Krish Kandiah
Krish Kandiah teológus, tanácsadó és egyházszervező. Könyvének címe: Paradoxology: Why Christianity was never meant to be simple (IVP, 2017).
Honlapja: krishk.com
„A függőben hagyott kérdések sokszor hatásosabbak, mint a felületes válaszok”
Mindig is küzdöttem azért, hogy megértsem Isten akaratát, és megéljem hitemet a mindennapokban. Emlékszem, gyermekkoromban a vasárnapi iskolán gyakran üldögéltem egy kis barna fotelban, és zavarodottan bámultam a parkettát, amire nem ért le a lábam. Kedves fiatal tanítóm nem szólt rám, pedig több alkalommal is félbeszakítottam bibliai történeteit. „Honnan származik Isten? Isten a nagyobb, vagy az univerzum? Miért mondta Isten Ábrahámnak, hogy ölje meg a fiát? Mondhatja Isten, hogy üssem meg a húgomat? Ha megütöm a húgomat, akkor nem Isten a felelős, de az univerzumért ő felel? És miért” Tanítómtól minden kérdésemre válaszolt, de utólag látom, hogy ezek a válaszok nem voltak valódiak: „Ha felfoghatnánk Istent, akkor mi volnánk az Isten” vagy „Isten útjai kifürkészhetetlenek”. A legképtelenebb témákat pedig valahogy így zárta le: „Viselkedj rendesen és folytasd a színezést!”
Évekkel később, amikor már lelkipásztorként ültem egy kórházi folyosón, értetlenül bámultam a hófehér padlót, amit nem sokkal előtte fertőtlenítettek. Úgy éreztem, képtelen vagyok tovább nézni az édesanyát, aki a fia betegágya előtt térdelt, és már fekete csíkokban folyt az arcáról a sok sírástól elkenődött smink. Az ágyban fekvő egyéves gyerek néhány nappal ezelőtt még vidáman nyüzsgött és ugrándozott – egészséges kisfiúként. De most vak volt, és amellett, hogy folyamatosan sírt, a teste nem mozdult. Előzőleg mindenki azt mondta, rutinműtét lesz. Ám érzéseinket jól jellemezték a fiú fájdalmas sikolyai. A gyereksírás egyrészt azt a kínt tette hallhatóvá, amit a tragédia miatt mindnyájan éreztünk, valamint a jövőképünket és a gyakran ismételt kérdést: „Miért?”
Vasárnapi iskolai tanítóm válaszait ebben a helyzetben nehezen tudtam alkalmazni. Még az „Istenbe vetett bizalom a nehézségek között” témájú prédikációimat sem találtam ide illőnek. Akár egy felszínes válasz, egy frappáns egysoros, egy ügyes példatörténet is mind-mind üresnek tűnt. Csak ültem ott, ki nem mondott imákkal a szívemben, és kértem Istent, hogy ő adja meg a helyes válaszokat, amelyek többek puszta szavaknál. Ekkor egy utazáson vettem részt gondolatban, melynek során rájöttem, hogy Isten titkairól az élet titokzatos eseményei közben tanuljuk a legtöbbet. A szenvedés a Bibliában éppen olyan kényes téma, mint a való életben. Az Írásban található paradoxonok hatékony segítséget jelentenek a mindennapi élet paradoxonjainak megértéséhez.
„Amikor egyszerűsíteni kívánjuk az evangéliumot, hatástalanítjuk is.”
Eddigi szolgálatom során mindig azt gondoltam, hogy akkor segítem a gyülekezetet a növekedésben, ha a keresztény hit lényegét leegyszerűsítve mondom el számukra, logikus érvekkel, meglepő és mulatságos történetekkel stb. Arra törekedtem, hogy az evangéliumot „emészthetővé” tegyem „laikus” hallgatóságom számára. Megpróbáltam felkelteni, majd szélesíteni az egyháztagok érdeklődését a gyakorlati témák iránt. Olyan „útravalót” szerettem volna adni az embereknek, amit hazavihetnek és könnyen megvalósíthatnak. Fő célkitűzésem tehát a következő volt: mindent leegyszerűsíteni, vagyis átláthatóvá és gyakorlativá tenni a bibliai kereszténységet, és a hívőket minél elkötelezettebbé formálni. Habár szándékom jó volt, mégsem értem el, amit szerettem volna, mert gyülekezetem tagjai éppen azt az erős alapot nem kapták meg, hogy az élet viharai között bízni tudjanak Krisztusban! A legjobb szándékom is kevésnek bizonyult a „gyümölcsterméshez”. Prédikálásom „feledékeny hallgatóságot” szült, ami hosszú távon inkább a kárukra volt, mintsem a javukra. Ez az az eset, amikor szeretnénk valamit adni másoknak, de a kommunikáció közben elveszítjük az eredeti üzenetet. Amikor egyszerűsíteni kívánjuk az evangéliumot, éppen ezzel hatástalanítjuk, vagyis megfosztjuk az erejétől. Miközben a felmerülő kérdések megválaszolására törekszünk, hogy minél érthetőbbé tegyük az evangéliumot, nem vesszük figyelembe és nem értjük meg a kérdések létezésének okát.
A paradoxonok leegyszerűsítésének három negatív következménye
Tartalom
Egészségtelen függőség
A lelkipásztornak természetesen jólesik a prédikációja után kapott dicséret hallgatóságától, amiért jobban megérthették az Írást vagy üzenetet kaptak. A megbecsülés, a téma szakértőjének szóló elismerés természetesen jólesik. (Tulajdonképpen emiatt maradunk meg a hivatásunkban!)
Másrészről viszont ez a jelenség egy gyülekezeten belüli, egészségtelen függőséget, úgynevezett kodependenciát hozhat létre. Ebben az esetben „nélkülözhetetlenné” válik számomra, hogy „nélkülözhetetlen” legyek. Vagyis a gyülekezet tagjainak az én prédikációimon keresztül kell megkapniuk a „mindenvasárnapi” kenyerüket. Túlzott gondoskodásunkban kisdedekhez illő módon tápláljuk és ezzel tartós kiskorúságra ítéljük őket. A gyülekezeti tagok, akiket „kiskanállal etetnek”, sokkal fogékonyabbak lesznek a szellemi „fertőzésekre”, az eretnekségek, tévelygések elfogadására, mint felnőtt-társaik. Tehát ha úgy prédikálunk, hogy ezáltal a hívőket önállótlanságra neveljük, szem elől tévesztettük a prédikálás célját, amely éppen az, hogy érett keresztényeket neveljünk Krisztusban.
Hiteltelen kereszténység
A keresztény hit összetettségét nem lehet figyelmen kívül hagyni. Sem Jézus, sem Pál nem gondolta, hogy egyszerűsíteni kellene a Szentírást. Mindent megtettek azért, hogy Isten igazságát közelebb hozzák a hallgatók szívéhez, de nem akarták az összetett dolgokat leegyszerűsíteni. Jézus példázatai bizonyos értelemben egyszerűek voltak, de értelmezésük és továbbgondolásuk a hallgatóság feladata maradt. Krisztus felkészítette az embereket arra, hogy képesek legyenek megbirkózni az elkövetkező eseményekkel (Lk 13), rámutatott az Isten akarata és az emberi viselkedés közötti összefüggésre (Mt 10,29), betekintést adott az isteni személyek közötti kapcsolatba (Jn 17), az üldözések (Jn 15,20) és az emberi szenvedés (Jn 9) okaiba, beszélt az ítéletről és a végidő eseményeiről (Mt 25).
Ha megpróbálunk egyszerűbben beszélni, mint maga az Írás, akkor nemcsak a hallgatóinkat becsüljük alá, hanem az Írás Szerzőjét is. Hiszen nem az a feladatunk, hogy elnézést kérjünk a Bibliáért, vagy újraszerkesszük! És ne gondoljuk, hogy gyülekezetünk tagjai kevésbé értelmesek, mint az első századok keresztényei. Ráadásul ha elveszünk a ránk bízott bibliai üzenetből, hiteltelenné tesszük kereszténységünket mind a hívők, mind a hitetlenek előtt. Ne lepődjünk meg, ha a végletekig egyszerűsített evangéliumra az emberek végül tündérmeseként vagy marketingfogásként tekintenek. Isten szava úgy marad hiteles, ha hagyjuk, hogy az emberek valós problémáira összetett, átfogó megoldást adjon.
