Ady istenes versei a világháború közelében

Pálfi Noémi

Pálfi Noémi a Dömsödi Baptista Gyülekezet orgonistája, valamint a gyülekezet énekkarának vezetője. A hétköznapokban a fővárosi nyolcosztályos Németh László Gimnáziumban dolgozik magyar-ének szakos tanárként.

ady_endree

2014-et írunk. Pontosan száz évvel ezelőtt, 1914. július 28-án tört ki az I. világháború. A háború, mely sokak életét megváltoztatta, nemcsak testileg, hanem lelkileg is. Köztük volt egyik legismertebb költőnk, Ady Endre is. Az ő életében Isten iránti érzéseit, hinni akarását, hitének nyomait láthatjuk a háború tükrében.

Ady Endre a 20. század eleji magyar költészet megújítója, neve Babits Mihályéval együtt egy új korszak kezdetét jelöli irodalmunk történetében. Ady nemcsak szép versek írója akart lenni, hanem egy új élet hírnöke, új Messiás is, aki a magyarságot ráébreszti elnyomott voltára.

1877. november 22-én született Érdmindszenten. Édesanyja, Pásztor Mária papok és tanítók leszármazottja volt, ezért Ady már gyermekkorától kezdve vallásos neveltetésben részesült. Ez a szellem a tanulmányai során is végigkísérte: 1888 őszétől a nagykárolyi piarista gimnázium tanulója, majd 1892-től a Wesselényi Miklós Református Kollégium diákja volt Zilahon. 1896-tól a debreceni jogakadémia hallgatója lett, de 1899-től már újságíróként dolgozott. 1904-ben utazott először Párizsba, hogy az ottani irodalmi életet tanulmányozza. 1906-ban jelent meg az Új versek című kötete, amely miatt számtalan támadás érte. Érthetetlenséggel, erkölcstelenséggel, hazafiatlansággal vádolták. A következő években többször utazott ki Párizsba, majd visszatért Érdmindszentre lelki megnyugvást, békét keresni. 1915-ben feleségül vette Boncza Bertát, és Csucsára költöztek. Innen csak ritkán utaztak fel Budapestre, mert Ady ekkor már viszolygott a háborúért őrjöngő fővárostól, ahol minden kirakatban hatalmas plakátok kiáltották: „Éljen a háború!”

Egészsége folyamatosan romlott, de lelkileg is valósággal összetörte a háború. A félrevezetett magyarság általános optimizmusa ellenére Ady meg volt győződve arról, hogy ez a háború – akár győzünk, akár elveszítjük – mindenképpen a magyarság történelmi tragédiájához vezet.

A csucsai kastélyból nap mint nap közvetlenül láthatta a frontra induló katonavonatokat, és 1916-ban a román betörés következtében tapasztalhatta a „borzalmak tiport országútján” az emberek kétségbeesését. Nagyon aggódott hazájáért, siratta a magyarságot, az eltévedt emberiséget.

Keserűségét csak fokozta, hogy alig akadt folyóirat, amelyik a háborús propaganda közepette vállalni merte volna az Ady-versek közreadásának erkölcsi-politikai kockázatát. 1918 őszén betegsége súlyosra fordult. Ettől kezdve csak nehezen, akadozva, dadogva tudott beszélni, de lassanként észrevehetők voltak a szellemi bénulás jelei is.

Az őszirózsás forradalom idején (1918. október 31.) már alig-alig tudta követni az eseményeket. Egész életében cikkek és versek sokaságával sürgette az országot megújító forradalmat, de ami október 31-én történt, az nem az általa várt forradalom volt, sokkal inkább a háborús összeomlás miatti pánik és kétségbeesés. A köztársaság kikiáltásakor (1918. november 16.) még megjelent a Parlament kupolacsarnokában, a Nemzeti Tanács elnöke küldöttség élén a lakásán kereste fel, és köszöntötte mint a forradalom költőjét, de mindenkinek feltűnt már halálra vált, elgyötört, szenvedő arca.

A Vörösmarty Akadémia alakuló ülésére még el tudott menni, gyalog, öccse támogatásával. Elnökké választották, de megnyitó beszédét egypár dadogó mondat után már képtelen volt folytatni. December elején tüdőgyulladás támadta meg leromlott szervezetét, és 1919. január 27-én reggel egy szanatóriumban halt meg.

