Ki Taehyung
Korea a keresztyénség fényében
/// Szerkesztői megjegyzés
Ez a tanulmány témavázlatként olvasandó, afféle anyaggyűjtés, egy valamikor mű kidolgozásához. Célja a keresztyén misszió térhódításának felvázolása, egy a magyar olvasó előtt szinte ismeretlen részletére fókuszálás, és nem tudományos szempontok alapján készített dolgozat. A szerző írása forrásanyagként nagymértékben dr. Jae-Eun Ahn munkáira és annak magyar fordítására épül, esetenként jelentősebb rész átvételével, mely azonban nem lett feltűntetve a folyó szövegen belül. Jelentősebbek még Duk-Whang Kim Ph.D munkáiból vett részletek is. Mint témavázlat rendkívül érdekes, izgalmas anyagot ollóz össze. A tudományos igényű mű megírása azonban a jövő feladatai közé tartozik. ///
A keresztyén misszió kezdete Koreában
Első érintkezések a keresztyén hittel
A keresztyén misszió kormeghatározásának kérdését több oldalról is vizsgálhatjuk. A koreai misszió kezdetét általában 1885-re teszik, amikor két misszionárius, Horace Grant Underwood és Henry Gerhart Appenzeller Koreában megjelent. Azonban már e külföldi misszionáriusok megjelenése előtt is történt közvetlen vagy közvetett érintkezés a keresztyén hittel.
A nesztorianizmus és a katolikus misszió, amelyről most szó esik, nem volt semmilyen közvetlen kapcsolatban a koreai protestantizmussal és a presbiteriánus egyházzal. Ez a két vallási mozgalom nem is jelentette a koreai misszió kezdetét. Azonban fontos hátterét készítettek a koreai keresztyénség számára. Mivel Korea őstörténetében keresztyén fogalmak, jelképek nem voltak, az első találkozások problémájával kapcsolatosan a katolikus és nesztoriánus misszió történelmi feltételként mutatkozik, ámbár mindkettő lényegében különbözik a presbiteriánus hittől.
5.1.1 Nesztorianizmus a Silla-dinasztia korában
Nesztóriusz, akit eretnekként a Római Birodalomban elítéltek, 431-ben – éppen kiátkozása idején – egy missziói utat tervezett keletre. Nesztóriusz és követői, akiket a Római Birodalomból száműztek, a keresztyén hit tanítása és misszió céljából Perzsiában iskolát alapítottak, s innen kísérelték meg kelet-ázsiai missziójuk megvalósítását. A misszionáriusok nagy csapata, akiket ott képeztek ki, vitte a keresztyén hitet idegen országba, főleg Indiába és Kínába.
A nesztorianizmus Kínába érkezése jelentette 635-ben a kelet-ázsiai misszió kezdetét. 635-ben, amikor a Tang-dinasztia császára trónra lépésének 9. évfordulója volt, 21 nesztoriánus misszionárius Alopen vezetésével a dinasztia fővárosába érkezett. Kezdetben az uralkodó család barátságosan fogadta őket. Ennek alapján a nesztoriánizmus gyorsan terjedt Kínában. A császár elismerte, és kívánságára állami támogatással templomot építettek. A 650–683 között uralkodó II. Tang császár, Koyong is barátságos volt Alpenhez, és „úrnak és nagy szellemi vezérnek” nevezte. Sok tartományban további templomok épültek. A következő császár Hyunyong (712–756) és Sookyong (756–763) uralkodása alatt a nesztoriánizmus rohamosan terjedt, és lassan egész Kína a befolyása alá került. Ez az időszak 250 évig tartott.
1625-ben Sian tartományban leleplezték a nesztoriánus misszió emlékművét, mely valószínűvé teszi, hogy a keresztyén hit tanítása 635-ben kezdődhetett Kínában. A nesztoriánus kínai misszió feltételezése és 250 éves folyamata Kelet-Ázsia távoli vidékein ténynek ismerhető el. Az emlékmű felirata kínai és szír nyelvű volt. A 736 jelből álló szöveg tájékoztat a misszió munkájáról és annak helyzetéről. Ezzel összefüggésben különösen érdekes, hogy 1917-ben az imént említett emlékmű másolatát Koreában a buddhista Jangan-templomban megtalálták. Ez a másolat Koreában nem fekete márványból van, hanem fehérből, tudniillik csak az emlékmű anyaga más, a kópia teljesen azonos. A vizsgálat kimutatta, hogy az E. A. Gordon által készített emlékműnek az volt a feladata, hogy bizonyítsa a kelet-ázsiai keresztyén misszió létét, és a keresztyénségnek a buddhizmussal való kapcsolatáról tanúskodjon. Évekig tartó alapos tanulmányt folytatott. Négy évig járta a leghíresebb buddhista templomokat. Utolsó kutatási évében Koreában a Jangan-templomban tartózkodott, s ott készített másolatot a kínai emlékműről, és írt egy könyvet „Az út szimbóluma” címmel.
Állítása szerint nem hagyható figyelmen kívül, hogy ezen emlékmű a kelet-ázsiai kultúrában a nesztorianizmus nyoma. Meglátogatta a Kyungju-templomot, ahol nesztoriánus befolyást sejtett. Kimutatta, hogy sok szobor- és ruharészlet, cipő, üvegek a buddhista freskókon hasonlóságot mutatnak. Még meglepőbb az az állítása, hogy a Silla-dinasztia síremlékén levő 12 istenkép nesztoriánus hatást mutat. Ezért nem melléfogás, ha mi a koreai buddhizmus és a nesztorianizmus kapcsolatára utalunk.