Gyenge állóképesség
A Zsidókhoz írt levél szerzője úgy gondolta, hogy a megszólított keresztények nem maradtak hűségesek a hithez, amelyet korábban már elfogadtak. Azt tapasztalta, hogy a gyülekezet híjával volt a szellemi érettségnek és állóképességnek:
„Mert mostanra már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy Isten beszédeinek alapelemeire tanítsanak titeket, és olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre. Aki ugyanis tejen él, járatlan az igazság igéjében, mivel kiskorú. A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek tapasztalatuk folytán gyakorlottak az érzékeik a jó és a rossz megkülönböztetésére.” (Zsid 5,12–14)
Pál apostolnak hasonló gondjai voltak az efezusi hívőkkel is, akik nem voltak birtokában a szellemi ítélőképességnek, és úgy viselkedtek, mint a „kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától” (Ef 4,14).
Az igehirdetés egyszerűsége, a hívők elkötelezettségének erősítése ne legyen szellemi növekedésük kárára! A probléma megoldása a minőségibb prédikálás és tanítás, melynek során a hallgatóknak a bonyolultabb, keményebb témákkal is meg kell küzdeniük.
Ehhez olyan evangéliumhirdetésre van szükségünk, amely a gyülekezeti tagok lelki érettségét munkálja. Nézzük tehát a szempontokat, melyek alapján úgy tudunk prédikálni, hogy a hívők tőlünk függetlenül bízzanak Istenben, a mindennapi életben ne szenvedjen csorbát az evangélium szavahihetősége, és a gyülekezeti tagok szellemi állóképessége erősödjön:
A paradoxont tartalmazó prédikációk három alkotórésze
Tudatosítani kell a paradoxont
Szellemi fejlődésünk része, hogy megtanulunk komplexen látni dolgokat, és képessé válunk az így kapott információk feldolgozására. Amíg gyermekek vagyunk, a fekete és a fehér, a jó és a rossz fogalmát kategorikusan értjük. De ahogy felnövünk, a gyermekfilmekből és -könyvekből megismert „fénynek” az árnyékos oldalát is meglátjuk, ami nem feltétlenül azonos a megalkuvással. Sokkal inkább a világban lévő szép és jó töredékességének, mulandóságának a felismeréséről van szó. Rájöttem, hogy sokkal hatékonyabb a prédikálásom, ha már nem próbálom egyszerűsíteni a Szentírás és az élet bonyolultságát. Éppen ellenkezőleg, becsületesen küzdök velük, és közben úgy tekintek a megválaszolatlan kérdésekre, mint amelyek segítenek az embereknek mélyebben, érettebben feldolgozniuk a problémáikat.
Amikor felkészülök egy szolgálatra, már nem rettegek attól, hogy a problémás részekre tudok-e magyarázatot adni. Ehelyett inkább arra törekszem, hogy a megmagyarázhatatlan részek az őket megillető helyre kerüljenek a prédikációban. Például amikor Jézus csodás gyógyításairól van szó, könnyű Isten hatalmáról és szeretetéről prédikálni, de nehéz arra a kérdésre keresni a választ, hogy miért nem tapasztalnak ugyanilyen gyógyulásokat a ma élő keresztények. Vagy amikor profetikus kijelentést olvasok Jézusról, és Isten szuverén akaratára irányítom hallgatóim figyelmét, mindjárt felmerül a kényes kérdés, hogy vajon mi a helyzet a szabad akaratunkkal. Vagy amikor az 1Kor 13-ról esik szó, könnyen találunk gondolatokat az igaz szeretetről. De ha eközben a korinthusi gyülekezet helyzetébe is belegondolunk, felmerül a kérdés, hogy ezek a hívők miért nem alkalmazták a gyakorlatban a szeretet elveit. Ahelyett hogy a paradoxonokat „a szőnyeg alá söpörnénk”, az a feladatunk, hogy napvilágra hozzuk őket. Hozd szóba a kellemetlennek tűnő igazságot, és ébreszd fel gyülekezeted tagjait!
