A Magyarországi Baptista Egyház legutóbbi éves országos közgyűlésén, 2014. április 26-án hangzott el egy nagyon fontos kérdést felvető előadás Batiz Andrástól, ami a hallgatóság figyelmét az előadó személyén túl is teljesen lekötötte. Ez az előadás a marketing egy érdekes területével kapcsolatban hangzott el: az énmárka (angolul: personal branding) és a lelkipásztor, egyházi szolgálat kapcsolatának kérdéseit vetette fel. A téma nem volt ismeretlen a számunkra (ezt a cikket ketten írjuk), de tudatosan talán sohasem kötöttük össze a két fogalmat egymással, és nem gondolkoztunk el azon, hogy miképp használhatjuk fel a saját szolgálatunk hatékonyabbá tételéhez, amiről az énmárka gondolatisága beszél.
Batiz András
Ezért szeretnénk reagálni erre az előadásra, legalábbis annak alapfogalmára, az énmárkára. Szeretnénk reakcióképesek lenni arra, ami a világban körülöttünk zajlik. Nem elutasítani akarunk, és nem is átgondolatlanul befogadni, hanem válaszolni és mindent az Ige fényében megvizsgálni. Szeretnénk elkülönülni a világtól, de nem elzárkózni attól, amiről azt gondoljuk, hogy fontos különbségtétel, amire nem mindig figyelünk fel.
Megjelent a Szolgatárs folyóirat 2014 évvégi összevont száma. Hadd mutassuk be röviden ezt az új lapszámot! Egy fiatal baptista igehirdetőtől, Huli Sándortól arról olvashatunk, hogy miért választotta a lelkészi, igehirdetői szolgálatot. Egy lendületes református igehirdetés után Asszíria harci módszereiről és sikereiről …
„Obedientia [engedelmesség], engedelmességet szükség a’ vitéznek meg tartani, job hogy veszess parantsolattal, hogy sem nyerj azon kívül, hallodé, mint haragszik az Istenis az engedetlenségért. Melior est obedientia quam victimae multae [Jobb az engedelmesség, mint sok áldozat.]1 Ha tudnám, hogy a’ sereg, a’ melynek en parantsolok, engedetlen volna, inkáb egy botot vennék kezembe és disznót mennék őrizni, mert engedetlen néppel az ember nem tsak életét, de meg tisztességétis el veszti.”2
Amikor Zrínyi Miklós ilyen és ehhez hasonló biblikus idézeteket épít szövegeibe, azt nem csupán esztétikai céllal teszi. Legyen szó akár kisebb szövegegységekről, mint a prózai műveknél, vagy az egész művet átfogó nagyobb ívű koncepcióról, mint a híres eposz, a Szigeti veszedelem esetében, a bibliai vendégszövegek nem csupán kiegészítik vagy stilárisan díszítik a szerző írásait, hanem egyenesen meghatározzák, szervezik azokat.
Az intertextualitás a Bibliának mint lezárt szövegegységnek lényegi, meghatározó elve. A Szentírás szövegvilágában a textusok úgymond „beszélgetnek” egymással, reflektálnak egymásra. „Formailag ez adja meg a különböző időkben, eltérő szerzői egyéniségek által, sokféle műfajban, eltérő témákról írott szövegek koherenciáját, a bibliai világ otthonos önazonosságának érzetét keltve az olvasóban.”3 Nem véletlen, hogy már a bibliai időkben megjelennek olyan kiemelkedő igeszakaszok, melyeknek az olvasók igen magas referenciaértéket kezdenek tulajdonítani, és így ezek a részletek önmagukban véve (isteni) autoritást kölcsönöznek az őket befogadó anyaszövegnek.
Intertextualitás: a szövegek „beszélgetnek egymással”
Gondoljunk csak a teremtéstörténet igéire, melyeket a zsoltárkönyv szerzői páratlan sokszínűséggel és bravúrral parafrazeálnak és építenek be a legkülönbözőbb tartalmú zsoltárokba. Jeremiás is ezt az eljárást alkalmazza, amikor a zsoltárkönyv egész szellemiségét fémjelző első zsoltár parafrázisával illusztrálja az Úrban bízók kilátásait, élesen szembeállítva helyzetüket a tőle elfordulókéval, a kiszáradt pusztai bokor és a folyóvíz mellé ültetett fa ellentétével.4 Az Újszövetség pedig egyenesen csúcsra járatja az intertextuális utalásosság eljárását, amikor a messiási próféciák értelmezésével a szövegközi kapcsolatok egészen új tárházát nyitja meg.
Pálfi Noémi a Dömsödi Baptista Gyülekezet orgonistája, valamint a gyülekezet énekkarának vezetője. A hétköznapokban a fővárosi nyolcosztályos Németh László Gimnáziumban dolgozik magyar-ének szakos tanárként.
2014-et írunk. Pontosan száz évvel ezelőtt, 1914. július 28-án tört ki az I. világháború. A háború, mely sokak életét megváltoztatta, nemcsak testileg, hanem lelkileg is. Köztük volt egyik legismertebb költőnk, Ady Endre is. Az ő életében Isten iránti érzéseit, hinni akarását, hitének nyomait láthatjuk a háború tükrében.
Ady Endre a 20. század eleji magyar költészet megújítója, neve Babits Mihályéval együtt egy új korszak kezdetét jelöli irodalmunk történetében. Ady nemcsak szép versek írója akart lenni, hanem egy új élet hírnöke, új Messiás is, aki a magyarságot ráébreszti elnyomott voltára.
1877. november 22-én született Érdmindszenten. Édesanyja, Pásztor Mária papok és tanítók leszármazottja volt, ezért Ady már gyermekkorától kezdve vallásos neveltetésben részesült. Ez a szellem a tanulmányai során is végigkísérte: 1888 őszétől a nagykárolyi piarista gimnázium tanulója, majd 1892-től a Wesselényi Miklós Református Kollégium diákja volt Zilahon. 1896-tól a debreceni jogakadémia hallgatója lett, de 1899-től már újságíróként dolgozott. 1904-ben utazott először Párizsba, hogy az ottani irodalmi életet tanulmányozza. 1906-ban jelent meg az Új versek című kötete, amely miatt számtalan támadás érte. Érthetetlenséggel, erkölcstelenséggel, hazafiatlansággal vádolták. A következő években többször utazott ki Párizsba, majd visszatért Érdmindszentre lelki megnyugvást, békét keresni. 1915-ben feleségül vette Boncza Bertát, és Csucsára költöztek. Innen csak ritkán utaztak fel Budapestre, mert Ady ekkor már viszolygott a háborúért őrjöngő fővárostól, ahol minden kirakatban hatalmas plakátok kiáltották: „Éljen a háború!”