Missziótörténetileg is igazolva látszik az a felfogás, hogy az északi buddhizmus szekták befolyása alatt állt. A 7–8. században, amikor a nesztorianizmus a Tang-dinasztia idején virágzó korát élte, a tengerek feletti uralom három részre oszlott: földközi-tengerire, indiai-óceánira és kelet-ázsiaira. Történelemi szempontból az sem volt véletlen, hogy a Silla-dinasztia embereinek tengeri összeköttetése volt az Indiai-óceánnal. Ezen a tengeri úton jutott el Koreából a kereskedelem Perzsiába. A közép-ázsiai uborka, dió, szezámmag, fokhagyma ezen az úton jutott Kelet-Ázsiába. A kölcsönhatás tényét mutatja az is, hogy egy hadvezér, koreai nevén Ko Sunji a Tang-dinsztia 10 000 katonáját vezette egy arab támadás kivédésére, és Tibetet megvédte.
Ebben az időben a Három-királyság évente küldöttséget küldött Tang udvarába. Kr. u. 640-től az uralkodó császár Taejong megengedte, hogy a külföldi tudósok a császári fő kiképzőhelyeket fölkeressék. Így került Kínába jól kiképzett, elit társaság. A Kínát meglátogató tudósok új világatlaszt hoztak magukkal. A követek és a buddhista szerzetesek, akik Kínában jártak és sok újat megfigyeltek, királyuknak ajándékokat is hoztak. Különösen bensőséges volt a kapcsolat a Silla- és Tang-dinasztia között. Hyunjong császár idején 29 követséget küldtek egymáshoz az uralkodók. 783-ban hozta a Tang-dinasztia csónakja Silla királyságába Laotse „Tao-te-King-jét”. 840-ben 105 kitanult tudós tért vissza Koreába, ami azt bizonyítja, hogy sok nemes fordult meg a Tang-dinasztia udvarában.
Ezek a tények arra mutatnak, hogy az összeköttetést a nesztoriánus befolyás alatt álló Perzsiával a Tang-dinasztia közvetítette. A Silla-dinasztia Kínának tett szolgálatai, az Indiai-óceánra való behatolás annak a kapcsolatnak a végét jelezték, amelyet a nesztorianizmussal a Silla időszakban kötöttek.
Ez tovább folytatódott a Koryo-dinasztia alatt is. Choongryul, a Koryo-dinasztia királya, a Won-dinasztia idején mint túsz Kínában volt. Arra kényszerítették, hogy feleségül vegyen egy Kublai-Khan császár családjából való hercegnőt, akinek anyja nesztoriánus volt. Akkor terjedt el a nesztorianizmus egész Kínában. Az ilyen körülmények között és ilyen helyzetben felnőtt túszkirálynak, Choongryulnak adva volt a lehetőség a nesztorinizmussal való kapcsolat felvételére. Fia, Choongsook király mongol nőt vett feleségül. Kublai Khan császár azért küldte lányát, aki szintén nesztoriánus volt, hogy a Koryo-dinasztiával való házassági kapcsolatot politikailag kihasználja. Ezenkívül a Won-dinasztiából való Na-Yan tábornok, mint nesztoriánus kormányzott Koryoban. Olyan meggyőződéses nesztoriánus volt, hogy zászlajára keresztet festetett. Seregében sok nesztoriánus katona szolgált. Ezek szerint elfogadható, hogy néhányan a Nayannál alkalmazottak közül nesztoriánusokká lettek, vagy legalábbis tudomást szereztek annak a tanításairól.
Eddig kimutattuk, hogy sok egyháztörténész a koreai nesztoriánus misszióról elfogadható bizonyítékokat mutatott fel. A tudósok mégis vitatják ezt a bizonyítási eljárást, és kétségtelen régészeti anyagot, nyomokat kívánnak. Ezek után biztosra vehetjük, hogy éppen a Silla-dinasztia teremtett kapcsolatot a nesztorianizmussal. Mindenesetre egyedeiben nehéz kimutatni, hogy mindezek a koreai vallásosságban milyen nyomokat hagytak.
A katolikus misszió kezdete és helyzete
A katolikus egyház a Luther Márton által 1517 után megindított reformáció ellen megpróbált védekezni. Többek között 1540-ben ezért alapította Loyolai Ignác a „Jézus társaságot”. Fontos tételei voltak: megtérés, építés, külmisszió. A spanyol és portugál tengeri hatalom segítségével merte vállalni idegen országok megtérítését. A portugál király először Xavéri Ferencet, Loyolai barátját küldte Indiába és Kelet-Ázsiába 1541 áprilisában. Xavéri eleinte Indiában tartózkodott, majd 1549 júliusában a Japánhoz tartozó Kyushu-szigetre ment. A jezsuita atyákat az akkori türelmes valláspolitikát folytató uralkodó, Oda Nobunaga kedvesen fogadta, és így jó missziói eredményeket értek el. Ilyen türelmet tanúsított Nobunaga utódja, Toyotomi Hideyoshi is. Japán 1592-ben megtámadta Koreát. Ennél az inváziónál Z. Hideyoshi K. Yukinakát, aki már hívő katolikus volt, főparancsnokká nevezte ki. Hadseregében mintegy 180 000 keresztyén szolgált.
Tábori lelkészt kért, hogy katonáinak a harcmezőn a szentségeket kiszolgáltassák. Erre a szolgálatra, kívánságára, tábori lelkészül Gregorio de Cespedes-t vezényelték. Ezt a tábori lelkészt egy japán novícius, név szerint Foucon Eion kísérte.
1593. december 27-én találkoztak Koreában Cespedes másfél évig maradt a csapatnál, és nagyon aktívan vallásos volt.
1597-ben ismét Koreában tartózkodott két hónapig. Cespedessel kapcsolatosan a következőket állapíthatjuk meg: koreai tartózkodása aránylag rövid volt. Működése csupán a japán megszálló csapat körzetére szorítkozott. Mégis koreai tartózkodása a koreai misszió történetében fordulópontot jelent.
