifejezés.12 Az „elohim” szó jelentőségét az is erősítette, hogy a többi istenségre ezzel hivatkoztak a héberek (2Móz 20,3; Józs 24,16), és az idegen istenekre (Jer 5,7), valamint a nemzetek isteneire (5Móz 6,14; Ézs 36,18).13 Az ószövetségi korban elfogadott volt, hogy minden nemzetnek saját istenei vannak (Mik 4,5; Jón 1,5). Sokan ebben látták az első parancsolat értelmét, hogy „Ne legyenek tiéid más nemzetek istenei [elohim] énelőttem!” (2Móz 20,3, NASB)14
Az esetek többségében inkább az „elohim” szó fordul elő, mind egyes-, mind többes számú jelentésárnyalattal. Ugyanazt az univerzális kifejezést alkalmazzák „egy istenre” a sok közül, vagy „az Istenre”, az egyetlen egyre, még akkor is, ha a mellette álló ige többes számban ragozódik.15 A többes számú névmások és igealakok használata az egyes szám helyett nem csupán Izraelben szokásos. A babiloni és kánaánita szövegekben is előfordul hasonló jelenség, amikor az istenimádók szeretnék felmagasztalni a saját imádottjukat a többi istenség fölé.16 Ezek alapján azt mondhatjuk, hogy az izraeliták is szerették volna felmagasztalni és különlegesként említeni Istenüket, az igaz Istent, aki a legfelsőbb Isten mind között, megtartva a nyelvükben azt a szóhasználatot, ami már korábban megszilárdult.17
Ez a többes számú forma „királyi többes” vagy „nyomatékosított többesszám”18 és az „abszolút többség” kifejezése.19 Tulajdonképpen ez a többes szám az „istenség” szóval adható vissza leginkább, amikor eszünkbe jut Urunkról, hogy „az istenségnek teljessége öltött testet őbenne”.20
Izraelben Jahve a legfőbb Isten [elohim]. Ő nem csupán egyetlen „el” a többi között! A teremtési beszámolóban az „elohim” használata csupán azt hangsúlyozza, hogy Isten egy abszolút szuverén Úr az egész teremett világ és az egész történelem felett.21 Az 5Móz 6,13-ban egy kiegészítést találunk, melyből kiderül, hogy ez az Elohim a ti Istenetek és a te Istened. Fontos hangsúlyt kap az Isten és az ember kapcsolata ebben a kifejezésben.22 Hiszen az „elohim” szó magában hordozza Istenünk megnyilvánulását és megdicsőülését egy olyan korszakban, amikor istenségét több „el” között kellett bizonyítania.23
1 From the New American Standard Bible, The Lockman Foundation, 1960, 1962, 1963, 1968, 1971, 1972, 1973, 1975, 1977. Szerzői engedéllyel idézve. Az alábbiakban NASB hivatkozással jelölve.
2 B. W. Anderson, „God, names of”, Interpreter’s Dictionary of the Bible, 5. kötet (Nashville: Abingdon Press, 1962–76), 2:411, Lsd. még Walter Eichrodt, Theology of the Old Testament, ford. J. A. Baker, 2. kötet (Philadelphia: The Westminster Press, 1961) 1:178. o.
3 Edmond Jacob, Theology of the Old Testament, ford. Arthur W. Heathcote és Philip J. Allcock (New York: Harper & Row Publishers, 1958), 43. o.
4 Anderson, 411; Jacob, 44; Eichrodt, 179. o.
5 William L. Holladay, szerk., A Concise Hebrew and Aramaic Lexicon of the Old Testament (Grand Rapids: William B. Eerdmans Publishing Co.,1982), 15 f.
6 Frank M. Cross, „El”, a Theological Dictionary of the Old Testament-ben, szerk. G. Johannes Botterweck és Heimer Ringgren és ford. John T. Willis, 5. köt. (Grand Rapids: Wm B. Eerdmans Publishing Co., 1974), 1:255. További információ El Shaddai-ról lsd. még Karen Joines, „God Almighty”, Biblical Illustrator 12 (Summer 1986): 17. o.
7 C. J. H. Wright, „God, Names of”, The International Standard Bible Encyclopedia, 5. köt. (Grand Rapids: William B. Eerdmans Publishing Co.,1982), 2:505. o.
8 Eichrodt, 179–180. o.
9 Helmer Ringgren, „Elohim”, a Theological Dictionary of the Old Testamentben, 5. köt. (Grand Rapids: Wm B. Eerdmans Publishing Co., 1974), 1:272. o.
10 Leo G. Perdue, „Names of God in the OT, „Harpers’s Bible Dictionary, (San Francisco: Harper & Row Publishers, 1958), 686. o.
11 Ringgren, 273. Ennek etimológiája semmiképpen sem bizonyos.
12 Eichrodt, 184–185. o.
13 Wright, 505. o., Lásd még Jacob, 47–48. o.
14 Ringgren, 276. o.
15 Anderson, 413. o.
16 Wright, 505. o., Jacob, 48. o.
17 Eichrodt, 185–186. o.
18 Wright, 505. o., Lásd még Anderson, 413. o.
19 Eichrodt, 185. o.
20 Wright, 505. o., Lásd még Eichrodt, 185. o. és Anderson, 413. o.
21 Anderson, 413. o., Eichrodt, 186. o. észrevételezi továbbá, hogy az „Elohim” használata kizárja más „istenségek” jelölését illetve védelmet jelent az ókori politeista gondolkodás gyökerei ellen.
22 Ringgren, 280. o.
23 Eichrodt, 186. o.
________________________________
Dr. Bennie Craver baptista lelkipásztor, First Baptist Church, Justin, TX, valamint bölcsész doktorként a Dél-Nyugati Baptista Teológiai Szeminárium kandidátusa, Fort Worth, TX.
Biblical Illustrator, 1990 Summer; 60–61. old.
Ford.: Jeviczki Andrea