25 éves a Szolgatárs – jubileumi különszám

 

szolgatars_2016_jubileum25_cimlap

A Szolgatárs folyóirat fontos mérföldkőhöz érkezett. Huszonöt éve jelenik meg minden negyedévben. Ezt többféleképpen meg lehetne ünnepelni. Mi egy egyszerű módját választottuk ennek: készítettünk egy különszámot, amiben válogatást közlünk az elmúlt negyed évszázad legjobbnak vélt írásaiból. Reméljük, hasznosnak vélik a kedves olvasóink!

Elsőként Lukács Tamás nyugdíjas lelkipásztor emlékezik, aki évtizedeken keresztül volt a lap szerkesztője. Azután Sinka Csaba, a lap jelenlegi szerkesztője ad bepillantást a most folyó munkába. Ármay Szabó Ádám egy friss tanulmánnyal jelentkezik, melyben a máriatisztelet kérdését vizsgálja protestáns szemszögből (e tanulmányában az Ég Királynője fogalmat járja körül). Ezek után következik a válogatás.

Filemon Zsolt és Kotán Béla igehirdetéseit olvashatjuk először ebben a sorban. Majd egy értékes cikk fordítását ismerhetjük meg, ami az újonnan megtérők képzéséről szól. Steiner József missziológiai tanulmánya követi ezt. Majd megismerhetjük Győri Máté tanulmányát Barnabásról, akiről keveset ír az Újszövetség, de amit tudunk róla, sok tanulsággal szolgál. Szirtes András, fiatalon elhunyt lelkipásztor, teológiai tanár az itt olvasható tanulmányában a dicsőítés témakörét járja körül. Dr. Almási Tibor a társadalmi igazságosságról szóló újszövetségi igéket veszi sorra. Id. Kovács Géza elárulja, hogy mit gondol ő az eredményes igehirdetés titkának. Ezt követően Háló Gyula a baptista lelkipásztorok helyzetét és lelkiségét elemzi írásában. Hetényi Attila a jósiási reform mai tanulságait veszi sorra. Dr. Mészáros Kálmán egy régebbi – Dr. Udvarnoki Béla által készített – írást felhasználva foglal állást a hitvalló bemerítés bibliai gyakorlata mellett. Végül Lukács Tamás az önismeret fontosságára hívja fel a figyelmet.

Kíváncsian várjuk, mit tartogat a lapunk számára a következő huszonöt év. Kellemes olvasást!

Figyelmükbe ajánljuk továbbá honlapunk új szolgálatát: podcast indult, melyben Vas Ferenc vasárnapi igékről szóló igehirdetői üzeneteinek összefoglalóit lehet meghallgatni. Itt találhatók a honlapunkon az eddigi adások: szolgatars.hu/podcast

Olvasás

Letöltés

jubi-lapszam-gomb-08

 

jubi-lapszam-gomb-10

jubi-lapszam-gomb-09

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

négy + 10 =