2014 - 1. szám

Szentség és szeretet – ellentmondásban?

Vas Lajos

Gyülekezeti vezetőkkel szemben támasztott követelmények a Biblia tanításában (rövid tanulmány)

Az alábbi írást egy kedves olvasónk küldte. A tanulmány gondolkodásra, véleménnyilvánításra ösztönző, ezért döntöttünk a megjelentetése mellett. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a szerkesztőség véleménye is mindenben megegyező ebben a témában.

I. Napjainkban, amikor nagyon sok bibliai alapértéket már nem ”divat ” a világban komolyan venni (lásd például: a tízparancsolat előírásai stb.), nekünk, a gyülekezeteinkben különféle szintű vezetőknek és lelkimunkásoknak fel kell tennünk a kérdést magunknak: Mi milyen mércéket kívánunk felállítani a Biblia tanítása alapján (illetve akarunk-e változtatni az eddigi gyakorlatunkon) a jövőben a különféle gyülekezeti vezetőknek (lelkipásztorok, presbiterek, diakónusok, evangélisták), illetve igehirdetőknek a megválasztásában vagy kirendelésében?

Tovább »

Hogy mondjam el neked?

Beke László

Az írás címét Koncz Zsuzsa dala adta (dalszöveg: Bródy János)

 

Hol van igazmondás és hazugság között a határ? Meddig jóindulatú meggyőzési szándék mindaz, amit mondunk vagy hallunk, és hol lepleződik le (ha lelepleződik egyáltalán) a befolyásolásra való törekvés? A beszéd lehetősége sok minden más mellett azt hordozza magában, hogy a bennünk lévő rejtett, titkon megformált gondolatot mások számára érthető módon megfogalmazva információkat közöljünk. A problémák akkor kezdődnek, amikor a megszólalás előtt az egész gondolatsort bizonyos szűrőkön futtatjuk át, vagyis még magunkban mérlegre tesszük, és megkérdezzük: mit akarunk elérni az egésszel? Tényt közölni, meggyőzni, mindezt semleges módon, de legalábbis nem ártó szándékkal, esetleg javítani valakinek a helyzetén, vagy pedig arról van szó, hogy a birtokunkban lévő információval az érdekeinknek legmegfelelőbb irányba tereljük mások gondolatait.

Tovább »

A „baptiszoc” levelezőlista

Tiszáné Gneth Gabriella koordinátor

szoc

A baptiszoc levelezőlista európai uniós pályázat (HEFOP) keretében jött létre 2007 augusztusában. Az eltelt több mint hat év alatt folyamatosan működött, mintegy 5500 levél került kiküldésre, melyek a civil társadalom, a családok, oktatás és szociális területekről tartalmaztak aktuális információkat, jogszabályi változásokat, pályázati lehetőségeket. Az aktív tagok száma 142 fő, az információk rajtuk keresztül több száz emberhez juthatnak el naponta.

Tovább »

Keresztény pedagógiai megfontolások és a média

Vass Béla

News
Bevezetés

Napjainkban hihetetlen mértékű információs áradat közepette bonyolítjuk az életünket, melyben szinte elvész az ember. Elérkeztünk egy olyan szintre, amikor már teljességgel lehetetlen feldolgozni a ránk zúduló hírözönt. Az elektronikus és az írott média folyamatosan bombáz mindenkit, ami alól gyakorlatilag senki sem képes teljesen kivonni magát. A médiahatalom mindenkit potenciális célpontnak tekint, korosztálytól, társadalmi helyzettől függetlenül. A legmodernebb technikai eszközök igénybevételével a nap 24 órájában ontják ránk kéretlenül a kétes értékű filmeket, reklámokat, zavaró információkat. Mindennek azonban valójában egyetlen célja van, az emberek tudatának (lelkének) átformálása (deformálása), mely előkészítés az antikrisztusi korszak megvalósításához. Mindehhez az ötletgazda maga a sátán, ezért nekünk, keresztényeknek tisztában kell lennünk a helyzet veszélyeivel. Bibliával a kezünkben, kizárólag az Igére figyelve kell megtanulnunk, hogyan tudjuk ilyen ellenséges körülmények között kiszűrni a hazugságokat, és – lehetőség sze­rint – minél inkább távol tartani magunkat tőlük.

Tovább »