A „Csendes éj, szentséges éj” keletkezéséről
Baloghné Kovács Magdolna A festői Salzburg tartományból, – amely a zseniális W. A. Mozartot adta a világnak, – alig 30 évvel később indult világhódító útjára az egyik legismertebb karácsonyi ének. Azonban a csodás tájon élő emberek nagy szenvedéseket éltek át …
Konferencia a gyülekezetplántálásról
Tőtős János A szerző a Baptista Plántálói Misszió vezetője A rendszerváltás környékén indult be újra Magyarországon a gyülekezetplántálás, amelynek kapcsán több stabil gyülekezet született, az is igaz, hogy vannak olyan plántálások, amelyek nagyon nehezen haladnak vagy meg is rekedtek. Azért …
Dsida Jenő: Kánai menyegző – A bibliai történet költői szemmel
Balogh Péter teológus, a Székesfehérvári Baptista Gyülekezet egyik igehirdetője Dsida Jenő versét elemzi.
Jézus és az erőszak
Nem könnyű egy majd negyven évvel ezelőtti eseményt felidézni, mégis megpróbálom. Falun laktunk akkor (is). Egy utcabeli gazda a modernizáció jegyében lecserélte szűken egy lóerős gebe lovát egy komoly, egyhengeres motor hajtotta kocsira, magyarul: csettegőre.