A kereszténység és a világvallások (3.)

Dr. Szebeni Olivér

(Folytatás az előző számból)

IV. Univerzizmus

A Kínai Népköztársaság (kontinentális Kína) a második világháború során kiűzte az ország északkeleti részében hatalmat gyakorló nemzeti kínaiakat, és területén kommunista hatalomátvétel bonyolódott le. Ezzel a materializmus vált uralkodó világnézetté, és az ország maoista vezetői nemcsak a keresztény misszióknak, hanem saját nemzeti tradíciókon nyugvó kvázi-vallásosságuknak is ásták a sírját. Ezzel jutunk a titok nyitjára, hogy a világ legnagyobb népessége miként süllyedt több évtizedes nyomorba, és a „kulturális forradalom” sem vezette ki az ország milliárdos lakosságát, akár taoista, konfuciánus, keresztény vagy maoista volt.

Az univerzizmus abból az alapvető kínai felfogásból adódik, hogy az egész világegyetem hármas összetevőjében (ég, föld, ember) a makro- és a mikrokozmosz egyetlen hatalmas összefüggés, és működése közben egyensúlyra törekszik. Ezt fejezi ki jelképük, a fekete és fehér mezőbe tagolt yin és yang (férfi és női alkat), amely egymás kiegészítője, nem ellenpárja. Az univerzizmus gyökerei a hinduizmusba nyúlnak. Lao-ce és Kung Fu-ce fejlesztette tovább a rendszert. Nagyon feltételesen fogható fel vallásként, miután nincs természetfeletti (Isten) kapcsolata. A tao is, mint „minden jó” töltheti be a filozófiai pozitívumot („minden jó, az a tao”). Ez az egyesülés a taóval képviseli az ember optimális végső célját (vö. üdvösség).

Nagyon sok mindenre nem ad választ a taoizmus. Náluk másként fogják fel a nálunk közismert „akció-reakció” fizikai elvet: „akció-inakció” (tevékenység, és mivel azzal csak rontunk, ne avatkozzunk be semmibe). Imádkozni természeti dolgokhoz szoktak: nap, hold, valamelyik folyó. A teremtésről és a teremtőről viszont nem szól senki semmit, de annál többet az erkölcsről, az igazságos társadalomról, az egyén beilleszkedéséről. Nincs az ember üdvösségéről fogalmuk, a végső igazságtételről egyetlen szavuk sem. Bár semmit nem tudnak a mennyekről, földrajzi elnevezéseikben igen gyakori, és az ország meghatározására máig érvényes: „A Mennyei Birodalom”. Amint nekünk itt Európa szívében Nyugatra fordult minden reményünk az elnyomás alatt, nekik a csodálatos világtáj éppen ellenkező irányú: Kelet a mennyei, Nyugat a félelmetes Góbi sivatag. A „Mennyei Birodalomtól” északabbra élő népek barbárok. Támadásaik ellen építették fel a nagy falat.

A kínai társadalomban élő mai emberek is követik Lao-ce tanítását: patriarchális alapeszme tiszteli a család intézményét, védi a házasságot, és nagyon megbecsüli a koros embereket. Amikor hazaérkeztek a magyar újságírók kéthetes utazásuk után az egykori Szovjetunión keresztül, azzal dicsekedtek, hogy milyen jó dolog Kínában öreg embernek lenni. Abban az időben ismerte meg a magyarság az egyik jellemző kínai mozgalmat: „Virágozzon minden virág”. A jelképes mondat a taoista „mennyei mester” kultikus mondására épült: „A tao virágai”.

Mindehhez rengeteg babona, jóslás, féligazság fűződik. Az európai embernek a titokzatos, évezredes Kína, amely beteljesíti Mao ígéretét, az ő szavaival: „Megelőzzük Amerikát anélkül, hogy utolérnénk”, akkoriban nevetségesnek tűnt. Most csodálhatja az európai ember Kína rohamos fejlődését. Már nem New Yorkban, hanem Sanghajban merednek égre a toronydaruk és a hatalmas épületek.

Nagyon sokra értékelhető a kínai természetszemlélet, a sajátos ismeretük, a művészetük. Sok taoista vált orvossá és botanikussá. Vágytak az örök életre, és ez volt cselekedeteik ösztönzője.

A hatalmas kelet-ázsiai rendszerhez, múltjához fűződik Lao-ce és Kung Fu-ce elmélete, mindkettőjük nevelője, a taoizmus. Ez a világkép jut kifejezésre a kínaiak sok évezredes civilizációjában.  Lao-ce (az „öreg mester”) körülbelül Kr. e. a hatodik században élt, valóságos személy volt, az Ószövetség több nevezetes prófétájának (Ezékiel, Jeremiás és más bibliai személyek) kortársa. A kínai uralkodó tisztviselője. Későbbi tanítványa Kung Fu-ce, aki csak néhány évvel élte túl elődjét. Viszont vannak, akik a „tant” (tao) évszázadokkal előbbi korokra vezetik vissza. A tao az „öreg mester” szerint mindaz, ami jó. Kung Fu-ce viszont nem értett vele egyet, bár tiszteletben tartotta elődjét és tanítását. A tao sokat vett át az eredeti indiai nézetekből. Arról is említést tesznek a kultusz korai ismerői, hogy a két „mennyei mester” csak egy rövid pillantásra találkozott. A kezdet tehát nagyon homályos.

A mai Kínában a kereszténység két ága a római katolikus és minden más. Egy-egy püspök vezeti őket. Mindkettőnek hármas önrendelkezési elvet kell teljesítenie ahhoz, hogy a népi Kína törvényesen elismerje, illetve tűrje:

önkormányzati függetlenség,

pénzügyi függetlenség,

tájékoztatási függetlenség.

A működéshez elengedhetetlen, hogy kínai személyek álljanak vezetői posztokon, semmilyen külföldi egyházi szervezet főhatóságát (pl. Vatikánt) ne ismerjék el. Külföldről vagy külföldre nem irányulhat az egyházi monetáris forgalom, pénzügyi tekintetben külföldnek nem tartoznak elszámolással. Az információáramlást a harmadik tétel hatósági ellenőrzés alá helyezi. Az úgynevezett „földalatti” egyházak viszont állandó hatósági zaklatásoknak teszik ki magukat.

Kínában a kereszténység első hirdetői a nesztoriánusok voltak az V. században. A bizánci kereszténység homályba veszett vonalán hallott Kína először Jézus Krisztusról. Xavéri Szent Ferenc a XV. században erősítette meg a kínai kereszténységet. Kőrösi Csoma Sándor a Serampore nevű indiai városban nyomatta ki a tibeti–angol szótárát, és munkájához Carey Vilmos élete utolsó évében jelentősen hozzájárult. Egyre több befolyással érvényesült az anglikán protestantizmus, majd a protestáns evangéliumi hitélet. Mao rendszerében a népköztársaság engedélyezte a Kínai Katolikus Egyház hazafias társaságát. Angol források a nem katolikus felekezeti csoportról „felekezeti egyházakként” adnak számot. Kiemelve, hogy ez az ága a kereszténységnek – gyakorlatilag az anglikán egyház vezetésével – sok felekezetre bomlik, és Kína az a hely, ahol egymásra találtak. A gyülekezetek „a püspöki védernyő alatt” úgy gyakorolják meggyőződésüket, ahogy nekik tetszik, szabadon követik felekezeti gyakorlatukat (pl. az úrvacsorázás liturgiájában). Előfordulhat, hogy egy utcában akár négyféle protestáns gyülekezet működik egymástól néhány száz méterre. Tang tu teológiai tanulmányában felvázolta elégedettségüket: „A mai kínai protestáns teológia” konvergenciájáról, helyeselve a kialakult állapotot.

Természetesen az univerzizmus későbbi felépítménye fokozza a zavart, hiszen hihetetlen sok részlet (szellemhit, babonaságok, temetési ceremóniák, halottak ünneplése) keveredik a kínai filozófusvallásosságba. Kínában a legsúlyosabb megoldatlan kérdés a vallásosság valamennyi körében tovább él.

A kínai univerzizmus fejezetét zárjuk Lao-ce Az Út és az Erény könyvének egyik Weöres Sándor által fordított szakaszával (6-ik):

Csodálatos asszonynak hívják

ő a völgy örök szelleme.

A csodálatos asszony kapuja

ég s föld gyökere.

Végtelenül munkálkodik

nem fárad el sose.

V. Az iszlám

Nem volt még szó a harmadik egyistenhívő (monoteista) világvallásról, amelynek a rövid tanulmányozása elég a felismeréshez, hogy tanításának nagy részét a Bibliából vette át. Ettől már csak az a különösebb, hogy a judeo-keresztény monoteizmus követőit halálosan gyűlöli. Érzékenységük minden vallási jellegű kérdésben roppant kiélezett. Iránban egy ENSZ-megbízatással járó magyar szakértő elmondta, hogy tiltakoznak a „mohamedán” elnevezés miatt. Mohamed próféta volt, de Allah Isten, ezért ők muszlimok, a régebbi, ennek megfelelő magyar elnevezésük a muzulmán. Az iszlám lényege Isten iránti odaadás, belenyugvás az akaratába.  Vallási rendőrség nyomoz a keresztény eszmék megvallása ellen bármilyen formában.

Ebben a fejezetben két rendkívül gyakran olvasható vallástörténelmi kifejezés az SZLM gyökből származó arab „szalám”, iszlám. Jelentése: béke és engedelmesség (ez a vallás neve)

A másik a muszlim, jelentése: alávetés (az iszlám alá vetett ember).

Ne képzeljünk személyes döntést, megtérést, sokkal inkább beletörődést az emberi sors megváltoztathatatlan, de sokszor kíméletlen döntéseibe, amit mindenki el kell fogadjon azzal, hogy egy meghatározott területen napvilágot látott. A VII. századtól az iszlám a vallást mindig fegyverrel terjesztette. A Kelet-Római Birodalom fővárosa, Konstantinápoly (később Bizánc, jelenleg Isztambul) hosszú védelmi harcra rendezkedett be, és 1453-ig küzdött. A bizánci keresztény patriarchátus a város bevétele óta szerény, csupán névleges szerepet tölt be a „török félhold árnyékában”. A görög ortodoxia egykori meghatározó szerepe a kereszténység történetében már csak a múlté. Az egykor fényes bizánci keresztény bazilikából (Hagia Sofia) iszlám templomot és egy szerényebb múzeumot alakítottak. A mai Törökországban az iszlámnak egyik legenyhébb rendszere működik, bár az iszlámisták feltett szándéka uralmuk és befolyásolásuk növelése.

Az iszlám Ázsia nyugati tájairól indult el, Észak-Afrikán, Dél-Európán át végigvonult. Áttört a Kaukázuson, Dél-Ázsián, a Maláj-félszigeten, és eljutott a mai Indonéziába, ahol a legnépesebb mai állam az iszlám. Valamennyi földrészén sok milliós létszámú. Az „egyetlen igaz hit” jogán a világ teljes meghódítására törekszik. Kizárólagos és egyetlen szellemi hatalomként kíván uralkodni a világon, de a nyersolajkészletei következtében meghatározó gazdasági tényező a világon.

Az iszlám vallás alapítója

Mohamed 571-ben született Mekkában a kureisita törzs tagjaként. Tanaival csak 40 éves korában lépett föl, angyali kijelentésekre hivatkozva. Hazájában gúnyolódva fogadták, ezért 622-ben Medinába ment. Ott barátságosabb volt a lakosság. Utazása nevezetes esemény, a hidzsra, a muszlim időszámítás kezdete. Umar kalifa vezette be hivatalosan (Kr. u. 622. július 16.). Szent könyvük a Qur’an (Korán), amelynek 114 szúrája (része) van, elöl a hosszabbak. A legelső egy rövid imádság („muszlim Miatyánk”), amit A tehén szúrája követ 286 verssel, majd egyre rövidebbek a legutolsóig, Az emberek című 6 verses szúráig. A Korán a klasszikusnak számító arabija nyelvet használja, amitől a mai iszlám államok nyelvezete eltér, mégsem törekszenek más nyelvre fordítani a szent írást. A magyar fordítás különleges. A Qur’an szó „hirdetést” jelent. Összegyűjtése a próféta utáni első kalifa, Abu Bakr, a próféta apósa uralkodásának idejében folyt le. A szakadás azonnal létrejött, mert voltak, akik Alit, Mohamed vejét tartották méltó utódnak. Ez a mai napig a síiták véleménye (Ali pártja), magukat egyúttal a szunna (a próféta és társainak hagyományait követő) híveitől elhatárolják. Létezik egy kisebb létszámú csoport, a haridzsiták csapata, akik kettőjük között a békepártot alkotják.