Ady bibliája

Ady Bibliája

A halál állandó közelsége, az otthontalanság, a lelki béke megtalálásának igénye vezette el végül a költőt Istenhez. Istenes verseit az 1908-ban megjelent Az Illés szekerén című kötetben rendezte először önálló ciklusba, s ez a témakör ezt követő valamennyi kötetében helyet kapott. Adyra erősen hatott Balassi hangvétele: egyrészt a személyes kapcsolat keresése Istennel, másrészt a kétkedő, perlekedő hit. Ady Endre azonban nem volt mélyen vallásos. Ugyan kálvinista neveltetést kapott, és Isten soha nem állt tőle távol, ám mégis kettős az Istenhez való viszo­nya. Egyrészt tudatos ateista: szerette az életet, nem volt éppen az erkölcsösség mintapéldája, de egyben nevelése miatt vágyott a hitre. Vívódott, de lelke mélyén kereste Istent. Sokat forgatta a Bibliát, mert a régi, a 19. század elején végbement nyelvújítás előtti magyar nyelv egyik legtökéletesebb emlékét látta benne.

Ady_a biblia cimoldala

Ady Bibliájának címoldala

Költészetében a különböző, olykor pogány istenségek mellett a Biblia istene a legfontosabb. Ő az a mindentudó, mindenható lény, aki kegyeket oszt és von meg, akikhez a megtört lelkű emberek fordulhatnak segítségért és vigaszért. A humánus, az embert segítő istenes versek (például Álmom az Isten) mellett azonban az értelmetlen istenkép is feltűnik. A hideg, kérlelhetetlen, az emberi sors iránti közönyös Isten. Hatvany Lajos osztotta találóan két korszakra Ady istenes verseit. Az első korszak a költő találkozása Istennel: ez Az Illés szekerén és a Szeretném, ha sze­retnének című kötetek darabjait fogja egybe. Az Istennel való tulajdonképpeni viadal kibontakozását A Minden-titkok versei című kötettől számíthatjuk.

Legelső istenes ciklusának címét adó költeménye A Sion-hegy alatt. A vers témája: találkozás a rég elfeledett Istennel. Harangszó hívja az Úrhoz, aki furcsa, különös képsorban jelenik meg: „Borzolt, fehér Isten-szakállal, / Tépetten, fázva fújt, szaladt / Az én Uram, a rég feledett”, „Bús és kopott volt az öreg Úr”… A leírás nem a megszokott istenképhez hasonló, a vers emiatt óriási botrányt váltott ki. Ady kisdiákkori emlékei kelnek életre a sorokban, és ezek nyomán keresi felnőtt emberként a hitet. A lírai alanyra a bizonytalan, tétova keresés jellemző. Keres valakit, akitől biztos eligazítást vár, de az emlékek foszlányok csupán, nem találja a kapcsolatot az Úrral. Elfeledte a régi gyermeki imát, nem tudja a „szép, öreg Úr” nevét, nem panaszolhatja el gyötrelmes kételyeit. Az Úr pedig csak szomorúan néz rá, vár, aztán örökre eltűnik. A sóvárgó lélek pedig nem kap semmiféle hitet. Szörnyű gondolat ez Adynak: Isten elhagyja őt, és ezért el fog kárhozni. Az élmény, amit feldolgoz, azt jelzi, hogy a modern világban Úr és ember kapcsolata megromlott. Nemcsak a költő kárhozik el, hanem közvetve az egész emberiség is.

Borzolt, fehér Isten-szakállal,

Tépetten, fázva fújt, szaladt

Az én Uram, a rég feledett,

Nyirkos, vak, őszi hajnalon

Valahol Sion-hegy alatt.

 

Egy nagy harang volt a kabátja,

Piros betükkel foltozott,

Bús és kopott volt az öreg Úr,

Paskolta, verte a ködöt,

Rórátéra harangozott.

 

Lámpás volt reszkető kezemben

És rongyolt lelkemben a Hit

S eszemben a régi ifjuság:

Éreztem az Isten-szagot

S kerestem akkor valakit.

 

Megvárt ott, a Sion-hegy alján

S lángoltak, égtek a kövek.

Harangozott és simogatott,

Bekönnyezte az arcomat,

Jó volt, kegyes volt az öreg.

