Mária mint anya

Könyvajánló Nemeshegyi-Horvát György Levelek Máriához című könyvéhez

Muzslai-Bízik Bencze

Levelek Máriához

Nemeshegyi-Horvát György, a Hatvani Baptista Gyülekezet lelkipásztorának könyvét nagy izgalommal fogtam a kezembe, hisz protestáns, evangéliumi teológusként sokszor volt már részem olyan beszélgetésekben, ahol Mária volt a középpontban, de be kell vallanom töredelmesen, igazán mélyen még sohasem ástam bele magam a témába.
Eddigi teológiai tanulmányaim során is csak a felszínét kapargattam a kérdésnek. S bár a dogmatikának (amit egyébként nagyon szeretek, mai napig is a kedvencem) része a mariológia, sajnálatos, hogy az általam ismert legtöbb protestáns szakkönyvből hiányzik az erről szóló rész. Eddigi keresztény életem során inkább félelem volt bennem e téma kapcsán, mint öröm. Ez tolódott el picit a könyv hatására a gyermeki izgatott kíváncsiság irányába. Mindenképp tiszteletre méltó és nagy bátorságra vall, hogy György szembe mer nézni ezzel a témával. Ezt ő maga is tudja, többször meg is említi: könyvével magára haragíthatja az egész magyar keresztény társadalmat, katolikusokat, protestánsokat egyaránt. Ezért írásában még a keresztényi kötelességre, azaz a kötelező megbocsátásra is hivatkozik.
A 94 oldalas könyvben tehát a szerző végig a vékony jégen járkál, de mindezt nagy bölcsességgel és alázattal teszi. Külön becsülöm benne azt, hogy sok kérdést tesz fel, de nincs benne az a kényszer, hogy mindenre kielégítő választ adjon. Így viszont arra sarkallja a kíváncsi olvasót, hogy tovább kutasson, gondolkozzon a témában, esetleg párbeszédet folytasson olyanokkal, akik szöges ellentétét vallják annak, mint amit ő képvisel.
Az író minden levelet ezzel a megszólítással kezd: Kedves Mária, Jézus anyja! S bár eddig is tisztában voltam ezzel a családi kapcsolattal, mégis a bibliai történetek olvasásánál nem helyeztem erre akkora hangsúlyt. György könyve viszont arra sarkallt, hogy gyakoroljak nagyobb empátiát Mária mint édesanya felé. Főként a Mater Dolorosa, a fájdalmak anyja irányába. Ebben sokat segített egy másik történés is, mely mélyen megrázott.
Szilágyi István színművészt, vagy ahogy sokan ismerték a Keménykalap és krumpliorr című ifjúsági kalandfilmből: Lópici Gáspárt a saját fia verte agyon. Mindenkiben nagy a felháborodás, bennem is. A legsúlyosabb büntetést szeretnénk kimérni az apagyilkosra. Kivéve egy embert: az özvegy és édesanya, Humenyánszky Jolán nem haragszik gyermekére, bár nagyon gyászolja szeretett férjét. Sőt! Ahogy ezt már korábban is tette, egy-egy eldurvult esemény után körömszakadtáig védi a fiát. Ez meg hogy lehet? Hogy tud ennyire szeretni és megbocsátani egy édesanya?
Nemeshegyi-Horvát György könyvéből egy olyan anyát ismerhetünk meg Mária személyében, akinek a fia semmilyen bűnt nem követett el, mégis borzalmas halált kellett elszenvednie. A szerző fel is teszi a kérdést: Milyen lehetett végignézni az anyának, hogy brutálisan bántalmazzák, majd keresztre feszítik a fiát? „Még ha bűnöző a gyermeke, és azt végzik ki, az anyai szív akkor is megszakadna.” (Lásd Lópici Gáspár esetét.) Vajon mennyire tudok, mennyire vagyok képes együttérezni Máriával? Miközben a Bibliát olvasom, látom, mi van a sorok mögött? Hatással van ez rám?
Philip Yancey amerikai keresztény írótól tanultam, hogy bibliaolvasás közben engedjem hatni a szent szöveget. Ne úgy olvassam, mint aki már tudja, mi lesz a vége. Mikor Mária a kereszt lábánál állt Jánossal, és siratta kereszten szenvedő fiát, akkor még nem tudta, hogy pár nap múlva újra találkozik majd a Feltámadottal. Engedjem, hogy ez hatással legyen rám. Gyászoljam én is vele együtt Jézust. Annál nagyobb lesz az örömöm húsvét hajnalán, mikor már üres a sír.
Munkám közben főként egyetemistákkal és gim­nazistákkal foglalkozom. Szinte minden olyan felekezetből van ismerősöm, ami Magyarországon megtalálható. Viszont mivel én magam protestáns vagyok, ráadásképpen püspökök, lelkészek, egyházszolgák voltak a felmenőim, ezért értelemszerűen főként az ő társaságukat keresem. De nem zárkózom el a katolikusoktól sem. Az utóbbi években számos beszélgetésem volt velük a különbözőségeinkről, és itt mindig előkelő helyet foglalt el Mária. Nemrégiben is az egyik csoportban elkezdtük összegyűjteni azokat a dolgokat, amelyek összekapcsolnak bennünket (katolikusokat és protestánsokat), már egész jól haladtunk, mikor hirtelen megszólalt az egyik diák: „De mi a helyzet Máriával?” Abban a pillanatban lefagyott az addig oldott beszélgetés. Vitáztunk és érveltünk, de sokra nem jutottunk egymással.
Ezért is találó az a C. S. Lewis-idézet, amit György megemlít a könyvben:

Az egyik oldal véd téged, mint anyját vagy szeretett kedvesét védi a hős lovag, s a másik oldal a Teremtő és a teremtmény közötti különbséget védi tőled.

