Tóth Krisztián
Hogy értsük a címet? Pontosabban John Piper amerikai baptista lelkipásztor nemrég magyarul is megjelent könyvének címét: Szenvedélyem, Isten.[1] Mit jelent ez a szokatlannak hangzó viszonyulás Teremtőnkhöz? Nem túlzás ez?
A hétköznapokban és a közbeszédben a szenvedély szó nem mindig a legpozitívabb kontextusban található. Éppen ezért keresztényként sem sűrűn használjuk gyülekezeti zsargonunkban. Ha valakinek szenvedélye van, akkor függő – gondoljuk. Mégis mindez homlokegyenest más fényben látszik, ha Istenre gondolunk. Istentől függeni, benne és csak benne bízni!
A mű alaptézise, hogy akkor dicsőítjük leginkább az Urat, amikor a legboldogabbak vagyunk a vele való kapcsolatban, amikor benne találjuk meg életünkben a legnagyobb megelégedettséget. A keresztény hedonizmus – definiálja Piper a 13. oldalon – nem más, mint amikor az Istenben való gyönyörködés lesz életünk főműve. Ennek áldott következménye, hogy „legvégsőkig lesz erőnk a szeretetszolgálathoz” (lásd uo.). Ki ne vágyna ilyen égő – és mégis el nem égő – szívre Isten gyermekeként?
Nem könnyű a függelékkel együtt több mint 400 oldalas könyvet összefoglalni. Nem is erre teszek kísérletet, csupán néhány nagyon inspiráló, személyesen érintő és gyakorlatban továbbvitt gondolatot osztok meg a következőkben. Elöljáróban még annyit, hogy az Amerikában Desiring God címmel megjelent mű első kiadásának dátuma 1986,[2] azóta négy újabb kiadást[3] élt meg, és olyan alapműről van szó, ami létfontosságú, hogy ott legyen mindannyiunk polcán – de még inkább, hogy olvassuk, újraolvassuk, tanítsuk és megéljük.
Már a bevezetőt elolvasva az volt az érzésem, hogy itt valami nagyon fontos és jelentős hatású üzenet fog kibontakozni, történetesen „nyer-nyer szituáció” alakul ki, vagy mondhatnám – elnézést a profán hasonlatért – a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad azáltal, hogy miközben a hívő Istenben gyönyörködik, megadja Urának azt a dicsőséget, amire Isten vágyik. Nem volt ez számomra ismeretlen korábbról a desiringgod.org honlap vagy Piper egy-egy online tanítását hallgatva sem. A magyar nyelvű fordítás most azt teszi lehetővé, hogy széles hazai keresztény olvasóközönség kezébe kerüljön az „öröm evangéliuma”. Miért nevezem így?
Nem másért, hanem azért, – ahogy a szerző is bevezeti – mert Isten dicsősége és a mi boldogságunk egy és ugyanaz, benne keressük a gyönyörűséget, nem tőle várjuk! Egyes fejezeteken belül ilyen alcímekkel találkozhatunk: „Isten boldogsága önmagában rejlik”, „Isten az ő dicsőségében gyönyörködik”, „Isten értünk van vagy saját magáért?”, „Isten hiúságból vagy szeretetből parancsolja meg, hogy dicsérjük?”.
Nem sokszor hangzik el arról a nagyon fontos bibliai igazságról tanítás, hogy a legfontosabb Istennek a saját dicsősége (Ézs 48,11). Igen, még az embernél is fontosabb! Sőt, ha nem az lenne, akkor Piper szerint igazságtalan, sőt bálványimádó lenne az Úr, hiszen ebben az esetben azt sugallná, hogy van valami, ami nála is értékesebb. Istennek „muszáj önmagáért lennie ahhoz, hogy értünk lehessen” (55. old.).
