A tisbei Illés

Wayne W. Poplin

A samáriai királyi palota lépcsőin váratlanul tűnt fel a titokzatos próféta, aki a gileádi pusztaság ősi csendjéből érkezett. Ez a prófétai küldetés számos összetűzésre adott alkalmat Isten embere és az isteni szövetséget megszegő király között.

A próféta neve tisbei Illés volt, aki a Kr. e. 9. századi Izrael kimagasló történelmi alakja volt. Szolgálatát főként Aháb (871–852) és Akházia (852–851) izraeli királyok uralkodásának idején végezte.

Illés megjelenése éppen olyan hirtelen történt, mint amilyen rendkívüli volt elragadtatása. Isten eszköze volt Illés azokban az években, amikor az volt a küldetése, hogy az ország uralkodóját visszafordítsa a tíruszi pogány szokások útjáról.

A Kr. e. 10. század végén és a 9. század kezdetén Izrael politikai helyzete megingott. I. Jeroboám (928-907) bálványimádó uralkodását követően fia, Nádáb került trónra, akinek rövid, kétesztendős uralkodásának egy merénylet vetett véget, melyet Baasá szervezett ellene Gibbetónban. Ezután Baasá 23 évig uralkodott Izraelen, akit fia, Élá követte a trónon. Élá rövid uralkodásának szintén egy merénylet vetett véget, melyet egyik parancsnoka, Zimri követett el ellene, miközben Élá ittas volt. Azonban Zimri erőszakos, véres kezű uralma mindössze hét napig tartott. Omri, a hadsereg éppen Gibbetónban táborozó parancsnoka Zimri ellen vonult Tircánál. Amikor Zimri már látta, hogy a biztos vereség vár rá, bezárkózott a palotájába, és magára gyújtotta úgy, hogy halálra égett.

Omri kiegyensúlyozott uralkodása 12 évig tartott, amiről az 1Kir könyve nyolc bibliaversben számol be (16,21–28). Egyébként Izrael leghíresebb dinasztiáját róla nevezték el, mivel ő volt az alapítója az omridáknak. Omri katonai tapasztalatának, valamint kiváló gazdasági és politikai érzékének köszönhetően uralkodása az északi országrész sorsának fellendüléséhez vezetett. Omri stratégiai okokból a királyság központját Tircából Samáriába költöztette. Gazdasági jótéteményei ellenére a Szentírás mégis a király erkölcsi romlottságát jegyezte fel: „És gonoszul cselekedett Omri az Úr szemei előtt, és gonoszságával meghaladta mind az őelőtte valókat.” (1Kir 16,25 Károli).

Omri egyik intézkedése azonban különös jelentőséggel bírt. A külföldi kapcsolatok területén olyan szövetséget épített ki Föníciával, ami baljós következményekkel járt Izraelre nézve. A gazdasági paktum pecsétje a fia, Aháb házassága volt Jezábellel, a szidóni király, Etbaal lányával (1Kir 16,31). Jezábel meg-érkezése után megkezdődött a Baal papok fokozatos betelepülése az országba. Omri halála után Aháb oltárt emelt Baalnak abban a templomban, amit az istenség tiszteletére építtetett (1Kir 16:32). Ezt követően az izraeliták imádata megoszlott Jahve és Baal között. Ráadásul ez a Baal-imádatnak egy speciális változata volt, a tíruszi baalizmus.¹

Jezábel és Aháb következetesen gyakorolták a pogány vallást annak érdekében, hogy Jahve imádatát végleg helyettesíthessék vele. Miközben megsokszorozták a Baal-próféták létszámát, Jahve prófétáit lemészároltatták. Jezábel befolyása csaknem teljes mértékben elérte a célját, hogy megtörje Izrael szövetségi hűségét Jahvéval.

Az Aháb uralkodását leíró versekből is jól látszik azoknak a napoknak a sötétsége: „És még inkább bosszantotta tetteivel Aháb az Urat, Izráel Istenét, mint az Izráel valamennyi királya őelőtte.” (1Kir 16,33b). A hitehagyás tragikus mértéket öltött, amikor Isten elküldte népéhez Illés prófétát.

Illés próféta nevét hat helyen olvashatjuk azzal a jelzővel, hogy „tisbei” (1Kir 17,1; 21,17.28; 2Kir 1,3.8; 9,36), noha ilyen nevű település pontos helye máig sem ismert. Amennyiben Gileádban volt ez a hely, ahogy ezt többen is valószínűnek tartják, Isten eltávolította prófétáját a bálványimádó és fényűző városi élettől. Illés próféta hite szilárdan gyö-kerezett az ősi, atyai hagyományokban.

Az Illés név (Eli-Jah) jelentése, hogy „Jahve az én Istenem”. Ez a név a hűség tanúbizonysága volt a Baal-konkurencia terjedése idején. Azon a napon, amikor Isten hatalmának bizonyítékaként megjelent a várva várt esőfelhő a Karmel hegye fölött, nem fért több kétség ennek a névnek a valódiságához.

A próféta fizikai megjelenéséről annyit tudunk, hogy „a magányos, komor figura szerény külsejének dísze egy szőrrel borított köntös volt” (vö. 2Kir 1,8).²

Illés próféta feltűnésével Aháb palotájába megérkezett „az Úrnak kijelentése” (habár a szöveg ezt nem írja szó szerint). Ez a szolgálat Isten irányából indult az ember felé. Ettől a ponttól kezdve számos helyen olvassuk különböző kifejezésekben, hogy „kijelentés érkezett az Úrtól”, mintegy megjelölve Illés próféta küldetését.

Az Úr kijelentése azért adatott Illésnek, mert az ő szíve nem fordult el az igaz Istentől. A Biblia úgy beszél róla, mint hívő emberről (Jak 5,17–18), akit nem fertőzött meg korának hitehagyás és bátran elébe ment a szövetségtörő királynak. Hogy ez a nem mindennapi próféta meghallgatást kért a királytól, ez csakis egy szuverén Isten akaratából történt.

Amikor Illés kihirdette Aháb előtt, hogy „nem lesz sem eső, sem harmat” (1Kir 17,1), akkor ez nem csupán az elkövetkező szárazság előrejelzése volt, hanem Baal-istenség versenybe szólítása, hiszen Baalt a termékenység istenének tartották. Ha az egek bezárva maradnak, ahogyan ezt Illés állította, akkor Jahve hatalma nyer hitelesítést Illés próféta szavain keresztül.

Miután megjelent a próféta, és elmondta Isten üzenetét, hirtelen el is tűnt. Illés az Úr kijelentésének megfelelően keletre indult a Keríth-patak völgyébe, ahol biztonságban elrejtőzhetett.

Amikor az aszály erősödött, a Keríth-patak kiszáradt, így Illésnek tovább kellett mennie. Ekkor ismét kijelentés érkezett az Úrtól és Sareptába küldte prófétáját egy özvegyasszonyhoz. Az asszony nyomorúságos körülményeinek leírása ékesen beszél arról, hogy a szárazság következményeitől a Baal-kultusz egyik központi településén élő emberek sem menekültek meg. Illés menekülése Sareptába Jahve védelmező hatalmáról tesz bizony-ságot, hiszen Sarepta Szidón és Tírusz között helyezkedik el, ahová Jezábel is gyakran ellátogatott. Illés rejtekhelye a tíruszi pogány vallás kellős közepén volt, a próféta ellenségeinek orra előtt. A Sarepta szó jelentése jól jellemzi mindazt, amit véghezvitt az Úr az ő szolgáján, s ez nem más, mint az „olvasztás, finomítás” munkája.

Illés egészen addig az özvegynél maradt, amíg Jahve ismét Ahábhoz nem küldte. Azután egyszercsak elérkezett a karmel-hegyi igazságtétel ideje Jahve és Baal valamint Illés és a Baal- Asera-papok között. A megmérettetés feltételei is nyilvánosságra kerültek. Az az igaz Isten, aki tűzzel felel az áldozati felajánlásra (1Kir 18,24).

Jezábel hívei a Baal-szertartásnak megfelelően reggeltől estig kiáltoztak istenükhöz a szokásos rituáléikat végezve. De igyekezetük hiábavalónak bizonyult. Ezután Illés összegyűjtötte a maga embereit, és utasítást adott Jahve oltárának helyreállítására, az áldoznivaló elhelyezésére és vízzel való leöntésére. A körülmények nem voltak képesek feltartóztatni Isten hatalmának meg-nyilvánulását. Az Úr tüze a mennyből szállt alá, megemésztette az áldozatot, a fát, a köveket és a földet és felszárította a vizet az oltár körül.

Isten cselekedetére adott válaszként, az emberek felkiáltottak: „Az Úr az igaz Isten!” (1Kir 18,39) Ez lett a végeredménye annak, hogy Baal versenyre kelt Jahvéval. Ennek következtében a nép engedelmeskedett Illés szavainak, megfogták a hamis prófétákat és a Kísón patak völgyében lemészárolták őket.

Az Illés által megígért eső most már megérkezett (1Kir 18,1.45). A Hóreb-hegy Istene megújította szövetségét népé-vel. Az Isten erejével felövezett próféta szent örömben úszó lélekkel sietett Jezréel felé, Aháb kíséretét is megelőzve. A próféta öröme azonban nem tarthatott sokáig. Jezábel haragra gerjedt a nap eseményeit meghallva.

Talán Illés azt remélte, hogy Aháb beszámolója meggyőzi majd a királynőt is Jahve igazságáról. De nem ez történik. Jezábel megbánás helyett bosszút esküszik a próféta ellen. Ekkor Illés elkezd menekülni, de ezúttal nem az Úr kijelentése szerint.

