Nagy Ferenc
„Bár fenséges az Úr, meglátja
a megalázottat, és messziről
megismeri a fennhéjázót.” (Zsolt 138,6)
A Tízparancsolat harmadik igéje ezt írja elő: „Ne mond ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét!” Izraelben „túlteljesítették” ezt a parancsolatot. Ám ha Istennek olyan külön nevet adunk, amely ha csak sejtetve is, de mégis őt jelöli meg, akkor ez előbb-utóbb istennévvé szilárdul, magasztosul. Ha a bajba jutott ember nem kiálthatja el: Jaj, Istenem! – akkor kihez kiálthat? Olyan helyzetben az ember, amikor segítség nincsen a közelben, de még ha van is, önkéntelenül is Istenhez kiált, Istenhez sóhajt! Egyébként Isten személyét jelölve a Teremtő, Alkotó, Mindenható, Mennyei Atya, Úr, Gondviselő, Ég stb. szavakat nyelvünkben tulajdonnévszerűen is értelmezzük, s ezekkel Istent szólítjuk meg, de evvel nem kisebbítjük, hanem inkább kiteljesítjük a szent név körét és tartalmát! Ezekre is vonatkozik azonban, hogy ne mondd ki hiába! – Isten neve imában, énekben, a róla való elmélkedésekben akárhányszor kimondható, de hiába, egyszer sem! – Isten nevét a Bibliában külön szóval vagy körülírva (pl. Seregek Ura, Izrael Kősziklája) összeszámlálták, 245-ször fordul elő.