Mégis egész megromlott és bűnös emberi valónk tiltakozik ez ellen, és felteszi magában a kérdést: Nem önző, hogy Isten önmagát tartja a legfontosabbnak? Nem, ráadásul azt kell meglátnunk, hogy valójában ez a legjobb nekünk is, embereknek, mert Istennek saját dicsősége iránt érzett túlcsorduló szeretete a legnagyobb motiváció a teremtésre, majd leginkább a megváltásra is, mert csak egy Krisztusban helyreállított ember tudja megadni Istennek a neki jogosan járó tiszteletet és imádatot! Fantasztikus, hogy ami a legjobb neki, az válik azzá nekünk is!
Marad azonban egy kérdés, ellenvetés. Mit kezdjünk azzal a gondolattal, amikor az egész folyamatot szemlélve önzést gyanítunk? A szerző előszeretettel és gyakran idéz C. S. Lewistól, aki szerint a megoldás erre nagyon egyszerű, logikus és hétköznapi, történetesen, amit a mindennapi életben élvezünk, azt a legtermészetesebb módon dicsérjük (57. old.). Így van ez a hétköznapi életben, és így kellene lennie Istennel kapcsolatban is! Ne mérjünk tehát emberi mércével csupán, és lássuk be, világunk – ahogy e könyv is – istenközpontú világ. Isten az Isten és az ember ember – Isten az univerzum középpontja.
A Bevezető és a fentebb ismertetett Isten boldogsága című témafelvezető fejezet üzenete után a következőkben a könyv gerincét képező további kilenc fejezetet ismertetem dióhéjban. Mielőtt elkezdem, el kell mondanom, hogy a könyvet gazdag hivatkozáslista szövi át. Egyrészt találkozunk benne a heidelbergi káté, valamint a westminsteri hitvallás szövegrészleteivel, illetve az egyháztörténelem nagy alakjai közül is sokakat felvonultat Piper. A teljesség igénye nélkül[4] kedvcsinálóként jegyzem meg, hogy a művet olvasva olyan korábbi és újabb, a kereszténység számára nagy hatású személyektől és személyekről is olvashatunk, mint Ágoston, Tertullianus, Polikárp püspök, Gergely pápa, Iréneusz, Luther, Kálvin, George Whitefield, William Carey, Blaise Pascal, Jonathan Edwards, Richard Baxter, Matthew Henry, Hudson és Howard Taylor, Charles Spurgeon, David Livingstone, C. S. Lewis, J. I. Packer, Müller György, Alekszandr Szolzsenyicin, Karl Barth, Jim Elliot vagy az Open Doors szolgálatból ismert Andrew testvér.
Úgy gondolom, mindez még egy fontos ok és motivációs erő a könyv elolvasására. Ezért is válik a mű jóval többé önmagánál!
Megtérés
A fejezet teológiája erősen képviseli az író ágostoni felfogását. Számos igei referenciával támasztja alá, hogy Isten kezdeményez újjászülve, üdvözítő hitet adva, és képessé teszi a keresztényt a megtérésre (5Móz 30,6; Jer 24,7; Ez 11,19–20; 36,26–27; ApCsel 5,31; 11,18; 14,27; 16,14; 1Jn 2,29; 3,9; 4,2–3.7). Ezek közül talán az egyik legismertebb az Ez 36. fejezete: „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet adom belétek, és gondoskodom róla, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek.” Ez az alap, ez a belépő a továbbiakhoz.
Imádat
A fejezet részben a samáriai asszony történetét bontja ki, melyben Jézus a lélekben és igazságban való imádatra mutat rá: a lélek és igazság megfelel az imádat kit és hogyan kérdésének. Az imádatnak – bátorít Piper – legyen szíve és feje is! Az imádatnak az érzelmeket és a gondolatokat is igénybe kell vennie. Az igazi imádat olyan emberektől származik, akik mélységesen érzelmesek, ugyanakkor szeretik a mély, józan tanítást. Hogy lehetséges e kettő együtt? „…egy képpel összeköthetjük mindezt: az imádatban Isten igazsága jelenti a tüzelőanyagot, az ember lelke a kemencét, a tisztelet, töredelmesség, bizalom, hála és öröm éltető érzelmei pedig a hőt… Van kemence, tüzelőanyag és hő, de nincs tűz… Szükség van szikrára és tűzre. Ez a Szentlélek.” (97. old.) Az igazi ima,[5] imádat az életre keltettek válaszreakciója, melyben teljesül, hogy „a valódi imádat mindig egyesíti a szívet és a fejet, az érzelmet és a gondolatot, az érzést és az elmélkedést, a doxológiát és a teológiát” (125. old.).
