Homiletika

Jézus az ő békességét hagyta örökségül ránk (Igehirdetés Jn 14,22–27 alapján)

Kovács Géza

dove-h-lee-shapiro

A felolvasott igeszakaszból kiemelem azt, amit Jézus a 27. vers szerint mondott: „Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.”
Valószínű mindannyiunk nevében beszélek, ha azt mondom, hogy minden ember vágya, hogy belső és külső békességben éljen. Az egyéni életünk, a családi életünk, a közösségi életünk és az egész világ életének is nemcsak igénye, hanem igazi szívbeli vágya a békességben való élet. A legtöbb szerencsétlenséget, nyomort a békétlenség okozta és okozza ezen a földön a világ vagy akár a családok, az egyén életében is. Kössünk ki ma az egyéni életünknél, mert innen indul ki a békétlenség. Személyesen lehet és kell megtalálnunk és megnyernünk ismét vagy talán először a békességünket. Belőlünk áradhat aztán tovább a környezetünkre is a lelkünk békessége.

Tovább »

Aki nekem szolgál, engem kövessen! (Áhítat Jn 12,26 alapján)

Kovács Géza

street-drain

„Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen, és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is, és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.”

Jézus, néhány nappal a nagypénteki szenvedése előtt ezekkel a szavakkal szólította meg a tanítványait és a körülötte álló embereket. Az első, a felszólító mondatot emelem ki, amely így szól: „Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen”! Jézus ebben a mondatban azokat szólítja meg, azok számára van mondanivalója, akik valamilyen formában őt szolgálják, Isten szolgálatában valamilyen tevékenységet végeznek. Például igét hirdetnek, misét celebrálnak, a templomi, illetve egyházi kórusban énekelnek, énekes-zenés csoportban Istent dicsőítik, templomot takarítanak, egyházi, gyülekezeti rendezvényeken közreműködnek, szolgálatként beteget látogatnak, szegényeket, hajléktalanokat támogatnak, gyermekek, fiatalok vagy idősek között végeznek szolgálatot, vagy bármi más tevékenységgel szolgálnak. Elsorolhatatlanul sokféle módon szolgálhatunk Istennek: templomban, imaházban, a családban, a munkahelyünkön, az utcán, bárhol és bármikor, ha olyan tevékenységet folytatunk, amelyet azzal a céllal teszünk, hogy általa Istennek vagy Jézus Krisztus egyházának végezzünk szolgálatot. Nos, Jézus Krisztus az idézett mondatban arra szólítja fel mindazokat, akik bármilyen szolgálatot végeznek, hogy tevékenységükben legyen nyilvánvaló és érzékelhető, hogy nemcsak szolgálatot végeznek Jézus számára, hanem követik is őt. Jézus ezzel a felszólítással azt mondta ki, hogy úgy is lehet őt szolgálni – a szolgálatában valamit tenni –, hogy a tevékenységben nem valósul meg az ő követése. Vagyis Jézus szolgálata történik az ő követése nélkül. Azt is kijelenti Jézus, hogy csak azokat ajándékozza meg az ő állandó jelenlétével, és csak azok részesülnek az Atya különleges megbecsülésében – vagyis csak azokat a szolgálatokat fogadja el mennyei értéknek –, akiknek a szolgálati tevékenységében Jézus Krisztus követése is megvalósul.

Tovább »

Építsd fel a prédikációdat!

Greg Stier

Rohbau

Nyolc évet töltöttem el az építőiparban, és leginkább tetőfedőként dolgoztam. Mivel rengeteg új építésű házon dolgoztam az évek során, van némi fogalmam róla, mit jelent felépíteni egy házat az alapoktól elkezdve. Volt abban valami különleges, hogy miközben egy új építési helyszínen napi tizenkét órát töltöttem a háztetőn, madártávlatból szemléltem az építkezés folyamatát.

És miközben tetőfedőként dolgoztam, szabad időmben prédikációkon dolgoztam. Egy kis létszámú baptista gyülekezet ideiglenes prédikátoraként és önkéntes középiskolai ifjúsági vezetőként elsajátítottam az exegézist, és ezzel egy időben tanultam lengetni a kalapácsot.

Egy ház felépítése az alapjaitól elkezdve nagyon sok rokon vonást mutat azzal a folyamattal, mint amikor egy-egy prédikáció felépül egy bizonyos igeszakasz alapján. Mindjárt legalább hét párhuzamot tudok említeni.

Tovább »