2019. évi 4. szám

| ► Olvasási idő: 2 perc

Köszöntjük olvasóinkat! Nagy örömünkre még december beköszönte előtt kézbe tudjuk adni az év végi lapszámunkat.

Egy bátorító igehirdetést olvashatunk a lap elején, amit a híres amerikai színész, Robin Williams öngyilkossága kapcsán mondott el Erwin McManus lelkipásztor, Illés próféta története alapján. Papp János egyházelnök elemező írását olvashatjuk a továbbiakban. Majd Kovács László misszióról, és Szabó László Szentlélekről szóló gondolatait ismerhetjük meg. A rövidebb tanulmányok sorát Szebeni Olivér baptista családokra emlékező írása zárja. Sebján Farkas Zsolt Jacques Derrida filozófus dekonstrukcióelméletének az evangélumi teológiában való felhasználhatóságáról írt szakdolgozatot. Ennek a munkának az összefoglalását ismerhetjük meg lapunk folytatásában. Kitekintő című rovatunkban Dr. Hafenscher Károly előadását, és Somody Imre bizonyságtételét olvashatjuk. Dr. Mészáros Kálmán beszámolója következik ezután a 2019. október 31-én Budapesten tartott közös reformációs megemlékezésről. Szokásunk szerint ajánlások zárják a sort: az Evangéliumi Fókusz névvel nemrég indult folyóiratot, és keresztény kiadók újdonságait ajánljuk kedves olvasóink figyelmébe.

Jó olvasást és áldott ünnepeket kívánunk!

Olvasás

Letöltés

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .