Blog

Újabb keresztény infografikák

A Szolgatárs 2014/1 számában felhívtuk a figyelmet rá, hogy az infografikák segíthetnek egy téma megragadásában. Előnyük, hogy informatívak és tömörek, a témát mégis alaposan mutatják be, sok adatot, részinformációt is megjelenítve. Mostani számunkban is szeretnénk bemutatni újabb jó példákat erre. Az infografikák a Jorsits Attila által …

Tovább »

ELF 2015, Prédikálás és tanítás szekció

Kapitány Zsolt

Dr. Peter Mead
Dr. Peter Mead

Olyan embert hall­gat­ni, aki meg­nye­rő, maga­biztos és ter­mé­szetes szerénységgel rendelkezik, mindig motiváló és lelkesítő számomra. Az ELF ren­dez­vé­nyén dr. Peter Mead sze­mé­lyében, ilyen előadót ismer­hettem meg.

A bibliai szö­veg­ből eljutni az életváltoztató üzenetig izgalmas küldetés. S hiszem azt, hogy akik szószékre állunk, szeretnénk hatásosan kommunikálni Isten üzenetét. Dr. Peter Mead a „Prédikálás és tanítás” szekció keretében ezzel a témával foglalkozott.

A kérdés természetesen adott: hogyan jutunk el, az ókori szövegtől a kortárs közegig? Hogyan lehetünk hűek a Biblia szövegéhez? Hogyan találhatjuk meg a fő üzenetet egy adott szakaszban? S miként kommunikálhatjuk relevánsan és meggyőzően Isten életváltoztató hatását? Dr. Peter Mead különbséget tesz az adott szakasz központi gondolata és a prédikáció üzenete között. A központi gondolat a szövegből kiindulva kerül az igehirdető elé, mely mindig azonos, míg a prédikáció üzenete a központi gondolathoz kapcsolódva releváns jelentéssel bír a hallgatóság számára.

Dr. Peter Mead négy egyszerű helyszínen való tartózkodással illusztrálta a prédikációra készülés folyamatát.

Tovább »

ELF-konferencia, elsőre

Benyomások, érzések egy először részt vevő tollából

Horváth László

2015. május 30. és június 4. között immár 12. alkalommal rendezték meg a European Leadership Forum névre hallgató evangéliumi találkozót, amelynek az első hét évben Magyarország adott otthont, majd az egyre növekvő létszám miatt 2013-tól a konferencia a lengyelországi Wisla városába költözött.

A helyszínről

Budapestről 4,5 órát utaztunk autóval a történelmi Magyarország határaitól alig néhány kilométerre fekvő Wislába (a mai cseh, szlovák és lengyel hármashatár közelében van, Krakkótól dél-nyugatra).

A hegyek között, mondhatni festői környezetben található az a hotel vagy inkább komplexum, amiben helyett kapott a konferencia. Egy négycsillagos szállodáról van szó, saját élményfürdővel, a hétszintes szálloda minden szintjén konferenciatermekkel, legalább három étteremmel és a hozzájuk tartozó bankett-termekkel. Valamikor a szocialista időszak derekán, a megalomán korszakban épülhetett, de azóta bizonyára többszöri felújításon esett át. Erről tanúskodott a belső terek kialakítása, valamint a szobák állapota is. A konferencia résztvevőinek napi háromszori svédasztalos ellátás volt biztosítva méghozzá a lengyel és a nemzetközi konyha legjavából. Így nem túlzás azt állítani, hogy világszínvonalú ellátásban volt részünk.

Egyszóval minden adott volt ahhoz, hogy semmi másra ne legyen gondunk, mint hogy a figyelmünket kizárólag Isten üzenetére irányítsuk.

Tovább »

Kiút a delegálási csapdából

Jóföldi Endre

delegálás

„A százfős gyülekezet, amit most pásztorolok, annyi munkát igényel, amit három nap alatt el is tudok végezni hetente. Meglátogatok mindenkit, akit kell, felkészülök az igehirdetésre, vezetőkkel találkozunk, ha olyan a helyzet.” L. D. Campbell, a TCMI teológiatanára beszélt így szolgálatáról, amit nyugdíjba vonulása után félállásban vállalt.

Előtte egy közel 3000 fős gyülekezet vezető pásztora volt, több mint 25 éven keresztül, miközben a gyülekezet 200 főről növekedett meg. Miért van, hogy eközben ennél kisebb, vagy hasonló méretű magyar evangéliumi gyülekezetek pásztorai állandóan túlterheltek, és alig győzik elvégezni a felmerülő feladatokat? Természetesen L. D. Campbell nem átlagos képességű, de meggyőződésem, hogy a választ nem feltétlenül itt kell keresni. Sokkal inkább a delegálási csapdahelyzetben, amiben sok pásztort látok vergődni.

Hogyan kerülheted el a csapdahelyzetet, amikor egy feladat elvégzése kevesebb energiát és több érzelmi nyereséget jelent, mint ha továbbadnád? ­Könnyebb megcsinálni, mint továbbadni, illetve közben még jól is érezheted magadat, mert learatod mások elismerését, milyen odaszánt és szorgalmas szolgáló vagy.

Tovább »

Ady Endre Istenhez hanyatló árnyék című verse teológus szemmel

Tóth Sándor

Ady Endre
Istenhez hanyatló árnyék

Mint az árnyék, mikor elhanyatlik,
el kell mennem és ide s tova
hányattatom, mint a sáska.
Zsoltárok könyve 109.

Akaratomból is kihullassz
Én akart, vágyott Istenem,
Már magamat sem ismerem
S Hozzád beszélni rontás fullaszt.

Üldöztetésimben kellettél
S kerestelek bús-szilajon
S már-már jajomból kihagyom
Neved, mely szebb minden neveknél.

Szent Képzelés, örök hit-balzsam,
Ki létlenül is leglevőbb,
Meghajlok szent Szined előtt
S akarom, hogy hited akarjam.

Megűzeték s nem nyugszom addig,
Míg hitedet meg nem nyerem,
Mert kockán van az életem,
Mint árnyék, mikor elhanyatlik.

S hányattatom, miként a sáska,
Mert csak Tenéked van erőd
S mert nem láttam régen előbb:
Nem szabad hinni senki másba.

arnyek

Bevezetés

A bibliai lélektan klasszikus alaptétele: 1Móz 2,7: „Az Úr, az Isten az embert a földnek porából formálta, s orrába élet leheletét lehelte; így lett az ember élő lélekké.” A Biblia tehát azt tanítja, hogy az ember két világból ered: a testi világból (föld pora) és a szellemi világból (élet lehelete), vagyis Istenből. Az emberi természetnek tehát származása szerint két frontja van: a testi és a szellemi világ felé. Testével amaz, szellemével emez felé fordul. Test és szellem közt áll az ember igazi lénye, melyet a Biblia léleknek nevez (így lett az ember élő lélekké – chajj nephes), mely éppen az idézett vers értelmében szellemi eredetű, s így szellemi természetű is; de mégis valami más: testhez kötött szellem. Ezt a meghatározást erősíti meg az a tény, hogy még a hívő ember is a test halála után a feltámadásig tökéletlen állapotban van, és a test felöltésére vágyik (2Kor 5,1–4; Jel 6,9–11; vö. 20,4–6).1 Éppen ezért az Isten keresés megjelenik minden ember életében, így a költők, művészek alkotásainak is vissza-visszatérő témája.

Tovább »