Évek és énekek sablonok nélkül – interjú Pintér Bélával

Hegedűs D. Viktor: Kezdjük talán a legfrissebbel: áprilisban volt a jubileumi koncerted. Hogyan élted meg ezt a kerek számot? Illetve számokat, hiszen ha jól tudom, több jubileum ünnepe volt ez a koncert.

Pintér Béla: Igen, ez igazából egy hármas jubileum ünneplése volt: húsz éve vagyok a pályán, harminc lemezt adtam ki, és negyvenéves vagyok. Ilyen hármas együtt állás nem adatik sokszor az életben, ezért úgy gondoltam, hogy ennek örömére csináljunk egy jubileumi koncertet.

HDV: Mik a benyomásaid az eseményről?

PB: Nagyon készültünk erre a bulira, és nagyon jól sikerült. Igazából az első olyan nagykoncert volt, ahol úgy éreztem, hogy kifejezhetem – nincs erre jobb szó – magam, illetve mindazt, amit az Istentől kaptam. Ahol nem mondják meg, hogy mi legyen a repertoár, nem valami más rendezvényen belül kell valamit előadnom. Ez rendkívül nagy szabadságot adott. Itt nem volt sem idő-, sem stílusbeli korlát. Magam választottam ki a dalokat, amik vagy erőteljesen szóltak hozzám az évek során, vagy amiket láttam jól működni a sok száz koncerten az elmúlt húsz év alatt. Ezeket sikerült csokorba szedni, de azért még így is maradtak ki dalok. Képtelenség is lenne mind eljátszani, hiszen közel háromszáz dalról beszélünk. A koncerten készült felvételeket még én sem láttam, így csak az emlékeimből tudok élni, de amire vissza tudok emlékezni, hogy eredeti és őszinte lehetett, és egyszerűen a szívemből tudtam adni mindazt, ami ott van.
Kétórásra terveztük, lett belőle két és fél óra, és senki nem ment haza… 🙂

Őszintén szólva, nagyon  szeretném folytatni. Olyan szempontból könnyű dolgom van, hogy sokféle területet érintünk: gyerekek felé szolgálok, gyülekezeti dicsőítést vezetek, írok szóló- és evangelizációs dalokat, sőt még régebbi stílusú énekeket is feldolgoztunk, ezért a különböző közönséget megcélozva van lehetőség a koncerteket sűríteni.

HDV: Milyen érzés negyvennek lenni?

PB: Olyan, mint harmincnak meg húsznak. Néha a testemen érzem csak, hogy ami húszévesen ment helyből, arra most egy kicsit rá kell dolgozni. Jobban oda kell figyelni az embernek magára, de az Isten kegyelme minden, így ez is.

HDV: Mondtad, hogy a jubileumi koncerted kifejezetten „bécis” vonal volt, viszont azt is említetted, hogy a koncertjeid többségében vannak bizonyos megkötések a repertoár és hasonlók tekintetében. Hogy néznek ki ezek a koncertek?

PB: A legtöbb koncertünk úgy jön létre, hogy meghív bennünket egy gyülekezet vagy egy alapítvány, de akad olyan is, hogy egy városi rendezvény szervez be minket fellépőnek. A meghíváskor pedig megmondják, hogy milyen jellegű legyen a koncert. Pl. ez most gyerekek felé szóljon, ez most felnőttek felé, itt most csak óvatosan az evangéliummal, itt most lehet bátran, stb. Ezekben az esetekben természetesen mindig idomulni kell. De az Egyházat úgy szeretem, ahogy van. Szeretem és szolgálom.  A szolgálat nem arról szól, hogy elmondom azt, hogy mi nem tetszik, hanem keresem azokat a pontokat, ahol együtt tudunk dolgozni. Nagyon sokrétű az egyház, rengeteg gyülekezet, sokféle közösség létezik, de pont ettől a sokszínűségtől válik széppé.

HDV: Az elmúlt években te is sokféle egyházban, gyülekezetben megfordultál. Beszélnél kicsit a kezdetekről? Ha jól tudom, valaha baptistaként indultál, de ma már nem baptista gyülekezetbe jársz.

