Révész Balázs
Tartalom
Nyugati pályaudvar – tranzitzóna
A 2015-ös év sok szempontból meglepetéseket hozott a Magyarországon dolgozó civil szervezeteknek, a közigazgatásban, az egészségügyben és a rendvédelem területén dolgozó szakembereknek egyaránt. Részben a világban dúló polgárháborúk és etnikai villongások hatására eddig soha nem látott mértékű embertömeg indult el a biztonságot nyújtó Európa felé. Az elemzők és a szakemberek sokszor ellentmondásos nyilatkozatai nem tették könnyebbé sem a civilek, sem a rendvédelmi szervek munkáját. A napról-napra növekvő emberáradat gyors lépésre kényszerített mindenkit, aki felelősséggel gondolkodik Magyarország és Európa jövőjéről. A Baptista Szeretetszolgálat munkatársaként lehetőségem volt a kritikus augusztus–szeptemberi időszakban a migránsok egészségügyi, később pedig a humanitárius ellátásában részt venni.
Az események gyors váltakozása tehát mindenkit meglepett. Segélyszervezetként a Baptista Szeretetszolgálat első körben minden hasonló esetben a helyi hatóságokkal és partnerszervezetekkel közösen szeret segítséget nyújtani, mert tapasztalataink szerint a közös segítségnyújtás mindig hatékonyabb, mint az egyszereplős helytállás. Még ezek között, az egyébként általában hatékony kooperációk között is nehéz volt a helyzet felmérése, az önkéntesek koordinálása. Mivel a szeretetszolgálat a katasztrófák helyszínén elsősorban mentési, orvosi és egészségügyi feladatok ellátását végzi, ezért első körben a migránsok egészségügyi helyzetének felmérését kezdtük el a Vöröskereszt és a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesülete bevonásával. Mivel a Keleti pályaudvarnál már más szervezetek rutinszerűen felosztották az orvosi ügyeleti időt, ezért mi a Nyugati pályaudvarra koncentráltuk az erőforrásainkat. Két napra rá, hogy elkezdtük az orvosi és ápolói feladatokat, a logisztikai stáb két konténert helyezett ki a Nyugatihoz, amiben orvosi rendelőt és gyógyszertárat rendeztünk be. Az orvosi ellátás csúcsidőszakában napi 150 beteget láttunk el a 10–16 óráig terjedő ügyeleti időszakban. Ennek az időszaknak a csúcsa egy hétig tartott. Az önkéntesi munkában a Vecsési Bárka Baptista Gyülekezet is kivette a részét. Ők gyermekprogramokat, és kézműves-foglalkozásokat tartottak a kisgyermekeknek.
Párhuzamosan a Budapesten folyó munkákkal több alkalommal vittünk adományokat a déli határhoz, így a szegedi baptista önkéntesek segítségével több százezer forint értékben osztottunk vizet, élelmiszert, higiénés dolgokat Röszkén, illetve a szegedi Nagypályaudvarnál. Egy mentőautónk is dolgozott háromfős személyzettel a röszkei határnál a határ lezárásáig.
A szerb–magyar határzár után a menekültek tömege a szerb–horvát határ felé tolódott át, így mi is lépésre kényszerültünk.
Ahogy azt már a hírekből tudjuk, a határzár után az egész menekültáradat áttolódott a déli határsávra, először a szerbiai oldalra próbáltunk élelmiszercsomagokat vinni, de a szerb hatóságok nem engedték át a szállítmányt. Persze megoldottuk, és más úton juttattuk át a csomagokat. Ebben nagy segítségünkre volt a Vajdaságban dolgozó Nyúl Zoltán baptista lelkész és munkatársai. Ezekben a napokban volt, hogy a szerb határ mindkét oldalán jelen voltak munkatársaink, és két oldalról támogattuk a menekülteket.
A hosszú távú döntés az lett, hogy követjük a menekültek útját, és a Szentgotthárdra kitelepített két zuhany és WC-konténer mellett a horvátországi Opatovacba, régi nevén Apátiba vettük az irányt.
Ebben az időszakban már sok partnerszervezetünk elindította a felajánlását a számunkra, vagy jelezte, hogy adománygyűjtésbe kezd a Magyarországon kialakult helyzet komolyságát látva. Munkatársaink több helyszínről küldtek beszámolókat kül-, és belföldre egyaránt, vagy fogadták a partnereket, hogy saját szemükkel győződjenek meg a kialakult helyzetről. Mindeközben a háttérben folyamatosan dolgoztak az irodai munkatársaink, akiknek a részvétele az ilyen helyzetben ugyanolyan nélkülözhetetlen, mint azon munkatársak feladatai, akik a frontvonal helyszínein tevékenykednek.
Opatovac a horvát Röszke
A horvát hatóságok egy napig tudták kontrollálni a tömeget, aztán összeroppant a rendszerük. Így jutottak arra a döntésre, hogy egy régi katonai táborban állítanak fel menekülttábort, ahol kötelező egészségügyi vizsgálaton és regisztráción kell átesniük a migránsoknak. Ezen a helyszínen ugyanaz a feszültség volt érezhető, mint a röszkei határnál. Rohamrendőrök, katonák, nemzetközi segélyszervezetek, és a nemzetközi média, akiktől egy lépést sem lehetett tenni.
Mire áttelepültünk a mintegy öt tonna élelmiszer, és fektetőanyaggal a teherautónkon – aminek egy részét a táborban, a másik részét a helyi horvát baptisták raktárába táraztunk le –, addigra az óriási tömeg ott is megjelent. Egy amerikai partnerünk, aki végigkísért bennünket az elmúlt hetekben, a helyzet komolyságát látva úgy döntött, hogy azonnali segítségképpen ezer adag egységcsomagra elegendő élelmiszert vásárol. A helyi baptista lelkésszel útnak indultunk, és bevásároltuk a vízből, tartós élelmiszerből, kenyérből és higiéniai eszközökből álló szállítmányt, amit a helyi partnerekkel szinte azonnal szétosztottunk.
A történtek hatására a Baylor Scott & White Health amerikai szervezet úgy döntött, hogy a magyarországi Baptista Szeretetszolgálattal szeretne együttműködni, és 300000 dollár értékű adományt küld, hogy partnerként együttműködve segítse az európai migránsokat. Nem sokkal később meg is érkezett a Boeing 762-es repülőgép Budapestre, a fedélzetén takarókkal, melegruházattal, babatápszerrel, almalével és gyógyászati eszközökkel.
Munkatársaink ezekben a napokban és hetekben is Horvátországban dolgoznak, hogy segítsék a jobb élet reményében Európába vándorolt migránsokat. Ezekben a napokban is heti váltásban, öt napos turnusokban viszünk önkénteseket az opatovaci táborba, akik két műszakban osztják az élelmiszercsomagokat a táborba érkező menekülteknek. Miközben együtt segítünk a horvátországi baptista testvéreinkkel, aközben értjük meg, hogy baráttá valóban a bajban válik az ember. Nincs ember, aki ma Európában meg tudná mondani, hogy mi lesz a következménye ennek a vándorlásnak, de egy biztos, hogy ha valamiképpen meg tudjuk mutatni számukra az isteni szeretetet, akkor az most van. Nem először történik meg a szeretetszolgálat életében az, ami most is, hogy egy apró lépést teszünk meg, ebben az esetben a migránsok felé, és végül egy óriási ajtó nyílik meg. A történteket végigkövetve egy bibliai példázat jutott eszembe, ahol egy pap és egy lévita is elmulasztott segíteni, és egy samáriai vándor miatt maradt életben egy út szélén hagyott, ájultra vert ember. Egy segítség is elegendő volt abban a helyzetben, de mi lett volna, ha mind a hárman összefognak, és közösen tesznek valamit? A mi esetünkben látszik, hogy három partner közös munkája nem összeadódik, hanem szorozza egymást.
Végezetül egy igei gondolat Abdiás könyvéből:
„Ne nézz kárörömmel testvéredre balsorsa napján! Ne nevess Júda
fiain pusztulásuk napján!
Ne beszélj róluk nagy hangon
nyomorúságuk napján! Ne törj be népem kapuján veszedelme
napján! Ne nézd te is kárörömmel
baját veszedelme napján!
Ne nyúljatok kincseihez
veszedelme napján!
Ne állj oda az útfélre azért,
hogy irtsd a menekülőket, és ne ejtsd foglyul a megmaradtakat
a nyomorúság napján!
Mert közel van már az Úr napja, fenyegeti a népeket.
Amit te csináltál, azt teszik veled is, visszaszáll fejedre, amit elkövettél!”Abdiás 1,12–15