Jóföldi Endre
„A százfős gyülekezet, amit most pásztorolok, annyi munkát igényel, amit három nap alatt el is tudok végezni hetente. Meglátogatok mindenkit, akit kell, felkészülök az igehirdetésre, vezetőkkel találkozunk, ha olyan a helyzet.” L. D. Campbell, a TCMI teológiatanára beszélt így szolgálatáról, amit nyugdíjba vonulása után félállásban vállalt.
Előtte egy közel 3000 fős gyülekezet vezető pásztora volt, több mint 25 éven keresztül, miközben a gyülekezet 200 főről növekedett meg. Miért van, hogy eközben ennél kisebb, vagy hasonló méretű magyar evangéliumi gyülekezetek pásztorai állandóan túlterheltek, és alig győzik elvégezni a felmerülő feladatokat? Természetesen L. D. Campbell nem átlagos képességű, de meggyőződésem, hogy a választ nem feltétlenül itt kell keresni. Sokkal inkább a delegálási csapdahelyzetben, amiben sok pásztort látok vergődni.
Hogyan kerülheted el a csapdahelyzetet, amikor egy feladat elvégzése kevesebb energiát és több érzelmi nyereséget jelent, mint ha továbbadnád? Könnyebb megcsinálni, mint továbbadni, illetve közben még jól is érezheted magadat, mert learatod mások elismerését, milyen odaszánt és szorgalmas szolgáló vagy.