2018. évi 3. szám

| ► Olvasási idő: 2 perc

Köszöntjük folyóiratunk olvasóit!

Őszi számunk első írása Kiss Illés Zoltán őszinte hangú igehirdetése. A fájdalmas cím ellenére az igehirdető a hálára akarja tanítani hallgatóit. Lukács János lelkipásztor az ezt követő bibliatanulmányban az etióp főember megtérésének történetéből von le mai tanulságokat. Merényi Zoltán pedig Jézusnak a gonosz szőlőművesekről mondott példázatát veszi górcső alá. Két teológiai írást olvashatunk ezek után. Bacsó Benjámin a 20. századi keresztény teológiai irányzatokról ad tömör áttekintést. Boncz Zoltán pedig a gyülekezetről, és annak küldetéséről gondolkodtat el bennünket. Révész Szilvia a krízisekről írt könyvet legutóbb. Mostani cikkében a gyülekezetek vezetőit szem előtt tartva foglalta össze ezt a témát. Selmeczi Ottilia az intimitásról írt szakdolgozatát dolgozta át cikksorozattá. Ennek első részét olvashatjuk most el. Tisza Attila egy régóta dédelgetett vízióját osztja meg az ezt követő írásában: épüljön Magyarországon is bibliapark! Ezek után a baptista cigánymisszióról kaphatunk friss, átfogó képet Patkás Rita összefoglalójában. Végül egy úti beszámolót találunk a lapban dr. Mészáros Kálmántól.

Kellemes olvasást!

Olvasás

Letöltés

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .