Békefi Bálint

Bevezetés

A világegyetem, a föld és az emberiség eredetét övező vita az elmúlt években finoman eltolódott. Az 1920-astól az 1960-as évekig a biblicisták és nem biblicisták közötti eredetvita az evolúció kontra teremtés kérdésén folyt. Az 1960-as évektől 2000-ig az eredetvita a Noé korabeli özönvízre, a teremtés napjainak hosszára és a teremtett világ korára összpontosított. 2000-től napjainkig azon dúl a vita, hogy a bibliai Ádám minden embernek történelmi és genetikai őse-e.[1]

Amint erre Barrick rámutat, a 21. század új lendületet hozott az Ádámmal és Évával kapcsolatos vitákba. A történelmi valóságukat kétségbe vonó kérdések már Darwin korában felmerültek, az új évezredben pedig ismét előtérbe kerültek a Humán genom projekt (1990–2003) révén, amely többek szerint perdöntő bizonyítékokkal szolgált az első emberpár létezése ellen. Sokan úgy látják, hogy ezek a fejlemények kizárják azokat a korábbi teológiai felvetéseket, amelyek egyszerre ismerték el az evolúciót és tartották fenn Ádám és Éva történetiségét. „Ahogy a genetikára alapozott állítások halmozódtak, az Ádámmal kapcsolatos teológiai diskurzus is felhevült.”[2]

Az újonnan felszínre kerülő adatokra válaszul magukat evangéliuminak nevező tudósok és teológusok amellett kezdtek el érvelni, hogy teológiai szempontból megengedhető, tudományos szempontból pedig egyenesen muszáj elvetnünk Ádám és Éva elsőségét. Ez megtehető akár úgy, hogy teljesen elvetjük történetiségüket, akár úgy, hogy egy nagyobb csoport tagjainak tartjuk őket (esetleg, de nem feltétlenül, az emberi történelem elején), akik az emberiség archetípusának vagy képviselőjének szerepét töltötték be.[3] Ez a tanulmány ezzel szemben amellett érvel, hogy Ádám és Éva történeti elsősége a Szentírás világos tanítása, ezért ennek fenntartása fontos az evangéliumi hit számára. A tanulmány második fele az első emberpár létezésének tudományos értelmezési lehetőségeit tekinti át.

Ádám és Éva a Bibliában

Ádám és Éva mint történelmi személyek

Ha zárójelbe tesszük a Gen 1–11. fejezeteiben olvasható történetek műfajával és értelmezésével kapcsolatos vitás kérdéseket,[4] Ádám történelmiségét az Ószövetségben legerősebben az jelzi, hogy szerepel a Gen 5 és az 1Krón 1 nemzetségtábláiban.[5] (Ádám megjelenik Lukács evangéliuma nemzetségtáblázatában is, a könyv 3. fejezetében.) Walton helyesen jegyzi meg, hogy ezek a szövegek nem bizonyítják Ádám elsőségét, azonban történetiségét tanítják.[6] Az, hogy a Genezisben és a Lukácsban olvasható nemzetségtáblák Ádámot Isten teremtéseként mutatják be (ahelyett, hogy másokhoz hasonlóan a felmenőit sorolnák), arra enged következtetni, hogy nem voltak biológiai ősei.

Ezzel szemben Daniel Harlow amellett érvel, hogy a

Gen 5 nemcsak formájában, hanem numerológiájában is a fiktív mezopotámiai listákat imitálja. „Versengő genealogizálása” arra szolgáló stratégia, hogy a mezopotámiai kultúra igényével szemben a héber nép ókori származását állítsa… Lukács nemzetségtáblája nem vehető tisztán tényszerűnek vagy történetinek, ugyanis mint minden ókori genealógia, mesterséges sematizálást és számozott csoportosítást alkalmaz.[7]

Harlow érvelése azonban túl messzire megy. Nehéz elhinni, hogy az ókori nemzetségtáblázatok nem törekedtek általában arra, hogy valóságos személyekről számoljanak be – különösen, ha összevetjük az ószövetségi történeti könyvek névjegyzékeit a könyvekben olvasható történelmi leírásokkal. Még ha egyes genealógiák (beleértve az Gen 5-öt és a Lk 3-at) irodalmi jellegzetességei szándékos strukturálást tükröznek is, ez önmagában nem érv a bennük szereplő személyek történetisége ellen.[8] Elhamarkodott továbbá a Gen 5 történetiségét az ókori keleti királylistákkal való összehasonlítás alapján tagadni, azoktól ugyanis alapvető különbségek választják el.[9]

Ha elfogadjuk, hogy Lukács ismerte és elhitte az ószövetségi történelmi könyvek beszámolóit, akkor világos, hogy sok általa említett személyt valóságosnak tartott. Vegyük észre azt is, hogy nemzetségtáblázata Jézus származását igyekszik megalapozni – azonban a korabeli zsidók a származási kérdésekről történeti keretekben gondolkodtak. Végül pedig érdemes megjegyezni, hogy Ádámot az 1Krón 1 is említi, ez a nemzetségtábla viszont nem mutat irodalmi sajátosságokat.

