Mózes és Áron

Mózes és Áron alakja a hellenisztikus irodalomban és a Biblia utáni zsidó gondolkodásban – Kocsis Zoltánnak ajánlva*

*2010. január 16-án bemutatásra került Budapesten, a Művészetek Palotájában Arnold Schönberg Mózes és Áron című operája. Kocsis Zoltán írta meg a mű harmadik felvonását.

Szécsi József

 

Tartalom:

1. Mózes
1.1. A hellenisztikus irodalomban
1.2. Ókori támadások Mózes ellen
1.3. Mózes életrajza
1.4. Mózes az apokaliptikus hagyományban
1.5. Mózes. a mágus
1.6. Rabbinikus források
1.7. Az Aggáda
1.8. A középkori zsidó szemlélet
1.9. Modernkori megközelítések
1.10. A keresztény hagyomány
1.11. Az iszlám hagyomány

2. Áron
2.1. Áron az apokrif és rabbinikus irodalomban
2.2. Áron halála
2.3. Áron utódai
2.4. A rabbinikus irodalomban
2.5. Az Aggádában
2.6. Mózes és Áron
2.7. A keresztény tradícióban
2.8. Áron alakja az iszlámban

Bibliográfia

1. Mózes

Mózes, héberül: Móse, a Septuagintában Móysés, a zsidó nép vezetője, prófétája és törvényadója volt az i. e.-i XIII. sz. első felében. Isteni megbízást kapott, hogy vezesse ki az izraelitákat Egyiptomból, ezért nyolcvanéves korától kezdve a százhúsz éves korában bekövetkezett haláláig vezette őket vándorlásuk idején, amíg megérkeztek Móáb pusztájába.

 

1.1. A hellenisztikus irodalomban

Az ősi kultúrák bölcseinek elfogadására irányuló zsidó-hellenisztikus tendencia egész sor erőltetett azonosítást hozott magával, így például Ízisz¹–Éva, Szerápisz²-József, Atlasz³-Hénoch, Bel Kronosz⁴–Nimród, Orpheusz⁵–Dávid, Muszaiosz⁶-Mózes, Zoroaszter⁷-Ezékiel párokat azonosított. Mindez a zsidó kultúra hősi alakjainak attribútumához való civilizációs hozzájárulásban csúcsosodott ki. Így például Eupolemosz⁸ számára – aki kronológiájában több mint ötszáz évvel a trójai háború elé helyezte Mózest –, Mózes volt az első bölcs, valamint ő volt az első, aki az írást feltalálta a zsidóknak, akiktől aztán ezt átvették a föníciaiak, a föníciaiaktól pedig a görögök.⁹ Artapanosz¹⁰ szerint Mózes – akit Musaeos-szal és Hermesz-Thot¹¹-tal is azonosítottak – Orpheusz tanítója volt, felfedezte az írás művészetét, és ő volt az első filozófus és különböző békés és háborús gépeknek a feltalálója. Ő volt a felelős Egyiptom politikai szervezetének felállításáért is – miután harminchat provinciára felosztotta Egyiptomot -, és ő volt a kezdeményezője az állatkultusz bevezetésének Egyiptomba, amire úgy tekintettek, mint az egyetlen lehetséges eszközre az egyiptomi tömegek állhatatlan jellemének megfékezésére.¹² A Pentateuchus legkorábbi filozófiai exegétája, Arisztobulusz¹³ úgy tartotta, hogy Homérosz és Héziodosz műveik nagy részét Mózes könyveiből merítették, melyek Arisztobulusz szerint már jóval a Septuaginta előtt le lettek fordítva.¹⁴ Alexandriai Philón fenntartja, hogy Herakleitosz¹⁵ úgy kaparintotta meg az ellentétek teóriáját Mózestől, „mint egy tolvaj”.¹⁶ Hasonlóképpen azt állítja, hogy a görög törvényhozók számos törvényt „lemásoltak” Mózes törvényeiből.¹⁷ Alexandriai Philón szerint Mózes megelőzte Platón anyagból történő teremtéstanát azzal, hogy a Genezisben azt tanítja, hogy víz, sötétség és káosz volt mielőtt a világ létrejött.¹⁸ Josephus Flavius szerint Mózes volt a legkorábbi törvényhozó a világ feljegyzései szerint. Úgy gondolta, hogy maga a „törvény” szó ismeretlen volt az ókori Görögországban.¹⁹ Ezen túlmenően, mint Josephus Flavius írja: „különösen két ponton követte Platón a mi törvényhozónkat (Mózest). Előírta, mint a polgárok elsőrendű kötelességét, a törvények tanulmányozását, melyet szóról szóra kívülről meg kellett tanulniuk, és elővigyázatossági intézkedéseket hozott, hogy megakadályozza az idegenek számára, hogy találomra keveredjenek velük.”²⁰ „A mi legkorábbi utánzóink – vonja le a következtetést Josephus Flavius – a görög filozófusok voltak, akik bár látszólag saját országaik törvényeit tartották be, viselkedésükben és filozófiájukban Mózes tanítványai voltak.”²¹ A pogány világban az egyetlen analógia a Mózes elsőségét állító feljegyzésekre Apameai Numenius²² híres mondata (i. u. II. sz.), aki a Héber Biblia allegorikus interpretációját vezette be a pogány világ számára,²³ miszerint Platón Mózes volt, aki görögül beszélt.²⁴ Alexandriai Philo azt is állította, hogy Mózes volt „a törvényadók legjobbika valamennyi országban”, és törvényei a legkiválóbbak voltak, melyek valóban Istentől jöttek. Ezt az a tény bizonyítja, hogy míg más törvényeket megszámlálhatatlan ok miatt módosítottak, Mózes törvényei szilárdak és mozdíthatatlanok maradtak. „Remélhetjük, hogy fenn is maradnak minden eljövendő kor számára…, mindaddig, amíg a nap és a hold, a menny és az univerzum létezni fog.”²⁵ Valójában – mondja Alexandriai Philo –, „természetes, hogy amikor egy nép nem fejlődik, dolgaikat bizonyos mértékben felhő borítja, de ha friss kezdetet kívánnak elindítani egy jobb jövőért, minden nemzetnek jobb, ha eldobja ősi szokásait, és egyedül a mi törvényeink tisztelete felé fordul.”²⁶ A zsidók hanyatló politikai szerencséjének dacára a Római Birodalom idején, alkalmanként a Mózes iránti csodálat jele megtalálható volt olyan íróknál, mint például Pszeudo-Longinosz,²⁷ aki magasztalón írt a nagy törvényhozó szárnyaló géniuszról²⁸. Ezzel szemben Numenius²⁹, Tacitusz³⁰, Galen³¹, Celsus³², Porphirius³³ és Julianus³⁴ azonban rendkívül kritikusak, sőt ellenségesek voltak Mózessel szemben.

 

1.2. Ókori támadások Mózes ellen

A legkorábbi, Mózesre vonatkozó görög utalások kedvezőek voltak. Abderai Hecataeus³⁵ Mózest mint a zsidó állam alapítóját mutatja be, Mózesnek tulajdonítva Palesztina elfoglalását, Jeruzsálem és a templom építését. Hecataeus platonikus módon úgy magyarázta, hogy Mózes tizenkét törzsre osztotta népét, mert a tizenkettő tökéletes szám, amely megfelel az év tizenkét hónapjának.³⁶ Megfigyelte a féltő gondoskodást a katonai kiképzésben, mellyel Mózes megpróbálta az ifjúságot erkölcsi visszafogottságra és hősi kitartásra nevelni.³⁷ Fontosabb ennél, hogy hangsúlyozta, hogy Mózes nem vezetett be képmásokat az istentiszteleten, hogy Istent ne lehessen antropomorf módon elképzelni, hiszen csak a mindent magában foglaló mennyeket, vagyis a kozmoszt lehet Istennel azonosítani. Apameai Posidonius³⁸ hasonlóképpen hangsúlyozta, hogy Mózes nem imádott bálványokat, és Istent a természettel azonosította.³⁹ Hamarosan azonban Mózes a zsidóellenes irodalom célpontjává vált. Abderai Hecataeus korábban megjegyezte, hogy Mózes olyan életformát kezdeményezett, mely az emberektől való elkülönülést és az idegenek gyűlöletét bátorította. Az egyiptomi pap Manetho⁴⁰ szerint Mózes Heliopolisz lázadó papja volt, akit Osarsiphnak hívtak,⁴¹ és aki megparancsolta a zsidóknak, hogy mészárolják le Egyiptom szent állatait, majd a hikszoszok segítségével a kegyetlenség tizenhárom éves uralmát teremtette meg az egyiptomiak felett, míg végül Amenhophis fáraó kiűzte őket.⁴² Lysimachus⁴³ azt írta, hogy Mózes úgy tanította a zsidókat, hogy ne mutassanak jóakaratot az emberek iránt, hogy mindig a legrosszabb tanácsokat adják, és romboljanak le az isteneknek szentelt minden templomot és oltárt, amit találnak.⁴⁴ Apollonius Molon⁴⁵ azzal vádolta Mózest, hogy sarlatán és imposztor volt, aki a zsidóknak rossz törvényeket adott. Posidonius⁴⁶ szerint amikor Antiochus Epiphanes belépett a szentek szentjébe, látta ott egy szakállas embernek a szobrát, aki szamáron lovagolt,⁴⁷ aki egy könyvet tartott a kezében. Ez volt Mózes, aki az egész emberiség elleni gyűlölet törvényeit adta át a zsidóknak.⁴⁸ Végül Nicarchus⁴⁹ azt írja, hogy Mózest Alphának hívták – ami az Alexandriai Múzeum tagjainak borzalmas titulusa volt –, és valószínűleg a zsidó-hellenisztikus irodalomban Mózesre alkalmazták, mert leprás foltokat viselt az egész testén.

 

1.3. Mózes életrajza

A bibliai narratívában elszórtan található Mózesre vonatkozó életrajzi részletek jelentős mértékben kidolgozásra kerültek a zsidó-hellenisztikus irodalom jellegzetes stílusában. Demetrius (III. sz. vége) a „Júdea királyairól” című művében a kúsita asszonyt, akit Mózes feleségül vett⁵⁰ Cippórával azonosította, állítva, hogy amennyire a nevekből következtetni lehet (a LXX felsorolja Dedan fiai között Ábrahám unokáját Ketura családjából, és Raguelt, aki Demetrius szerint Jetró apja volt), Cippóra hatodik generációs leszármazottja volt Ábrahám családjának. A Biblia szerint Ábrahám Ketura fiait „kelet felé, a kelet országába” küldte,⁵¹ amit Demetrius Kús földjeként azonosított. „Ezen az alapon jelentette ki Áron és Mirjam – vonja le a következtetést Demetrius – hogy Mózes kusita nőt vett feleségül”.⁵² Mózes életének első részletes elbeszélése Artapanus⁵³ „A zsidókról” című munkájában található. Artapanus szerint a fáraó leánya, Merris⁵⁴ meddő volt, ezért egy zsidó gyermeket adoptált, akit Mózesnek nevezett el. Merris férje, Chenephres, Memphis királya, féltékeny lett Mózesre, és megpróbált megszabadulni tőle úgy, hogy elégtelen háttérrel küldte egy etiópiaiak elleni küzdelembe. Itt tízévnyi tartózkodása után az etiópiaiak annyira megkedvelték Mózest, hogy befolyására elfogadták és felvették a körülmetélés rítusát. Artapanus nem tudott semmit azonban Mózesnek az etióp király lányával folytatott románcáról, és arról, ahogy a lány elárulta neki a fővárost.⁵⁵ Artapanus verziója a bibliai történetre, mi szerint Mózes megölte az egyiptomit, hangsúlyozza, hogy az egyiptomi Mózes életére tört. Valójában csak az utolsó lehetőségként ölte meg Mózes az egyiptomi Chanethothest, hogy megmentse saját életét. Mózest népének kiszabadítására tett erőfeszítései börtönbe juttatták, de a vasak, melyek fogva tartották, csodálatos módon lehullottak, és a börtönkapuk maguktól kinyíltak.⁵⁶ Mózes pálcája Artapanus szerint minden egyiptomi templomban megtalálható volt, és hasonló volt a seistronhoz⁵⁷ vagy „kereplőhöz”, melyet az Ízisz-tiszteletnél alkalmaztak. A seistron segítségével emelte meg Ízisz a Nílus vizének szintjét, és ezért őt az Ízisz-himnuszokban Seistrophrosnak nevez­ték. Artapanus két hagyo­mányt említ a Vörös ten­ger­re vonatkozóan, a Mem­phisből és a Heliopolisból szárma­zót. A heliopolisi ha­gyo­mány követi a Bib­liát, míg a memphisi az­zal magyarázza az e­se­ményt, hogy Mózes jól ismerte a területet, és megvárta az apályt.⁵⁸ Végül az okot, amiért az egyiptomiak üldözték az izraelitákat, Artapanus azzal magyarázta, hogy vissza kívánták szerezni a tulajdonukat, melyeket az izraeliták kölcsönöztek tőlük.⁵⁹ Hasonló magyarázatot ad Trogus Pompeius,⁶⁰ aki azonban azt mondja, hogy a zsidók ellopták az egyiptomiak szent eszközeit. Artapanus elbeszélése Mózes leírásával zárul: „Mózes, azt mondják, magas és pirospozsgás volt, hosszú fehér hajjal, és méltóságteljes megjelenéssel.”⁶¹ Ezékiel⁶² zsidó tragédiaíró művéből fennmaradt 269 sor, egy hosszú monológ Mózestől, melyben elbeszéli pályafutását egészen a Midjánba történő meneküléséig. Tartalmaz ezen felül egy párbeszédet egy álomról, melyben egy királyi személy égig érő trónra ülteti Mózest, és amelyről Mózes szemlét tart az égi sereg felett, akik térdre esnek, majd elvonulnak előtte, mialatt Mózes megszámlálja őket.⁶³ Alexandriai Philón a „De vita Mosis”-ban leírja Mózes négy funkcióját, mint királyt, törvényhozót, papot és prófétát. Míg Mózes törvényének híre eljutott az egész civilizált világba – írja –, magát az embert, amilyen valójában volt, csak kevesen ismerték. A görög tanult férfiak, valószínűleg irigységből, visszautasították, hogy emlékezetre méltónak kezeljék. Bár ebben az értekezésben nincs kísérlet a zsidóellenes irodalom cáfolatára, Alexandriai Philón a Hypotheticá-ban⁶⁴ utal arra a vádra, miszerint Mózes „egy imposztor és egy fecsegő sarlatán volt”. Úgy magyarázza az exodust, mint ami részben a zsidók túlszaporodásának következménye volt Egyiptomban,⁶⁵ valamint Istennek álmokban és víziókban adott revelációjának eredménye, hogy tovább menjenek. Rámutat arra, hogy az izraeliták csodálata azon ember iránt, aki a törvényeket adta számukra, olyan nagy volt, hogy minden, ami számára jónak tűnt, számukra is az volt. Ezért, akár saját következtetéséből származott az, amit nekik mondott, akár valamilyen természetfeletti forrásból, mindent Istennek tulajdonítottak.⁶⁶ A „De vita Mosis”-ban Alexandriai Philón elmagyarázza, hogyan találta meg a gyermek Mózest a fáraó lánya. Állandó depressziós állapotban keseregve azon, hogy nem lehet gyermeke, aki követhetné apját a trónon, végül egy alkalommal összeomlott, és bár addig mindig saját lakrészében tartózkodott, elindult udvarhölgyeivel a folyó felé, ahol Mózest kitették. Mivel a kis Mózest a vízből húzták ki, a fáraó lánya Mózesnek nevezte el a gyermeket, utalva az egyiptomi nyelv víz szavára. Ahogy Mózes növekedett szépségben és kedvességben, a fáraó leánya elhatározta, hogy saját fiának fogja hívni, hiszen méhe korábban megnagyobbodott, hogy azon keresztül születhessen meg saját fiaként. Tanítók érkeztek a fiúhoz Egyiptom különböző részeiről, sőt még Görögországból is. Rövid idő alatt azonban Mózes képességeivel túlszárnyalta őket. Elsajátította mind az egyiptomi és a görög oktatás legjavát. Csak a léleknek élt, nem a testnek. Egyszerűen élt, megvetett minden luxust. Mózes pályafutásának kezdete pásztorként jó képzés és egy megelőző gyakorlat volt a királyságra annak, aki az emberiség nyáját volt hivatott terelni. Mivel Mózes esküvel tagadta meg a gazdagság halmozását, Isten azzal jutalmazta meg, hogy az egész világot kezeibe adta. Ezért minden elem engedelmeskedett neki mint mesterének, és meghajoltak parancsa előtt. Istennel való partneri kapcsolata felhatalmazta, hogy ugyanazt a címet viselje: „Mivel istennek és az egész nemzet királyának nevezték, belépett a sötétségbe, ahol Isten volt, azaz a létező dolgok soha nem látott, láthatatlan, testetlen, archetipikus lényegébe.”⁶⁷

Néhány részlet még ide tartozik Josephus Flavius Mózes-elbeszéléséből.⁶⁸ A fáraó rendeletet hozott, hogy írástudójuk tanácsára a héberek minden fiúgyermekét fojtsák meg. A jóslat szerint a születendő gyermek, ha életben hagyják, majd megalázza Egyiptomot, és felmagasztalja Izraelt. Mózes könnyű születése megkímélte anyját az éles fájdalmaktól, és megmentette őt, hogy a figyelő egyiptomi bábák felfedezzék. A gyermek nagysága és szépsége elbűvölte Thermuthis hercegnőt, aki megtalálta őt a Nílusban. Mivel a gyermek visszautasította minden egyiptomi szoptatós dajka keblét, anyját alkalmazták, hogy szoptassa. Mózes koraérettsége már játékaiban megmutatkozott. Midőn a hercegnő az újszülöttet apjának karjaiba helyezte, a fáraó, hogy kedvezzen lányának, diadémját a gyermek fejére helyezte, de Mózes letépte azt, a földre vetette és megtaposta. Az egyiptomiak ezt rossz jelnek tekintették, és a szent írástudó, aki megjósolta születését, megpróbálta megölni. Thermuthis azonban gyorsabb volt nála, és elvitte a gyermeket tőle. Josephus Flavius, akit hellenisztikus környezete magával ragadott, azt mondja, hogy miután átkelt a Vörös-tengeren, Mózes hexameterben komponált himnuszt Istennek.

Megemlítendő még Pseudo-Philo „Liber Antiquitatum Biblicarum” című munkája (i. u. I. sz.). A mű szerint Mózes körülmetélten született.⁶⁹ A fáraó leánya azért ment le fürödni a Nílusban a meghatározott időben, mert álmot látott. Mielőtt Mózes széttörte a kőtáblákat, rájuk tekintett, és látta, hogy nincs írás rajtuk. Az ok, amiért nem léphetett be az ígéret földjére az volt, hogy meg legyen kímélve a bálványok látványától, melyek félrevezetik a népet. Mózes Isten kezeiben halt meg, aki személyesen temette el.⁷⁰ Halálának napján a mennyei istendicséret abbamaradt, ami sem azelőtt, sem azután soha nem történt meg.

 

1.4. Mózes az apokaliptikus hagyományban

A „Mózes mennybemenetele” című hellenisztikus apokrif irat szerint⁷¹ Mózes a világ teremtése előtt fel lett készítve arra, hogy közvetítője legyen az Isten népével kötött szövetségnek.⁷² Nem volt egyetlen hely sem méltó arra, hogy sírja helyét jelölje, mivel síremléke a felkelő naptól a lenyugvó napig terjedt.⁷³ Mózesnek népével való kapcsolata nem szűnt meg halálával, mivel Isten kijelölte őt arra, hogy közbenjárója legyen népének a spirituális világban is. Ebben a műben van Mihály angyal és a sátán vitája is Mózes temetéséről. A sátán ellenzi Mihálynak Mózes eltemetésére szóló megbízatását azon az alapon, hogy ő az anyagvilág ura. Erre az érvre Mihály angyal így fel: „Az ÚR utasítson rendre téged, mivel Isten lelke teremtette a világot és az emberiséget.” Más szóval, a sátán Istennek adja Mózes lelkét, de követeli testét mint saját kizárólagos területét. A szerző Mihály szavain keresztül visszautasítja ezt a gnosztikus dualizmust, hangsúlyozva, hogy Isten ura testnek és léleknek egyaránt, mivel ő mindenek teremtője.⁷⁴ Utalnunk kell itt a Mózessel és Ezrával, a „második Mózessel” kapcsolatos apokaliptikus tradícióra. A Mózes mennybemenetele című iratban Mózes titkos könyveket ad át Józsuénak, melyeket meg kell őriznie és el kell rejtenie „a bűnbánat napjáig, a látogatásig, amikor az Úr meglátogat majd téged a végső napok beteljesülésekor”.⁷⁵ A Jubileumok könyve szintén elbeszéli azt, hogy Mózes előtt a Szinájon felfedetett a jövendő, melyben megmutatták neki a történelem minden eseményét, a múltat és a jövendőt egyaránt.⁷⁶ Ezzel össze lehet hasonlítani a 2Ezsdrás (LXX) 14. fejezetét, ahol Ezra (Ezsdrás), a „második Mózes”, isteni kinyilatkoztatásból megkapta az Írás 24 kanonikus könyvét, melyet nyilvánossá kell tennie, és az apokaliptikus tradíció 70 könyvét, melyet titokban kell tartania.

 

1.5. Mózes, a mágus

A pogány irodalomban Mózes, érthető módon, ritkán kerül elő, mégpedig mágusként. Apameai Numenius például úgy mutatja be, mint egy nagy mágust, nagyobbat, mint riválisai, Iannes és Iambres,⁷⁷ mivel Mózes imái hatékonyabbak voltak, mint azokéi.⁷⁸ Ezen túlmenően, néhány mágikus papiruszon Mózes úgy jelenik meg, mint akinek Isten misztériumokat adott át.⁷⁹ Megemlítendő, hogy néhány qumráni töredéken titkos asztrológiai tanításokat tulajdonítottak Mózesnek.

1.6. Rabbinikus források

A zsidó hagyományban jellegzetes ambivalencia figyelhető meg Mózes személyiségével kapcsolatban. Egyrészről Mózes a legnagyobb a zsidó tanítók sorában, hatalommal rendelkező személyiség, az ember, akivel Isten „szemtől szemben” beszél, a közvetítő Isten és ember között, a próféták mestere, ő kapja meg Istentől az emberiség számára szánt törvényeket. Másrészről viszont a legnagyobb gondossággal figyel a hagyomány arra, hogy ne tulajdonítson semmilyen isteni vagy félisteni erőt Mózesnek. Mózes egy ember, emberi hibákkal és emberi bukásokkal. Törekedtek arra, hogy minden „személyi kultuszt” elvessenek, még ha az illető személy olyan kimagasló valaki is, mint Mózes. A judaizmus nem „mózesizmus”, hanem a zsidó nép vallása. Isten, és nem Mózes adja Tóráját népének, Izraelnek. Vannak zsidó gondolkodók azonban, akik – nyilvánvalóan a keresztények Jézus-értelmezésének, illetve az iszlám Mohamed-értelmezésének hatására – felértékelik Mózes szerepét úgy, hogy a vallás körülötte összpontosuljon. Az ellenkező tendencia azonban ugyanilyen jelentős. Éppen azért, mert a kereszténység és az iszlám egy személy körül összpontosul, a zsidó gondolkodók kijelentik, hogy a judaizmus, ezekkel ellentétben, nem jelöl ki egy személyt, még egy Mózest sem, aki a hit középpontja lenne. A probléma hangsúlyozása különbözik aszerint, hogy a korszakokban, melyekben Mózes szerepét tárgyalták, milyen erős kihívásokkal kellett szembenézniük. Érezték az igényt Mózes felsőbbrendűségének állítására, de egyszersmind megtagadtak tőle bármilyen isteni megtiszteltetést.

A Talmud korának bölcsei, Rav (Abba Aricha) és Samuel (a nehardeai akadémia vezetője) mondták, hogy a megértésnek ötven kapuja van megteremtve a világban, melyből Mózes az összest megkapta, egy kivételével, mivel mondva van: „Csak kevéssé tetted őt (Mózest) kisebbé az angyaloknál.” (Zsolt 8,6).⁸⁰ A próféták mindegyike úgy látta Istent, mint amikor az ember homályos tükörbe tekint, de Mózes úgy, mint amikor tiszta tükörbe néz.⁸¹ Amikor Mózes megszületett, az egész házat fény töltötte be.⁸² Mózes olyan kedves, gyengéd és figyelmes volt a bárányok iránt, amikor Jetró nyáját őrizte, hogy Isten Izrael pásztorává tette.⁸³ Mózes számára egy olyan nagy tulajdonság, mint az istenfélelem, nagyon könnyen elérhető volt.⁸⁴ Rabbi Jochánán⁸⁵ mondta: „A Szent, áldott legyen ő, isteni jelenlétét csak azon nyugtatja, aki erős, gazdag, bölcs és szelíd, és Mózes rendelkezett mindezekkel a tulajdonságokkal.”⁸⁶ Egy álláspont szerint Mózes valójában nem halt meg, hanem most is Isten előtt áll, és neki szolgál, ahogy a Szináj hegyén tette.⁸⁷ Mózes igaz ember volt élete kezdetétől a végéig, ahogy Áron is az volt.⁸⁸ Itt, ahogy a rabbinikus irodalomban gyakran, Mózes dicsérete Áronéval párosul. Mózes és Áron alázata nagyobb volt Ábraháménál, hiszen Ábrahám úgy beszélt magáról, mint hamuról és porról,⁸⁹ míg Mózes és Áron kijelentették, hogy ők semmik.⁹⁰ Az egész világ csak Mózes és Áron érdemén létezik.⁹¹ Az ilyen és hasonló mondatok jellemzik a rabbinikus irodalmat, tudnillik hogy a végsőkig elmennek Mózes dicséretében. Jóllehet más bibliai hősök esetében is van dicséret, és néhányszor Áron is osztozik Mózes dicsőségében.