Ettől az időtől fogva tudta Korea rendszeresen tartani kapcsolatait a nyugati keresztyénséggel hosszabb megszakítás nélkül.
Miután Japán mintegy 40 évvel a megszállás kezdete után Koreából visszavonult, Kínában a Tschung-dinasztia került hatalomra, amely eredetileg Mandzsuriában tartózkodott. 1636-ban Kína megtámadta Koreát.
Korea királya megkísérelte az országot megvédeni a kínai támadással szemben, de 1637 januárjában 45 nap után megadta magát. Végül is túszként tartották fogva a királyi udvarban. A túszok között volt még Sohyun herceg, a király hozzátartozói és néhány tisztviselő, mint Hun Sang és Choi Myoungkil. Ezek nyolc évig börtönben, felügyelet alatt voltak Kínában. Ezután helyezte a Tschung-dinasztia székhelyét Pekingbe. Sohyun herceg, aki Pekingben maradt, megismerkedett Johann Adam Schall (1591–1666) jezsuita lelkésszel, aki mint püspök tevékenykedett ott. Mintegy 60 napig voltak együtt. A herceg keresztyén könyvekkel is foglalkozott, aminek Johann Adam Schall nagyon örült. A Jézus Társaság missziós célja akkor elsősorban a császári udvar és a nemesség volt, hogy ez által a keresztyénség által befolyásolt felső réteg azután egész Kínát keresztyénné tehesse. J. A. Schall a herceget gyakran meglátogatta, és a nyugati tudomány irodalmi termékeiből könyveket ajándékozott neki. Mivel a herceg a még teljesen pogány Koreából származott, Schall különös érdeklődéssel figyelte a hercegre gyakorolt hatást. Amikor J. A. Schall a herceg visszatéréséről értesült, hozott neki asztronómiai, matematikai, hittan könyveket és egy Krisztus ikont. A herceg visszautasította az ajándékokat, de érdeklődést tanúsított a nyugati tudomány és a katolikus vallás iránt. A herceg elfogadta J. A. Schall kérését, hogy öt hívő tisztviselőt és egy szolgálólányt küldjön utána. 1645. február 18-án indultak Koreába. Sohyun herceg gondoskodott arról, hogy az udvarnál maradhassanak, azonban 70 nap múlva, hazatérése után, nagyon belázasodott, és 34 éves korában meghalt. A kísérő személyzet elhagyta Koreát, és visszatért Kínába. Így ezúttal nem sikerült a katolikus egyháznak Koreát keresztyénné tenni. Ennek ellenére mégis nyílott egy lehetőség a misszió folytatására.
Koreában a kemény japán-kínai megszállás után a 16–17. században felébredt az érdeklődés a nyugati tudomány iránt. A két támadás megismertette Koreával a civilizáció erejét, amelynek bevezetését sok koreai elkerülhetetlennek látta. Nagy felvillanás, biztatás volt a Sil-Hak által életre hívott „gyakorlati tudomány”. A koreai szabadgondolkodók megkísérelték a nyugati civilizációt a Tschung-dinasztia fölé kiterjeszteni és emellett a katolikus irodalmat megtartani.
A legfeltűnőbben történt ez a gyakorlatiasan tájékozódó Lee Sukwang gondolkodónál (1563–1628). Egy könyvet adott ki „Jobongyusul” címmel, amelyben Matteo Ricci „De Deo Vera Doctrina”-járól (Az Istenről szóló igaz tanítás) ad hírt. Ez a könyv főleg a keresztyén világszemléletet és teremtéstörténetet védte, és kritikusan szembehelyezkedett az ázsiai gondolkodással. Először 1777-ben találkoztak a haladó szabadgondolkodók, Jak-Jun Cheong és Il-Sin Kwon ilyen új hittannal, és közeledni akartak hozzá.
Seun-Hoon Lee, aki politikai irányzata szerint a délpárthoz tartozott, a Namin nevet viselte. 1783-ban Pekingbe ment, s ott 1784 februárjában Lous de Gramont atya megkeresztelte őt. A keresztségben a Péter nevet kapta, s ő lett az első megkeresztelt koreai, amennyire ez történetileg kimutatható. Visszatérése alkalmával magával hozta a keresztyén hitről szóló könyveket, keresztet, ikonokat, rózsafüzért és matematikai irodalmat. Öt éven át buzgón térítgette a koreai főváros középosztályát. Hitre vezetett mintegy 4000 embert.
Pekingi látogatás tulajdonképpen Lee Byuk javaslatára történt, Lee Byukot Lee Seung-Hoon megkeresztelte, aki a keresztségben a János nevet kapta. Ők vezették hitre a magukat szabadgondolkodóknak nevező testvéreket. Kim Bumwoo házában, amely Korea fővárosának közepén feküdt, gyülekeztek össze a hívők, minden vasárnap tartottak istentiszteleteket, és tanulmányozták a hit tanítását. Minthogy sem egyházi szervezetük, sem felszentelt lelkészük nem volt, megkeresztelték a megtérteket, gyóntattak, házi gyülekezetet alkottak. Koreában a katolikus egyháznak ez a szervezkedése nagy vakmerőség volt. Feltehető, hogy ez külső segítség nélkül sikerült.
A katolikus egyház üldözése Koreában a „Naminnak” a politikai életből való visszalépésével kezdődött, amely addig a kormányzásban vezető szerepet játszott. 1788-ban Kim Bumwoot fogságba vetették, majd a déli tartományban megégették, mártírhalált halt. Másrészt árulók is akadtak, mint Lee Byuk és a vele rokonszenvezők. A meggyőződéses katolikusok, mint Kwon Sangyun és Yoon Jichoong, akik a konfuciánus ősök tábláját elégették, 1791-ben hasonló sorsra jutottak. Erkölcstelennek tartott magatartásuk miatt lefejezték őket. A többi keresztyént elnyomták, fogságba vetették. 1801-ben kihirdették a nyugati vallás tilalmát. Az üldözés nem szűnt meg, hanem további áldozatokat követelt. Lee Seunghoont és más keresztyéneket kegyetlenül lefejezték, vagy bebörtönözték.
Ju Moonmoo kínai lelkész, aki a Tschung-dinasztia országából 1794. december 13-án titokban Koreába utazott, önként jelentkezett, s halálra ítélték. A felszentelt papok közül ő volt az első mártír.
Amikor Ju Moonmoo lelkész mártírhalálának híre elterjedt, Hwang Sajung tervbe vette, hogy a pekingi katolikus püspököt az üldözésekről értesíti. Az értesítést selyemre írta, amit Pekingbe szándékozott küldeni, 62 cm hosszú és 38 cm széles volt, 13 000 jelet tartalmazott. Barátjánál, Sim Hwangnál a vizsgálóbíró megtalálta, mielőtt az a Kínába induló hajóra felszállt volna. Az írást elkobozták, szerzőjét lecsukták. Az írás tartalma a következő: 1) az üldözés helyzete, 2) pénzügyi segély szüksége, 3) kérés, hogy az európai keresztyén államok küldjenek 60–70 000 katonát Koreába, hogy Koreát foglalják el, mert a szent vallás jelének meg kell maradnia, másként Korea elpusztul. Ez a hatalmon levők előtt árulásnak számított.
Az írásnak nyilvános kihirdetése után a keresztyén vallást betiltották. Az üldözés szakadatlanul terjedt tovább. Sok keresztyén rokonai haltak meg fogságban. Számukat nem kevesebb, mint 300-ra becsülik.
Ebből kifolyólag Sheong (1759–1839), Hwang Sayeong sógora 1816-ban kétszer is meglátogatta a püspököt, és panaszkodott neki az egyházüldözés miatt. Ekkor nyilvánította Peking Koreát önálló kerületnek. Első püspöke 45 évvel az egyház keletkezése után, 1832. szeptember 9-én a francia Barthelemy Bruguiere lett, majd második püspökként jött a koreai fővárosba Marie Joseph Imbert. 1839-ben, amikor a katolikus keresztyének embertelen zaklatásoknak voltak kitéve, fogalmazta meg Cheong Hasang apológiáját „Sangjaesangseo” címmel a keresztyének számára. Ebben bírálja a buddhizmust, és összehasonlítja a keresztyénséggel. Fő érve az, hogy a keresztyén hit reálisabb, és ezért jó alapelvet nyújthat a kormányzás számára. Ezenkívül bizonyíték arra, hogy a keresztyénséget hogyan használta fel a társadalom a történelem folyamán. Végül a keresztyének a király hű alattvalói. A keresztyén agitátort 1839. szeptember 22-én, 45 éves korában lefejezték.
A harmadik püspök Jean Joseph Ferreol, aki 1845 szeptemberében Imbert püspök utódja lett, a koreai Kim Dakun atyát Szöulba kísérte. Kim atya és Ferreol püspök fél évig Szöulban tartózkodtak, és átkutatták Korea nyugati partvidékét, hogy a nyugatról jött atyákat összeszervezzék. Ott börtönözték be Kim atyát, és szolgáltatták ki Szöulnak. Mártírhalált halt 1846. szeptember 10-én, 25 éves korában. Ő lett az első koreai lelkész, aki életét áldozta a misszióért. 1855-ben jutott a 4. püspök Simon F. Berneux sok fiatal lelkésszel Koreába, és missziói tevékenységük nyomán a katolikus egyház megerősödött. A megtértek száma 1857-ig 13 000-re gyarapodott.
1865-ben 12 lelkész jött titokban Koreába, hogy ott tevékenykedjen. Ez a terjeszkedés végül a királyi udvarig jutott annyira, hogy a király, Kojong dajkája is egy katolikus keresztyén nő volt, akit Mártha Parknak neveztek.
Ilyen körülmények között a katolikus keresztyének, mint például Hong Bongju, Kim Kiho és Nam Jongsam, akik azonban mint politikai kívülállók a hatalomtól távol tartották magukat, Daewonkun régens hercegnek Berneux püspök segítségével előterjesztettek egy szerződést, amelyben Korea, Anglia és Franciaország szövetkeznek arra, hogy az orosz terjeszkedést, amely dél felé irányult, megakadályozzák s egyben a vallásszabadságot megvalósítsák. Közben félreértések támadtak, és a belpolitika a hatalmaktól való elzárkózásra és szigorú nacionalizmusra törekedett. 1866-ban fölülkerekedtek a keresztyénüldözést célzó törekvések. A következő három év alatt mintegy 8000 hívő fizetett életével.
A francia Felix Clair Ridel atya, aki az üldöztetést elkerülte, 1866-ban 11 koreai keresztyénnel átkelt a Sárga-tengeren. Felkeresték a francia konzulátust Tenjinben, és hírül adták a koreai üldöztetést. Azután P. G. Rosa admirális megjelent, aki tulajdonképpen az Indiai-óceánon tartózkodott, egyszer a Szöulon átfutó Han folyón, másodszor s nyugati parton. Az admirális hét hadihajót irányított, akit Ridel atya mint tolmács kísért. A koreai kormányzat ezt inváziónak minősítette. Rose tengernagy megpróbálta csapataival Kanghwa szigetét elfoglalni, de ez nem sikerült.
Ezt követően még jobban üldözték a katolikus keresztyéneket. A régens herceg Daewonkun megparancsolta, hogy a keresztények gyermekeit is halálra kell ítélni, szabad prédának kell kitenni. A mártírok száma egyre nőtt. Ezek a zaklatások nagyrészt a koreai hagyományokkal való összeütközés következményei voltak. Az üldözések legfőbb oka azonban az volt, hogy a katolikus egyház beleavatkozott a politika pártok viszálykodásába. A politikai ténykedés hozzátartozott a katolikus missziómódszerhez. A koreai hívők a misszionáriusok utasítására lettek engedetlenekké a királlyal szemben. A Sa-Joung Hwang-ügy mutatja, hogy a katolikus hívők akarták, hogy az idegen hatalmak beavatkozzanak a koreai politikába. Amit a katolikus misszionáriusok Vietnamban gyakoroltak, Koreára is érvényes. Az imperializmus előrenyújtott, meghosszabbított keze voltak, mint szálláscsinálók. Ha a koreai politikusok is a misszionáriusokkal nem ésszerűen bántak, a hazafias érzés hatása következményeiként érthető, hogy annyira vettek részt a katolikus hit elleni harcban, amennyire a misszionáriusok az idegen hatalmak élcsapataként tevékenykedtek.
5.3 Az európai protestánsok találkozása Koreával
5.3.1 A keresztyénekkel való kapcsolatfelvétel
Minthogy hatvan évvel aztán, hogy a portugál G. De Cespedes atya mint első külföldi Koreába került, találkoztak a koreaiak először európai protestánsokkal. Jan Janse Weltevree és még két személy Hollandiából tűntek fel Korea keleti partjainál. Eddig az európaiakkal való kapcsolat kizárt dolog volt.
Ezért ez az esemény az őslakóknál nagy kíváncsiságot váltott ki. J. J. Weltree 1626-ban hagyta el hazáját, hogy Ázsiában kereskedjen. Útközben Japán felé tájfun érte el. És a Kyunju keleti partjára sodorta hajóját. Emberei feltétlenül beljebb akartak menni, mert a túléléshez vízre volt szükségük. Ekkor a nemzetközi érintkezésben nem hivatalos előírás volt: „Különleges vizsgálat és engedély nélkül a Koreai Királyiság területét nem hagyhatja el senki, aki oda belépett.” J.J. Weltree nem misszionárius volt, hanem kereskedő. Mégis kiszolgáltatták, mivel mint keresztyén, a bennszülötteket hitbeli bizonyságtételeivel hitre buzdította. Rá tekintettel kell lenni. Az első protestáns volt Korea földjén, akiről a történelmi hagyományokban utalás van. Ez teszi fellépését a koreai egyháztörténelemben jelentőssé. Egy további protestáns csapat 26 évvel ezután lépett a Koreai Királyság felségterületére. Ez is szerencsétlenül járt a tengeri úton. 1653-ban Korea legdélebb szigetére, Jejura érkeztek meg. A sziget nevét H. Hamel hagyta hátra, aki a csoport egyik tagja volt. Kereskedők voltak, útban Japán felé. 1653 nyarán tájfunba kerültek. Hajójuk Jeju szigete előtt elsüllyedt. A hatvannégy utas közül 36 maradt életben. 14 évig felügyelet alatt voltak Koreában. Tizenötnek sikerült hazaszöknie a harminchatból. Hitténykedésüknek nyomai megtalálhatók a királyi udvar aktáiban, sőt Japánban is. Hamel hátrahagyott egy maga szerkesztett élménykönyvet. Ebben néhány helyen bevallja, hogy ő keresztyén. Amikor ez a könyv az európai olvasókörök között elterjedt, az érdeklődésnek elképzelhetetlen hullámait kavarta fel, mert az Korea egzotikus földjéről szólt, és Hendels kulturális és társadalmi tapasztalatait tárgyalta. A protestánsokkal való három találkozás nagy valószínűséggel az volt, amikor Karl F. A Glützlaff 1832-ben Korea nyugati partjain megjelent. A holland missziótársaság tagja volt. Ez is jelentős a koreai egyháztörténelem számára. Anglia két hadihajót küldött Kínába, hogy J. William Amberstet mint a királyság képviselőjét megvédje. A hajók neve: Alcest és Lyra volt. Kapitányai Murry Maxwell és Basil Hall voltak. A kwantungi kikötőben való tartózkodásuk alatt parancsot kaptak, hogy egy expedíciót szervezzenek. Ebben az időben George Thomas Stanton, aki Anglia Kelet-indiai Társaságának képviselője volt Kínában, elhatározta, hogy a Kelet-indiai Társaságot a maga céljára felhasználja. Ehhez alkalmas volt a protestáns misszionárius Morrison, akit tolmácsként foglalkoztatott. Magát tartotta az első protestáns misszionáriusnak Kínában. A kapitányok hajóikat 1816. szeptember 1-jén Korea nyugati partja középtájához irányították, és déli irányba indulva elkészítették a partvidék térképét. Az expedíció után akarták az érintkezést felvenni a koreaiakkal. Elérték Korea déli részét, és ott bennszülöttekkel találkoztak. Azt a kérésüket azonban, hogy a koreai falvakat meglátogassák, elutasították. Látták a sziget gazdagságát, és földrajzi kutatásokat végeztek. Mindkét kapitány rendelkezett Koreáról bizonyos előismeretekkel. Ismeretes volt előttük, hogy Korea úgy, mint Kína, ősi műveltségű ország és független királyság. Az expedícióban botanikusok és földrajztudósok vettek részt. A kínai útikalauz, az utazásvezető, aki az angolok és koreaiak között a megértésről gondoskodott, a koreaiakkal nem tudott írásbelileg is kapcsolatot teremteni. Ezért az angolok a Korea partjainál levő szigeteket a maguk módján nevezték el. Számukra különösen érdekes az a tény, hogy az ellenőrzésre kirendelt felügyelő, Cho Daebok e találkozásnál más ajándékok mellett egy kínai nyelvű Bibliát is elfogadott. Visszatérése után 1818-ban közhírré tette: „felfedező utazás Korea nyugati partjain és a nagy Loochoo-szigeten.” Maxwell a kapitánynak a koreai felügyelővel való beszédéről is ír: „Semmiféle ajándékot nem akar elfogadni. Azonban barátságunknak nagyon örül. Ez bizonyos mértékig megnyugtatónak látszott számára. Végül elfogadta a Bibliát, és köszönetet mondott érte. Barátságosan váltunk el.”
„A hivatalnok nagy udvariassággal vette át az ajándék Bibliát, mintha az hivatalos okmány lett volna. A magatartása a Biblia átvételénél olyan kegyes volt, mint egy vallási szertartásnál, nyilvánvalóvá lett előttünk, hogy a koreaiak milyen elővigyázatosan bánnak a könyvekkel.” A hivatalnok a Bibliát különleges tisztelettel vitte magával. Jelentéséből azonban egészen mást olvashat ki az ember. Nem szívesen vette át a Bibliát: „Egy ember könyvet hozott nekünk. Amikor én vonakodtam azt átvenni, egyszerűen a hajónkba dobta. Összesen három könyvet kaptunk, mert még két könyvet a kis Lyra hajón adtak. Egyiket nyomban a mi központunkba továbbították. Ez az esemény nemcsak egyháztörténeti szempontból fontos, hanem általános kultúrtörténeti jelentősége is van, ugyanis ez által került a koreai nyilvánosság elé először a Biblia hivatalos elfogadása. Határozottan állíthatjuk, hogy a protestáns misszió egészen fokozatosan ajtót nyitott Koreába, míg a katolikus egyház a nyugtalan politikai helyzetben a hibákat és az üldöztetést nem tudta elkerülni. Az európai protestánsokkal való találkozás valóságos nyitáslehetőség volt a koreai misszió számára egy arra éppen alkalmas időben. Olyan történet ez, amely eddig homályba burkolózott. Ez a találkozás szellemi előkészítésnek is vehető, amely által a misszió magát Koreában cselekvőképesnek bizonyította. Ha akkor még nem is volt konkrét missziói tevékenység Koreában, ez a találkozás mégis nagy jelentőségű a koreai egyház számára.
5.3.2 Missziók – Expedíciók
1820-ig a keresztyén hitnek Koreával nem volt közvetlen kapcsolata. A század 30-as éveinek elején hatolt be az evangélium Korea földjére, amikor a misszionáriusok sokféle expedíciót szerveztek Korea megtérítésére. Jóllehet a misszionáriusok támaszpontjai Koreán kívül voltak, ezt az ismeretlen földet is meglátogatták. Nagy buzgósággal igyekeztek Koreában a hit elterjesztésével. Itt kell megemlíteni Carl Gutzlaff, Robert Jermain Thomas, Alexander Williamson, John Ross és John Maclntyre nevét.
Carl A. F. Gutzlaff mint az első protestáns lelkész jött Koreába. A keletnémet Pomanerániából származott. Halléban, a pietista mozgalom középpontjában végezte főiskolai tanulmányait. 1826-ban felvették a holland Misszió Társaságba, és rövid betáviai tartózkodása után Bangkokba küldték, ahol eredményesen evangelizált. Azután felvette a kapcsolatot Robert Morrisonnal, a leghíresebb kínai úttörő misszionáriussal. Ekkor adott Morrison C. A. F. Gutzlaffnak nagy mennyiségű kínai Bibliát, és ajánlotta neki, hogy Kína keleti tartományait misszionálja. 1832-ben a Kelet-indiai Társaság tolmácsának nevezték ki. A „Lord Amherst” hajón utazott, a kínai észak-keleti partokon alkalmas kikötőhelyeket keresett. A Bibliákat szétosztotta ezen a vidéken, azután Korea keleti partjára jutott. A középső parti rész szigeteit is meglátogatta, és Bibliákat osztott szét a koreaiak között.
Gutzlaff azzal kezdte missziói munkáját, hogy a bennszülötteknek gyógyszert adott, és egészségükről gondoskodott. A Hongjoo tartomány kormányzója, név szerint Lee Minhee és egy Kim Yongsoo nevű tengerésztiszt által eljuttatta a Bibliát és hittankönyvet a koreai királyhoz, Soonjonghoz. A Hongjoo tartomány írástudója, Yang Chich segítségével sikerült a Miatyánkot koreai nyelvre lefordítani. A koreai bibliafordítás történetében ez volt az első lépés. A bennszülöttnek sok érdekességet adott: nyugati könyveket, ruhaanyagot, burgonyagumókat. Megtanította velük a borkészítést is. Ezáltal nagy tekintélyre tett szert. Soha nem feledte el azonban, hogy fő célja a misszió volt. Jelentésében erről az időről így ír: „Összegyűjtött értesüléseink alapján a fővárosban, Szöulban egyetlen európai sincs. Senki sem ismeri a keresztyénséget.”
Mielőtt Koreába érkezett, hallott a katolikusok üldözéséről. Ő azonban azt írja, hogy annak semmi nyomát nem találja. Visszatérésekor a hajón addig imádkozott, amíg a koreai partok végleg eltűntek a láthatáron. Koreai látogatása nagyon rövid volt. Missziói munkájának eredménye nehezen mérhető le. Ennek ellenére sem szabad a koreai misszióért kifejtett buzgóságát elfelejteni.
Robert Jermain Thomas Gatzlaff koreai látogatása után 33 évvel érkezett Koreába az első protestáns mártír. 1840. szeptember 7-én született az angliai Walesben és a londoni New Collége-ben végezte tanulmányait. Lelkésszé 1863. június 4-én szentelték. A londoni Missziótársaság Sanghajba küldte. Feleségével, akivel 1863-ban lépett frigyre, decemberben érkezett Kínába. Megérkezésük után hamarosan megtudta, hogy felesége szervezete a nyári hőséget nem bírja elviselni. Ebből kifolyólag egy másik vidékre ment körülnézni, hátha ott felesége kibírná a hőséget. Távolléte alatt azonban felesége meghalt. Mély gyászában kapta a parancsot Londonból a Missziótársaságtól, hogy Pekingbe kell átköltöznie. 1865-ben Sandong tartományba került, ahol Alexander Williamson, a Skót Nemzeti Bibliatársulat igazgatója tevékenykedett. Az észak-kínai tartományban való tartózkodása idején találkozott koreai katolikusokkal: Ja Pyong Kimmel és Sun-Il Choival. A velük való beszélgetések késztették a koreai misszió megindítására. A koreai katolikusokkal való közösségben ismerkedett meg a koreai nyelvvel, és tanulta meg azt. Adott nekik egy kínai nyelven írt Bibliát. Egy vitorlással Koreába hajózott, hogy Szöul környékén evangelizáljon. Útközben egy vihar Mandzsúria partjára sodorta. Vissza kellett térnie Pekingbe.
1866 júniusában tudomást szerzett arról, hogy a „General Sherman” nevű amerikai kereskedelmi hajó Koreába igyekszik, beutazási engedélyt kért. A hajó kereskedelmi szerződést és kereskedelmi egyezményt akart Koreával kötni. A navigátor és a hajó más vezetői, akiknek sejtelmük sem volt a koreai földrajzi helyzetéről, összetévesztették a Daedong folyót a Han folyóval, és minden engedély nélkül behajóztak az országba. A helyzetet súlyosbította egy szerencsétlenség is, amelynél a „General Sherman” elégett. A misszionárius halála drámai volt: A hajóról a bibliákat a partra dobálta, csak amikor a hajó már teljesen lángokban állt, vetette magát a vízbe. Előtte embereivel együtt imádkozott. 1866. szeptember 3-án érte a halál.
Park Choonkwon, aki R. J. Thomast lefejeztette, megtért, és 1899-ben meg is keresztelkedett. Ő lett az első keresztyén Pyongyangban, amely várost később Korea Jeruzsálemének is szokták nevezni, s amely a koreai protestáns egyház központjává lett.
Egy ember, aki S. A. Moffatt vezetésével konfirmációra készült – azok közül volt, akik Thomastól kapták az Újtestamentumot. Thomas mártírhalálával felbecsülhetetlen értékű szolgálatot tett a koreai misszió számára.
Az 1866. esztendő, amikor A. Williamson Mandzsúria missziójába kezdett, Korea egyháztörténetének talán a legnehezebb éve volt. A katolikus keresztyének üldözése, Thomas mártíromsága, a francia hadiflotta támadása Koreában nagy nyugtalanságot keltett. Ugyanabban az évben jött létre találkozás a koreaiak és a Kínában és Mandzsúriában letelepedett skót presbiteriánus egyház misszionáriusai között.
A. Williamson lelkész a skót egyesült presbiteriánus egyházhoz tartozott, és 1863-ban ugyanazon a hajón volt, amelyen Thomas utazott Kínába. Együtt töltötték a telet Sanghajban. 1864-ben A. Williamson volt a felelős a Sangdong körül missziói területekért. Átvette a Skót Nemzeti Bibliatársulat főtitkári állását is.
1866 áprilisában részt vett egy mandzsúriai misszióúton, ahol távolból Koreát is látta. Találkozott a koreai ügyvivővel, Lee Poongik-val és kíséretével. Nagyon meglepte, hogy a kíséret egyes tagjai mi mindent tudtak a nyugati tudományokról és a keresztyén hitről. Útjuk nemcsak Sangdong tartományba vezetett, hanem Észak-Kínában és Mandzsúriában folytatódott a missziói út, a Biblia terjesztése és az őslakosok evangelizációja. Feljegyzéseiben ezt olvassuk: „Megkíséreltem az őslakókkal beszédbe elegyedni, s eközben az igét s a könyveket tovább adtam.”
Magától értetődő, hogy a Mandzsúriához közel fekvő Korea érdekelte. Thomastól Williamson sok értékes tájékoztatást kapott a Koreával történt érintkezés felvételi kísérletekkel kapcsolatban. Arra is bátorította őt Thomas, hogy a Bibliát Koreában terjessze. Thomas halála végleg Koreához láncolta őt, és részt vett egy egész Mandzsúriát átfogó missziói úton, s egészen s „Koreai Kapuig” jutott. Williamson 1867. szeptember 9-én, egy évvel Thomas mártírhalála után utazott el. 1867 októberében érte el Williamson a „Korai Kaput”, ahol néhány koreaival találkozott. Szétosztotta a Bibliákat és az evangelizációs iratokat. Észrevette, hogy a koreaiak magas képzettségűek, mert a kínai nyelvű leveleket megértették. Bízott abban, hogy nem fog sokáig tartani, míg Korea keresztyén országgá változik, és kereste a missziói lehetőségeket különféle irányban. A „Koreai Kapuhoz” vezető missziói útján Koreáról mindenre kiterjedő értesüléseket gyűjtött össze. Egész életét a kínai és mandzsúriai missziónak szentelte. Mivel a koreai misszió érdekelte más misszionáriusokat is – mint például R. A. Thomas és C. Gutzlaff, akiket szintén ez érdekelt – bátorított a szolgálatra. Ebből kifolyólag maga szervezett Korea határvidékén egy hosszú missziói utazást, amelyen a misszionáriusok J. Ross és J. MacIntyre felvehették a kapcsolatot a koreaiakkal.
Williamson a koreaiakról való benyomásait így összegezte: „Sok Bibliát eladtam a lakosoknak. Vendégszeretetüket sohasem felejtem el.”
John Ross: Mandzsúriában néhány nagyváros, mint Uhchang és Bongchum voltak a támaszpontok, ahol megalakult és ahonnan szétterjedt a legelső koreai egyház. Ez nem volt véletlen, mert 1872 óta itt tevékenykedtek J. Ross és J. MacIntyre misszionáriusok, akik a skót egyesült szabadegyházhoz tartoztak. Williamsonnal azonos nemzetiségűek voltak. Felvették a kapcsolatot azokkal a koreaiakkal, akik kereskedni jártak Kínába.
A mandzsúriai missziói vállalkozások alapjául az szolgált, hogy R. A. Thomas magát, mint angolt a koreai misszióért áldozta fel. Magától értetődik, hogy J. Rose Uhchangot és Bongchunt azért választotta támaszpontnak, mert nem messze voltak Koreától. Az első találkozás alkalmával nem tudott pontos értesüléseket szerezni az általános helyzetről és Korea népességéről. Adatai szerint kísérletei oda juttatták, hogy a kereskedők Rosst kémkedéssel gyanúsították. J. Rossnak meg kellett elégednie azzal, hogy Kínából a Koreai-félszigetre pillanthatott. Lehangolt visszatérésekor sok koreaival találkozott a „Koreai Kapunál”. A következő évben felkereste ezt a „Kaput”, mert szándékáról nem mondhatott le. Ez az utazása nagyon eredményes volt. Nemcsak értékes tapasztalatokat szerzett Koreáról, hanem megismerkedett egy koreaival, aki szívesen segített neki a koreai nyelv megtanulásában. Lee Eungchan volt ez a koreai illető.
Azalatt, míg Lee Eungchan és J. Ross a koreai nyelvvel vesződtek, Eungchan teljesen keresztyénné lett. Segített J. MacIntyrenek Lukács evangéliumát lefordítani koreai nyelvre. 1876-ban MacIntyre megkeresztelte őt, s így ő lett az első koreai protestáns keresztyén. Ekkor keresztelkedett meg néhány koreai, például Lee Sungha, Paik Hongjoon és Kim Jiuki, akik Korea északi részében voltak honosak, de Mandzsúriában éltek. Ezek az első protestáns keresztyének kezdték a Bibliát J. Ross és MacIntyre segítségével anyanyelvükre lefordítani. 1880-ban János és Lukács evangéliumát fordították le, azután a másik két evangéliumot és az Apostolok cselekedetét. 1882-ben kiadásra került a János és Lukács evangélium és 1887-ben nyilvánosságra került az egész Újszövetség.
H. Ross vezető szerepe nemcsak a bibliafordításoknál, hanem más könyvek publikálásánál is megmutatkozik. Már az figyelemre méltó, hogy Koreába érkezése előtt ilyen vállalkozásba kezdett. Az európai misszionáriusok expedícióiknál a különbségek a protestáns és katolikus missziók között még világosabban szembetűnnek. Ezt igazolja Paik Larkgeeon véleménye: „Ezek a különbségek a protestánsok és a katolikusok közötti mélyen gyökerező ellentétekből származnak. A koreai katolikusoknak nem volt semmilyen lehetőségük, hogy megismerjék a Bibliát. Ezzel ellentétben a protestáns misszionáriusoknak határozott céljuk volt a Biblia terjesztése, és az evangéliumoknak a bennszülöttek nyelvére való lefordítása. A katolikusok beavatkoztak a politikába, a protestánsok távol tartották tőle magukat.”
Az európai misszionáriusok minden kitartó érintkezést kereső kísérlete és expedíciói nem jártak nagy eredménnyel. Mindez összefügg a történelmi egybehangoltsággal. Mindenesetre bemutatják a protestáns misszió kezdetét, és elindították a koreai missziót. A Biblia lefordítása koreai nyelvre és a koreai protestáns keresztyének figyelmen kívül nem hagyható eredményei nyilvánvalók ebből az időből a koreai egyháztörténet számára.
(Folytatjuk)
Felhasznált irodalom
100 Years of Korean Churches’ Growth, The Christian Literature Press, 1986 Seoul. A misszió elméletének fejlődése a koreai református egyházban, Dr. Jae-Eun Ahn, Calvin J. Teológiai Akadémia. Komárom, 2000
Caring, growing, changing: a history of the protestant mission in Korea, Martha Huntley, 1985 Seoul
A prédikáció története a Koreai Egyházban, Kálvin Kiadó, Budapest 2002.
Aspects of Korean Civilization 2., Eötvös Loránd University, Budapest, 2004.
A short history of university Bible fellowship, Jun ki Chung, Gospel Culture Publishing, 1992 Korea.
An evalution of discipleship training in the campus mission, Kim John, Oral Robert University, 2004. 5. 1.
„Valóban feltámadt”, Nyári Zoltán szakdolgozata, BTA 2004.
„UBF kezdeti tagjainak evangéliumi szellemisége és missziós lelkülete”, Lee Josua, 1994 Korea.
Tóth Zsuzsa, „a Budapesti Református Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet missziói munkájának előmozdítása az egyetemi és főiskolai társadalomban”.
A History of Religion in Korea, Duk-Whang Kim Ph.D., Daeji Moonhwa-sa
Buddhism in Korea, Dongkuk University Press, 1993, Seoul, Korea.