A teremtésre és bűnbeesésre vonatkozó újszövetségi utalások kapcsán egyesek amellett érvelnek, hogy a szerzők ezeknek az eseményeknek pusztán teológiai jelentőségükre hivatkoznak, történetiségüktől függetlenül. Ez igaz lehet egyes esetekben, például amikor Pál figyelmeztetésképpen felidézi Éva megtévesztését (2Kor 11,3).[10] Más passzusok azonban komoly vitát váltottak ki. Ezek két csoportba oszthatók: hivatkozások a teremtett rendre (Mt 19,4–8; Mk 10,6–8; 1Kor 11,8–9; 1Tim 2,13–14) és Ádámra mint az emberiség képviselőjére (Róm 5,12–19; 1Kor 15,21–23.45–49).

Az első csoporttal kapcsolatban két nem történelmi megközelítés merül fel: az egyik szerint ezek a szövegek mindössze alkalmazkodnak a korabeli zsidóság gondolkodásához a helyes üzenet közvetítése érdekében, a másik pedig a felidézett teremtéstörténetet pusztán irodalmi-archetipikus jelentőségűnek tekinti.[11] D. A. Carson azonban erőteljesen érvel a történeti értelmezés szükségszerűsége mellett – az alábbi idézetben kifejezetten az 1Tim 2 kapcsán, az érvei azonban tágabban is érvényesek:

Pál érvelésének nincsen ereje, ha mitológiai forrásokból származó puszta illusztrációként tekintünk rá. Még a „mítosz” legemelkedettebb jelentésében, amely szerint a „mítosz” valamilyen módon általános igazságokat jelenít meg, sem nyilvánvaló, hogy milyen általános igazságok kifejtéséről van szó. Vajon nyilvánvaló általános igazság, hogy a férfiak előbb teremtettek a nőknél? Vagy hogy a nők eredendően fogékonyabbak a megtévesztésre?… Ha nem lett volna Ádám és Éva az [emberi] faj kezdetén, nem lett volna bűnbeesés, nem [történtek volna meg] a Gen 1–3-ban leírt teremtésnarratívák, akkor Pál érve egyszerűen nem állna meg: az alapja el lenne pusztítva.[12]

Az igék második csoportjával, amelyek Ádám bűnével és bukásával foglalkoznak, és azt valamilyen módon az emberiség egészére hatással lévő eseménynek tekintik, többet foglalkozott a szakirodalom. Lamoureux szerint ezen passzusok nem beszélnek Ádám történetiségéről, de egyébként is elavult ókori tudományt feltételeznek.[13] Harlow precízebben fogalmaz, és amellett érvel, hogy itt Ádám „kevésbé történelmi alak, inkább Krisztus előképe – az emberiség jelképes helyettesítője”.[14] Előd István szerint „Szent Pál nem Ádámról és a bűnbeesésről akar beszélni a Római levél idézett helyén, hanem csak egy irodalmi témát használ fel Krisztus művének, a megváltásnak szemléltetésére”.[15]

A szöveg két jellegzetessége kétségbe vonja ezeket az értelmezéseket. Először is, az Ádámban lévő bűn és halál és a Krisztusban lévő megigazulás és feltámadás tipologikus ellentétét az alapozza meg, hogy mindketten egyének (Róm 5,18–19; 1Kor 15,21), minden bizonnyal Ádám bűnbeesésének Mózes első könyvében olvasható leírására utalva.[16] Másodszor, amikor Pál az üdvtörténetről ír, Ádámra kronológiai értelemben hivatkozik: „a törvényig is volt bűn a világban… uralkodott a halál Ádámtól Mózesig…” (Róm 5,13–14 RÚF).[17] A Szentírás tanításának legjobb értelmezése szerint tehát Ádám és Éva valódi személyekként részei voltak a történelemnek.

Ádám és Éva mint az első emberpár

Egyesek azonban, elfogadva Ádám és Éva történetiségét a bibliai érvek alapján, elutasítják a hagyományos nézetnek azt az elemét, amely szerint ők voltak az első emberpár. Ennek az értelmezésnek legnépszerűbb képviselője John Walton.[18] Bibliai alátámasztásként felhozható a régi kérdés, hogy Káin honnan vehette feleségét (Gen 4,17).[19] Egyes teológusok amellett érvelnek, hogy Ádám és Éva betölthették az emberiség képviselőjének vagy archetípusának szerepét anélkül is, hogy időben vagy származásban elsők lettek volna.[20]

Az a nézet, amely szerint Ádám és Éva történelmi személyek voltak, azonban nem az első emberpár, alapvető bibliai és teológiai gyengeségekkel küzd. Az elsődleges bibliai probléma az, hogy ez az értelmezés előfeltételezi a Gen 1–2. fejezetének szekvenciális olvasatát – vagyis azt, hogy a Gen 1,26–28-ban megteremtett emberek nem azonosak Ádámmal és Évával, akik valójában ismeretlen időtartammal később teremtettek.[21] Azonban legalább három későbbi igehely a két teremtéstörténetet egynek tekinti, ezzel azonosítva az első fejezetben teremtett embereket Ádámmal és Évával.

