2025. évi 4. szám

| ► Olvasási idő: < 1 perc

A Szolgatárs legújabb száma a teológia, az egyháztörténet és a gyakorlati keresztyén vezetés metszéspontjain kínál mélyreható tanulmányokat és inspiráló írásokat.

Teológiai mélység és vezetéselmélet

A lapszám kiemelt bibliatanulmánya, a „Ki van a kormánynál?” – melynek szerzője Sárvári Tamás Attila teológushallgató – üdítően új szemszögből, a Tuckman-féle csoportdinamikai modell beemelésével vizsgálja Pál apostol hajótörésének jól ismert történetét (ApCsel 27). A tanulmány vezetéselméleti szempontból is megerősíti azt az igazságot, hogy a vezetés karizma, ahol a valódi irányítás a Szentlélek által jön létre. E témakörben olvasható még egy további bibliatanulmány is a „Vezetők védelme és fegyelmezése 2.0” címmel Heizer Tamástól.

A teológiai rovatban Bacsó Benjámin a „Niceai Zsinat történelmi és teológiai jelentőségének vizsgálatával” nyújt alapos áttekintést. Dr. Steiner József „Globális folyamatok a kortárs keresztény egyházban” című gyakorlati teológiai írása pedig a keresztyénség regionális átrendeződését és a 21. század eleji társadalmi kihívásait elemzi.

Egyháztörténeti évfordulók

Két jelentős évfordulóra is fókuszál az egyháztörténeti rovat Kelemen Sándor Tomi tollából:

  • Anabaptista 500: Az első anabaptista gyülekezet zürichi megalakulásának 500. évfordulójáról olvashatunk.
  • Kornya 150: Megemlékezés Kornya Mihály és társainak bemerítéséről, valamint az első magyar anyanyelvű baptista gyülekezet Nagyszalontán történt megalakulásának 150. évfordulójáról.

Irodalom és beszámoló

A lapszámot gazdagítja egy karácsonyi történet Dr. Rusz Gábortól, „A mágus lánya” címmel, valamint Dr. Mészáros Kálmán beszámolója a Baptista Teológiai Akadémia képviseletében tett amerikai tanulmányútról. Végezetül a megszokott bőséges könyvajánlókkal zárul a lapszám.

Ne maradj le a Szolgatárs 2025/4. számának sokszínű és hitet építő tartalmáról!

Olvasás

Letöltés