PB: Hívő baptista családba születtem, baptista gyülekezetben nőttem fel, sőt ezer íziglen baptisták még az őseim is. Papa, mama, nagyszülők, dédszülők, mindenki. Aztán jött az életemben egy váltás ott a 80-as évek végén, 90-es évek elején. Isten földcsuszamlásszerűen nyomult be az életembe, és ezáltal nagyon sok minden megváltozott. Azokban az években egyébként is volt egy ébredési hullám, vagy nem tudom minek nevezzem, és a személyes életemben is rengeteg minden megváltozott, többek között a gyülekezeti hovatartozásom is. De ez végül is semmit nem változtatott negatív irányba: a baptista gyülekezetbe, ahonnan származom, a mai napig visszajárok, és otthonomként tekintek rá. Négy gyermekem van, és amikor megjelenünk a családdal, egy egész padsort feltöltünk. Hála Istennek a jó kapcsolat megmaradt velük, a különbség csak annyi, hogy az életem továbbment egy módosult pályán, de ugyanúgy az Istenben, és úgy gondolom, ez a legfontosabb.

Mindemellett fontos megemlítenem, hogy mindaz az alap, amit gyerekkoromtól kezdve megkaptam, a tudás, amit akkor megszereztem, vagy az élmények, amiket átéltem, azért a mai napig nagyon erősen dolgoznak az életemben. Akár amiket gyerekként a vasárnapi iskolában vagy tinédzserként az ifjúsági órákon átéltem, azok azért meghatározó dolgok voltak. Tehát szó sem volt arról, hogy kiöntjük a fürdővízzel együtt a gyereket is, aztán nyitunk valami teljesen újat. Szerintem ez nem is működik. Isten általában a fokozatosságban, lépcsőzetességben gondolkodik, és ez az én esetemben is így történt.

HDV: Most tartoztok valamilyen gyülekezethez?

PB: Debrecenben élünk, és egy ottani helyi gyülekezetben, a SzabkerDebrecenbe (a Debreceni Szabadkeresztyén Gyülekezet – a szerk.) járunk, és ott szolgálunk.

HDV: Említetted az ébredési hullámot a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején. Most, nagyjából húsz évvel később teljesen egyértelmű, hogy a kommunizmus végével valóban kialakult egy ébredés Magyarországon. Ha csak a baptista közösséget nézzük, ebben az időszakban alakul meg például a Baptista Szeretetszolgálat Szenczy Sándor, vagy a Falumisszió (FAMISZ) Rácz Lajos vezetésével, de említhetnénk még sok más evangéliumi kezdeményezést is. Ehhez a generációhoz tartozol te is, mint annak egyik meghatározó egyénisége, legalábbis a dicsőítő zene terén biztos. Milyen érzés ehhez a generációhoz, ehhez az ébredési közösséghez tartozni?

PB: Én ezt még így nem raktam össze, hogy ehhez a csoporthoz tartozom, de megtisztelő. Mai napig többükkel kapcsolatban vagyok. Sándorral inkább közelebbi a kapcsolat, de jó barátomnak tartom Lajost is. Igazából azt szeretném, és azért imádkozom, hogy sok ilyen generáció legyen. Itt vannak a mostani fiatalok, és látom, mennyi lehetőségük van a közös Isten-dicsőítésre.  Húsz éve hol volt ilyen? A világ nagyon kinyílt. Könnyebb lett a dolgunk, és azt gondolom meg kell ragadnunk a lehetőségeket.

Nemrégiben egy szabadnapunkon Budapesten sétáltunk az Erzsébet téren, és nekem hihetetlen volt látni, hogy sok száz, de talán ezer fiatal is ült a fűben este fél tizenegykor, és csak múlatták az időt. Arra gondoltam, mekkora feladatunk van, mennyi ember van, akit meg lehet szólítani! Vajon mit jelentene nekik egy mosoly? Hihetetlen, hogy az emberek mennyire ki vannak éhezve arra, hogy kapjanak valamit. Megnőtt az éhségérzet, és a világ ezt nagyon jól tudja, és a szemetet úgy tolja lefelé a garaton, ahogy elő van írva. A cél az, hogy a lelked lakjon jól: ülj le a tévé elé és nézd a showmaneket, az idióta műsorokat, a tehetségkutatókat, és még sorolhatnám. Tehát szerintem azoknak az ideje most jött el, akik valamilyen ébredési generációhoz akarnak tartozni. Tényleg egy olyan időszakban, illetve egy olyan időszak előtt vagyunk, amikor robbannia kell az evangéliumnak az emberek között!