Először, a Gen 5-ben Ádám nemzetségkönyve az ember teremtésének felelevenítésével kezdődik az 1b és 2. versben, amely világosan visszautal az első fejezet leírására. Ádám említése az 1a és 3a versben keretet alkot, jelezve, hogy a teremtéstörténet felidézésének célja az ő eredetének magyarázata – szemben leszármazottainak biológiai eredetével.

Másodszor, Máté evangéliuma 19. fejezetében Jézus a teremtésre hivatkozik egy válással kapcsolatos kérdésre adott válaszában. A 4. és 5. versben rendre Mózes első könyve 1. és 2. fejezetéből idéz, a kettő egységét sugallva. Ezt tovább tisztázza a 8. vers, amelyben Jézus úgy utal vissza erre a kettős idézetre, mint ami megmutatja Isten akaratát „kezdettől fogva”.

Harmadszor, tekintsük Pál apostol teremtésre hivatkozását az 1Kor 11,8–9-ben. A környező versekben Pál a nemekkel kapcsolatos erkölcsi kérdéseket tárgyalja, így utalása bizonyára a férfiak és nők egyetemes teremtési rendjére vonatkozik. Ezért – a teremtéstörténetek szekvenciális olvasatát feltételezve – arra számítanánk, hogy a Gen 1. fejezetéből idéz. Ezzel szemben a megfogalmazása világosan a 2. fejezetet visszhangozza. „Az asszony a férfiból” van, ami Évának Ádám oldalából való teremtésére utal; továbbá „az asszony a férfiért” van, ami Éva teremtésének okát idézi: Ádámnak szüksége volt segítőtársra. Pál tehát, akárcsak Jézus és a Gen 5 szerzője, az először teremtett embereket Ádámmal és Évával azonosítja.[22]

További bibliai problémákat is észrevehetünk abban a nézetben, amely szerint Ádám és Éva valós emberek voltak, de nem az elsők.[23] Egyrészt megteremtésük előtt Édenben „Ember sem volt, aki a földet megművelje” (Gen 2,5b RÚF).[24] Másrészt Éva teremtése, úgy tűnik, előfeltételezi, hogy Ádám megteremtése után még nem éltek más emberek. Ez három ponton jelenik meg: (1) Ádám egyedül volt, és potenciális társ sem volt a láthatáron (2,18); (2) Isten elévezette az állatokat, mielőtt kijelentette, hogy nincs számára alkalmas segítőtárs (2,20); és (3) Éva nevének magyarázata az, hogy „anyja minden élőnek” (3,20 RÚF).

Végül pedig egy alapvető teológiai probléma ezzel a nézettel az, hogy magában hordozza az emberi halált a bűnbeesés előtt. Pál világosan állítja, hogy Ádám volt az első bűnös, és hogy a halál az ő bűne által került a világba (Róm 5,12–14). Azonban felvethető, hogy a kontextusban Pál megváltástani kérdésekről beszél, ezért a „halál” nem feltétlenül a biológiai jelenségre vonatkozik. Azonban az 1Kor 15,21–22-ben, amely hasonlóan tartalmazza Ádám képviseleti szerepét, bűnbeesését és az annak következményeként megjelenő halált, Pál azt Krisztus feltámadásával állítja szembe, megmutatva, hogy a „halál” itt a szó hétköznapi jelentésében szerepel, vagy legalábbis azt is tartalmazza. Ezért a bűnbeesés előtti emberi halál nehezen illeszthető Pál emberiség- és bűnképébe.

Úgy tűnik tehát, hogy bár vannak olyan bibliai utalások Ádámra, amelyek nem állítják egyértelműen sem elsőségét, sem történetiségét, más igeszakaszok mindkettőt megkövetelik. Az alternatív értelmezések sokszor figyelmen kívül hagynak fontos szentírási részeket, vagy alábecsülik a Biblia megbízhatóságát. Így tehát a következetes evangéliumi hit része Ádám és Éva mint első emberpár létezése.

Ádám és Éva a tudományban

Ahhoz, hogy elhelyezhessük Ádámot és Évát az emberiség tudományos történetében, szükséges rálátnunk a természettudományok ide kapcsolódó eredményeire. Ezek két csoportra oszthatók: a paleoantropológia az emberszabásúak, előemberek és ősemberek fejlődéstörténetét igyekszik rekonstruálni a régészeti leletek alapján – kérdés, hogy (ha elfogadjuk a tudósok állításait) ennek a fejlődéstörténetnek mely pontjára helyezzük Ádámot és Évát. A genetika inkább kihívásokkal szolgál: hogyan magyarázhatók azok a felfedezések, amelyek az emberek és más fajok közös származására és kereszteződésére utalnak, vagy amelyek szerint a ma élő emberek genetikai sokfélesége nem származhat egyetlen emberpártól. A következőkben először áttekintjük a tudomány mai állását, majd bemutatunk néhány összeegyeztetési lehetőséget.

