Merényi Zoltán
Tartalom
Egy bibliatanulmányozó csoportban az Ószövetség kisprófétáit tanulmányozzuk. Megragadott ezeknek a több mint két és félezer éve élt hívőknek az üzenete. Többen közülük ma is jelenlevő problémákra hívják fel a figyelmet. Szeretném kiemelni közülük Haggeust, aki Kr.e. 520-ban írta kétfejezetnyi kis „könyvét”.
Haggeus kora
„Dárius király uralkodásának második esztendejében, a hatodik hónap első napján” – kezdi a próféta pontos kormeghatározásával írását. Ezt az időpontot nagyon pontosan be tudjuk azonosítani: Kr. e. 520. augusztus 29.
19 éve annak, hogy Círusz perzsa király rendeletet adott ki, hogy a zsidó nép hazatérhet a babilóniai fogságból. Majdnem húsz év telt el, de még mindig nem történt meg az igazi „rendszerváltás”. A nép jó része haza sem tért Babilon földjéről, hiszen ott letelepedve biztonságos egzisztenciát teremtettek maguknak. Nem volt számukra vonzó egy sivár, szinte kihalt országba visszatérni.
A zsidó nép számára oly fontos templomépítés is megakadt, közel 70 esztendeje nem volt az Úrnak háza Jeruzsálemben. Az építkezést azért szüntették be, mert egyrészt nem volt elég pénzük egy impozáns épületre, másrészt Ezsdrás leírja, hogy a nép ellenségei akadályozták őket ebben a munkában. Vádoló levelet írtak Perzsia új királyának, aki rendeletben tiltotta meg az építkezés folytatását. (Ezsd 4)
Félelem, megalkuvás és kifogások jellemezték a hívők életét. Az Úr háza helyett saját életük építésével kezdtek foglalatoskodni. Viszonylag rövid idő szorgalmas munkájával biztos megélhetésre tettek szert. Faburkolattal díszített házakban éltek, (1,3), ettek, ittak, ruházkodtak.
Haggeus könyvének legmegrázóbb mondata a következő:
„Azért, mert az én házam romokban hever, ti meg csak a magatok háza körül szorgoskodtok.” (1,9)
Individualizmus
Ez a ténymegállapítás a mai kereszténységet is jellemzi. Olyan korban élünk, amikor az individualizmus a világ értékrendje, vagyis az önközéppontúság. Mindenki a saját érdekeit nézi, azt keresi, hogyan tud jobban érvényesülni a világban. Ez a szemlélet a hívők gondolkodásába is meggyökerezett. Gyakran ugyanazok a célok motiválják korunk keresztényét, mint a hit nélkül élőkét: siker, önmegvalósítás, gazdagság, utazgatások. Nem sajnáljuk az időt, energiát arra, hogy építsük életünket, de a szolgálatra már nem áldozunk. Diplomákat szerzünk, házakat építünk, autókat vásárolunk, utazgatunk szerte a világban, s közben elfeledkezünk arról, hogy más feladatunk is lenne a világban. Szomorú tapasztalatom, hogy a mai kor keresztényei folyamatosan rohannak saját érdekeik érvényesítésében, de Isten ügyére egyre ritkábban érnek rá.
Egy nagyszerű képet találtam az interneten Mauricio Palacio festményét, melynek címe „Who cares?”, vagyis „Kit érdekel?”. A képen emberek fuldoklanak egy hullámzó tengeren, miközben egy kis szigeten emberek mit sem törődve a fuldoklókkal udvarolgatnak, játszanak, zenélnek, telefonálgatnak, sportolnak, élvezik az életet. A kép a gyülekezetről és a világról szól. Miközben emberek kárhoznak el körülöttünk, bennünket csak saját kedvteléseink mozgatnak.
Ma is aktuális Haggeus intelme: „csak a magatok háza körül szorgoskodtok.”
Isten válasza a nép hozzáállására
Isten szomorúan szemléli a nép hozzáállását, és elkezd beleavatkozni a történésekbe. A nép hiába szorgalmaskodik, elmaradnak az áldások. Az ég nem ad harmatot, a föld nem hozza meg termését, szárazság sújtja a földeket (1,10–11). „Az történt, hogy ha valaki odament gabonájához, melytől húsz vékát várt, csak tíz lett, és ha valaki odament a borsajtójához, remélve, hogy ötven korsóra valót fog meríteni, csak húsz lett.” (2,16)
A 127. zsoltár szavai váltak valóra: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáznak rá az őrök. Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget.” (Zsolt 127,1–2)
Isten népe Isten nélkül akart élni. Saját erejükben, szorgalmukban, kapcsolataikban bíztak, és ennek nem volt áldása. Ma is így működik ez. Ha kihagyjuk az Urat, előbb-utóbb megszűnik az áldás életünkből.
Lehet, egy jó ideig megy előre a szekér, de csak idő kérdése, hogy mikor következik be a defekt.
A hívő ember így válik vallásossá. Imádkozik azért, hogy Isten adjon áldást önző céljainak elérésében, de önmaga nem hajlandó Isten ügyéért egy szalmaszálat sem keresztbe mozdítani. Ha nem boldogul az életben, akkor pedig Istent kéri számon.
Szükség van ma is megújulásra, értékrendünk helyreállítására!
A fordulat
Dárius király uralkodásának második esztendejében a hatodik hónap 24-én, vagyis szeptember 21-én, három héttel Haggeus igehirdetése után Isten elvégzi Zerubbábel és Jósua főpap szívében, hogy hallgassanak az intelemre. Azt olvassuk, hogy „az Úrtól való félelem fogta el a népet” (Hag 1,12), és nekiláttak a templomépítésnek.
A fordulatnak minden pontja nagyon lényeges. Hallgattak az Isten üzenetére, félelem fogta el őket, vezetők álltak a fordulat élére, majd engedelmeskedtek.
Isten ezt a mai keresztények szívében is el akarja végezni, hogy újból első helyre kerüljön az Isten házának építése, a szolgálat.
Jézus Krisztus is így tanított a hegyi beszédben: „keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6,33)
Pontosan ez történt Haggeus idejében is, amikor odaszánta magát a nép a szolgálatra, Isten elkezdte megáldani őket (2,19).
Megerősítette Zerubbábel (Hag 2,21–23) és Jósua (Zak 3) vezetői szerepét és a templom dicsőségéről is kijelentést adott.
A perzsa uralkodó szívét is megváltoztatta. Ezsdrásnál olvasunk arról, hogy az építkezés megkezdése után ismét megjelentek Izrael ellenségei, és újból feljelentést tettek Dárius királynál. Az uralkodó azonban parancsot adott arra, hogy nézzenek utána a levéltárban, hogyan rendelkezett Círusz király. Mikor megtalálták a támogató parancsot, ezt a levelet küldték Tattenaj helytartónak: „Hagyjátok békén az Isten háza építését! A zsidók helytartója és a zsidók vénei hadd építsék föl Isten házát a régi helyén!” (Ezsd 6,7) Sőt még azt is elrendelte az uralkodó, hogy támogatni kell anyagilag is az építkezést, aki pedig megszegi az utasítást, azt fel kell akasztani.
Isten még a hitetlen uralkodó szívét is formálni tudta. Amikor Isten népe engedelmes volt, az Úr is melléjük állt. Hiszem, hogy ezt a megtapasztalást az Úr számunkra is meg akarja adni.
Készek vagyunk-e mi is Isten ügyét előbbre helyezni a sajátunkénál? Tudunk-e áldozatokat hozni időnkből, erőnkből, pénzünkből, hogy neki szolgáljunk, lemondva talán kedveléseinkről is? A Haggeus által felvetett kérdések ma is döntés elé állítanak bennünket.