A rabbik Mózest általában Mose Rabbénu („Mózes a mi mesterünk” vagyis tanítónk), a Tóra tanítójának címével illetik.⁹² A Misnában arra is van utalás, hogy Mózes kezei önmagukban semmilyen hatást nem gyakoroltak Izrael hadiszerencséjére az Amálékkel folytatott csatában. Csupán amikor Izrael felemelte szemeit az Istenhez, erre való válaszként emelte fel kezeit Mózes is, hogy Isten megsegítette őket. Rabbi Eleázár, a „Menjetek le”⁹³ vers kommentárjában megjegyzi: „A Szent, áldott legyen ő, mondta Mózesnek: Mózes, szállj alá a te nagyságodból! Adtam vajon én nagyságot számodra másra, mint Izrael javára? Most pedig Izrael vétkezett, akkor mi szükségem van rád?”⁹⁴ Rabbi Jose⁹⁵ azt mondta, hogy ha Mózes nem előzte volna meg, Ezra méltó lett volna arra, hogy megkapja a Tórát Izrael számára.⁹⁶ Nem idegenkedtek a rabbik alkalmanként attól sem, hogy kritizálják Mózes lobbanékony természetét,⁹⁷ és azt állították, hogy eltévelyedett, bár kész volt beismerni tévedését.⁹⁸

A rabbinikus hagyományban Mózes nemcsak az írott tant, hanem a szóbeli tant is megkapta, beleértve a „törvényeket, melyeket Mózes a Szinájon kapott” (Háláchá le-Mose mi-Szináj), és az összes új magyarázatot, amit egy buzgó tóratanuló valaha is a tanítója elé vitt, már a Szinájon átadta Isten Mózesnek.⁹⁹. Az a gondolat, hogy a valóban új tanítások is benne voltak már a Tórában, amit Mózes megkapott, abból a történetből következett, miszerint Mózes az időn átutazva megérkezett Rabbi Ákivá iskolájába, és zavarta, hogy nem érti Ákivá tanítását, amíg meg nem hallotta, hogy Rabbi Ákivá kijelenti: a tanítást maga is, mint Mózes, a szináji tanítás hagyományából kapta.¹⁰⁰ A gondolat, miszerint a legkiválóbb zsidó tanítók, akik újításokat vezettek be – Hillél, Johánán ben Zákkáj és Rabbi Ákivá – Mózessel azonosíthatóak, akinek munkáját ők folytatták, abban az állításban is kifejeződik, miszerint ezek a tanítók Mózeshez hasonlóan szintén százhúsz évig éltek, mely három negyvenéves szakaszra oszlik.¹⁰¹ Egy, a középkorban szélesen elfogadott interpretáció szerint a „Mózes” nevet néha tudósoknak adták megtisztelő címként.¹⁰²

 

1.7. Az Aggáda

A menny és a föld csak Mózes miatt teremtetett.¹⁰³ A víz teremtésének elbeszélése a második napon nem fejeződik be a szokásos formulával, „és látta Isten, hogy ez jó”, mert Mózes arra rendeltetett, hogy víz által bűnhődjön, hiszen születésekor kitették a vízre.¹⁰⁴ Noé csak azért menekült meg az özönvíztől, mert Mózesnek tőle kellett származnia.¹⁰⁵ A fel- és leszálló angyalok, akiket Jákob látott éjszakai látomásában,¹⁰⁶ valójában Mózes és Áron voltak.¹⁰⁷ Szülei házát betöltötte a fény születése napján. Körülmetélten született¹⁰⁸ Ádár hó 7-én.¹⁰⁹ Beszélt szüleihez születése napján, és prófétált három éves korában.¹¹⁰ A fáraó lánya fürödni ment, mert leprás fertőzést kapott, de ahogy megérintette Mózes bölcsőjét, meggyógyult. Ezért sajnálta meg a gyermeket, és megmentette a szolgálólányai tiltakozása ellenére. Amikor kinyitotta a bölcsőt, látta a Sechinát¹¹¹ Mózes mellett, és hallotta Mózes sírását, ami úgy hangzott, mint egy ifjúé.¹¹² A fáraó asztrológusai korábban megjövendölték, hogy Izrael szabadítója hamarosan megszületik, és víz által fog bűnhődni. Miután Mózest a vízre tették, azt mondták, hogy a szabadítót már vízbe vetették, ezért a fáraó hatálytalanította a rendeletét, miszerint minden fiúgyermeket meg kell ölni.¹¹³ Nemcsak minden születendő gyermek megmenekült, de a Mózessel együtt a Nílusba vetett 600 000 gyermek is megmenekült.¹¹⁴ Mózes visszautasította, hogy egyiptomi dajkák kebléből szopjon, mert a száj, mely arra volt rendelve, hogy a Sechinával beszéljen, nem vett magához tisztátalan tejet.¹¹⁵ Egyedülálló szépsége magával ragadta a királyi ház szolgálattevőit, a fáraó lánya adoptálta őt, és újra és újra kinyilvánította szeretetét iránta. Még a fáraó is játszott a csecsemővel, aki gyakran vette el annak koronáját és tette azt a saját fejére. A király tanácsadói megrettentek ettől a viselkedéstől, és azt tanácsolták a fáraónak, hogy ölje meg a gyermeket. Jetró azonban, aki a királyi tanácsadók sorában volt, követelte, hogy először tegyék próbára a gyermeket. Egy aranyedényt, valamint egy égő széndarabot hoztak Mózes elé, és épp az aranyedény felé nyúlt volna, amikor Gábriel angyal megérkezett, és átirányította a kezét a forró szén felé. A bébi az égő szenet a szájához vitte, megégette a nyelvét, és ennek eredménye volt a beszédhibája.¹¹⁶

Mózes nem csupán együtt érzett honfitársaival szenvedéseik idején, hanem segítette őket munkájuk ellátásában is, így maga készítette az agyagot a téglákhoz. Olyan feladatokat adott nekik, melyek képességeiknek megfelelőek voltak, vagyis az erősebbek nagyobb terhet viseltek, a gyengébbek kisebb feladatokat láttak el.¹¹⁷ Csak az után ölte meg a kegyetlen egyiptomi munkafelügyelőt, miután az angyalok elrendelték annak halálát, mivel azt megelőzően megrontotta egy héber rabszolga feleségét, és ennek következtében a férj életére is tört. Mózes az egyiptomit vagy az Isteni Név segítségével, vagy saját fizikai erejével ölte meg. Miután Dátán és Ábirám informálták a fáraót Mózesről, Mózest halálra ítélték, de a hóhér kardjának nem volt ereje felette, mivel nyaka olyan lett, mint egy elefántcsont oszlop.¹¹⁸ Mózes megmentette Jetró lányait, miután a pásztorok a kútba vetették őket, és megvédte őket erkölcstelen szándékaiktól. Mózes csak egy vödör vizet húzott fel, és azzal megitatta az egész ott összegyűlt nyájat, mivel a víz a kezei között áldott volt.¹¹⁹ Egy hagyomány szerint Mózes csak akkor tudta nőül venni Cippórát, miután megegyezett Jetróval, hogy egyik gyermekét Jetró hitében nevelik fel, és a többit a héber tradíció szerint. Ezen egyezség miatt Gersóm nem volt körülmetélve, és az Egyiptomba való menet közben Mózes majdnem meghalt e mulasztása miatt,¹²⁰ más bölcsek véleménye szerint pedig¹²¹ Mózes nem tudta körülmetélni második fiát, Eliézert, mert az közvetlenül az Egyiptomból való kivonulás előtt született, és az egyetlen hibája Mózesnek az volt, hogy nem tette ezt meg azonnal, amikor elérkezett a pihenőhelyre.

Mielőtt Isten a nagyság adományát adja egy embernek, először kis dolgokban kipróbálja őt, és aztán emeli fel. Mózes azzal mutatta meg megbízhatóságát, hogy a nyájat kivezette a vadonba, hogy megkímélje mások mezejének tönkretételétől. Megmutatta könyörületességét is: egy fiatal gyermeket a vállán vitt, amikor az kimerült egy vízmedencéhez való futásban.¹²² Isten égő csipkebokorban jelent meg neki, hogy bemutassa, hogy a zsidók olyan elpusztíthatatlanok, mint a bokor, melyet nem emésztett el a tűz.¹²³ Sokan azzal indokolják Mózes kezdeti hezitálását, amikor nem akarta elvállalni testvérei megmentésének küldetését, hogy visszarettent a megtiszteltetéstől és tekintélyének növekedésétől, mely növekedett volna, ha sikeresen teljesíti a feladatát.¹²⁴ Attól félt, hogy megsérti idősebb testvérét, akiről az gondolta, hogy neki kellene lenni a megmentőnek.¹²⁵ Azt óhajtotta, hogy a megmentő maga Isten legyen, és ne egy halandó, és így a menekülés örök érvényű legyen.¹²⁶ Dühös volt, mert Isten elhagyta Izrael gyermekeit kétszáztíz évre, és megengedte, hogy sok igaz elpusztuljon az egyiptomi munkafelügyelők keze által.

A bölcsek ugyanígy zavarban voltak Mózes Istennek adott látszólag tiszteletlen feleletétől, miszerint miután ő beszélt a fáraóval, a népnek nem lett jobb a sorsa.¹²⁷ Különböző magyarázatokat adnak Mózes panaszának milyenségére vonatkozóan: Dátán és Ábirám gúnyolódása Mózes sikertelenségén kiprovokálta Mózes haragját.¹²⁸ Mózes tévesen azt hitte, hogy a szabadulás teljes egészében a kegyelem mentén fog megtörténni, ezért azonnali lesz.¹²⁹ Úgy érezte, hogy a saját generációjában élő izraeliták nem érdemelték meg a rabság szigorú büntetését, és nem kételkedett benne, hogy Isten végül megszabadítja népét. A vének kezdték kísérni Mózest és Áront a fáraó palotájához,¹³⁰ de fokozatosan lemaradtak, egyenként, majd párokban, úgy, hogy mire a palotához értek, már csak Mózes és Áron voltak ott.¹³¹ A kemény üzenetek dacára, melyeket a fáraónak mondott, Mózes mindig megadta a királyoknak kijáró tiszteletet.¹³² Mózes maga vitte véghez az összes csapást, kivéve, melyek kapcsolatban álltak a vízzel és a porral, mivel ő víz által menekült meg, és a por elrejtette az egyiptomi testét, akit megölt.¹³³ Amikor Mózes meghirdette a végső csapást, nem mondta meg annak pontos idejét, csak annyit jelölt meg, hogy „éjfél körül”, mert félt, hogy a fáraó asztrológusai rosszul kalkulálnak, és hazugnak nevezik majd őt.¹³⁴ Az exodus alatt, míg a tömegek csak arra gondoltak, hogy elvigyék az aranyat és az ezüstöt az egyiptomiaktól, Mózes elment, és visszaszerezte József koporsóját, ami ezután elkísérte az izraelitákat a sivatagban.¹³⁵

Mózes a Szináj-hegyre egy felhővel borítva ment fel, mely megszentelte őt arra, hogy a Tórát megkapja.¹³⁶ Amikor felment a magasba, a szolgáló angyalok vitatták a jogát „egy asszonytól születettnek arra, hogy megkapja a Tóra kincseit”. A Mindenható bátorítására Mózes bemutatta az angyaloknak, hogy csak a halandókra vonatkoznak a Tóra szabályai, így azok jogosan az övéi. Az angyalok ettől kezdve barátságosak voltak Mózessel, és mindegyik felfedte előtte a titkát.¹³⁷ Tartózkodva az ételtől  negyven napon át a Szináj-hegyen Mózes úgy viselkedett, mint az angyalok.¹³⁸ Nappal instrukciókat kapott Istentől, és éjjel áttekintette a tanítást.¹³⁹ Nemcsak a Bibliát, a Misnát, a Talmudot, és az Aggádát ismerte meg Mózes, hanem minden magyarázatot is, melyet jövendőbeli tanulóknak kellett felvetniük, szintén megkapott kinyilatkoztatásban.¹⁴⁰. Mielőtt Mózes felment a hegyre, megígérte, hogy lejön onnan a 41. nap dele előtt. Azon a napon a sátán összezavarta a világot, így az izraelitáknak délutánnak tűnt, amikor valójában még reggel van. A sátán azt mondta nekik, hogy Mózes meghalt, és soha nem fog visszajönni, amiért is a nép elkészítette az aranyborjút.¹⁴¹ Mózes összetörte a kőtáblákat, és úgy tett, mintha a Tórát nem kapták volna meg, hogy megmentse a bűnösöket a büntetéstől. Isten helyesnek ítélte ezt a cselekedetét,¹⁴² és amikor Mózes megértette, hogy Izrael sorsa rajta és imáin múlik, elkezdte védeni őket.¹⁴³ Úgy érvelt, hogy Isten nem adta parancsba a bálványimádás tiltását Izrael gyermekeinek, mivel az egyes számban, és nem többes számban szerepel a parancsolatban,¹⁴⁴ és az csak rá vonatkozik.¹⁴⁵ Mózes visszautasította Isten ajánlatát, hogy nagy nemzet ősévé teszi, mert attól félt, hogy azzal vádolják majd, hogy csak saját dicsőségét kereste, és nem a népét.¹⁴⁶

Isten nem adta meg Mózesnek, hogy megismerje Isten teljes dicsőségét, mivel visszautasította, hogy rátekintsen az égő csipkebokorban.¹⁴⁷ Ugyanabban a barlangban rejtőzött, amit később Illés is elfoglalt.¹⁴⁸ Ha lett volna ott egy nyílás, még ha olyan kicsi is, mint egy tű foka, Mózest elemésztette volna az átvonuló isteni fény.¹⁴⁹ Mózes ennek a fénynek csak a reflexióját kapta, és annak sugárzásától fénylett az arca.¹⁵⁰ E reveláció alatt Mózes egy mélyebb megértését kapta az isteni tanítások problémájának.¹⁵¹ Utána úgy ismerték őt, mint a Tóra tanítóját,¹⁵² mivel az úgynevezett 50 bölcsesség közül 49-nek a birtokában volt.¹⁵³ Ő volt a legnagyobb próféta az izraeliták között,¹⁵⁴ bár egy nézet szerint, Bálám majdnem egyenlő volt vele, azért, hogy a pogány népek ne tulajdoníthassák gonoszságaikat a prófétai szellem hiányának.¹⁵⁵ Mózes követelte, hogy teljes elszámolás legyen a szentélyhez gyűjtött anyagokról, mivel meghallotta, hogy gúnyolódók azzal vádolták, hogy elsikkasztotta az arany és az ezüst egy részét.¹⁵⁶ A szentély felszentelésének hét napja alatt Mózes főpapként szolgált. Izrael királyának is tartották a negyvenéves vándorlás alatt. Amikor Mózes kérte ezt a két hivatalt, megtudta, hogy a papság már Áronnak, a királyság pedig Dávidnak lett átadva.¹⁵⁷

Mózes követelte, hogy vétke a szikla megütésekor legyen feljegyezve a Tórában,¹⁵⁸ hogy az eljövendő generációk tévesen ne tulajdoníthassanak neki más bűnöket.¹⁵⁹ A nép tü­rel­met­lensége, és a gúnyolódók csúfolkodásai okozták, hogy haragjában a sziklára ütött.¹⁶⁰ Valójában Isten jóval korábban elrendelte, hogy Mózes nem léphet be az ígéret földjére, és a Kádés pusztájában történt vétek csak ürügy volt, hogy Isten ne tűnjön igazságtalannak. Isten elmagyarázta Mózesnek, hogy ha nem lett volna a pusztában eltemetve azzal a generációval együtt, mely elhagyta Egyiptomot, az emberek tévesen azt hirdetnék, hogy annak a nemzedéknek nincs része az eljövendő világból.¹⁶¹ Mózes azonnal engedelmeskedett Isten parancsának, hogy bosszulja meg Izrael népét a midjanitákon,¹⁶² bár tudta, hogy amint ez megtörténik, ő meg fog halni.¹⁶³ Halála előtt Mózes könyörgött egy utód kinevezéséért, aki sikeresen kezelni tudja majd népének problémáit.¹⁶⁴ Mózes azt is kérte, hogy utódja majd vezesse a háborúban a népet, és ne rejtőzzön el az utolsó sorokban, ahogy azt a pogány királyok szokták.¹⁶⁵ Mózes könyörgött, hogy a rendelet, miszerint nem mehet be a Szentföldre, kerüljön eltörlésre, hogy osztozhasson népe örömében, miután megtapasztalta bánatukat.¹⁶⁶ Isten azonban visszautasította ismételt kéréseit, mivel egy nemzedék vezérének sorstársaival kell maradnia, és Mózes generációja a sivatagban lett eltemetve,¹⁶⁷ és az idő is elérkezett Józsuénak, hogy vezérségét gyakorolja.¹⁶⁸

Mózes Isten csókjával halt meg¹⁶⁹ születése évfordulóján, Ádár hó 7-én. Isten maga temette el Mózest¹⁷⁰ egy sírban, mely el lett készítve számára már a teremtés Sabbatjának estéjén.¹⁷¹ Sírja Bét-Peorral szemben van, vezeklésül Izrael bűnéért, amiért a Peor bálványát imádták.¹⁷² Sírját mégsem lehet megtalálni, mert az előtt, aki a völgyben áll, úgy látszik, mintha a hegycsúcson, míg a hegy csúcsáról úgy látszik, mintha a völgyben lenne.¹⁷³

 

1.8 A középkori zsidó szemlélet

Minden zsidó filozófus egyetért abban, hogy Mózes profetikus revelációja más és magasabb rendű volt, mint az összes többi próféta próféciái. Júda Halévi (1075–1141) írja, hogy Mózes próféciája egyenesen Istentől jött. Ő nem akkor kapta a próféciát, amikor aludt, vagy amikor egy ébrenlét és álom közötti állapotban volt, és nem az aktív intellektussal való egyesülés révén érkezett el a próféciához.¹⁷⁴ A „próféta” megjelölés, amikor Mózesre és a többi prófétára alkalmazzák, Maimonidész (1135–1204) szerint kétértelmű. A prófécia tárgyalásakor a Tévelygők útmutatójában Maimonidész azt állítja, hogy ő csak akkor utal Mózes próféciájára, ha szembe akarja azt állítani általában a próféciával.¹⁷⁵ Négy megkülönböztető jegyet jelöl meg Mózes és a többi próféta próféciája között.¹⁷⁶ Minden próféta kinyilatkoztatása, kivéve Mózesét, álomban és látomásokban történt.¹⁷⁷ Egy angyal segítségével, ezért a próféták szimbolikus nyelvezettel prófétáltak,¹⁷⁸ transzszerű állapotban,¹⁷⁹ és Isten akarata szerinti különböző időszakokban. Mózes ezzel ellentétben prófétai üzenetét teljesen éber állapotban kapta, nem szimbolikus nyelven, közvetlenül Istentől, és nem egy angyali közvetítőn keresztül, saját választása szerinti időben¹⁸⁰. Úgy tűnik, hogy a Mózes és a többi próféta próféciái közötti összes különbség egy alapvető különbségre redukálható tudniillik, hogy a képzeleti elem nem játszott szerepet Mózes prófétai tapasztalatában. A többi prófétánál pedig nagy szerepet játszott, mivel a prófécia, Maimonidész szerint, „egy Istentől való áradás, mely az aktív intellektus közreműködésével, először a racionális képesség felé, majd a képzeleti tehetség felé árad”.¹⁸¹ Maimonides azt írja, hogy míg más próféták „csak egy prófétai álomban hallhatják, hogy Isten beszél hozzájuk (…) Mózes (…) hallotta őt a frigyláda takarója felett, a két kerub között, a képzeleti tehetség közreműködése nélkül”.¹⁸² Mózes profetikus tapasztalata ekkor úgy tűnik racionális képességeinek magas fejlettségétől függött, és valószínű, hogy Maimonidész szerint – bár ezt kifejezetten nem mondja ki – Mózes egyesült az úgynevezett aktív intellektussal.¹⁸³ A középkori filozófusok Mózes olyan tulajdonságait, mint bátorság, szerénység és igazságosság, a prófétai tapasztalat előfeltételének tartották.¹⁸⁴

A Biblia-kommentátorok tárgyalják, hogy miért rendezte Isten úgy, hogy Mózest a fáraó lánya nevelje fel. Ávrahám ibn Ezra (1089–1164)¹⁸⁵ szerint ez azért történt, hogy Mózes bátorságot és vezetési képességet tanulhasson, olyan tulajdonságokat, melyekre nem tudott volna szert tenni, ha a rabszolgák között nő fel. Másodsorban azért, hogy Mózes tisztelje népét, amit nem tett volna, ha gyermekkora óta közöttük nő fel. Isaac Arama (1420–1494)¹⁸⁶ úgy érti ezt a részt, mint ami Isten abbéli céljaihoz tartozik, hogy a tirannusz királyt valaki saját háza népe közül győzze le. Náhmánides (1194–1270)¹⁸⁷ úgy érvel, hogy Mózes azért nevelkedett a fáraó udvarában, hogy hozzászokjon a királyi jelenléthez, hiszen arra rendeltetett, hogy a fáraó elé álljon, és követelje népe elbocsátását.

A Kabbalában szintén megtalálható Mózes jellemének magasztosítása. Az „és Mózes felment a hegyre” versre¹⁸⁸, a Zohár¹⁸⁹ megjegyzi: „Lásd a különbséget Mózes és minden más emberi lény között. Amikor más emberi lények felemelkednek, az vagyont, vagy tiszteletet vagy hatalmat jelent, de amikor Mózes felemelkedik, mit mond az Írás? »És Mózes felment Istenhez… Boldog az ő része.«” A Zohárnak Ráájá Meheimná, „Hithű pásztor” néven ismert része egy misztikus párbeszéd Simeon ben Joháj (II. sz.) és a mennybéli Mózes között. Mózes és Áron a Zohár számára Nezá és Hod szefirotnak¹⁹⁰ földi megfelelői. Mózes magas misztikus állapotát a Zohár úgy írja le, mint a Sechinával való „aktust”, akinek ő a „férje”. Mózes Ábelnek a reinkarnációja volt.¹⁹¹ Így mint Ábel, az első pásztor, ő is pásztor volt. Isten emberei a pásztor foglalkozást választják, mert ez távol tartja őket a városoktól, ahol az ember ki van téve a bűnnek, és ahol megadatik számukra a lehetőség, hogy Istennel találkozzanak.¹⁹²

A prágai Júda Löv ben Becálél (MaHaRal 1517/20–1609) számára, Mózes egy emberfeletti lény, a természetfeletti lények és az emberek között mintegy középen helyezkedik el. Ezért tudott egyformán otthon lenni a mennyben és a földön, és erre utalás van a nevében, mivel a „mem” betű a Mose névben az álefbét középső betűje. Samson Raphael Hirsch (1808–1888)¹⁹³ viszont tagad minden minőségi felsőbbrendűséget Mózesnél. Nagyon különös a legenda, melyet Israel Lipschuetz ben Gedaliah (XVI–XVII. sz.) jegyzett fel: Egy király, miután hallotta Mózes hírét, elküldött egy ismert festőt, hogy fesse meg Mózes jellegzetes vonásait. Amikor visszatért a portréval, a király megmutatta a képet a bölcseknek, akik egyöntetűen kijelentették, hogy a portré egy degenerált alakot ábrázol. A meglepett király elutazott Mózes táborába, és maga is megfigyelte, hogy a portré nem hazudott. Mózes bevallotta, hogy a bölcseknek igazuk volt, hogy számos ördögi jellemvonást visel magán születésétől fogva, de azokat kontrol alatt tartotta, és sikerült uralkodnia rajtuk. Ez az elbeszélés azt a következtetést vonja le, hogy Mózes nagysága abban rejlett, hogy rendkívül nagy hátrányai dacára sikerült Isten emberévé válnia. Néhány rabbi azonban különböző kísérleteket tett arra, hogy betiltassa e Mózes jellemét befeketítő legenda publikációját.