A tudományos kihívás építőelemei

Paleoantropológia

A 21. század eleji tudomány álláspontja szerint a mai ember kialakulása a csimpánzzal közös őséről leválva nagyjából a következőképpen alakult.[25] Az első Australopithecus nembe tartozó főemlősök leleteit 4,2 millió évesnek becsülik. „Az Australopithecusok két lábon jártak és ligetes szavannákon éltek. Viszonylagos agyméretük alig haladta meg az emberszabású majmokét, eszközkészletük kicsi és szegényes volt.”[26] Közülük körülbelül 2–2,5 millió éve váltak ki a Homo fajok. Az első Homo fajokat (pl. Homohabilis) 2–1,4 millió évvel ezelőttre teszik. Ezek az „előemberek” elődeiknél valamivel nagyobb agytérfogattal rendelkeztek (500–800 ml), és feltehetően használtak egyszerű kőeszközöket. A Homo erectus 1,8 millió évvel ezelőtt jelent meg, és nagyjából 2–300 ezer éve halt ki. Míg a korábbi fajok fosszíliái Afrikára korlátozódnak, Homo erectust Ázsiában is találtak. Nagyobb agytérfogat (750–1250 ml) és kicsit komplexebb eszközhasználat (faragott kőbalta) jellemezte.

Két további ősemberfajt (vagy alfajt) azonosítottak a Homo sapiens előtt: Homo heidelbergensis (600–250 ezer éve, agytérfogat: 1100–1400 ml) és Homo neanderthalensis (2/300–30 ezer éve, agytérfogat: 1200–1750 ml). Ez utóbbi – a neandervölgyi ember – a mai embernek nem őse, hanem evolúciós mellékágat képvisel. Agymérete meghaladta a mai emberét, dárdával vadászott, temetkezési rituáléi lehettek, azonban „nincs nyoma annak, hogy az ábrázolóművészet terére [tévedt] volna”.[27] Nyelvi készségei vitatottak. A Homo sapiens (agytérfogat: 1300–1400 ml) valamikor 100–200 000 éve jelent meg, viselkedési és technológiai fejlődése azonban csak mintegy 50 ezer éve indult meg robbanásszerűen. „A halottak eltemetése, a barlangrajzok és zeneszerszámok által képviseltetett művészet, a személyes díszítőtárgyak és a kereskedelem nagyjából ugyanebből az időből eredeztethetők.”[28]

Genetika

A genetika három szempontból jelent kihívást vagy kérdést az ember eredetével kapcsolatban. Az első a közös származás. Összehasonlítva az ember génállományát olyan emlősökével, amelyek génszekvenciája szintén viszonylag jól feltérképezett, a tudósok nagy arányú egyezést találtak, különösen a fehérjekódoló szekvenciákban. Az egyezés mértéke gyakran arányos azzal, amilyen evolúciós távolságot a tudósok anatómiai hasonlóságok alapján feltételeztek.[29] Még erősebbnek tartott bizonyítékok az úgynevezett „hulladék-DNS” és a pszeudogének:

Az emberi és az egérgenom tele van olyan [ősi ismétlődő elemekkel], amelyek megrövidültek, amikor beépültek új helyükre, és ezzel működésképtelenné váltak. Sok esetben azonosíthatjuk a lefejezett és teljesen haszontalanná vált ősi elemeket az emberi és az egérgenom párhuzamba állítható helyein… Ha összehasonlítjuk az ember és a csimpánz genetikai állományát, egyes génekről kiderül, hogy teljesen működőképesek az egyik fajban, a másikban viszont nem, az idők során ugyanis egy vagy több bázistörlődéssel járó mutáció történt bennük.[30]

Fontos azonban megjegyezni, hogy Collins könyvének 2006-os megírása óta azonban számos gén haszontalansága megkérdőjeleződött.[31]

A második kihívást a populációgenetikai számítások jelentik. Ha feltérképezzük a ma élő emberek genetikájában fellelhető különbségeket, és tisztában vagyunk a mutáció „sebességével” (a különbségek megjelenésének nemzedékenkénti átlagos rátájával és a nemzedékek közötti átlagos időtávval), megbecsülhető, hogy mennyi ideje élt a mintát adó emberek utolsó közös őse,[32] és az is, hogy a múlt valamely pontján hány fős közösséget alkottak a mai emberek felmenői. Ilyen számításokat végeztek a genom kizárólag női és férfiágon öröklődő szakaszaira (utolsó közös ősök: 100–150 ezer év[33]) és jóval nagyobb részeire is (utolsó közös ős: 1,5–3 millió éve). Nehézséget jelent, hogy az utolsó közös ős fogalma nem alkalmazható arra a modellre, amely szerint az emberiség két, egymástól eltérő génállományú embertől származik. Ennek teszteléséhez az „utolsó négy allél” idejének kiszámítása szükséges. Ezt 2018-ban pár keresztény evolúcióbiológus és genetikus saját szimulációik alapján 500 ezer évre becsülte.[34]

A populációgenetikai szimulációkat nehezíti az a tényező, ami a harmadik genetikai kihívást jelenti: az introgresszió. Mindössze tíz éve vált világossá a neandervölgyi DNS feltérképezésekor, hogy az eurázsiai és óceániai emberi genom 1–4%-a neandervölgyi géneket tartalmaz ott, ahol az afrikai emberek DNS-e nem. A tudósok ezt neandervölgyi–sapiens kereszteződéssel magyarázzák, ami azután történt, hogy az afrikaiak elkülönültek az Ázsia és Európa felé vándorló társaiktól, de még azelőtt, hogy ez utóbbiak túlságosan szétszéledtek volna. Hasonlóan, ausztrál, tibeti és új-guineai DNS-mintákban gyeniszovai[35] introgresszióra utaló jeleket találtak.[36]

A lehetséges válaszok

Az eddig ismertetett bibliai és tudományos információk összeegyeztetésére számtalan kísérlet született. A következőkben a négy legkomolyabbat tekintjük át.[37] Bár igyekszem kiemelni megkérdőjelezhető tudományos és bibliaértelmezési megoldásaikat, a négy álláspont közül nem fogok győztest hirdetni.

1. Az első a fiatal Föld-kreacionizmus (elterjedt angol nevén Young Earth creationism, YEC).[38] Ennek képviselői a Mózes első könyvében olvasható nemzetségtáblázatokat szó szerint értelmezik, és az azokban olvasható életkorokat összeadva az első emberpár teremtését 6–8 ezer évvel ezelőttre teszik.[39] A Homo sapiens őseinek tartott fosszíliák egy része szerintük Ádám és Éva leszármazottaitól származott, egy másik része pedig (azóta kihalt) emberszabású majmoknak tulajdonítható. A leletek korának meghatározásához használt mainstream módszereket elvetik és igyekeznek különféle módokon kétségbe vonni. Az emberek és más élőlények közötti genetikai hasonlóságokat közös eredet helyett közös (ti. isteni) tervezéssel magyarázzák, az emberek genetikai sokféleségét pedig leginkább Ádám és Éva ivarsejtjeinek – természetfeletti módon – egyenként eltérő génállományával.[40] A neandervölgyieket a legtöbben embereknek, tehát Ádám és Éva leszármazottainak tartják, a Homo sapiensekkel történt kereszteződésüket elfogadják.

2. Míg a fiatal Föld-kreacionizmus a mainstream tudomány tetemes részének újraértelmezését vonja magával, egy alternatív megközelítés a tudományos nézetek megkérdőjelezése nélkül áll ki a fiatal emberiség lehetősége mellett azzal, hogy elválasztja az „ember” biológiai és teológiai fogalmát.[41] Elfogadja a Homo sapiens kialakulásáról lefestett evolúciós képet, azonban nem tart minden valaha élt Homo sapienst Isten képére teremtett embernek. Feltételezése szerint Isten az őstörténelem valamely pontján megalkotta vagy kiválasztotta Ádámot és Évát, akik biológiai értelemben emberek voltak, és teológiai értelemben is emberré tette őket. A különbség mibenlétére több javaslat született, mint például az istenképűséget jelentő küldetés Isten földi képviseletére, illetve felruházás halhatatlan lélekkel.[42] A modell szerint Ádám és Éva leszármazottai házasságra léptek a körülöttük élő Homo sapiensekkel – amiket teológiai szempontból nehéz lenne másnak, mint állatoknak tekinteni –, és szaporodni kezdtek. Idővel Ádám és Éva minden ember közös ősévé vált abban az értelemben, hogy minden akkor élő ember felmenői között megtalálhatók voltak.[43] Ennek eléréséhez számítások szerint mindössze néhány ezer év is elég lehetett,[44] azóta pedig minden „biológiai emberről” elmondható, hogy egyben „teológiai ember” is. Ez az értelmezés a fiatal Föld-kreacionisták időrendje mellett összeegyeztethető azzal is, ha Ádámot és Évát a neolitikum kezdetére (10–12 ezer éve) vagy a modern emberi viselkedés megjelenésének idejére (kb. 50 ezer éve) tesszük.

3. Az öreg Föld-kreacionizmuson belül két értelmezést különböztethetünk meg. Az első szerint Ádám és Éva volt az első két Homo sapiens.[45] Így a bibliai emberfogalom azonosítható az ember rendszertani meghatározásával, Ádámnak és Évának pedig valamikor 100–200 ezer éve kellett élniük.[46] A nézet képviselői rendszerint hangsúlyozzák a Homo sapiens egyediségét mind felépítése, mind viselkedése szempontjából, és vitatják a neandervölgyiek hasonló képességei mellett szóló érveket. Az emberek kereszteződését a neandervölgyiekkel korábban tagadták, újabban azonban hajlamosak elfogadni, bestialitásként elkönyvelve azt. Az emberek és állatok közös származása melletti genetikai bizonyítékokat részben közös isteni tervezéssel, részben horizontális géntranszferrel magyarázzák. A populációgenetikai modellek megbízhatóságát gyakran kétségbe vonják, felvetették azonban a „genetikai mozaik” Éva lehetőségét – vagyis azt, hogy Éva petesejtjei isteni beavatkozás révén különböző génállományokkal rendelkeztek, ezzel magyarázva a későbbi emberiség genetikai sokféleségét.[47] Mivel Káin és Ábel történetét, illetve az azt követő fejezeteket történetiként értelmezik, feltételezik egyelőre feltáratlan, neolitikum előtti földművelő, fémmunkáló közösségek létezését.