Szeretet
A fejezet a horizontális síkra mutat, tehát arra, hogy a más emberekkel való kapcsolatainkban is – ahogy Istennel kapcsolatban megtárgyalta az előző fejezet a vertikális keresztény hedonizmust – a gyönyörűség keresése helyénvaló, sőt kötelező indíték! A szerző amellett érvel hosszan, hogy jóindulatunk, Isten által számunkra elkészített jótetteink (Ef 2,10) sem lehetnek mentesek az örömtől, még ha úgy is tűnik, hogy az érdekmentes szolgálat az eszményi a világunkban. A boldogság csupán a hűséges keresztény élet eredménye, következménye volna? Piper szerint ennél több: végcélnak kell lennie!
A szeretet mások javában keresi saját örömét. „A szeretet az Istenben való öröm túláradása, mely készségesen tölti be mások szükségeit.” (147. old.) Még ha nehéz is, szenvedést, önmegtagadást is igényel, a nyereség felülmúlja a fájdalmat – állítja a keresztény hedonizmus (Zsid 11,25–26; 12,2). Jézus Krisztus öröme is a „mi megváltásunkban rejlik, ez pedig Isten dicsőségéhez járul hozzá” (166. old.).
Szentírás
A fejezetben hangsúlyossá válik, hogy az Isten igéje olyan szellemi kard (Ef 6,17), mely az örömünk megvédésére adatott! Piper jogosan teszi fel a kérdést, hogy bennünk lakozik-e vagy másét szeretnénk használni. Arról is ír, hogy a „Biblia a keresztény hedonizmus gyújtósa” (178. old.). Azért esszenciális ez, mert testi életünknek Isten szava a teremtője és fenntartója, ugyanígy lelki életünket is Isten igéje keltette életre és tartja meg. Az Isten beszédéből származó hitből fakad majd az öröm is (Róm 15,13). Egy fontos gyakorlati tanács: tanuljunk igéket fejből, hogy aztán a szívünkben és lelkünkben legyenek!
Imádság
E fejezetben – melyet a szerző a keresztény hedonizmus erejének nevez – kifejti, hogy amikor Jézus tanít az imádkozásról, akkor az Isten dicsőségének keresését (Jn 14,13) és a saját boldogságunkra, örömünkre való törekvés (16,24) kettős célját láttatja benne. Az ima hiánya az öröm hiányát vonja maga után. Az ima annak a (f)elismerése, hogy Krisztus nélkül nem tehetünk semmit (Jn 15,5).
Megint csak arra mutat ez a rész is, hogy az ember fő célja, hogy Istent dicsőítse, így szükségszerű, hogy ha azzá válunk, akivé az Úr megteremtett, imádkozó emberek leszünk (201. old.). Ha a teremtett dolgokban való hálánk és örömünk – ami megnyilvánulhat például imában – egyúttal alkotójukban való gyönyörűséget is jelent, akkor betöltjük azt, amire Isten hív. A jól ismert Zsolt 50,15 „képlete” is említésre kerül a fejezetben.
Nem kérni segítséget, vagy nem Istentől kérni – amit számtalanszor elkövetett Izrael is – bűn, mert „megfosztja” Istent attól, hogy szabadulást hozva megdicsőítse magát.
Pénz
A fejezet komolyan figyelmeztet az anyagiakhoz való helyes hozzáállásra. Az 1Tim 6 versei szerint úgy használja a hívő a pénzét, hogy az a legnagyobb nyereséget hozza az örökkévalóságban!