 

1.9. Modern kori megközelítések

Ahad Ha-Am (Asher Zvi Hirsch Ginsberg, 1856–1927) Mózesről írt esszéjét azzal kezdi,¹⁹⁴ hogy kijelenti, őt érintetlenül hagyják a tudósok spekulációi, hogy vajon Mózes létező személy volt-e. Hiszen az igazi hős nem a történelmi személy, hanem az ember, akit a zsidó tradíció úgy ábrázol, mint a zsidó szellem megtestesítőjét.  Mózes nem volt egy nagy katonai stratéga, sem egy ügyes politikus. Az ő szerepe elsődlegesen nem is a mindennapi értelemben vett törvényhozóé volt, mivel a törvények, melyeket ad, egy jövőbeni ideális állapot törvényei, mely állapotot még meg kell teremteni. Mózes inkább a „próféták mestere”, a prófétai ideál legmagasabb példája, az emberi életben kifejezésre jutott. A próféta könyörtelen az igazság keresésében, nem tűr semmilyen ellenkezést. Mózes víziója a tökéletes társadalom, olyan, amilyen lennie kellene, és nem amilyen valójában. Mózes prófétai pályafutását az igazságtalanság és elnyomás elleni tiltakozással kezdi, és egész további életét ennek az eszmének szenteli. Hallja Isten hangját a szívében, aki sürgeti, hogy legyen elnyomott népének szabadítója. Ez az Isten, aki beszél hozzá és népéhez, nem egy törzsi Isten, hanem minden ember Istene, mindenkié, akit saját képmására teremtett. Mózesnek meg kell halnia azonban anélkül, hogy be is lépne az ígéret földjére. A próféta túlságosan is képtelen arra a kompromisszumra, hogy népének vezére legyen az adott emberi szituáció egész valóságában. A vezér szerepe ezért át kell hogy szálljon valakire, aki jobban képes elfogadni az élet dolgait, amilyenek azok valójában, még ha ez az álmok kisebbedését vonja is magára. Így Mózes Izrael jelennel szembeni elégedetlenségének a szimbóluma. Ahogy Mózes, úgy Izrael is csak a múltban és a jövőben tanult meg élni, élete zarándokút a múltból a jövőbe. Izrael számára, ahogy Mózes számára is, a jelennek, mivel az nem éri el az ideális állapotot, nincs valóságos létezése.

Sigmund Freud (1856–1939) „Mózes és az egyistenhit” (1939)¹⁹⁵ című műve Mózes jellemének és működésének olyan interpretációja, melyet sokan elemeznek, annak ellenére, hogy a tudósok többsége elutasítja Freud antropológiáját és a biblikus tudományokban vallott nézeteit. Freud szerint Mózes nem izraelita, hanem egyiptomi volt. A monoteizmust, melyet tanított, a tiszta monoteizmus egy korszakából merítette, melyet Ekhnáton fáraó korszakában építettek ki. Sigmund Freud úgy hitte, hogy az izraeliták képtelenek lévén Mózes új eszméit elfogadni, valójában megölték őt. Mózes monoteista tanításai azonban továbbéltek az izraeliták faji tudatalatti szférájában úgy, hogy több száz év múltán újra megjelenjenek a próféták monoteizmusában. Mózes lemészárlása Freud számára a primitív ember bűnének megismétlése volt, az ősapa meggyilkolása a féltékeny fiú által. Ezért a monoteista vallást a bűntudat kíséri, és az megváltást igényel. Freud elismeri teóriája spekulatív jellegét, de úgy érzi, ez megfelel elképzeléseinek arra vonatkozóan, hogyan keletkezett a vallás, és az embernek milyen szüksége van apafigurára.

Martin Buber (1878–1965) elfogadja Mózes alapvető történelmi realitását, de különbséget tesz saga¹⁹⁶ és történelem között. A saga nem történelem, de nem is fikció. A történelmi események nyo­mában jár, és leírja a hatást, melyet azok tettek. A sagaban a kreatív memória munkálkodik.

A sa­­ga azonban nem egy­sze­rűen a csoportpszicho­ló­gia ü­gye. El­­jut­ha­tunk ál­­taluk a tény­leges történelmi e­se­mé­nyekhez, melyek olyan hatást gyakoroltak a népre, hogy csak az isteni hatalom hatásával tud­ták megmagyarázni a­zokat. Ez nem a „mítosz historizálása”, hanem a „történelem misztifikálása”. Ugyanakkor a „Mózes-mondában” a „mitikus” elem nem az istenek mítosza. Az emberi alak nem vesztette el alakját, történelmi feljegyzése még jelen van. Mózes Istenének leírásakor Martin Buber a következőt írja: „Ő az Egy, aki saját tulajdonát vezeti ki, ő a vezérük, és előttük járó őrük. A nép hercege, törvényadó, és egy nagy üzenet küldője. A történelem szintjén működik, a népeken és a népek között. Ami az ő célja, és amiért ő aggódik, az egy nép. Azt követeli, hogy ez a nép teljesen az ő népe legyen, »szent« nép. Ez azt jelenti, hogy olyan nép, melynek teljes életét megszenteli az igazságosság és a hűség, egy nép, mely az Istenért és a világért van… Az, hogy Mózes ily módon tapasztalja meg őt, és ennek megfelelően szolgálja, ez az, ami megkülönbözteti őt mint élő és hatékony erőt minden időkre, és ez az, ami megkülönbözteti őt napjainkban is, olyan korban, melyben nagyobb szükség van rá, mint korábban bármikor volt.”¹⁹⁷

 

1.10 A keresztény hagyomány

Mózes gyakrabban kerül említésre az Újszövetségben, mint bármelyik bibliai alak, ez hangsúlyozza a párhuzamot Mózes és Jézus szolgálata között.¹⁹⁸ Mint Izrael törvényadója és szabadítója, Mózes – a keresztény hagyomány szerint – Jézus küldetésének előképe, mely megjövendöli az Üdvözítő és az Újszövetség közvetítőjének eljövetelét. Mózes az Istenbe vetett mély hit példája,¹⁹⁹ és mint Jézus, ő is a nép értetlenségével és ellenségességével találkozik.²⁰⁰ Jézus azonban meghaladja Mózest minden tekintetben. Mózes arcával ellentétben Jézus arcát nem borítja fátyol, és dicsősége tisztán lelki jellegű.²⁰¹ Mózes úgy jelenik meg, mint Isten hű szolgája, Jézus azonban Isten Fia.²⁰² Mózes állatok vérével pecsételi meg a szövetséget, de a Messiás az ő szövetségét, mely a keresztények számára határozottan meghaladja a mózesi törvényt, saját áldozatával pecsételi meg.²⁰³ Az Exodus eseményei az egyházatyák számára, mint Jézus életének tipológiái jelennek meg, így például a Vörös-tengeren való átkelés a keresztségben való üdvözülés típusa.

 

1.11. Az iszlám hagyomány

Musza (Mózes) személyisége és tettei fontos helyet foglalnak el a Koránban. Életének eseményeit a Korán születésétől fogva hosszan beszéli el. Valójában Nuh (Noé), Ibrahim (Ábrahám) és Mózes voltak az első hívők, és Mózes volt, aki megjövendölte Mohamed eljövetelét, akinek hite megegyezett Mózeséval.²⁰⁴ A Firavn (fáraó) és tanácsadói, Hamam és Qarun (Kóráh) rendeletének idején Mózes élete veszélybe került, és a kosárba helyezték. Ásijá, Firavn felesége(!) azonban megszánta Mózest, megmentette, és felnevelte őt házában.²⁰⁵ Mohamed hozzáillesztette a Jákob Lábánt szolgáló éveiről szóló bibliai történetet is, s ezeket mint Mózesnek Suajb (Jetró) szolgálatában eltöltött éveit kapcsolja be, melyeket azért szolgált, hogy elnyerje Jetro leányának kezét.²⁰⁶ Részleteket használ fel az Aggádából is: Mózes visszautasította, hogy egyiptomi asszony kebléből szopjon.²⁰⁷ A fáraó udvarában egy hívő megkísérelte megmenteni Mózest.²⁰⁸ Allah felfüggesztette a hegyet Izrael népe felett, mint egy vödröt, hogy elfogadják a Tórát.²⁰⁹ Megtaláljuk a kémek kiküldésének történetét (Josua ben Nun=Jusa); a Kóráhról (Qarun) és kincseiről szóló elbeszéléseket, és sok hasonló részletet. A Korán olyan témákat és alakokat is tartalmaz, melyeket nem ismer az ókori irodalom, mint például al-Samiri meséjét arról, aki elhajítja az aranyborjút, és a Mózesnek és szolgáinak a világ végére történő utazásáról szóló legendát.²¹⁰ Néhány Mózesről szóló mesét Umajja ibn Abi al-Salt is említi költészetében, és azok megszépítésre kerülnek a muzulmán legendában, ahol új legendákkal keverednek. A bibliai Imran (Amram), Jukhabid (Jochebed) férje, Mózes és Áron apja, csak a Korán utáni irodalomban szerepel. Imran (Amram) a Koránban Hanna férje (akinek nevét nem említi a Korán, csak a későbbi irodalom), és Miriamnak (Marjam), Jézus anyjának apja.²¹¹ Imran, Mózes apja, a fáraó egyik testőre volt. Miután a fiúgyermekek haláláról szóló rendelet kihirdetésre került, nem hagyta el a palotát, és nem tartott házassági kapcsolatot feleségével. Egy nagy madár azonban elhozta feleségét, Jukhabidot hozzá a fáraó hálószobájába, anélkül hogy felkeltette volna a testőrök figyelmét. A felesége fogant, és világra hozta Mózest. „Mózes kosará”-nak csodálatos gyógyító ereje volt, a fáraó lánya számára is. A gyermek Mózes szintén tűztől menekült meg, mint Ábrahám. A fáraó próbára tette a gyermeket úgy, hogy egy égő szénnel teli tálat és egy arannyal telit tett a gyermek elé. Mózes az aranyat akarta megérinteni, de egy angyal eltérítette a kezét, egy égő szenet tett a szájára, ami későbbi dadogását okozta. Jetró birkái pettyes és foltos bárányokat ellettek. Mózes pálcája egy olyan fáról származott, mely az édenkertben nőtt, és amit ő a prófétáktól, Ádámtól Jákóbon keresztül örökölt. Mózes halálát az iszlám hagyomány úgy írja le, mint a történelemben páratlan eseményt, különösen Umara történeteiben.

 

2. Áron

 

2.1. Áron a rabbinikus irodalomban

Az régebbi próféták és profetikus írók papjaikban a profetikus igazságnál alacsonyabb rendű vallási forma képviselőit látták. Isten szelleme nélkül való embereket, akikben nem volt meg az akaraterő, hogy ellenálljanak a bálványimádó hajlamok sokaságának.Így Áron, az első pap Mózes alatt volt rangsorban. Nem volt más, mint Mózes szócsöve és Isten akaratának végrehajtója, melyet Mózes tárt fel. Mindez annak ellenére van így, hogy a Tóra tizenöt alkalommal mondja azt, hogy „az Úr beszélt Mózeshez és Áronhoz.” A papság befolyása alatt, amely a nemzet sorsát formálta a perzsa uralom idején, a papnak egy másik ideája alakult ki, melyet a Malakiás 2,4–7-ből²¹² ismerhetünk meg. Ez a sokáig tartó folyamat felemelte Áront a Mózessel azonos helyre. „Néha Áront, máskor Mózest említi elsőnek az Írás – azért, hogy megmutassa, hogy ők egyenrangúak voltak.”²¹³

 

2.2. Áron halála

A békés élet ígéretének beteljesítésében, melyet a fejére öntött olaj szimbolizált,²¹⁴ Áron halála, ahogy azt az Aggáda leírja, csodálatos nyugalom volt. Bátyja, Mózes és fia Eleázár által kísérve Áron a Hór²¹⁵ hegy csúcsára ment, ahol a szikla hirtelen megnyílt előtte, és egy gyönyörű barlang, melyet egy lámpa világított meg, feltárult a szeme előtt. „Vedd le papi ruhádat, és helyezd fiadra, Eleázárra! – mondta Mózes – és utána kövess engem.” Áron úgy tett, ahogy parancsolta, majd beléptek a barlangba, ahol egy ágy volt elkészítve, mely körül angyalok álltak. „Menj, és feküdj az ágyadra, testvérem”, Mózes folytatta, és Áron szó nélkül engedelmeskedett. Ezután úgy hagyta el a lelke, mintha Isten csókolta volna meg. A barlang bezáródott Mózes mögött, amikor kilépett, majd leereszkedett a hegyről Eleázárral együtt, megszaggatott ruhában és sírva: „Jaj, Áron, én testvérem! Te, Izrael könyörgésének oszlopa!” Amikor az izraeliták zavarodottságukban kiáltottak, „Hol van Áron?”, angyalok tűntek elő a légben, akik Áron ravatalát vitték. Akkor egy hang hallatszott: „az igazság törvénye volt a száján, és gonoszság nem volt ajkain: velem járt a megigazultságban, és sokakat visszahozott a bűnből.”²¹⁶ A Talmud és Josephus Flavius szerint Áron Áv hó elsején hunyt el.²¹⁷ A felhőoszlop, mely Izrael tábora előtt vonult, eltűnt Áron halálakor.²¹⁸ A felmerülő kérdéseket vagy ellentmondásokat a Numeri 20,22²¹⁹ és a Deuteronomium 10,6²²⁰ között, a rabbik a következőképp oldják fel: Áron halálát a Hór hegyen a nép veresége jelezte az Arad királlyal vívott ütközetben, mely miatt az izraeliták három körzetben Mosera felé menekültek vissza, és ott végezték el a gyászszertartást Áronért, ezért mondják: „Ott (Moseranál) halt meg Áron.”²²¹

A rabbik külön dicsérettel illetik azt a testvéri érzelmet, mely Áront és Mózest összekötötte. Amikor Mózest vezérré, Áront pedig főpappá nevezték ki, egyikük sem árult el semmilyen irigységet, ellenkezőleg, örvendeztek egymás nagyságán. Amikor Mózes először visszautasította azt, hogy a fáraó elé menjen, mondván: „Ó, Uram, könyörgök hozzád, küldd az ő keze által azt, akit akarsz”²²² – nem akarta megfosztani Áront, a testvérét a magas pozíciótól, amit olyan sok évig betöltött. Az de az ÚR megerősítette, mondván: „Figyelmezzél, amikor meglát majd téged, örvendezni fog szívében.”²²³ Valóban, Áron megkapta jutalmát, mondja Simon ben Jocháj, mert a szívét, mely megtelt örömmel látván, hogy fiatalabb testvére nagyobb dicsőségre emelkedik, mint a sajátja, Urimmal és Tummimmal ékesítették, melyek „Áron szívén voltak, amikor az Úr elé járult”.²²⁴ Mózes és Áron szívükben örömmel találkoztak egymással, csókolták egymást, mint igaz testvérek.²²⁵ Róluk írták: „Nézzétek, mily jó és mily gyönyörűség ha a testvérek egységben laknak!”²²⁶ Róluk mondják: „Szeretet és hűség találkoznak, igazság és béke csókolgatják egymást.”²²⁷ Hiszen Mózes jelentette a megigazultságot a Deuteronomium 33,21²²⁸ szerint, és Áron a békét Malakiás 2,6²²⁹ szerint. A könyörületet pedig Áron személyesítette meg a Deuteronomium 33,8²³⁰ szerint, és az igazság lakott Mózesben a Numeri 12,7²³¹ megfogalmazásában.

Amikor Mózes a felkenés olaját Áron fejére öntötte, Áron szerényen meghajolt és mondta: „Ki tudja, nem ejtettem-e foltot ezen a szent olajon, és így elvesztem ezt a magas hivatalt.” Akkor a Ruách Elóhím a következő szavakat mondta: „Nézzétek, a drága olaj, mely Áron szakállán lecsordult, mely ruhája szegélyén lefolyt, tiszta, mint a Hermon harmatja.”²³²

2.3. Áron utódai

Áron felesége Eliseba, Amminádáb lánya és Nahsón nővére volt.²³³ Áron fiai Eleázár, Itámár, Nádáb és Abihú voltak²³⁴. Áron leszármazottait áronitáknak vagy kohanitáknak hívták, ami azt jelenti, hogy pap. Minden más, nem áronita lévita volt, Lévi leszármazottja, de nem a papi ágból. Azt a megbízatást kapták, hogy szolgáljanak az Áron családjából származó lévita papoknak a Szentélyben, majd később a templomi szolgálatban.

 

2.4. Az Aggádában

Az Aggádában található Áron körüli sok dicséret minimalizálni kívánja az aranyborjú körül elkövetett bűneit, és magyarázni akarja, hogy azok ellenére hogyan lehetett méltó mégis, hogy főpappá nevezzék ki.²³⁵ Áron nagyon szerette Mózest. Teljesen mentes volt az irigységtől, és örvendezett sikerében. Mózes azért szabódott hosszan, hogy elfogadja hivatását,²³⁶ mert hosszú ideig Áron volt a zsidók prófétája és szószólója Egyiptomban, és nem akarta kiszorítani őt, míg csak Isten nem szólította fel, hogy vegye át a vezetést. Árontól távol állt, hogy ezért nehezteljen, sőt örvendezett. Ezért kapta a szent mellvért (Urim és Tummim) viselésének jogát a szíve felett.²³⁷ Áront külön dicséri az Aggáda békeszeretetéért, Mózessel ellentétben, akinek hozzáállása a „hadd hajlítsa meg a törvény a hegyet” volt – vagyis a törvényt minden körülmények között alkalmazni kell –, Áron a békét szerette és a békét kereste.

Áron soha nem szégyenített meg senkit azzal, hogy azt mondta neki, vétkezett, hanem minden módon ki akarta békíteni az ellentéteket, különösen férj és feleség között. Egy elbeszélés szerint ez a békeszeretet határozta meg Áronnak az aranyborjúval kapcsolatos magatartását. Halállal sújthatott volna mindenkit, aki imádta az aranyborjút, ahogy Mózes is tette, de a nép iránti szeretete és együttérzése megakadályozta ebben. A békés meggyőzést tartotta a legjobb módszernek ahhoz, hogy valakit a Tóra szeretetére vezessen, Hillél ezért kijelentette: „Legyetek Áron tanítványai, szeressétek és keressétek a békét, szeressétek felebarátotokat, és vezessétek őket a Tóra közelébe!”²³⁸ Ezért a viselkedésért választották Áront arra, hogy legyen a főpap. Isten tudta, hogy szándékai tiszteletreméltóak.²³⁹ Egy másik elbeszélés szerint Áron, miután már olyan hosszan halogatta, amennyire csak lehetett, azért egyezett bele mégis az aranyborjú elkészítésébe, mert az életére törtek, és félt, hogy ugyanolyan sorsra jut, mint Hur, akit a Midrás szerint a nép megölt, amikor ellenkezett velük.²⁴⁰ Áron pálcája ugyanolyan csodálatos hatalommal bírt, mint Mózes botja, és némely aggádikus mondás azonosnak mondja őket. Ezzel hozta meg Áron az első három csapást a tíz csapásból, mert a Nílus vize, mely körülvette a gyermek Mózest, nem szenvedhetett Mózestől úgy, hogy vérré vált, vagy békákat termett, vagy a föld, mely védelmet jelentett Mózesnek, amikor elrejtette benne a megölt egyiptomit,²⁴¹ nem teremhetett volna tetveket keze által. Mind az Aggáda, mind Josephus Flavius hangsúlyozza Áron nagy lelkierejét két fia, Nádáb és Abihú halálakor; látta két – szó szerint – „csirkéjét” vérben fürödni, és csendben maradt.²⁴² „Nagy bátorsággal viselte megpróbáltatását, mert lelke minden csapáshoz edzett volt.”²⁴³ Nem vonta kérdőre Istent, hogy hogyan bánik vele, ahogy Ábrahám sem tette, amikor fiának, Izsáknak feláldozását kérte tőle.²⁴⁴

Áron volt egyike azoknak, akik nem a bűn miatt haltak meg, hanem „a kígyó mesterkedései miatt”.²⁴⁵ Amikor Áron meghalt Izrael egész háza siratta,²⁴⁶ míg amikor Mózes, a kemény vezér halt meg, aki kemény szavakkal feddte meg őket, a népnek csak egy része, „a férfiak” siratták meg.²⁴⁷

 

2.6. Mózes és Áron

A Midrás Tanhuma szerint Áron prófétai tevékenysége korábban kezdődött, mint Mózesé.²⁴⁸ Hillél Áront példának mondta: „Legyetek Áron tanítványai, szeressétek és keressétek a békét, szeressétek a többi teremtményt, és vezessétek őket a törvény közelébe!”²⁴⁹ Mindezt tovább illusztrálja az Ávot de-Rabbi Nátán (12) és a másutt megőrzött hagyományt,²⁵⁰ mely szerint Áron volt a nép ideális papja, a nép által kedvessége miatt Mózesnél  sokkal jobban szeretett személy.²⁵¹ Míg Mózes szilárd, megalkuvást nem ismerő, semmilyen helytelent nem tűrő alak volt, Áron mint békeközvetítő járt körbe, kibékítette a feleséget a férjjel, ha látta, hogy elidegenedtek egymástól, vagy a szomszédokat, ha veszekedtek, és megnyerte a gonosztevőket a helyes út számára baráti közbenjárásával. A nép gyásza tehát Áron halála felett nagyobb volt, mint Mózes halálakor; mert amikor Áron halt meg, Izrael egész háza sírt, beleértve az asszonyokat is,²⁵² Mózest csak „Izrael fiai” siratták el.²⁵³ Még az aranyborjú készítésével kapcsolatban is találnak a rabbik enyhítő körülményeket Áron számára.²⁵⁴ Erősségére és csendes meghajlására Isten akarata előtt, amikor két fiát elveszítette, úgy utalnak, mint annak legjobb példájára, hogyan kell dicsőítenie az embernek Istent nagy csapás idején.²⁵⁵ Különös jelentőséggel bírnak azok a szavak, melyeket Isten szavának tartanak, amikor a tizenkét törzs vezetői áldozatukat hozzák az újonnan felállított Szentélybe: „Mondd meg testvérednek, Áronnak: A törzsfők ajándékainál nagyobb a te ajándékod, mert téged arra hívnak, hogy gyújtsd meg a fényeket, és míg az áldozatok csak addig tartanak, amíg a templom tart, a törvény fénye, melyet te gyújtasz, örökké tartani fog.”²⁵⁶

 

2.7. A keresztény tradícióban

Az Újszövetség és a későbbi keresztény hagyomány az áldozat bemutatására méltó papság ősének és alapítójának tekintette Áront, tehát Krisztus egyik archetípusának. Főpap, aki felajánlja az áldozatot, közbenjár a nép és Isten között, és szolgálatot tesz a szentek szentjében. Ezen tipológia különösen a Zsidókhoz írt levélben kerül kifejtésre, mely hangsúlyozza Jézus tökéletes áldozatát az ároni papság állatáldozataival szemben. Jézusnak, az Újszövetség főpapjának előképe Áron, az Ószövetség főpapja, de Krisztus papsága, mely „Melkisédek rendje szerint” való, meghaladja és helyettesíti Áron papságát.²⁵⁷

 

2.8. Áron alakja az iszlámban

Áront az iszlámban prófétának tartják és Harun-ként ismerik, ami az Áron név arab megfelelője. Szerepe analógiája Alié is, akinek Mohamed azt mondta: „Nem örülsz annak, hogy olyan leszel számomra, mint Áron volt Mózes számára?”²⁵⁸ A Korán szerint Áron nem vett részt az aranyborjú elkészítésében, és erőfeszítéseket tett arra, hogy elterelje Izraelt annak imádatától.²⁵⁹

  Ahogy a többi bibliai alak, Áron/Harun is csak fokozatosan lett ismert Mohamed előtt. A Koránban²⁶⁰ Mózes és Áron együtt jelennek meg, mint akik szabadulást nyertek – az egyiptomi rabszolgaságból – népük vezetőiként. A Korán 20,29–30-ben Mózes azt kéri, hogy a testvére, Áron legyen a segítője általános értelemben. A Korán 26,12-ben Áron kifejezi félelmét, hogy ő gátlásos, és nem tud beszélni. Végül, a Korán 28,35-ben, Mózes imádkozik Istenhez, és azt mondja: „Áron ékesszólóbb, mint én. Küldd őt, hogy erősítsen engem!” Ahogy a Midrás is különböző módokon megpróbálja felmenteni Áront az aranyborjúeset bűnétől, úgy a Korán elbeszélése is a szemlélő és adminisztrátor szerepét adja neki, és nem egy főszereplőjét, valamint az aranyborjú tényleges elkészítését egy bizonyos Számirinek tulajdonítja (Korán 20,96–7), ami talán „egy szamaritánust” jelent. Egy Korán utáni iszlám legenda különböző változatokban leírja azt, hogyan mutatja meg Mózes Izrael gyermekeinek, hogy nem ő ölte meg bátyját, ahogy azt gyanították, hanem Áron természetes ok miatt halt meg. Ezeknek a legendáknak a kései Midrásban meglévő, hasonló történetekhez való viszonya még magyarázatra szorul.²⁶¹ A Korán soha nem említi azt a tényt, hogy Áron lett volna a kohanita papi törzs atyja. Mohamed ókori életrajzírója azonban tudatában van ennek. A Medinában élő két fő zsidó törzset, a Quraiza és Nadir törzseket al-Kahinannak, „két papi törzsnek” nevezték. Amikor Mohamed zsidó feleségét, Száfijját a Próféta egy másik felesége inzultálta, Mohamed a hagyomány szerint azt tanácsolta Száfijjának, vágjon vissza azzal, hogy: „Az én apám Áron volt, és a nagybátyám Mózes.” A vazír szóból, mellyel Áron Mózessel szembeni alárendeltségét jelöli a Korán, lett a „vezíer” cím, ami egy nagy hatáskörű és teljes hatalmat jelentő bírói, népet vezető szerepkörnek az elnevezése az iszlám társadalmakban.

 

Jegyzetek

1. Ízisz (ókori egyiptomi nyelven: Iszet vagy Aszet) az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb istensége, anyaistennő, a varázslás, a termékenység, a víz és szél, a tengerhajózás istennője, a nőiesség és a hűség szimbóluma, Ozirisz felesége, Hórusz anyja.