 

Ráncos, vén kezét megcsókoltam

S jajgatva törtem az eszem:

„Hogy hívnak téged, szép öreg Úr,

Kihez mondottam sok imát?

Jaj, jaj, jaj, nem emlékezem.”

 

„Halottan visszajöttem hozzád

Én, az életben kárhozott.

Csak tudnék egy gyermeki imát.”

Ő nézett reám szomorún

S harangozott, harangozott.

 

„Csak nagyszerű nevedet tudnám.”

Ő várt, várt s aztán fölszaladt.

Minden lépése zsoltár-ütem:

Halotti zsoltár. S én ülök

Sírván a Sion-hegy alatt.

Hiszek hitetlenül Istenben című versében is megszólal a hinni akarás szándéka. Rá volt szorulva erre a hitre, a bizonyosságra. Szeretne biztos kapaszkodót keresni Istenben a semmivel szemben. A háború előtti években még nem feltétlenül éppen az Úrra van szüksége, de benne leli meg Ady azt a magasabb lelki, erköl­csi, szellemi tartalmat, amely kiteljesíti világképét.

Hiszek hitetlenül Istenben,

Mert hinni akarok,

Mert sohse volt úgy rászorulva

Sem élő, sem halott.

 

Szinte ömölnek tört szivemből

A keserű igék,

Melyek tavaly még holtak voltak,

Cifrázott semmiség.

 

Most minden-minden imává vált,

Most minden egy husáng,

Mely veri szívem, testem, lelkem

S mely kegyes szomjuság…”

Megnyugtató hitért, biztos támaszért könyörög a költő Istenhez hanyatló árnyék című versében is. A költeménybe beleszövi a 109. zsoltár két sorát: „Mert kockán van az életem, / Mint árnyék, mikor elhanyatlik. / S hányattatom, miként a sáska.” Az üldöztetés, hányattatás hajtja az elfelejtett Istenhez. Itt is megszólal az Úr létezését kikezdő kétely és félelem, de mindezek ellenében ott áll a szándék a hitért: „S akarom, hogy hited akarjam.”

Ady_biblia a konyvtari magyarazattal

Ady Bibliája könyvtári magyarázattal

Adynál az istenfogalom szimbólum, egyetlen jelkép szimbólumrendszerének bonyolult szövevényében. Istene annyiféle, ahány versben megjelenik, sőt, egyetlen versben is többféle alakot ölthet. Nem az egyházak istene, hanem a maga által teremtett, elgondolt Úr. Néha társként támogat, de bosszúálló istenként is szerepelhet, valamint gyermekkori istenélményként is. „Sok arc istene az övé” – mondta róla Babits Mihály. Ugyanolyan személyes, közvetlen kapcsolatban van az Úrral, mint Balassi Bálint. Leginkább akkor van rá szüksége, ha erőt vesz rajta az élet kiáb­rándultsága, fásultsága. Míg azonban Balassi verseinek végén a kétségek föloldódnak, és létrejön a belső béke, a harmónia, addig Adynál a kétségek a felszínen maradnak. Az Úr számára belső lelki szükséglet. Ady hitét folyamatos belső gyötrődés jellemzi. Hol elveszti bizalmát az Úrban, hol megerősödik hitében. Istennel való sajátos kapcsolatáról így nyilatkozott: „Nem ismerek szebb szabad gondolkodást, mint az Istennel való nyugtalan és kritikus foglalkozást.” Kételyeket hangoztató, tragikus Ady vallásossága, nem talál benne megnyugvást és békét.

Istenfelfogása a világháború idején megváltozott. Mikor a többiek a háború szörnyűségeit, embertelenségét látva megtagadták az Urat vagy kételkedni kezdtek létében, Ady akkor fordult teljes mértékben Isten felé. Szerinte csak Isten adhat reményt,­ támaszt, ő az utolsó menedék. A háború évei alatt válik csak igazán mélyen hívő emberré. Utolsó éveiben kevesebb az istenes verse, de hite őszinte. Úgy látja, hogy egy ilyen szörnyűség után már csak az igaz és odaadó hit tarthatja meg az emberiséget, amely máskülönben képes lenne saját magát elpusztítani.

Ezek a versek épp olyan személyes kapcsolatként mutatják Isten és az ember összetartozását, mint a nagy előd Balassi Bálint vallásos lírája. E két költő istenkeresése megalapozta a magyar vallásos költészet hagyományait.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

19 − 4 =