Lehetséges és szükséges megelégedni keresztényként az alapvető életszükségletekkel (Zsid 13,5–6). Ha így teszünk, a pluszjavainkat befektethetjük a leghosszabb távon, ami a missziót, különösen a távoli vidékekre szólót jelenti. Így garantáltan odafentre gyűjtünk.
A megelégedett életstílus (1Tim 6,8) azt jelenti itt, hogy nem engedjük – egy katonához hasonlóan –, hogy terheljenek nem feltétlenül szükséges dolgok. Így felszabadulunk, hogy javainkkal jól sáfárkodva mennyei valutát szerezzünk Isten dicsőségére, embertársaink és önmagunk javára.
Házasság
A fejezet arra bátorít, hogy saját örömünket a házastársunk örömében keressük, ne tőle külön! Az önátadás példájaként hivatkozik szerzőnk az Ef 5-re, mely az Újszövetség egyik legbővebb és legfontosabb szakasza a témában. „Ahhoz, hogy a férj engedelmes legyen, úgy kell szeretnie feleségét, ahogyan Krisztus szerette az egyházat, vagyis feleségének szent örömében kell saját örömére törekednie.” (262. old.) Párhuzam figyelhető meg: ahogyan Isten saját képmására teremtett minket, a házasságot a maga és az egyház közötti „házasság” képmására alkotta. Így és nem fordítva! Hol jelenik meg ebben a részben az öröm? Pontosan ott, hogy ha a férj istenfélő módon vezet, a hívő feleség örülni fog ennek és támogatja társát (275. old.). Ne engedjünk korunk túlzottan liberális, gender- vagy bibliátlanul feminista „prófétáinak”, nincs szó bibliai értelemben elnyomásról a nemek között, ahogy a tanítványokat sem nyomta el Jézus fősége! Igenis vannak szerepkülönbségek a házasságban. Isten tervezte így. A végcél pedig a refrénszerűen vissza-visszatérő Isten dicsőségének megvalósulása.
Misszió
E fejezet üzenete sem hoz meglepőt, a legnagyobb megelégedés és boldogság egy keresztény életében nem más, mint látni másokat megtérni! A missziós irodalom, különösen az életrajzok nagy hatással vannak ránk – ezekbe ad betekintést Piper utolsó előtti fejezete. Még egy fontos fogalom a határvidék-misszió, amelyben Pál apostol is munkálkodott egészen Hispániáig (tervben). Ma is az egyik legfontosabb missziós területe a keresztény egyháznak az evangéliummal még el nem ért embercsoportok. Napjainkban a legnagyobb szükség és lehetőség a Nyugat-Afrikától Kelet-Ázsiáig tartó, úgynevezett 10/40-es ablakban[6] elő kétmilliárd ember felé szól! Van értelme a feléjük való missziózásnak, hiszen biztosan tudhatjuk, hogy minden népből, nyelvből és törzsből lesznek majd a mennyben (Jel 5,9; 7,9). A szerző által idézett több tudományos forrás szerint is el lehet érni az evangéliummal a világ népeit még a mi nemzedékünkben! Egyik fontos referencia az Operation World és Patrick Johnstone, akitől származik a könyv egyetlen ábrája. A koordináta-rendszerben látszik a népek evangelizálásának két évezrede. Az utóbbi száz évben drasztikusan növekedett az evangéliummal elért népcsoportok összes népcsoporton belüli aránya. Johnstone ezredforduló előtt megjelent műve[7] szerint 13 000 elkülöníthető népcsoport él a földön, ezek közül 3500 körülire tehető a még szűz terület. Mára kiderült, hogy az eléretlenek száma ennek közel a duplája! Summa summarum, a szükség és lehetőség óriási: aktív munkálkodásra[8] biztat Piper. A misszionáriusok tehát nem hősök önmagukban, hanem igazi keresztény hedonisták, akik százszor több örömöt és megelégedést találnak Krisztusban (Mk 10,28–30).
Szenvedés
A zárszó előtt található ez a fejezet. Ebben is világossá válik Pál apostol példája kapcsán is, hogy örömöt és értelmet lehet találni még a Krisztusért vállalt szenvedésben is, mert olyan reményünk van, ami túlmutat azon (Róm 5,3–4). A szenvedés a tanítványság ára, része a keresztény életünknek. Mennyire érezzük ezt a gazdag amerikai vagy európai kultúrában?
Isten felhasználja gyermekei életében a nehézségeket, hogy kizárólagosan őbenne bízzunk (2Kor 1,8–9)! A szenvedésben is lehet örvendezni, mert nagy a jutalma, mélyül a hitünk, és örökkévaló dicsőséghez vezet.
Zárszó
Hét okot tartalmaz azzal kapcsolatban, miért írta meg a szerző ezt a könyvet: önmaga öröméért, Isten lélegzetelállító voltáért, bibliai felszólítás miatt (Zsolt 37,5; Fil 4,4), helyes érzéseink és indulataink fontossága miatt, a gőg és önsajnálat ellen, az emberek iránti őszinte szeretet és az Isten dicsősége miatt.
Azt láthatjuk tehát összefoglalva, hogy az Úrban való és tőle jövő öröm mint közös nevező végigvonul a fejezeteken. Erre a láncra fűzi fel az író gondolatmenetének fő vázát. Az öröm, gyönyörűség az indítéka és nem (csak) eredménye jótetteinknek. Mindez pedig nem önző, nem kell lelkiismeret-furdalást keltenie bennünk, hiszen Mesterünk is ilyen példát adott.
A könyv elolvasásának egyik tanulsága számomra az volt, hogy jó lenne még a szerzőtől olvasni magyar nyelven. Ha még több mű jelenne meg az eddigi néhány mellett Pipertől, az jótékonyan hatna a hazai keresztény könyvpiacra. Korunk nagy hatású teológusa, exegétája,[9] írója és nem utolsósorban lelkipásztora, az USA minneapolisbeli Betlehem Baptista Gyülekezet vezetőjeként szolgált hosszú évtizedekig, olyan inspiráló előadó, aki maga is hiszi a kegyelem tanait. John Piper egy azon kevés evangéliumi vezetők közül – Grudem mellett például –, akiket kontinuacionista lévén „elfogad” a másik oldal is. Olyan hiteles lelki vezető tehát, akire odafigyel a szigorúan konzervatív, szesszacionista John MacArthur[10] is, aki szintén baptista lelkipásztor Kalifornia államban. A jó az, hogy Piper könyve teológiailag is inkább az elsődlegesen fontos témákat veszi elő, amelyekben az evangéliumi paletta különböző szegmensei is örömmel ért(h)e(t)nek egyet. Isten dicsősége valóban a legfontosabb! Életünk fő célja, hogy dicsőítsük őt, aki megváltott minket, hogy mindennél többre becsüljük és élvezzük azt a kapcsolatot, ami már most elkezdődött vele, és örökké tart.
Imádságom ezért: Uram, bárcsak jobban vágynánk rád, bárcsak szenvedélyesebben élnénk meg a veled való kapcsolatot úgy, hogy az látható lenne és hozzád vezetne sokakat! Kérlek, tedd meg velünk ezt a csodát! Ámen.
Piper nagy hatású klasszikusa kötelező
olvasmány teológusoknak, lelkészeknek, de minden hívőnek, jelenlegi és leendő
gyülekezeti tagnak is. Szeretettel ajánlom, sürgősen olvassuk el!
A könyv megrendelhető itt:
https://goodnews.hu/szenvedelyem-isten-492
[1] John Piper: Szenvedélyem, Isten – Egy keresztény hedonista gondolatai (Kolozsvár: Koinónia, 2018).
[2] Amikor még e cikk szerzője – jómagam – meg sem születtem. A magyar fordítás 33 évvel – krisztusi kor – az eredeti után készült el. Rengeteg minden történt az eltelt időben, de az üzenet még mindig időszerű és aktuális!
[3] 1986 mellett 1996, 2003, 2011. E legutóbbi (2011-es) kiadás Előszavában Piper a következőket fogalmazza meg könyvének aktualitásáról: „Valamely igazság jelentőségét részben azon lehet lemérni, hogy az idő múlásával, egészen más körülmények között is van-e átformáló ereje. Mi a helyzet ennek a könyvnek az üzenetével? Mai kontextusa drasztikusan eltér az első kiadásétól… Ám minden személyes éleslátásom és kulturális éberségem ellenére egyértelműnek tűnik előttem, hogy az élet igazán fontos, mély és tartós dolgai nem változtak. Éppen ezért változatlan maradt az én elkötelezettségem is ennek a könyvnek az üzenete mellett. Az itt kifejtett igazság az életem. Istent az dicsőíti leginkább, ha minél nagyobb megelégedést találunk benne – ez a kijelentés továbbra is látványos és értékes igazság elmém és szívem számára.” (Kiemelés tőlem.)
[4] További a személyek, akiktől idéz vagy akikről ír Piper: Samuel Rutherford, Thomas Traherne, Alister McGrath, Edward John Carnell, Peter Cameron Scott, Andrew & John Murray, John G. Paton, Thomas R. Schreiner, Samuel Hopkins, C. Samuel Storms, Flannery O’Connor, J. Edwin Orr, Phillips Brooks, John Broadus, J. Campbell White, James Stewart, David Brainerd, Timothy George, Karl Zylstra, Samuel Zwemer, Peter Wagner, Ralph Winter, George Herbert, Szergej Kurdakov, Patrick Johnstone, Iain Murray, Dorothy Day, Lottie Moon, Amy Carmichael, Mary Drewey, Elisabeth Elliot, Geoffrey Bromiley, Malcolm Muggeridge, George Otis, David Bryant, a magyar származású híres festő: Dürer, vagy hogy kortásakat említsünk: Wayne Grudem, valamint egykori tanára, Daniel Fuller.
[5] Isten szuverenitása és az imádságunk témakörben, valamint az ima és az evangelizáció közötti kapcsolatot tárgyalva ajánlom mindenki figyelmébe Pipertől a következő érthető és hasznos, magyarra fordított cikket: „Isten szuverenitása és az imádság”. Evangelikalizmus. http://www.evangelikalcsoport.hu/2017/04/05/john-piper-isten-szuverenitasa-es-az-imadsag/.
[6] Lásd a 10/40-es képet: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:40_Window_world_map.PNG#/media/File:40_Window_world_map.PNG Itt van ma legnagyobb szükség az evangélium hirdetésére!
[7] Patrick Johnstone: The church is bigger thank you think (Christian Focus Publications WEC, 1998). A www.joshuaproject.org becslései szerint (2010-es adat) 16 500 népcsoport létezik a világon, ebből 6800 „eléretlen”.
[8] Érdekes kitekintést nyújt a 298. old. Spurgeonről szóló hivatkozása. A híres angliai kálvinista baptista lelkipásztor maga is „küzdött” kora arminiánusai és hiperkálvinistái ellen, mely utóbbi nézet szerint Isten anélkül végzi el juhainak összegyűjtését (Jn 10,16), hogy minket ebben eszközül használna. Spurgeonnel egyetértve Piper is arról ír, hogy miközben hűségesen hirdetjük az evangéliumot, „isteni szükségszerűség, hogy összegyűjtse juhait” (uo.).
[9] Piper „Look at the Book” nevű virtuális bibliatanulmányozó missziója: https://divinity.szabadosadam.hu/?p=12174.
[10] A Conversation with John Piper and John MacArthur. Desiring God 2007 National Conference. https://www.desiringgod.org/interviews/a-conversation-with-john-piper-and-john-macarthur.