2. Szerápisz, egyiptomi isten, kinek képét a monda szerint, Ptolemaios Lagi uralkodása alatt a pontuis Sinopéból Alexandriába vitték, ahol azután kultuszának főhelye támadt. Nem tudni, hogy mi szolgáltatott okot erre a mítoszra, mert valósággal Szerápisz nem idegen istenség, hanem már II. Ramszesz korában nagy tiszteletben állott, és egyiptomi neve: Osar-Ápisz (azaz Oszirisz-Ápisz), az Osirisszé vált szent Ápisz bikát jelenti, aki Ré napisten helyébe a görög-egyiptomi Ptolemaioszok birodalmának nemzeti istensége lett. Az egyiptomiak Szerápiszt Rével és Osirisszel azonosították, úgy a görögök Héliosszal, Zeusszal és Hádésszel.

3. Atlasz a görög mitológiában a titánok leszármazottja, az óriás, aki a vállán tartja az égboltot. Iapetosz titán és Klümené tengeri istennő gyermeke, Prométheusz, Epimétheusz és Menoitiosz testvére. Ő a heszperiszek és a pleiaszok atyja, és gyakran őt tartják az elsüllyedt Atlantisz első királyának is. Részt vett a titánok lázadásában az olümposzi istenek ellen, amikor megostromolta a mennyeket. Az istenek csak nehezen tudtak győzni, így Zeusz büntetésül Atlaszt arra kárhoztatta, hogy örökké vállain tartsa az égboltot.

4. Kronosz Zeusz apja a görög mitológiában (Kronosz = Cronus). Római megfelelője Szaturnusz. Uranosz és Gaia gyermeke, a tizenkét titán legfiatalabbja. Az olümposzi istenek egyik atyja. Amikor a föld világra hozta az óriás titánokat, Uranosz megrémült látványuktól, de legfőképpen megijedt gyermekei erejétől és hatalmasságától. Így az ég azt mondta Gaiának, hogy rútságuk miatt a Tartaroszban fognak élni. A föld mélyén azonban nagyon keserves az élet, és a szerető anya, Gaia egyre nehezebben viselte, hogy a titánoknak ilyen sanyarú sorsot szánt apjuk. Egy nap megelégelte Uranosz kegyetlenségét, és elhatározta, hogy bosszút áll rajta. Gaia úgy gondolta, hogy az ég istene fájdalmat okoz neki azzal, hogy teherbe ejti, majd szinte összes gyermekét a föld mélyére száműzi. Így aztán azt remélte, hogy szeretője jobb belátásra tér, ha megfosztja férfiasságától.

5. Orpheusz trák származású legendás dalnok a görög mitológiában. Őt tartották a líra feltalálójának vagy tökéletesítőjének. Zenéjével lecsillapította a vadállatokat, táncra indította a sziklákat, megállította a folyókat. Héthúrú lantján állítólag olyan harmóniákat volt képes megszólaltatni, amelyek megindították az alvilág őreit is. Értette a természet nyelvét, tudott beszélni az állatokkal. Úgy tartják, hogy ő tanította meg az emberiséget az orvoslásra, írásra és földművelésre.

6. Muszaiosz  (i. u. V. sz. második fele) görög költő. A források grammatikusnak nevezik, s talán azonos a Prokópiosz levelezésében előforduló Muszaiosszal. Életéről egyébként semmi bizonyosat nem tudunk, egyes feltételezések szerint maga a Muszaiosz név is csupán egy felvett álnév, utalás a mitikus dalnokra. Neve alatt egyetlen költemény maradt fenn, a „Ta kata Héró kaj Leandron” (Héró és Leandrosz története) című 343 soros vers, amely a Hellészpontosz (a mai Dardanellák) innenső és túlsó partján lakó címszereplők titkos és tragikus végű szerelméről szól: hogyan ismerkedtek meg, hogyan vallottak szerelmet egymásnak, hogyan úszott át Leandrosz minden este kedveséhez a tengerszoroson, hogyan fulladt vízbe egy viharos éjszakán s hogyan halt utána Héró. A téma maga nem új, már a római aranykor költői is utalnak rá, sőt Ovidiusz meg is verselte (Heroides 17–18).

7. Zarathusztra (görögül Zoroasztrész, perzsa illetve óperzsa nyelven Zartost, illetve Zarathustra; Baktria/Sistan/Urmia, i. e. 628. – i. e. 551) iráni pap, a zoroasztrizmus prófétája. Zarathusztra a Szpitama család sarjaként született, az ókori Perzsia területén, valahol az Oxus folyó partján. Születésének és munkásságának idejével kapcsolatban számos nézet található. Vallási források az időpontot i. e. 6000 és 600 közé teszik, a kutatók azonban jelentősen szűkítik a szóba jöhető periódust. Mary Boyce szerint a Zarathusztra írásaiban található utalások alapján munkásságának időszaka i. e. 1700 és 1500 közé tehető. Más kutatók szerint, történeti források alapján ez az időszak az i. e. VI. századra esik

8. Eupolemosz a legkorábbi hellenisztikus kori zsidó történész, akinek a munkája öt töredékben maradt meg (esetleg hat) Caesareai Euszebiosz Praeparatio evangelica című művében idézetek. Ugyancsak idézi Alexandriai Kelemen Polihisztor és Stromata című műveiben.

9. Euszebiosz, Praeparatio Evangelica 9,26

10. Artapanos (i. e. II. sz. második fele) görög nyelvű zsidó történetíró. Egyiptomban, Alexandriában élt. Műveit csupán közvetve ismerjük, Alekszandrosz Polüisztór közvetítésével Euszebiosz idézeteiből. Ő írta „Peri Iudaión” (A zsidókról) című művet, amelyben a Tórából merített érvekkel azt kívánta bebizonyítani, hogy az egyiptomi kultúra zsidó, közelebbről mózesi forrásokra vezethető vissza.

11. Hermes Trismegistos a régi egyiptomiaknál az egyik nevezetes istenség, Tehut vagy Thot görög neve. A művészet íbiszmadár alakjában ábrázolja vagy ember alakban íbiszfejjel. Mint ilyen ő a hold istensége, az időszámításé, mely a hold járásán fordul meg, nemkülönben a mérésé és mértéké is. Az utóbbi alapon az idők folyamában (mint ez a papiruszokból kiderül) ő válik a világrend, a mindenségben uralkodó beosztás és célszerűségi isteneszme képviselőjévé. Védője és ura a törvényeknek, istene a szellemi hatalomnak, rendezője az istentiszteleti szertartásoknak és legfőbb ellenőre minden tudománynak és művészetnek, kinek az egyiptomiak nem csupán az írás feltalálását tulajdonítják, hanem azt is, ami az összes tudományok alapelveit és elemeit is képezi.

12. Eusebius: Historia Ecclesiae, 9,27

13. Arisztobulosz Paneas (kb. i.e 160) hellenisztikus zsidó filozófus, a peripatetikus iskola képviselője, bár ő is használja a platóni és a pitagoraszi elveket. Egyike volt a legkorábbi a zsidó alexandriai filozófusoknak, akiknek célja az volt összeegyeztetni a görög filozófiát és Szentírást.

14. Eusebius: Historia Ecclesiae 13,12

15. Epheszoszi Hérakleitosz (i. e. 535-475) egy Szókratész előtti görög filozófus, az Égei-tenger partján lévő Epheszosz szülötte. Hérakleitosz híres tana a változás, hogy központi szerepet tölt be a világegyetem, ahogy a híres mondás: „Nem tudunk kétszer belépni ugyanabba a folyóba.” Hitt az ellentétek egységében, amely kimondja, hogy „az út felfelé és lefelé egy és ugyanaz”.

16. Alexandriai Philón: Quaestiones et Solutiones in Genesin 4,152

17. Uő, Specialibus Legibus, 4,61.

18. Uő, De Providentia; Justinus Mártír (103-165): Apologia 1,59

19. Josephus Flavius: Apion 2,154

20. Uo.

21. Uő, Apion 2,281

22. Apameai Numenius (görög: Numéniosz ho ex Apameiasz) görög filozófus. Apameában, Szíriában élt a II. sz. második felében. A neopitagorizmus és neoplatonizmus előfutára volt.

23. Apameai Numenius: Töredékek, 19 és 32.

24. Uő, Töredékek 10

25. Alexandriai Philón: De Vita Mosis 12.

26. Uo., 44.

27. Pszeudo-Longinosz (I.sz.) a „Peri hypsos” (A fenségről) címen hiányosan ránk maradt esztétikai mű szerzőjének tudományos elnevezése. A szöveghagyomány az írást Dionüsziosz vagy Longinosz művének mondja, így a XIX. századig Longinoszt tartották a munka szerzőjének, mígnem bebizonyosodott, hogy e szerzőnév téves, a mű jóval korábbi. Ezután többen Dionüsziosz Halikarnasszeusz szerzőségét valószínűsítették.

28. Pszeudo-Longinosz: Peri hypsos 9,9 (A fenségről) – I. sz.

29. Numenius, a platonista filozófus a II. században, jelentős hatással volt a későbbi platonizmusra, leginkább Plótinoszra (III. sz.).

30. Tacitus Cornelius római történetíró, (i. u. 55/56.–117/120). Kora politikai életének tevékeny résztvevője volt: 97-ben konzul, majd később Ázsia római tartomány kormányzója volt.

31. Claudius Aelius Galenus (129–199/217). A görög galénosz szó nyugodtat jelent, ez lett nevének jelzője. Ismertebb neve: Pergamoni Galénosz (ma Bergama – Törökország). Kiemelkedő római, görög eredetű orvos, sebész, filozófus.

32. Celsus (görög: Kelszosz) II. sz. görög filozófus a korai kereszténység nagy ellenfele. Ismert munkája: Az igaz szó (Logosz aléthesz).

33. Porphüriosz, Porphyrios, Porphyrius (Batanea, Szíria, i. u. 232 – Róma, i. u. 304) görög újplatonikus filozófus.

34. Flavius Claudius Julianus (331 Konstantinápoly – 363 Tigris folyó, Maranga). 361-363 között császárként uralkodott a Római Birodalomban. Julianust „Apostata” (Hitehagyott) melléknévvel tartja számon a keresztény hagyomány, mert császárrá történő kikiáltását követően (360) nyíltan felhagyott a kereszténység gyakorlásával, és a hagyományos görög-római vallásokat ápolta és pártfogolta, melyeket szerinte a Jamblikhosz-féle újplatonizmus hozott közös nevezőre.

35. Abderai Hecataeus (vagy Theosz) görög történész és szkeptikus filozófus (IV. sz.).

36. Platón: Leges, 745b–d; Respublica, 546b.

37. Diodorus, 40,3.

38. Apameai Posidonius (135–51) görög filozófus, történész és tudós.

39. Strabo, 16,35.

40. Manethón vagy latinosan Manetho (Szebennütosz, Egyiptom, i. e. III. sz. közepe) ókori egyiptomi pap, történetíró.

41. Chaeremon és Josephus Flavius: Contra Apionem, 1,32.

42. Flavius: Contra Apionem 1,228.

43. Lysimach (görög: Lysimachos 360–281) macedón tisztviselő volt és diadochus.

44. Flavius: Contra Apionem 1,309.

45. Apollonius Molon (Molon; görög : Apolloniosz ho Molon), görög szónok , i. e. 70-ig. A zsidóságot hevesen támadta.

46. Posidonius (Poszejdoniosz) jelentése: Poseidon (135-51) görög sztoikus filozófus, politikus, csillagász geográfus, történész. Korának legnagyobb polihisztora volt.

47. Tacitus: Historiae, 5,3.

48. Diodorus, 34,1.3.

49. Nicarchus görög költő (I. sz.)

50. Numeri 12,1.

51. Genesis 25,6.

52. Eusebius: Historia Ecclesiastica, 9,29.

53. Artapanus alexandriai zsidó történész, Alexandriában élt, II. sz. Mózest társítja Hermésszel , illetve Thottal (Énoch).

54. Josephus Flavius: Antiquitates Iudaicae, 2,224. Thermuthis-ként nevezi meg.

55. Josephus Flavius: Antiquitates Iudaicae 2,252

56. Demetriushoz és Ezékielhez, a költőhöz hasonlóan ő is Cippórával azonosította a kúsita asszonyt, akit Mózes nőül vett vö. a bebörtönzött isten, Dionysus tapasztalataival, Euripides: A Bacchanaliák, 600.

57. Seistron: egy ütős eszköz az ókori Egyiptomban, suméroknál és Rómában. Álló fémrúd vagy hurok kapcsolódtak egy fémkeretben.

58. Flavius: Antiquitates Iudaicae, 2,341–49.

59. Alexandiriai Philo: De Vita Mosis, 1,141.

60. Pompeius Trogus (i. e. I. sz. – i. u. I. sz.) római történetíró. Az Augustus korabeli történetírásnak egészen egyedülálló alakja volt, aki 44 könyvből álló „Historiae Philippicae” (Történelem Philipposz óta) című művében szembefordult az addigi, jobbára Róma-centrikus annalista hagyománnyal.

61. Eusebius: Historia Ecclesiastica, 9,27.

62. Ezékiel: költő, vagy más néven „Ezékiel a tragédiaíró”, zsidó drámaíró volt. Műve, az úgynevezett Exagoge, vagy kivezető elveszett, idézetek maradtak fenn Euszebiosz, Epiphanius és Alexandriai Kelemen műveiben.

63. Megtaláljuk még egy igen fontos madárnak, valószínűleg a főnixnek részletes leírását Elimnél.

64. Alexandriai Philo: Hypothetica, 355.

65. Tacitus: Historiae, 5,4

66. Uo., 357

67. Alexandriai Philo: De Vita Mosis, 201; Bölcsesség, 19,6.

68. Flavius: Antiquitates Iudaicae, 2,201.

69. Szótá 12a; Exodus Rabba 1,20.

70. Deuteronomium Rabba 11,10.

71. Assumptio Mosis egy i. u. I századi, talán farizeus szerző műve.

72. Mózes mennybemenetele 1,14; 3,12.

73. Mózes mennybemenetele 11,8.

74. R. H. Charles: Apocrypha, 2 (1897) 105–7.

75. Mózes mennybemenetele 1,18.

76. Mózes mennybemenetele 1,26.

77. A fáraó két legendás varázslója. 2Timóteus 3,8: „Ahogy Jannész és Jambrész ellene szegültek Mózesnek, úgy szegülnek ellene ezek is az igazságnak, mert bomlott elméjű, megbízhatatlan hitű emberek.”. Exodus 7,10: „Bement tehát Mózes és Áron a fáraóhoz, és úgy tettek, ahogy az Úr megparancsolta. Áron odadobta a botot a fáraó és szolgái elé, és az kígyóvá változott.”

78. Apameai Numenius: Töredékek 18-19.

79. K. Preisendanz: Papyri Graecae Magicae 2,87.

80. Nedárim 38a.

81. Jevámót 49b.

82. Szótá 12a.

83. Exodus Rabba 2:2.

84. Beráchót 33b.

85. Jochánán ben Zákkáj (+90) egyike a Második Templom zsidó bölcseinek, a tannáknak.

86. Nedárim 38a.

87. Szótá 13b.

88. Megillá 11a.

89. Genesis 18,27.

90. Exodus 16,8.

91. Chullin 89a.

92. D. Neumark: Toledot ha–Ikkarim be-Yisrael (Odessa, 1919. 2. ed. 85.) feltételezi, hogy e cím hiánya a teljes Misnából egy tudatos keresztényellenes reakció, mellyel Mózes karakterét kissé visszafogottabban ábrázolják, hogy elkerüljék ugyanolyan cím használatát vele kapcsolatban, mint amilyen címet Jézus visel (Apostolok cselekedetei 2,36: „Tudja meg tehát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt, azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek!”).

93. Exodus 32,7: „Ekkor így szólt az Úr Mózeshez: Indulj, menj le, mert elromlott a néped, amelyet kihoztál Egyiptomból!”

94. Beráchót 32a.

95. Rabbi Jose ben Halafta tannák negyedik generációjának volt tagja (II. sz.). Sok rabbi Jose van a Talmudban, Jose ben Halafta az, aki egyszerűen csak mint rabbi Jose szerepel.

96. Szánhedrin 21b.

97. Peszáchim 66b; Szótá 13b.

98. Zeváchim 101a.

99. Jeruzsálemi Talmud Péá 2:6, 17a.

100. Menáchót 29b.

101. Sifre Deuteronomium 327.

102. Bécá 38b.

103. Leviticus Rabba 36,4.

104. Genesis Rabba 4,6.

105. Genesis Rabba 26,6.

106. Genesis Rabba 28,12.

107. Genesis Rabba 68,12.

108. Szótá 12a.

109. Megillá 13b.

110. Midrás Petirat Moshe, in: A. Jellinek: Beit ha-Midrash 1,128.

111. Sechiná (jelenlét): az isteni jelenlét vagy Isten jelenvalósága.

112. Exodus Rabba 1,23-24.

113. Exodus Rabba 1,24.

114. Genesis Rabba 97,3.

115. Szótá 12b.

116. Exodus Rabba 1,26.

117. Exodus Rabba 1,27.

118. Exodus Rabba 1,28–31.

119. Exodus Rabba 1,32.

120. Exodus 4,24–26; Mekhilta Amalek.

121. Mekhilta Amalek; Talmud Jerusalaim, Nedárim 3,14, 38b.

122. Exodus Rabba 2,2–3.

123. Exodus Rabba 2,5.

124. Tanhuma va-Jikra 3.

125. Exodus Rabba 3,16.

126. Exodus Rabba 3,4.

127. Exodus 5,22–23.

128. Exodus Rabba 6,2.

129. Exodus Rabba 6,3.

130. Exodus 3,18.

131. Exodus Rabba 5,14.

132. Exodus Rabba 5,15; Zeváchim 102a.

133. Exodus 2,12; Exodus Rabba 9,10; 10,7.

134. Beráchót 4a.

135. Szótá 13a.

136. Jómá 4a.

137. Sábbát 89a.

138. Bává Meciá 86b.

139. Exodus Rabba 47,8.

140. Exodus Rabba 47,1.

141. Sábbát 89a.

142. Sábbát 87a.

143. Beráchót 32a.

144. Exodus 20,3–5: (3) Rajtam kívül más istened ne legyen! (4) Ne készíts magadnak faragott képet, és semmiféle képmást arról, ami fenn van az égen, vagy lenn a földön, vagy a föld alatt, a vizekben! (5) Ne imádd ezeket, és ne szolgáld őket, mert én, az Úr, a te Istened erős és féltékeny vagyok, és az atyák vétkét megtorlom gyermekeiken, és azok harmadik és negyedik nemzedékén, akik gyűlölnek engem!”

145. Exodus Rabba 47,9; további Mózes által felállított igazolást ld. az Aranyborjú cikkben.

146. Beráchót 32a.

147. Beráchót 7a.

148. 1Királyok 19,9–14.

149. Megillá 19b.

150. Exodus Rabba 47,6.

151. Beráchót 7a.

152. Megillá 13a.

153. Rós Hásáná 21b.

154. Deuteronomium 34,10: „De olyan próféta nem támadt többé Izraelben, akit az Úr színről színre ismert volna és aki Mózeshez hasonló lett volna.”

155. Sifré Deuteronomium 357; Talmud Jerusalaim Szótá 5,8, 20d; Leviticus Rabba 1,12–14.

156. Exodus Rabba 51,6.

157. Exodus Rabba 2,6.

158. Numeri 20,2–13: (2) Mivel pedig nem volt vize a népnek, egybegyűltek Mózes és Áron ellen, (3) s pörölni kezdtek és azt mondták: „Bárcsak elvesztünk volna akkor, amikor testvéreink, az Úr színe előtt! (4) Miért hoztátok ki az Úr gyülekezetét ebbe a pusztába, hogy meghaljunk mi is, jószágaink is? (5) Miért hoztatok fel minket Egyiptomból, s vezettetek erre a felette rossz helyre, amelyet bevetni nem lehet, amely nem terem sem fügét, sem szőlőt, sem gránátalmát, sőt még csak ivóvize sincsen?” (6) Erre Mózes és Áron otthagyták a közösséget, és bementek a szövetség sátrába, s arcukkal a földre borultak, és megjelent nekik az ÚR dicsősége. (7) Az Úr így szólt Mózeshez: (8) „Vedd a botot és gyűjtsd egybe, te meg Áron bátyád, a népet és szóljatok előttük a sziklának, s az vizet fog adni. Ha aztán így vizet fakasztottál a sziklából, ihat az egész közösség és jószága.” (9) Fogta tehát Mózes az Úr színe előtt levő botot, amint parancsolta neki, (10) s egybegyűjtötte a népet a szikla elé és azt mondta nekik: „Halljátok, ti lázadók s hitetlenek! Fogunk-e tudni vizet fakasztani nektek ebből a sziklából?” (11) Azzal felemelte Mózes a kezét, ráütött kétszer a bottal a sziklára, és bőséges víz fakadt, úgy, hogy ihatott a nép és jószága. (12) Azt mondta erre az Úr Mózesnek és Áronnak: „Mivel nem hittetek nekem, s így nem bizonyítottatok engem szentnek Izrael fiai előtt, nem viszitek be a népet arra a földre, amelyet nekik adok.” (13) Ez a Pörölés-vize: ott pöröltek Izrael fiai az Úr ellen, s ő ott bizonyította be rajtuk szentségét.

159. Sifré Deuteronomium 26; Numeri Rabba 19,12.

160. Numeri Rabba 19,9.

161. Numeri Rabba 19,13.

162. Numeri Rabba 31,2.

163. Numeri Rabba 22,22.

164. Numeri Rabba 21,2.

165. Szifré Numeri 139.

166. Deuteronomium Rabba 11,10.

167. Numeri Rabba 19,13.

168. Deuteronomium Rabba, ed. S. Lieberman: Debarim Rabbah (1964) 48,124.

169. Deuteronomium Rabba 11,10; Bává Vátrá 17a.

170. Szótáot. 14a.

171. Peszáchim 54a.

172. Numeri 25,3.

173. Szótá 14a.

174. Júdá Hálévi: Széfer haKuzar 1,87.

175. Maimonides: A tévelygők útmutatója 2,35.

176. Maimonides: Jad, Jesodei ha-Tora 7,6; Commentar Szánhedrin 10,7.

177. Numeri 12,6.

178. Numeri 12,18.

179. Genesis 15,12.

180. Numeri 12,6–8; Exodus 33,11.

181. Maimonidész: A tévelygők útmutatója 2,36.

182. Uo., 2,45.

183. Az aktív intellektus (isteni ész) nyújtja az intelligibilis formákat, a passzív intellektus (ember) pedig felveszi ezeket. J. Guttmann felvetette, hogy Maimonidész szerint Mózes próféciája különbözött a többi prófétától, amennyiben az „meghaladta a természetes rendet, és teljes egészében Isten egy természetfeletti akciójának következménye volt”, míg a többi próféta próféciái a próféták racionális és imaginatív, a képzelőerő képességeinek fejlődéséből együtt következtek. S. Atlas viszont, úgy interpretálja Maimonidészt, mint aki azt állítja, hogy bár Mózes profetikus tapasztalata nem függött képzelőerejétől, nagyban függött azonban racionális képességeinek felsőbbrendű fejlettségétől. Ezért az, nem teljes egészében Isten természetfeletti mozgásterében állt. Ugyanakkor azonban ő is úgy látja, hogy Maimonidész nézete szerint volt egy fontos elem Mózes prófétai tapasztalatában. Egy olyan összetevő, mely nem volt meg a többi próféta tapasztalatában, és ami Istennek teremtő akaratából származott, nevezetesen a törvények átadása.

184. Maimonides: A tévelygők útmutatója 2,38–40

185. Commentar Exodus 2,3

186. Isaac Arama: Akedat Yizhak 43

187. Commentar Exodus 2,11

188. Exodus 19,3

189. Zohar II, 79b

190. Szefirák: a tíz isteni struktúra, mely az emanáció révén létrehozta a világot, és megalkotta a valóság különböző szintjeit (Széfer Jecirá, Széfer háBáhir) Zohár I, 21b–22a.

191. Shaar ha-Pesukim Exodus.

192. Bahja ibn Aser: Commentar Exodus 3,1.

193. Commentar Exodus 24,1.

194. Asher Zvi Hirsch Ginsberg: Al Parashat Derakhim 210–21.

195. Sigmund Freud: Mózes és az egyistenhit. Budapest (1946).

196. A saga (ejtsd: szága) prózai formában szájhagyományosan őrzött, a XII. századtól kezdve pergamenre írt elbeszélés, amelyet helyenként verses betétek szakítanak meg. A saga műfaja az izlandi irodalomban volt elterjedt a IX.–XIV. században. A saga skandináv szó, a jelentése „történet” (az izlandi nyelvben „történelem” is). A sagákat Izlandon írták, a műfaj nem terjedt el más skandináv területeken. A sagák írói, lejegyzői szinte kivétel nélkül névtelenek.

197. L. Jacobs: Moses – modern interpretations. Encyclopaedia Judaica (CD-ROM 1992)

198. Máté 8,4; 17,1–8; Márk 7,10; 9,2–8; 10,2–9.

199. Héber 11,23–29.

200. Apostolok Cselekedetei 7,17–44.

201. 2Korintusi 3,6–18.

202. Héber 3,5–6.

203. Héber 9,11–22.

204. