Takács Zoltán

Meghökkentő értelem
A valóság értelmezéséről, tudományról és hitről
Kálvin, Budapest, 2016, 220 oldal

Hogy kezdtem el olvasni?

Ahogy kézbe vettem a könyvet, legelőször Philip Yancey egyik kötete jutott eszembe, aminek a címe Meghökkentő kegyelem. Nem tudom, van-e összefüggés a két cím választása között. Mindenesetre nekem felkeltette az érdeklődésemet a cím alapján is a könyv, ami akkori feltételezésem szerint a teremtő, gondviselő végtelen értelem elemzését kínálja.
Egyébként a könyv a külseje alapján nem mondható figyelemfelkeltőnek. Egy kis alakú, puha kötésű mű, címlapján egy homokos tengerparttal. Az olvasás során megértettem, hogy a tartalomhoz illő választás volt ez a borító. Más nem mutathatná meg jobban a teremtő Isten végtelen értelmét, mint a számtalan homokszemből álló part és az égbolttal találkozó tenger, ami mellett magunkat parányi pontnak érezzük. Ugyanakkor, ha kicsit lehajolunk, mindjárt komoly vizsgálódásba kezdhetünk, mennyi minden található a homokban, illetve ha a tengerbe merülünk, milyen gazdag az élővilág. És még nem is beszéltünk a mindezeket alkotó elemekről. E mű mindkét irányban segít gondolkodni. A világmindenség és annak felépítése is elemzésre kerül tudományos és hitbeli szempontok alapján.
Maga a szerző is jó ajánló volt számomra. A természettudományok területén induló, ott komoly tudományos fokozatokat elérő professzor, aki később – épp a tudományos munkái által is – hitre jutott és teológus végzettséget is szerzett, lelkész lett. Azóta sokat publikált teológiai témájú írásokat, és oktatója, alapítója, később professzora lett teológiai oktatási intézményeknek. Sokkal kisebb léptékben hasonló az életutam. Műszaki pályán kezdve eljutottam a lelkipásztori szolgálatig. Ez a párhuzam is vonzott a kötet olvasására.

Tudomány vagy hit?

Évszázadok óta nagy kérdés, hogy a világ megértése a tudományon keresztül érhető el, vagy a hit útján található meg. Ebben a vitában sokan a „vagy” kötőszóra teszik a hangsúlyt. El sem tudják képzelni, hogy a hit és a tudomány támogató kapcsolatban is megfér egymás mellett. Arra már gondolni sem mernek, hogy ezek egymás nélkül nem juttathatnak el odáig, ahová a tudomány és hit közös segítségével elérhet valaki. Ha van, aki magára ismer ebben, hogy a két területet határozottan elkülöníti, annak különösen ajánlom ezt az írást.
Ez a könyv olyan, mintha egy gondolkodó ember útját is mutatná, hogyan jut el abból az állapotból, ahol mindent a tudomány eredményeivel tud és akar megmagyarázni, abba az állapotba, ahol már a hitnek is szerepe lesz, és ez a szerep nem valami mellékes szabadidős elfoglaltság, hanem mindent meghatározó alap. Közben persze ott vannak a kérdések, olykor kétségek, a dilemma, vívódás amiatt, hogy szokatlan a hit és az értelem párosítása. Mindez nem véletlen érzés, hiszen Alister McGrath nagy őszinteséggel írja le az életében végbement folyamatot is. Közli, hogyan lett az ateista természettudós előbb elbizonytalanodó, kérdéseket megfogalmazó, majd Isten és a hit előtt is megnyíló személy.

A széles látókör

Egyszerre lenyűgöző és olykor zavaró az, hogy McGrath mennyi szerzőtől idéz. Lenyűgöző az olvasottsága és a sok forrás rendszerben látása és közlése. Mindez egyben zavaróan is hat, mert megtöri a gondolatmenetet, és már-már megállásra is kényszerít, hogy az idézett írásokat is nézzük meg. Ha megszokjuk ezt a módszert – és esetleg később szánunk időt a többi műre –, magával ragadó élmény olvasni a könyvet.
Ezt a benyomást egyáltalán nem rombolja, hogy sok érdekes, már-már vicces példával érzékelteti mondanivalójának lényegét. Persze lehet, hogy aki alapvető életelvként fogja fel a tudomány mindenhatóságát, és elzárkózik a hívő gondolkodástól, arra sértően hat mindez.

A kétség mint mozgatórugó

A könyv egyik kiemelkedő fejezete számomra az, amiben a szerző az önmagában lejátszódott folyamatot osztja meg (Egy elbukott ateista merengései). Lenyűgöz az a bátorság, ahogy szembenéz a kétségeivel, és engedi, hogy új szempontok alapján is megvizsgálja korábbi meggyőződéseit. Elkezdi kritikával vizsgálni ateista nézeteit, ahogy addig a kereszténységet is vizsgálta. Talán az egész mű egyik kiemelkedő üzenete van ebben.
Egy gondolatmenet ebből a folyamatból:
„Végül arra is rádöbbentem, hogy az ateizmus voltaképpen maga is egy hitrendszer, nem pedig a valóságról alkotott tényszerű állítások rendszere, amint azt korábban feltételeztem. A végén azután hátat fordítottam az egyik meggyőződésemnek, és elfogadtam egy másikat. (…) Áttérésem a szabad gondolkodás következménye volt. Hittem, hogy megtaláltam a világra adható legjobb magyarázatot.”

Néhány idézet

A hit alapjainak megismerése új életszemléletet nyújt, és segít megérteni a világ nagyobb összefüggésében elfoglalt helyünket. (18. o.)

Az élet többről szól, mint hogy csak megértsünk dolgokat: győznünk kell a harcot az élet kétértelműségeivel és zavaraival szemben, amíg aztán rá nem lelünk egy értékes irányvonalra, amely jelentést hordoz. (27. o.)

A kereszténység és az ateizmus egyaránt olyan meggyőződés, amit William James »munkahipotézis«-nek nevez. Döntő fontosságúak az emberek életére nézve, ám egyiket sem lehet bizonyítani. (37. o.)

…az utóbbi években egyre világosabbá vált, hogy a tudomány olyan kérdéseket vet fel, amelyekre nem tudja megadni a választ. A kérdések a világ tudományos megértésének horizontján túlról bukkannak fel, amelyek – úgy tűnik – a tudományon kívülre vezetnek bennünket, a megértés lehetőségeinek mélyebb rétegei felé mutatva. (50. o.)

Az univerzum legmegérthetetlenebb vonása tehát az, hogy megérthető. A természet világának természettudományok által szemléltetett megérthetősége felveti a sarkalatos kérdést: mi lehet az oka az emberi elme és a világegyetem szerkezete közötti harmóniának? (71. o.)

Noha nem vagyunk tökéletesek, mégis él bennünk egy elképzelés a kiválóságról és teljességről, és fájó vágyakozást ébreszt bennünk arra, hogy túlhaladjuk emberi korlátainkat. Honnan erednek ezek az eszményképek? (147. o.)

A világ önmagában valóban értelmetlennek és céltalannak tűnhet. Épp ezért van szükség egy olyan lencsére vagy fogalmi keretre, amely rávilágít a dolgok lényegére. (169. o.)

A keresztény hit nem merül ki abban, hogy jobban értjük a világ dolgait: nem hagy bennünket ott, ahol vagyunk, hanem azt a lehetőséget kínálja, hogy a helyzetünk gyökeresen megváltozzon. (183. o.)

Ki olvassa, ki ne olvassa?

Gondolkodtam, kinek ajánlanám mindenképpen a könyvet. Először arra jutottam, hogy annak, aki most abban a helyzetben van, hogy nem tud hinni, mert mindent racionálisan közelít meg. Az is eszembe jutott, hogy azok mindenképpen olvassák el, akik a tudományról azt tartják, hogy mindenre választ tud adni. Végül arra jutottam, hogy mindenkinek ajánlom, aki mer a pillanatnyi álláspontjára, nézeteire vonatkozóan – legyen ateista vagy hívő – új nézőpontokat is megvizsgálni azért, hogy akár változtasson eddigi meggyőződésén. Akikben van elég bátorság ahhoz, hogy belássák, valóban töredékes még az ismeret, kell bővíteni akár tudományos, akár hitelvi kérdésekben.