Kovács Géza

Isten kegyelmének működése és célja (Ef 2,4–7)

Kovács Géza

Octavio Ocampo: Jézus Krisztus
Octavio Ocampo: Jézus Krisztus

Pál apostolnak az efezusi gyülekezethez írt levelében van néhány mondat, amelyekben egyszerű világosságban tárja fel számunkra Isten kegyelmének a működését és a célját. Így hangzik: „Isten gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek! – és vele együtt feltámasztott és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért, hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát.” (Ef 2,4–7)

Ezen ige szavai szerint a mi üdvösségünk egyetlen forrása az, hogy Isten – aki gazdag az ő irgalmasságában – szeretetének mérhetetlen nagyságát árasztotta ki erre a világra Fiában, Jézus Krisztusban. Adta, küldte őt, Jézus pedig jött és sorsközösséget vállalt velünk! Beleöltözött a mi testünkbe azért, hogy segítsen: kiemeljen minket a halálba és kárhozatba süllyedt állapotunkból. Vállalta a halál testét és ebben a testben a halált, azért hogy feltámadása által megtörje a halál erejét, és világosságra hozza az elmúlhatatlan életet. Bűnné lett, vagyis magára vállalta minden ember valamennyi bűnét mint valóságos ember és mint az Isten Báránya. Testében elszenvedte a szent Isten igazságos büntetését helyettünk, és bocsánatot, szabadítást szerzett számunkra, a megigazultak fehér ruhájával ajándékozott meg minket. Fontos kérdés: Mit kell tenni nekünk azért, hogy az elkészített üdvösséget elnyerjük?

Tovább »

Zsidóság, Isten választott népe evangéliumi világosságban

Kovács Géza

Előadás Piliscsabán az Evangélikus Missziós Központ szervezésében

Ismerjék meg utadat a földön, szabadításodat a népek között! Magasztaljanak a népek, ó, Isten, magasztaljon minden nép!  Zsolt 67,2–3

Kiváltság számomra, hogy evangélikus missziómunkások közösségében szólhatok. Különösen az adott témakörben. Az evangélikus egyház ismerte fel először és tett a legtöbbet – a magyarországi egyházak között – a zsidó misszió terén. Közel egy évszázada, hogy az evangélikus egyház hazánkban helyet adott a Norvég Egyházi Szolgálat Izraelért elnevezésű missziós szervezetnek. Ez a szervezet már 1844 óta munkálkodik azon, hogy a zsidók ismerjék meg a Messiásukat, és támogatják a Messiáshívő zsidókat abban a törekvésükben, hogy zsidó identitásuk megtartásával legyenek Krisztus testének tagjai. Ez a missziós szervezet jelenleg Izraelben jelentős evangéliumi missziót folytat, és több ottani Messiáshívő gyülekezet alapítója. Tudtommal ez a szervezet tartott konferenciát legutóbb 2010 novemberében Budapesten a Messiáshívő misszióról, amelyen magam is részt vettem. Az evangélikusok zsidómisszió iránti elkötelezettségét jelzi az is, hogy a Híd evangélikus missziói magazin ez évi második száma teljes egészében ennek a témának szentelte írásait.

Tovább »

Vallásos hit, vagy felülről való élet hit által, Jákob példáján 1Móz 32,23–31

Kovács Géza

Breenbergh_Bartholomeus-Jacob_Wrestling_with_the_Angel
Bartholomeus Breenbergh holland barokk festő: Jákob birkózása az angyallal, 1693

Jákob, Izsák fia és Ábrahám unokája, komoly vallásos nevelésben részesült. Átvette és hitbeli meggyőződéssel követte szülei és nagyszülei hitét. Amikor azonban az élete nagy veszedelembe és ezáltal komoly próbába került, teljesen elbizonytalanodott. Ekkor meglátta, hogy az Istennel való kapcsolata mennyire sekélyes és hiányos. Nagy vággyal és szomjúsággal a lelkében elhatározta hát, hogy személyes kapcsolatot keres az élő Istennel. „Azon az éjszakán fogta két feleségét és tizenegy gyermekét, és átkelt a Jabbók gázlónál. Fogta és átküldte őket a patakon, és átküldte mindenét. Jákob pedig ott maradt egyedül”. (1Móz 32,23–25) Az egész éjszakán át tartó, buzgó imájában valaki tusakodott vele egészen hajnalhasadtáig. Akkor ezt mondta Jákobnak: Bocsáss el, mert hajnalodik! Jákob azt felelte: Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz! Jákob erőszakosnak mondható ragaszkodása nyomán a vele tusakodó Valaki megkérdezte tőle: „Mi a neved?” ő így felelt: Jákob.

Tovább »