Vagy van egy teológuscsoport (Evangelikalizmus / protestáns ortodoxia – teológusok párbeszédben), melynek alapítója vagyok, és ahogy a nevünkből is kitetszik, katolikusok nincsenek köztünk. Négy éve mégis elkezdődött egy vita Mária örök szüzességéről. Ahogyan Nemeshegyi-Horvát György is megjegyzi könyvében:

A vita nem is katolikus-protestáns kérdés.

Csoportunkban baptista, evangélikus, református, pünkösdi teológusok folytattak szenvedélyes párbeszédet egymással. Én ekkor találkoztam először így ezzel a kérdéssel. Addig a pontig meg voltam győződve róla, hogy csak a katolikusok vallják Mária örök szüzességét.
Kiderült, hogy a II. helvét hitvallás (református lelkészeknek ezt kötelező elfogadniuk) így fogalmaz Jézus Krisztussal kapcsolatban:

a mindenkor Szűz Máriától született.

Ez azt jelenti, hogy Mária nemcsak szűzként fogan, hanem Jézus születése és egész élete során szűz is maradt (tehát Jézusnak nem lehettek testvérei, maximum féltestvérei vagy unokatestvérei, a görögből ez nem derül ki világosan).
Kálvin is az örök szüzességet vallotta:

S bizonyára soha senki nem veti föl ezt a dolgot, hacsak kíváncsiságból nem, és senki nem erőlteti ezt makacsul, legföljebb valamelyik civakodó.

Néhány név a sok közül, akik szintén az örök szüzesség dogmáját vallották: Nizzai Gergely, Ágoston, Aquinói Tamás, Luther, Zwingli, Bullinger, Wesley, Tőkés István.
Utóbbi ezt vallja a II. helvét hitvalláshoz írt magyarázatában:

Így az ő születését Máriához vezetjük vissza, aki szült és szűz maradt, ezt az evangélium kezdeti idejétől a mai napig hitte, tanította és határozottan állította Krisztus egyetemes egyháza… Ugyanis – Mária méhe – egyedül az Úr Krisztusnak nyílt meg, aki… ama méhet és kaput belépésével megszentelte, kilépésével pedig megdicsőítette és lepecsételte.

A protestáns fonalat továbbgörgetve tetszik, ahogy megjelenik Luther Márton lelkisége a könyvben, bár nem tudom, hogy ez a szerző részéről szándékos volt-e. Mindazonáltal, mikor egyik levelében ezt írja Máriának: „Ha valami különleges volt benned, akkor az az, hogy átérezted rászorultságodat, és úgy mentél Isten elé, mint a Lélek koldusa”, akkor akarva-akaratlanul is beugrik a nagy reformátor. A hagyomány szerint ugyanis Luthernek ez volt az utolsó feljegyzése:

Bizony, koldusok vagyunk, ez az igazság!

A könyvben egy nagyon érdekes műfajjal találkoztam: egy képzelt levelezés a szerző és Mária, Jézus édesanyja között. Ez még olvasmányosabbá, élvezhetőbbé teszi az amúgy rengeteg mondanivalóval rendelkező művet. A könyvet egy este alatt is ki lehet olvasni, de garantáltan utána még sok lesz a gondolkoznivaló rajta. Én továbbra sem értek egyet sok mindennel, olvasás közben vitába szálltam az íróval is, de örömmel vettem azt is tudomásul, hogy valahol a sorok között erre a könyv maga bátorít, biztat. S voltak olyan kérdések is, melyekben meg lettem győzve. Abból a szemszögből, ahogy a szerző közelíti meg, már el tudom fogadni a levelekben megjelenő állítások egy részét.
A könyvet minden magyarnak, magát kereszténynek tartó felebarátomnak ajánlom. A katolikusoknak azért, hogy megismerjék a kisebbségben levő protestáns emberek hozzáállását Máriához; a protestánsoknak meg azért, hogy megértsük a katolikusokat, és kezdjünk el „hüperduliá”-t, azaz legfelsőbb fokú tiszteletet tanúsítani Jézus anyja felé, ahogy ezt a dogma is kimondja (az imádást azonban tiltja!).
A mű valóban nagyon jól fogyasztható, amit a szerző ír benne Máriáról, az a könyvére is igaz:

Sajátos ízes fűszer, melyből a túl kevés ízetlenné teszi az ételt, a túl sok pedig elrontja.

Nemeshegyi-Horvát György remek író. Pont eltalálta az ízeket, nem terhel meg bennünket túlságosan, de éhen veszni sem hagy.
Csupa étvágygerjesztő kérdésre tér ki leveleiben: Bűntelen vagy bűnös Mária? Bálvány vagy közbenjáró? Örök szűz vagy többgyermekes családanya? Mennyiben egyházmegosztó kérdés, hogy mit gondolunk mindezekről? Melyek azok a dolgok Máriával kapcsolatban, amelyekhez a katolikusok, és melyek azok, amelyekhez a protestánsok ragaszkodnak teljes joggal? És nem utolsósorban: milyen valódi személy található a róla szóló egyházi tradíciók rétegei alatt?
S többek között választ kaphatunk olyan kérdésre is, ami így pünkösd után is aktuális, mert örök érvényű: Miért kérhetjük Máriával együtt, hogy Jézus küldje el a Szentlelkét számunkra? Tessék csak kikeresni a könyvből és elolvasni, gazdagodni lehet általa.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő × kettő =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .