Mike Bullmore
hanem a bűnösöket megtérésre.
Jim LePage illusztrációja Lk 5,32 verséhez
A gyülekezeti élet akkor egészséges, ha a lelkipásztorok, hitoktatók képesek pontosan, hatékonyan és teljes egészében átadni az evangéliumot úgy, hogy az beépüljön az emberek mindennapi életébe, továbbá a gyülekezeti tagoknak személyes kapcsolatuk van az evangéliummal, azt jól megértették, s ezáltal az evangéliumi útmutatások szerint élnek. Ezt gyakorlati evangéliumközpontúságnak nevezem.
A cél eléréséhez szükséges tisztázni a kapcsolatokat az evangélium, az evangéliumi tantétel és az ehhez való hozzáállás jelentősége között. Ezeket a kapcsolatokat „evangéliumi igazságnak”, illetve „evangéliumi életvitelnek” nevezhetnénk.
Képzeljünk el három koncentrikus kört. A kör középpontjában található az evangélium, talán ezt a legjobban Pál apostol Korinthusiakhoz írt első levelének 15. fejezetének 3. igeverse fejezi ki: „Krisztus meghalt a mi bűneinkért”. Ez a rész bűnösségünk létezéséről, valódiságáról beszél, az isteni büntetés szükségességéről, és az isteni haragtól való csodálatos megváltásról, amelyet Jézus Krisztus vitt véghez. Pál apostol beszél erről az „örömhírről” mint a legfontosabb tényről, és nagyon jól értjük üzeneteinek fontosságát, amelyeket levelében vagy prédikációjában tett közzé (vö. 1Kor 2,1–4). Éppen ezért ez a központúság. Annak érdekében, hogy gyakorlatközpontúságunk legyen, össze kell kapcsolni azokat a területeket, amelyekben az ember él.