Isten szolgája, aki eddig a Mindenható szárnyai alatt rejtőzködött, menekülni kezd. Ugyanaz a próféta, aki már keresztülment a megszentelődés „olvasztókemencéjén” Sareptában, most elszökik a nehézségek elől. Isten szolgája minden félelem nélkül szembeszállt a 450 Baal- és a 400 Asera-prófétával, majd egy asszony haragja elől elrejtőzik?!

Miért fogta el hirtelen a prófétát a félelem és a rettegés érzése? Illés depressziós lett, mert azt hitte, hogy az eddigi, kitartó hűsége nem hozta meg gyümölcsét, mivel az események a várakozásaival ellentétes végeredményhez vezettek. Illés őszinte megbánásra és megtérésre számított az ellenség részéről, ehelyett még keményebb lázadás és ellenségeskedés következett. Ekkor a próféta azt gondolta, hogy azért történt mindez, mert elbukott küldetésében, vagyis ő sem jobb atyáinál (1Kir 19,4). A lelki bizonytalanság fizikai menekülésben nyilvánul meg, és Isten gyermekét a legyőzöttség érzése űzi-hajtja a Hóreb felé. Miközben szembesülnie kell a fáradtsággal, az éhséggel és az elkeseredettséggel, Isten oltalmazó karja nem hagyja magára egy pillanatra sem. Majd az ismerős kifejezés ismét feltűnik: „kijelentés érkezett az Úrtól” (1Kir 19,9b). Ezúttal nem utasítás formájában, hanem párbeszédként: „Mit csinálsz itt, Illés?” Ez a kérdés tudatosította Illésben a felismerést, hogy erre az útra nem Isten késztette őt. A próféta válaszából mély csalódottság és elfogultság hallatszik. Illés a saját nézőpontjából veti össze az eddigi erőfeszítéseit a jelenlegi kínos állapottal. Nem képes az eseményeket Isten perspektívájából látni. Ezért nem akarja tovább végezni szolgálatát.

Isten nem dorgálja szolgáját, hanem inkább tanítani akarja. Meg akarja mutatni Illésnek, hogy az ő munkája nem ért véget a karmeli eseményekkel, amik mindenki szeme láttára zajlottak. Istennek van még egy másik, csendesen működő, de annál hatásosabb eszköze. J. Wash Watts így ír erről: „Isten megjelenése halk és szelíd hangként megmutatta Illésnek, hogy bár Isten szava gyengéden és csendesen befolyásolja az emberi lelket, mégis nagyobb ereje van bármilyen földrengésnél, tűznél vagy mennydörgésnél, vagyis a természet minden erejénél hatalmasabb”.³

Miután Jahve kinyilatkoztatta önmagát szolgája előtt, új feladatokkal bízta meg. Illésnek fel kell kennie Szíria királyaként Hazáelt, Izrael királyaként Jéhut és a saját prófétai utódjaként Elizeust, aki majd folytatni fogja szolgálatát. Mindemellett ítéletet kell hirdetnie Aháb háza felett (1Kir 21,17–24).

Nem sokkal ezek után, amilyen hirtelen tűnt fel Illés próféta Gileádból, olyan gyorsan el is tűnt az idő homokján. Forgószélben vitetett fel a mennybe (2Kir 2,1.11.) tüzes szekéren, mennyei lények társaságában.

Azonban az Illésről szóló bibliai beszámolók nem érnek véget titokzatos elragadtatásával. A zsidó nép évek múltán is visszatérését várta, hogy ő hirdesse a messiási kor eljövetelét (Mal. 4,5). Az Újszövetség idején sokan hitték Jézusról, hogy ő Illés, aki visszatért hozzájuk (Mt 16,14). Illés próféta valóban megjelent Mózessel együtt a megdicsőülés hegyén, hogy Jézust erősítse küldetésében (Mt 17,3) – ebből is láthatjuk személye fontosságát Izrael történetében.

Ha tanulmányozzuk Illés életét, azonnal szemünkbe ötlik bátorsága, amely Istenből eredt, de emellett látnunk kell emberi esendőségét és sebezhetőségét, hogy mennyire hozzánk hasonló ember volt ő is. Felismerhetjük, hogy a prófétának is Isten erejére volt szüksége küldetése elvégzéséhez. A Szentírás Illést mint a saját korának hívő emberét állítja elénk példaként.

 Jegyzetek

1. H. H. Rowley: „Elijah on Mount Carmel” – a Bulletin of the John Rylands Library ismételt kiadása, 43. köt., 1. sz. (1960. szept.), 192–193. o.

2. John Bright: A history of Israel. 3. kiad. (Philadelphia, The Westminster Press, 1981), 243. o.

3. J. Wash Watts: Old Testament teaching (Nashville, Broadman Press, 1967), 191. o.

 Biblical Illustrator, Summer 1990, 62–65. oldal

Ford. Jeviczki Andrea