 

Az iszlám vallás öt pillére

A muszlimoknak soha senki nem tart evangelizációhoz hasonlót. A személyes döntés szóba sem jön az iszlám uralma alatt. A próféta vallásába az alattvalók beleszületnek. Alapvető tanításként fogja fel az iszlám „az öt pillért”, ami egyben szabályzat, a muszlim iszlám felfogás etalonja. Ha bármilyen új tanítás keletkezik, azt egyeztetik az „öt pillérrel”:

1. A hitvallás

2. Az ima

3. Az adomány

4. A hónapos böjt (Ramadán)

5. Zarándoklat Mekkába

Ha nem felel meg, akkor elvetik. Ennyiből következik, hogy az iszlám egységes, de mégis két fő ága van: a síiták és szunniták „pártja”. Ezenkívül kialakult több másféle párt is, amelyek elfogadást nyertek a muszlim világ egyes tájain. Ha az új irányzat kí-sérlete kudarcba fullad, az alapító a legsúlyosabb büntetést kapja. Kezük a föld minden pontjára elér, hogy a valós vagy vélt sérelmeket megtorolja. Az iszlám nem tűr semmiféle liberális lazaságot.

A muszlimok két jelképe a fogyatkozott hold alakja és az ötágú csillag, az utóbbi az „öt pillért” jelképezi. A kettős jelkép megtalálható Algéria, Irak és Líbia nemzeti zászlóján. A vörös és a zöld jelképes színek, egyes államok esetében más elrendezés szintén megfigyelhető. (Észak-Afrikában, Jemenben és Szíriában a 2011 körüli forradalmi események valószínűleg nem hoznak jelentős változást a jelképek használatában.)

Az iszlám tanító (mullah vagy molla) – tartozzon a muszlimok bármelyik irányzatához – rendkívül nyugodt, minden fölvetődő kérdésre tárgyilagos, higgadt választ ad. Megnyerő a rezzenéstelen nyugalma. Tapasztalható a molla magatartása azokon a felvilágosító beszélgetéseken is, amelyek budapesti intézményeikben hallhatók. Úgy tűnik, felülmúlja bármelyik keresztény hitvitázó gyakran hektikus viselkedését a molla tárgyilagossága, nyugalma és céltudatossága. Nagyon magabiztosan érvelnek, és rendíthetetlenül hiszik az iszlám győzelmét a korrupt, kivénhedt kereszténységgel szemben. Akinél érzik a szellemi készséget, annál türelmet tanúsítanak és biztosítják az iszlám békeszeretetéről.

Az öt pillér, a Korán tartalmi jellemzése sokszor kerül ismertetésre, és valószínűleg egyre többször előfordul. A keresz-ténység és az iszlám közötti kapcsolat javulásában az evangéliumi gondolkodás keresztényei reménykedve tekintenek előre, a partnerek csak a hódítást és a történelmi sérelmekért jogos elégtételt emlegetik. Gyakran annyira biztosan, mintha a csatát, háborút már megnyerték volna.

Bírálják a keresztény dualizmust (jó és rossz), a trializmust (háromság), az Isten és „Jézus Krisztus Mária fia”, a Szentháromság tanítása miatt. A Szentlélekről nem beszélnek, hanem Mária személye kerül előtérbe. Jézus neve arabul Íszá és próféta, de Mohamed nagyobb, mint ő. Az Úr Jézus golgotai kínszenvedését, megváltó halálát és feltámadását sem fogadják el. „Allah megmentette őt, majd elmenekült” – vélekednek. A „keresztény ezotériával” szemben kiemelik az iszlám exoterikus jellegét (egyszerű, érthető mindenki előtt). Egység, egyszerűség, kiegyenlítettség, ezekkel elégítik ki a muszlim tanulók érdeklődését a muszlim  medreszek.

1948 óta a világ „cionistáinak” gyilkos hódítói közé sorolják a keresztényeket, akik az „igazhitűek” esküdt ellenségei valamennyi muszlim szemében. A keresztes hadjáratoktól a mai napig minden ügyben a sérelmeiket dühödt tüntetésekkel, halálos fenyegetésekkel hozzák a világ tudomására.  Az Egyesült Államok vérszomjas, és európai csatlósaik gyilkosok. A szent háborút máris kezdenék. Főpapjaik és oktatóik egyetlen beszédéből sem hiányzó elemek ezek a borzalmas szavak.

Jellemző nyugalmuknak, látszólagos türelmüknek határa van. A fordulat akkor áll be, amikor elveszti a molla a reményét afelől, hogy hallgatójának érdeklődése valaha is eljut a csatlakozáshoz. Esetleg nem egy elkötelezett keresztény, és muszlimmá akarna válni. Esetleg egyáltalán nem is vallásos. Náluk azonban a vallásközöny halált érdemlő államellenes bűncselekmény. A föld 57 iszlám államában a „Korán meghazudtolása” halálos vád a köztük élő 40 millió keresztényre.

 

Végső dolgok a Koránban

A Korán nem fejti ki olyan részletesen a túlvilág (üdvösség vagy kárhozat) tanítását, mint az újszövetségi iratok (pl. Mt 24,3–22-ben). A felszólítás: „Féljétek Allahot!”, többször előfordul a Koránban, de mindig fenyegető kontextusban. Szó sem lehet a megfáradtak hívásáról. Az Allah iránti tiszteletnek bizonytalan az ígérete: „Talán boldogulni fogtok!” (2. szúra, 200. v.) Tiszteletének következménye a földi életben egyszerűen a boldogulás, semmi több. Annál több a fenyegetés. A keresztények és a zsidók minden tekintetben ítélet alatt állnak, a Gyehenna tüzénél jobbra semmiképpen sem számíthatnak. Az első szúrákban valósággal záporozik rájuk az átok és a fenyegetés valamilyen szövetség megszegése miatt. A Korán kéjeleg a gyehenna perzselő tüzével. „Akik nem hisznek a mi jeleinknek, azokat a pokol tüzében fogjuk megperzselni. Valahányszor ropogósra sült a bőrük, egy másikkal cseréljük ki azt, hogy megízleljék a büntetést. Allah hatalmas és bölcs.” (4. szúra, 55–56.)

A „paradicsomban” (mennyországban) boldogsággal, gyönyörökkel színezi a Korán csodálatos ígéreteit. Kertet, patakokat, gyümölcsöket kapnak az igazhitűek (2. sz. 25. v., 3. sz. 198. v., 4. sz. 57. v. stb.). A magyarázó leírja, hogy a Korán „háromtu-catszor” említi ezt a formulát. Amikor ebben látják a leggazdagabb állapotot, a boldogság utáni vágy reménységét, egy sivatagi vándor legszebb álmának beteljesülését ígérik.

A mennyben az üdvözültek párnákra heveredve tejet, mézet, bort isznak, de nem kapnak tőle „fejfájást, és nem részegednek le” (37. szúra 47. v.). Az alkoholt a földi létben tiltják a muszlimoknak, de úgy látszik, a paradicsomban más törvény lesz érvényben. Ami a földi létben tilalmas, nagy jutalom a paradicsomban. „Tisztává tett feleségeket” (4. szúra 57. v.) találnak. Még „telt keblű hurik” (78. sz. 33. v.) is fogják őket szórakoztatni. Nem fecsegnek és „meg sem hazudtolják” őket (uo. 35. v.). Férfijogú társadalomban nehezen elviselhető, hogy egy nő „meghazudtolja a férjét”, vagyis nyíltan kifejezi a férjétől független önálló véleményét.

Simon Róbert nem tér ki a nők személyes szabadságát korlátozó utalásokra a Koránban. A szavak értelmét, a formák kialakulása történelmét taglalja, de észre sem veszi, hogy nem ígér semmilyen túlvilági örömforrást egy nőnek, csak egy lebuj gyönyöreivel csalogatja a kéjsóvár férfiakat.

Az iszlám erőteljesen terjeszkedik

A kereszténységgel a szembefordulást mindkét táborban az ortodox szélsőségesek hangoztatják. Az amerikai 2011. szeptember 11-i tragédia mutatja, hogy a szembeállás véres drámához vezet. Ezen a világon együttélésre vagyunk ítélve, állapítja meg Pásztor János kenyai külmisszionárius.

Paradigmaváltás

Az utóbbi két évtizedben a kifejezés gyakori az alapelvek megváltoztatása értelemben. A kereszténységen belül az evangéliumi közösség külmissziói elve megváltoztatására nézve használjuk. Nem tömeges tagtoborzásban mérhető külmissziós eredmény a cél, hanem az iszlám államok között adódó lehetőség felhasználásával a keresztény hitébresztés munkálóinak erősítése. Az egyik iskola – inkább csak követendő példaként – a meghasonlott világ keresztény szemléletű kollégiuma London szomszédságában, amely az iszlám kihívásra kíván feleletet adni különböző hívő-keresztények számára. Egy másik iskola Libanonban van, ahol leginkább nyugodt körülmények között élhet, munkálkodhat és egyáltalán létezhet a keresztény szemléletű képzés. Az összes arab államból fogadnak érdeklődőket nyelvészeti, tömegkommunikációs, irodalmi és segélyezési célra. Különféle országokban beszélt nyelveken adnak ki Bibliákat és vallásos ifjúsági iratokat.

Az iszlám törekedett minden más kultúrát legyőzni, eltörölni és helyébe a saját magáét állítani. Az kora középkorban megsemmisített alexandriai könyvtár felégetését nagyszerű építménnyel és gyűjteménnyel igyekeztek pótolni. A rómaiak által lerombolt jeruzsálemi templom helyébe felépítették a Szikla-templomot. Ázsia más helyén mind a korábbi évszázadokban, mind a mai építkezéseiken látható az iszlám kultúra szépsége, sajátossága. A rombolások, felszámolások viszont pótolhatatlan károkat okoznak. Egy kulturális örökségétől, szellemi értékeitől megfosztott nép leépülése a nemzethalál.

Az iszlám időszámításnak is vannak saját hagyományai. Például az irániak a tavasz első napját március 21-ikén ünnepelik. Ez a noruz ünnep, két teljes hétig tart. Ahogy most a saját népüket nevezik, a fárszik között úgy 60 féle nép és köztük körülbelül háromszázezer zsidó él. Perzsa és zsidó békés egyet-értésben ünnepli a noruzt. Az ünnepi  jókívánságok  után egyre többen fűzik hozzá: „Csak háborút ne!”

A világtörténelemben többen is próbálkoztak a mesterségesen élezett ellentétek kiengesztelésére, beleértve a bahái mozgalmat, II. János Pál pápát és rengeteg jó szándékú törekvést. A napi hírforrások ilyen kezdeményezésekkel nem törődnek, pedig fontosságuk sokkal jelentősebb, mint a hisztérikus fenyegetés, ökölbe szorított kezekkel, felemelt karokkal, zászlóégetés, atomfenyegetés. Ide sorolható Malcolm Steer 50 évi fáradozása muszlim emberek között, a kereszténység és a muszlimok bizalomépítése szolgálatában.

„Hinni kell valamiben – jelentik ki hazánkban sokan. –„Hiszen mindegy, hogy hívják Istent, Allahnak, Brahmának, vagy Buddhának”. Ha így gondolja, egyetlen percig sem hitt igazán, mert akkor tudná, ki az Isten. Mert egyáltalán nem mindegy! Sem arra nézve, aki ezt így gondolja, sem a magyar nemzet jövőjére nézve. Egy meggyőződéses evangéliumi keresztény szemében soha nem lehet alku tárgya a mi Istenünk és a belé vetett hit. A mai háborgó, változó világon a békesség kezdeményezésére bátorító szavakat vegyük komolyan. Ez a reménység kilátásba helyezi a bizodalmat:  amíg tárgyalunk, addig élünk. Keressük tehát a dialógust. Nem kell félnünk az idegenektől, amíg képesek vagyunk velük imádkozni. A muszlimok vendégszeretetét felhasználhatjuk őszinte bizonyságtételre is.

„Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben… Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: »Enyém a bosszúállás, én megfizetek.« (Róm 12,18–19)

A szerző több évi önzetlen kutatás után írta vallástörténelmi dolgozatait, és kéri az olvasók hozzászólását, hogy bátoríthasson és tanácsolhasson. (E-mail: szeboliver@gmail.com) „…követve mindenki irányában a békességet és a szentséget…” (Zsid 12,14)

(Vége)