Leleszi Balázs Károly
Leleszi Balázs Károly költő, író. 1958-ban született egy református papi családban. Édesapja bibliafordító volt. 11 kötete jelent meg eddig, a legutolsó – Oszd szét a szeretetet – 2013-ban. Verseiben az Istentől nyert látást követi. Áthatja verseit az Istenbe vetett mély és szilárd bizalom. Szociálpedagógiát végzett a Pázmányon. Jelenleg Káván él.
„Amit tesztek szívből végezzétek, úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek!” (Kol 3,23)
I.
Miért ír az ember? A válasz roppant egyszerű: ír, mert érzi a Szellem indíttatását. A belső Sürgetést. A Valóság szorongattatását. Isten kezét a vállán. Ír, ahogy Radnóti Miklós megfogalmazta: ír, mert mi mást is tehetne?… És mi is a vers? – erre a kérdésre a maga korában minden lírikus új válaszokat és új definíciókat keres. Így vagyok most ezzel én is. Bár én ebben a kis írásomban Isten országának viszonylatában próbálom vizsgálni ezt a kérdést. Egyes irodalmi szakemberek szerint a költőknek Orpheuszként pokolra kell menniük, hogy ott találják meg saját hangjukat. József Attila egyik legdrámaiabb verseskötete (Külvárosi éj) mottójául ezt az egyszerű, régi pásztoréneket választotta:
Aki dudás akar lenni,
pokolra kell annak menni,
ott kell annak megtanulni,
hogyan kell a dudát fújni.
A költő ebben a régi pásztortáncból átvett énekben, nagy kifejező erővel arról ad hangot, hogy a költők belső pokolra szállása – kikerülhetetlen. Úgy emlékszem, hogy József Attilának összes művei elé is ezt az éneket választották halálosan szép jelmondatul. „Poétának lenni: veszélyes foglalkozás”, olvastam valakinél nemrég valahol.