4. A másik öreg Föld-kreacionista modell szerint Ádám és Éva valamikor 5–800 ezer éve élt.[48] Ezáltal lehetővé válik, hogy a Homo sapiens és a neandervölgyi faj közös ősei legyenek, amelyet többen mind a kereszteződés valószínűsége, mind a neandervölgyiek emberi mivoltra utaló tulajdonságai miatt kívánatosnak tartanak. Rendszertani szempontból ez az első emberpárt a Homo heidelbergensis fajba helyezi. További előnyt jelent a javaslat számára az, hogy a legfrissebb kutatások szerint a populációgenetika alapján nem zárható ki egy több mint 500 ezer évvel ezelőtti rövid, akár kétfős népességcsökkenés.[49] A komplex emberi viselkedés régészeti nyomainak késeiségére egy lehetséges válasz, hogy bár a heidelbergensis Ádám és Éva teremtésüktől vagy születésüktől fogva modern vagy közel modern kognitív képességekkel bírtak, a később jellemző viselkedések és gyakorlatok csak fokozatosan alakultak ki.[50] A bibliai őstörténet neolitikus körülményei ebben az értelmezésben anakronisztikusak (nem a valódi korszak körülményeit ábrázolják), ami azonban nem a szerző tévedését mutatja, hanem mondanivalójának sikeres átadását szolgálja.[51]

Konklúzió: teológiai meggyőződés és tudományos nyitottság

Mi szűrhető le az eddigiekből? A Biblia alapján a keresztény hit része, hogy az emberiség egy első emberpártól származik, és az ő bukásuk által vált a bűn és a halál az emberi állapot részévé. Ez tükröződik mind az ószövetségi leírásokban, különösen a nemzetségtáblázatokban, mind pedig az újszövetségi teremtettségi rendre tett hivatkozásokban és Pál Ádám–Krisztus-tipológiájában. Bár születtek alternatív magyarázatok ezekre az igeszakaszokra, Ádám és Éva történeti elsőségét csak erőltetett értelmezések árán tudják elkerülni.

A Szentírás tanításának beillesztése a mai tudományos ismereteinkbe azonban távolról sem magától értetődő. A téma kutatói legalább négy komoly lehetőséget fogalmaztak meg, amelyek közül kettő alapvető (1.) vagy kisebb (3.) módosításokkal egyeztethető csak össze a tudománnyal, kettő másik (2. és 4.) pedig közvetlenül beleilleszkedik. Többségük teológiai kérdéseket is felvet: a bestialitásét (2. és 3.) és az őstörténet értelmezését (3. és 4.). Mindezek alapján nincs egyértelmű megoldás Ádám és Éva tudományos elhelyezésére, azonban a fent kifejtett lehetőségek közül több is járható utat jelenthet. Noha a helyzet mára valamivel biztatóbb, mint amikor Henri Blocher 1988-ban[52] a következőket írta, alapvető hozzáállása továbbra is példamutató:

Ilyen esetek mutatják, milyen magatartást tanúsít a hit: nem ad mindenre azonnal választ; nem követeli, hogy a tudomány ma mindenben igazat adjon neki; nem ijed meg, ha bizonyos jelenségek ellentétesnek tűnnek Isten szavával; a hit annyira bizonyos az Igében, hogy derűsen tárja föl kételyeit, és képes várni a homályos dolgok megvilágosodására.[53]

Hivatkozott szakirodalom

Archer, G. L. (2012). Az ószövetségi bevezetés vizsgálata. Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány.

Barrick, W. D. (2016). Old Testament evidence for a literal, historical Adam and Eve in Mortenson 2016, 17–51.

Blocher, H. (1998). Kezdetben. Harmat.

Bonnette, D. (2015). The rational credibility of a literal Adam and Eve. Espíritu, 64(150), 303–320.

Carson, D. A. (1980). Adam in the epistles of Paul in N. M. de S. Cameron (ed.), “In the beginning…” A symposium on the Bible & creation (28–43). Biblical Creation Society.

Collins, C. J. (2013). Response from the Old-Earth view in A. B. Caneday & M. Barrett (eds.), Four views on the historical Adam (126–133). Zondervan Academic.

Collins, C. J. (2018). Reading Genesis well: Navigating history, poetry, science, and truth in Genesis 1–11. Zondervan Academic.

Collins, F. S. (2018). Isten ábécéje: Egy tudós érvei a hit mellett. Akadémiai Kiadó.

Craig, W. L. (2020. 05. 05.). Doctrine of man (Part 16): Locating the historical Adam. Defenders Podcast: Series 3.

Culver, R. D. (2010). Bibliai, történeti és rendszeres keresztyén teológia (1. kötet). Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány.

Csányi V. (2016). Az emberi természet. Akadémiai Kiadó.

Előd I. (1983). Katolikus dogmatika. Szent István Társulat.

Evva F. (1997). Ősszülők, ősbűn mai szemmel. Márton Áron.

Germain, P., E. Ratti, F. Boem (2014). Junk or functional DNA? ENCODE and the function controversy. Biology & Philosophy, 29, 807–831.

Harlow, D. C. (2010). After Adam: Reading Genesis in an age of evolutionary science. Perspectives on Science and Christian Faith, 62(3), 179–195.

Hess, R. S. (1989). The genealogies of Genesis 1–11 and comparative literature. Biblica, 70(2), 241–254.

Hössjer, O., A. Gauger (2019). A single-couple human origin is possible. BIO-Complexity, 2019(1), 1–20.

Kemp, K. W. (2011). Science, theology, and monogenesis. American Catholic Philosophical Quarterly, 85(2), 217–236.

Lamoureux, D. O. (2008). Evolutionary creation: A Christian approach to evolution. Wipf and Stock.

Loke, A. T. E. (2016). Reconciling evolution and biblical literalism: A proposed research program. Theology and Science, 14(2), 160–174.

Mortenson, T. (ed.) (2016). Searching for Adam: Genesis & the truth about man’s origin. Master Books.

Muehlenbein, M. P. (2015). Basics in human evolution. Elsevier Science & Technology.

Plantinga, A. (2013. 02. 14.). Historical Adam: One possible scenario. Think Christian.

Poythress, V. S. (2013). Adam versus claims from genetics. Westminster Theological Journal, 75, 65–82.

Rana, F., H. Ross (2015). Who was Adam? A creation model approach to the origin of humanity. RTB Press.

Roberts, A. (2020. 01. 23.). Mosaic Eve: Mother of all (Part 2). Reasons to Believe.

Sanford, J. C. et al. (2018). Adam and Eve, designed diversity, and allele frequencies. The Proceedings of the International Conference on Creationism, 8, 200–216.

Smith, J. M., Szathmáry E. (2017). A földi élet regénye: Az élet születésétől a nyelv kialakulásáig. Akadémiai Kiadó.

Stringer, C. B. (2012). The status of Homo heidelbergensis (Schoetensack 1908). Evolutionary Anthropology, 21(3), 101–107.

Swamidass, S. J. (2018). The overlooked science of genealogical ancestry. Perspectives on Science and Christian Faith, 70(1), 19–35.

Swamidass, S. J. (2018. 02. 18.). Heliocentric certainty against a bottle neck of two? Zenodo.

Swamidass, S. J. (2018. 08. 05.). Three stories on Adam. Peaceful Science.

Venema, D. R. (2010). Genesis and the genome: Genomics evidence for human-ape common ancestry and ancestral hominid population sizes. Perspectives on Science and Christian Faith, 62(3), 166–178.

Walton, J. H. (2015). The lost world of Adam and Eve: Genesis 2–3 and the human origins debate. InterVarsity Press.

Wright, N. T. (2014). Surprised by Scripture: Engaging contemporary issues. HarperOne.

---

[1] Barrick 2006, 18.

[2] Poythress 2013, 65.

[3] Lamoureux 2008.

[4] Vö. Francis Collins érvelésével, aki Ádám és Éva történetiségének kérdését szinte kizárólag a teremtéstörténetek „szó szerinti” értelmezése körüli vitára egyszerűsíti le (2018, 227–230).

[5] Az Ószövetség ezeken kívül még két helyet utalhat Ádámra (Jób 31,33; Hós 6,7) – azonban mindkettő vitatott és egyik sem egyértelműen történelmi értelmű.

[6] Walton 2015, 188–189.

[7] Harlow 2010, 187, 189.

[8] Lamoureux állításai, amelyek szerint a Gen 5 genealógiája „egyértelműen manipulált”, nem hasonlít a „valódi nemzetségtáblázatokra”, és hogy „rövidség[e]… tükrözi… az emberi emlékezet korlátait” (Lamoureux 2008, 275), anakronisztikus mércéket kér számon a bibliai szövegeken, a bibliai ihletettség kapcsán pedig alacsonyabb nézőpontot látszik tükrözni, mint ami mellett az evangéliumi keresztények elkötelezettek.

[9] Hess 1989.

[10] Walton 2015, 94.

[11] Lamoureux 2008, 273.

[12] Carson 1980, 38.

[13] Lamoureux 2008, 273–274.

[14] Harlow 2010, 190.

[15] Előd 1983, 136.

[16] Vö. Carson 1980, 29–31.

[17] Vö. uo., 36–37.

[18] Walton 2015.

[19] Vö. F. S. Collins 2018, 227.

[20] Wright 2014, 33–40.

[21] Kevésbé egyértelműen ítélhető meg az a felvetés, amely szerint Isten először egy nagyobb embercsoportot teremtett, és Ádám és Éva közéjük tartozott (Walton 2015, 66) – azonban a következő igék ehhez is nehezebben illeszkednek, mint a hagyományos értelmezéshez.

[22] Walton ezen igék egyikével sem foglalkozik a szekvenciális olvasat mellett érvelő fejezetében (2015, 63–69). C. John Collins (2013, 127–128) az itt kifejtettek egy részének említése mellett pár további érvet is felhoz Walton értelmezésével szemben: (1) az, hogy Ádámnak nem volt jó egyedül (2,18), feltehetőleg megelőzi azt, hogy Isten az egész teremtést „igen jónak” mondta (1,31); a 104. zsoltár látszólag a Gen 1-re reflektál költői eszközökkel, mégis a 14. vers inkább a 2. fejezetre emlékeztet; az 1Kor 15,45.49 (vö. 2Kor 4,4) összekötni látszik Ádámot (2. fejezet) az istenképűséggel (1. fejezet).

[23] A következők előfeltételezik a Gen 2 történetiségét, azonban ezt a szekvenciális értelmezés képviselői többé-kevésbé elfogadják.

[24] Culver 2010, 449.

[25] Az összefoglaló forrásai: Muehlenbein 2015, 129–208; Csányi 2016, 3.1. f.; Smith és Szathmáry 2017, 12. f. A megadott számadatokat a források kisebb eltérésekkel hozzák, ezeket igyekeztem összeegyeztetni. A rendszertani besorolások vitatottak, itt egy elterjedt változatot követek.

[26] Smith és Szathmáry 2017, 12. f.

[27] Uo.

[28] Uo.

[29] F. S. Collins 2018, 143–149.

[30] Uo., 155, 157.

[31] Germain–Ratti–Boem 2014.

[32] Angol szakkifejezéssel: most recent common ancestor.

[33] Muehlenbein 2015, 221.

[34] Swamidass 2018. 02. 18.

[35] A gyeniszovai ember (Homo [sapiens] denisova) a mai ember szempontjából evolúciós mellékág, tudósok szerint a neandervölgyiekhez és a sapiensekhez hasonlóan a Homo heidelbergensistől származhatott (Stringer 2012). A cikkben azért nem foglalkozom vele bővebben, mert elvi szempontból ugyanazokat a kérdéseket és válaszlehetőségeket veti fel, mint a neandervölgyiek.

[36] Muehlenbein 2015, 216, 224–225.

[37] A nézetek csoportosításában – kiegészítve a fiatal Föld-kreacionista modellel – Swamidass cikkét követem (2018. 08. 05.).

[38] Mortenson 2016.

[39] Elméletileg megkülönböztethető, de ma ritka nézet az, amely az emberiséget fiatalnak, a földet és az univerzumot viszont idősnek tartja.

[40] Sanford et al. 2018.

[41] Kemp 2011; Loke 2016.

[42] Az előbbi mellett érvel Loke (2016), az utóbbi mellett Kemp (2011). Az elmélet egyik hátulütője az, hogy a különbségek nem tartalmazhatnak biológiai sajátosságokat, hiszen a faj adott; a másik pedig, hogy létezhettek Ádám és Éva előtt hozzájuk fizikailag, mentálisan és szociálisan is hasonló Homo sapiensek, akik a régészeti leletek alapján vallási kérdésekkel is foglalkoztak – azonban őket nem nevezhetjük embereknek. Kemp (2011) amellett érvel, hogy az értelmes léleknek szükséges, de nem elégséges feltétele az emberi testfelépítés, így lehetséges, hogy Isten először Ádámot és Évát ruházta föl ezzel. Kérdés, hogy értelmes lélek nélkül mennyire magyarázhatók a korábbi Homo sapiensek rekonstruált viselkedései.

[43] Ennek menete Alvin Plantinga plasztikus megfogalmazásában: „mind az istenképűség, mind az eredendő bűn örökletes és domináns abban az értelemben, hogy ha bármely szülő rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal, akkor utódaik is rendelkezni fognak velük.” (2013) Hasonló hipotézist fogalmazott meg Evva Ferenc is (1997).

[44] Swamidass 2018.

[45] Rana–Ross 2015.

[46] Érdemes megemlíteni Archer ellenvetését: „még ha el is fogadjuk, hogy az 1 Móz 5 és 10 nemzetségtáblái kicsit foghíjasak, azt azért nem feltételezhetjük, hogy ezekről a listákról százszor annyi generáció hiányzik, mint amennyi szerepel rajtuk. (Mégis ennyi nemzedékről lenne szó, ha Ádámot Kr. e. 200 000-re tennénk.)” (2012, 218)

[47] Roberts 2020.

[48] Bonnette 2015; 2020.

[49] Bonnette 2015; Swamidass 2018. 08. 05.; Hössjer–Gauger 2019.

[50] Craig 2020.

[51] C. J. Collins 2018, 145–146.

[52] Könyve francia eredetijének kiadási éve.

[53] Blocher 1998, 272.