Mazsu Gyöngyi
Egyik pasztorálpszichológia-órán felkeltette figyelmemet az a gondolat, hogy sok „Saul típusú ember” van közöttünk, akikből azért nem válnak „Pál apostolok”, mert nincs mellettük egy Barnabás, aki felfedezze elhívásukat, tehetségüket, majd elindítsa és kísérje őket az úton.
Dolgozatom célja, hogy választ keressek arra a kérdésre, miért van ma olyan kevés mentor, hol vannak a Barnabások, ki is valójában a jó mentor, mi a feladata. Célom továbbá megvizsgálni, hogy miért van olyan nagy hiányosság ezen a területen, különösen a keresztény gyülekezetek életében.
1. Ki a mentor?
A bevezetésben említett történet, melyet az ApCsel 9,26–30ban olvashatunk, leírja, hogy SaulPál, miután Damaszkuszból kimenekítették, Jeruzsálembe ment. Ott „csatlakozni próbált a tanítványokhoz, de mindenki félt tőle, mert nem hitték, hogy tanítvány”. Barnabás azonban „maga mellé vette, elvitte az apostolokhoz”, és elmondta nekik, hogyan formálta át az Úr. Majd amikor Jeruzsálemben is az életére törnek, visszaküldik Sault a szülővárosába, Tarzuszba. Később az ApCsel 11,25–26 arról tudósít, hogy Barnabás – bizonyára hosszabb idő elteltével – elment Tarzuszba, felkereste az ifjú Sault, és amikor megtalálta, ismét csak maga mellé vette, elvitte Antiókhiába, ahol „egy teljes esztendeig dolgoztak együtt a gyülekezetben”. Barnabás tehát, aki ekkor már benne van egy apostoli belső körben, felkarolja Sault. Ma úgy is fogalmazhatnánk, hogy a mentora lesz.