Fel kell vállalnunk a paradoxonnal való küzdelmeinket.
Egyszer azt mondta valaki, a politika lényege, hogy mosolyogva kell „lenyelni a békát”. Időnként a prédikálásunk is ilyen lehet. Bátran kiállunk a szószékre, hogy hitünk rendíthetetlenségét sugározzuk mások felé. Felemelő témákról prédikálunk, lelket melengető igehirdetéseket tartunk a keresztény igazságról. Akárcsak a „Tv-Shop” reklámügynökei, mi is a felkínált „áru” nagyszerűségét, hibátlanságát igyekszünk hangsúlyozni. De nem így Jézus vagy Pál! Isten küldöttei nyíltan beszéltek az őket ért nehézségekről, fájdalmakról. Krisztus azt mondta a tanítványoknak, hogy szomorúságot érez lelkében egészen a halálig. Pál pedig leírta, hogy mennyi kínt okoztak neki a hamis atyafiak, és az evangéliumért sokat kellett szenvednie. Az apostol beszélt a megválaszolatlan imádság fájdalmáról is. Legyünk becsületesek annak megvallásakor, hogy mennyit szenvedtünk a hitünkért, és mit tanultunk abból, amin keresztülmentünk. Annak lesz átütő ereje az igehirdetésben, ha őszintén elmondjuk, hogyan tudtunk bízni Istenben annak ellenére, hogy nem vette el az életünkből a nehézségeket. Az Istennel való közösségünk megvallása közel fogja vonzani a férfi és nőtestvéreket is.
Időt kell biztosítanunk a paradoxon feldolgozására.
Hogyan lehetséges a Szentírás adott témájának ismertetése és összetettségének feltárása egy 20 vagy 30 perces prédikáció alatt? Úgy tapasztaltam, ha az igehirdetés alatt a gyülekezet tagjai olvassák az igéket, a téma iránti elkötelezettségük is mélyül. Az oktatási szakemberek azt mondják, hogy a készségszintű tanulást az segíti igazán, ha a hallgatók előtanulmányt folytatnak az adott témáról. Mivel így a korábbi ismereteikkel is összekapcsolódnak az elhangzottak, sokkal hatékonyabb a tanítás, mint ha mindent tőlünk hallanának először.
Számos gyülekezetben szokás témavázlatot kiosztani vagy hétről hétre az igehirdetésekhez kapcsolódó keresztény könyvet olvasni fejezetről fejezetre. Ezt követően a prédikáció elhangzása és megértése sokkal gördülékenyebb. Az előre elolvasott téma kiscsoportos beszélgetésekben is feldolgozható. De a gyülekezet közössége előtt is meg lehet beszélni bizonyos igei kérdéseket például közösségi médián keresztül vagy éppen a prédikáció kezdete előtt.
Még ha nincs is lehetőség a gyülekezet ilyen módon történő bevonására, akkor sem kell félnünk attól, hogy maradnak megválaszolatlan kérdések a prédikáció végén. Nem kell mindenáron „elvarrni a szálakat”, és mindenre kielégítő magyarázatot adnunk. Valójában az „elvarratlan szálak” még inkább arra fogják ösztönözni a gyülekezet tagjait, hogy tovább beszélgessenek az elhangzottakról, akár későbbi időpontokban is.
Ha úgy tápláljuk a gyülekezetet, hogy még utána is éhezik és szomjazzák az igazságot, akkor paradox módon elkezdhetünk örülni. Semmiképpen se szoktassuk az embereket ahhoz, hogy az Ige utáni éhségüket „gyorsan elverjék” egy kielégítő prédikációval! Ha megtanítjuk a hívőket a szilárd eledel megrágására, akkor a hitük szilárd alapokon fog nyugodni, amit a „pépesre elkészített” lelki táplálék sohasem képes elérni.
Fordította: Jeviczky Andrea