HDV: Azt gondolom – és ezt talán nem túlzás kijelenteni –, hogy te vagy az, aki a magyar dicsőítő zenét leginkább formálta, leginkább kitaposta ennek az ösvényét az utóbbi húsz évben. Én úgy látom, hogy sok sikeres zenésznek van egy magas hegytető időszaka, a pálya csúcsa, ha úgy tetszik, és azután már csak jó esetben megél a régi dalokból, rosszabb esetben pedig nem, és eltűnik a süllyesztőben. Téged pedig úgy látlak, mint aki folyamatosan meg tud újulni, és folyamatosan tudja azt a minőséget produkálni, mint fiatalabb korában, a pályája kezdetén. Véletlen lenne az, hogy ha Pintér Béla nevét megemlítik a gyülekezetekben, akkor mindenki tudja, hogy ki vagy, és mindenki tudja, hogy mi a profilod, még az is, aki adott esetben nem hallgatja a te dalaidat?

PB: Ha meg tudok újulni, vagy ha „töretlennek” látják mások a karrierem, az nem más, mint hogy az Isten cselekszik, én meg csodálkozom. Csodálom őt. Azt mondja a Biblia, hogy: „Gyönyörködj az Úrban, és teljesülnek a szíved szándékai”. Nekem arról szól például egy lemez elkészítése, hogy leülök és gyönyörködöm. Semmi különleges. Persze figyelek az aktuális trendekre és világi zenét is hallgatok, mert az ember akar szakmailag képben lenni, de én ezt teljesen elválasztanám mindattól, amit az Isten cselekszik. Nekem ő ad ihletet, ő ad irányt, ő jelöli ki a pályát.

Én most is várom, hogy hogyan tovább. Életem során több gyülekezetben megfordultam, mint szolgáló, de mindig mentem tovább. Ha emberileg nézzük, voltak konfliktusok, és lehetett volna olyan pillanat, amikor azt mondom, hogy jó, akkor eddig tartott. Időnként voltak is ilyen érzéseim, de valahogy mindig tovább mentem. Igazából nem is én mentem, hanem vittek. Vittek, és ez motivált engem. Nagyon szeretek kiszolgáltatva lenni az Istennek: vigyél, Uram! Ez mindig működik, mert ő nem ver át. És ha egyszer ő elkezd valamit, azt be is fejezi!

Szeretek adni, megosztani, tovább adni. Egyszerűen csak kapod, és azt továbbadod, és Isten pedig ad még többet, azt megint tovább adod, és így tovább. Hiszek abban, hogy az Isten végtelen. Tehát, ha valaki megkérdezi, hogy meddig akarom ezt csinálni, akkor azt mondom, hogy hetven-nyolcvan éves koromig, vagy még tovább, amíg csak bírom. Én nyolcvan évesen is csemete-dalokat akarok énekelni, mert működnek, mert van üzenetük, mert az Istennek van velük mondanivalója. Amíg neki van mit mondania, addig nekem is lesz.

HDV: Azt gondolod, hogy azért nevelt fel téged Isten úttörővé, hogy azért születtél akkor, amikor születtél, és nem húsz évvel később, hogy valamilyen szinten pásztorold, mentorold ezt a mostani generációt? Mennyire törekszel arra, hogy kinevelj tanítványokat, akiknek át tudod majd adni a stafétabotot?

PB: Közvetlen előtte vagyok egy ilyen irányú váltásnak, ezt érzem. Az a szolgálat, amit végzünk, a dicsőítés, egy prófétai szolgálat, én ebben a hitben csinálom. A dicsőítés előre mutat, valamit kijelent azokról a dolgokról, amik következni fognak. Én úgy fogalmazom a dalaimat, abban a lelkületben írom, és arra törekszem, hogy mindennel előre mutassak. A zene, a szöveg, a mondanivaló és mindaz, amit ezek kifejeznek, így komplex módon mutasson előre, nyisson szemeket, szíveket.

De visszatérve az eredeti kérdésedhez: azt gondolom, hogy, van egy ilyen feladatom. De tudatosan nem tervezem, hogy na akkor csináljunk egy dicsőítő iskolát, ahol majd kineveljük a következő generációt. Egyszerűen várom, Isten mit akar velem kezdeni ezen a területen.

HDV: Sokan keresztény sztárnak tartanak. Tudom, hogy nem szereted, ha így hívnak.

PB: Végül is a Biblia is mondja, hogy fénylenek az igazak, mint a csillagok, örökké. A sztár valahonnan innen jöhet, de ilyen alapon te is az vagy, meg mindannyian azok vagyunk, akik Krisztust követjük.

HDV: Azt gondolod egyébként, hogy az a sikerednek a titka, – ha már sikerről beszélünk – hogy annyira nem vagy erre méltó, nincsen zenei végzettséged, stb. így egyértelmű, hogy minden eredményed az Úr munkája, és ezért ő kapja a dicsőséget?!

PB: A sikerem titka az, hogy az Istennél minden nap lehet újat kezdeni. A múltam arra jó, hogy ne felejtsem el, honnan jöttem. A jövő pedig úgy él bennem, hogy az majd minden képzeletemet felülmúlja. Az évek során Isten radikálisan kihúzott minden „B” tervet az életemből. Újra ás újra szembesülnöm kellett azzal, hogy Isten akar vezetni engem és nem áll szándékában átadni a kormányt.

A sablontól eléggé eltérő életet élek, élünk. Sok olyan vetülete van ennek a pályának vagy szolgálatnak, ami nem átlagos, ezzel én tisztában vagyok. De ez motivál, ez az egésznek az alapja. Hogy honnan jöttem? Igen, az is számít. De nagyon fontos tudnom azt is, mi az Isten terve velem.

Ha bárkinek nehézségeken kell átmennie, annak üzenem: ne add fel, mert Istennek van egy terve. Ne félj kidobni a saját terved. Ne félj attól, hogy nem a megszokott sablonok szerint zajlik az életed, a tanulmányaid vagy bármi. Természetesen törekedj a legjobbra, és nyújtsd a tőled telhető legjobbat, de tudd, hogy Istennek van egy terve. Addig ne nyugodj, míg azt meg nem találod. Sokan beérik halványabbal, sokan beérik az „így alakult” érzéssel, pedig Isten terve sokkal gazdagabb, mint gondolnád.

HDV: Ha jól tudom négy gyermeked van.

PB: Igen, három lányom van és egy fiam.

HDV: Ha majd a felnőttkor küszöbén odaállnak eléd, neked szegezve a kérdést, hogy mit kezdjenek az életükkel, akkor ezeket a gondolatokat mondanád el nekik is?

PB: Ezt nem a felnőttkoruk küszöbén fogom nekik elmondani. Egy éves koruktól fogva elmondom nekik az esti mesékben, a játék során, a közös programokban…

Alapvetően fontos, hogy milyen apakép alakul ki bennem, mert azt azután az Istenre fogom óhatatlanul is kivetíteni. Tudatosan emlékeztetem magam arra, hogy amit a gyerekem velem átél, abból fog majd táplálkozni, amikor találkozik az Istennel. Sokkal könnyebben fogja megérteni Istent, amikor visszaemlékszik, hogy apa is ilyen volt, apa is megbocsátott. Következetes volt, de megbocsátott. Volt, hogy a gyerekem kikapott valamiért, de fél óra múlva felmentem hozzá a szobába, és elmentünk együtt fagyizni. Mert a lényeg nem az, hogy megbüntetem és szégyellje magát, hanem az, hogy ha kell, megbüntetem, de mindig kezdhetünk egy újat!

Isten ilyen, és a kegyelem erről szól. Elronthatom bármilyen szinten bármennyiszer. Isten pedig még mindig ott van mellettem. Rossz döntéseimnek le fogom aratni a gyümölcsét, hiszen a bűnnek vannak következményei, mert az Isten következetes és igazságos. De a kegyelem arra szabadít fel, hogy ha elrontom, akkor is kezdhetek egy újat.

HDV: A gyerekeid közül kikkel szolgálsz együtt?

PB: A két nagyobb lányommal. Ők már rendszeresen állnak színpadon, és dalokat is írnak. A két kicsi pedig nemrég kezdett el bekapcsolódni. A legutóbbi lemezünkön, a Hazahoztál címűn egy gyerekkórus is közreműködik két dalban. Abban már ők is énekelnek.

HDV: Mit szóltál volna, ha egyik gyermekedet sem érdekelte volna a zenei pálya?

PB: Abszolút rendben lett volna. Rendben is van. A nagyobbik lányom most főiskolán tanul ének és vizuális szakon, tehát valamiféle énkifejezést keres. Mellette dalokat ír, énekel a CD-ken, és majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle. A középső leányom nagyon okos gyerek. Igazi agytröszt. Ezt az anyukájától örökölte. Őt nagyon érdekli a komolyzene is. Sokat gyakorol, zongoraversenyekre jár. Ebben a világban most jól érzi magát. Szereti az Urat, és dicséretet is vezet a gyülekezetben. Majd meglátjuk, hogy melyikük milyen utat választja.

HDV: A feleséged hogy bírja, hogy nem vagy otthon?

PB: Úgy, hogy sokszor velem jön, elkísér a szolgálati útjaimra. Van, hogy a gyerekeket is visszük, persze ez attól függ, milyen messzire és mennyi időre megyek, na meg hogy iskolaidőben van-e a fellépés. Néha logisztikai bravúr kell az életünk megszervezéséhez.

HDV: Ő egyben a menedzsered is, ugye?

PB: Igen, körülbelül másfél éve csináljuk ezt így tudatosan. Nála futnak be a meghívások, olyan száz-százhúsz koncertem van egy évben, tehát nem kis feladat amit ő végez. A számlák kitöltésétől a lemezek kiadói munkáin át a koncertszervezésig minden az ő feladata. Nagyon hálás vagyok a munkájáért!

HDV: A dalokat te és a családod tagjai írják, vagy vannak külsős szövegírók, zenészek?

PB: A koncerteken elhangzó daloknak én írom a szövegét és a dallamát is. Nem működik a külsős dolog.  Néhányszor megkértek már világi cégek is reklámzene írására. Nem ment. Elküldtem a stúdiónak a szerzeményt, de nem működött. Nem tudok megrendelésre dolgozni. Sokszor voltak ebből viták és sértődések, de egyszerűen nem tudom megcsinálni. Egyetlenegy féle megrendeléses munkát tudok elvégezni, az esküvői dalok szerzését. Van már vagy húsz-huszonöt ilyen típusú dalom, gondolkodom is rajta, hogy lemezre teszem őket. Ezeknél a daloknál ugyebár ismerem az ifjú párt,  így van egyfajta kapcsolatom velük. Ez már egy olyan terep, ahol tudok működni. De hogy megrendelésre csináljak például egy turisztikai reklámot, arra nem vagyok képes.

HDV: Melyik a három kedvenc dalod?

PB: Egy új lemez kiadása után mindig annak a dalai a legkedvesebbek. De nyilván ott vannak a régebbi nagy klasszikusok, mint a Szeretet nem fogy el, a Hús-vér templom, vagy épp a Homokba írva. Ezek állandó kedvencek. A legújabb lemezem címadó dala a Hazahoztál, mostanában nagyon sokat jelent nekem.  Gyerek dalaim közül kiemelném a Szánsájn hálidéj, Kösz, jól vagyok, Mennyei party c. dalokat.

HDV: Melyik dal született valami nagyon komoly megtapasztalás után?

PB: Homokba írva. Ezt a dalt egy nagy váltás után írtam.

HDV: Az Úr használt sok területen. Nem volt előtted ilyen formában gyerekdicsőítés Magyarországon. Dicsőítő zenekarok  játszák a dalaidat. Nincs konferenciazárás Táncol a menny nélkül. Poposabb dalaidat világiak is szívesen hallgatják. Hogyan épül fel ez a szolgálat?

PB: Évente kétszer van egy olyan időszakom, amikor elvonulok dalt írni. Ez kétszer két hét általában.

HDV: Hova szoktál menni?

PB: Van a házunknak egy alagsora, aminek külön bejárata van. Ott elzárkózom, és ezekben a hetekben senki nem zavar.

HDV: Két hétig semmi kapcsolat a családdal?

PB: Jaj, dehogynem! Esténként fent vagyok, de napközben nem. Hétvégeken ilyenkor nem vállalok semmiféle fellépést, csak otthon dolgozom.

HDV: Én úgy tudom elképzelni, hogy egy zenész, amikor jön az ihlet, akkor gyorsan lejegyzi, ami megfogan benne. Te viszont két hét tudatos elvonulásról beszélsz.

PB: Ez a kettő együtt jár. Amikor „jön az ihlet” azt gyorsan leírom, feléneklem a telefonomra, aztán később, ezekben az elvonulós hetekben dolgozom ki, formálom kész dallá őket, és akkor vonulok el. Jön egy olyan időszak, amikor bármihez kezdek, abból dal lesz. Ezekből a dalokból aztán évente legalább egy, de inkább két lemezt igyekszünk kiadni.

HDV: Van állandó zenekarod?

PB: Projektcsapatok vannak. Különböző helyek különböző felépítést igényelnek.

HDV: Mesélj a Hazahoztál című lemezről!

PB: A Hazahoztál kicsit egyfajta visszatekintés. A lemezen gyerekek is énekelnek, egy-két tradicionális motívum is hallható, valamint gyülekezeti dicséretek és az életből merített dalok is megszólalnak rajta. Tehát minden „irányzat”, amit az elmúlt húsz évben képviseltem, egy kicsit megjelenik a korongon. Így lett ez az album kerek egész. Az egész lemez a megtapasztalásaimból, Istennel való átéléseimből táplálkozik.

HDV: Úgy érzed, hogy ez alatt a húsz év alatt tettél egy nagy kört? Visszaértél valahová?

PB: Az ember érik, és rengeteg dolog csak utólag esik le neki. És mindeközben átéli, hogy az Isten megtartja. Arra kaptam kegyelmet, hogy megosszam másokkal ezeket az átéléseket.

HDV: Távlati terveid?

PB: Új gyerekdalokat írok. Szeretnék év végére egy gyereklemezt kiadni.

HDV: Van ebben valami ciklikusság, hogy egyszer gyereklemez, legközelebb pedig más stílus kerül sorra?

PB: Igen. Arra törekszem, hogy minden terület fejlődjön, és ne maradjon le a másikhoz képest. Gyereklemez négy éve volt utoljára. Most már azt hiszem aktuális.

HDV: Mi az, amit még szeretnél elérni és megtapasztalni az Úrral?

PB: Szeretnék egy rendezvényszervező csapatot létrehozni. Saját magunk szeretnénk szervezni a koncertjeinket. Kicsit visszább szeretnék venni a meghívásos koncertekből és több saját kezdeményezést megvalósítani.

HDV: Ez mit jelentene a gyakorlatban?

PB: Évente két, esetleg három nagyobb koncertet. Az egyik egy dicsőítő, a másik egy unplugged, a harmadik pedig egy gyerekkoncert lehetne. Esetleg néha egy-egy karácsonyi koncert. Ez folyamatosan forogna, és ezáltal valamelyik réteg mindig meg lenne szólítva. Úgy érezzük, hogy maga Isten visz bennünket ebbe az irányba, hogy bátran vállaljuk fel a kezdeményezést, nem várva másra.

HDV: Milyen gondolatot adnál át akkor a színpadon, ha tudnád, hogy soha többet nem állhatsz fel oda?

PB: A kegyelem üzenetét. „Isten szeretet” – ahogy János mondja. Ez a mondat túl rövid ahhoz, hogy bármit is elvegyél belőle, és elég tartalmas és mély ahhoz, hogy ne kelljen semmit hozzátenni. Talán egy dal is születik egyszer erről, nem tudom. „Isten szeretet.” Ebben minden benne van.

HDV: Mit kívánsz az olvasóknak?

PB: Szívemből kívánom, hogy merjenek kalandokba bocsátkozni Istennel. Ehhez persze néha fel kell adnunk a kényelmünket, és a jól megszokott kereteinket. De ha ezt megtesszük, Isten olyan csatornákat nyit, hogy nem győzünk majd csodálkozni. Isten országa növekedésének soha nincs vége. Egy keresztény élete és egy gyülekezet akkor működik jól, ha ebben a folyamatos tágulásban és növekedésben benne van. Ha megáll a növekedés, akkor minden megáll. Növekedjünk hát! Ezt kívánom!

A fotókat Győri Simon készítette.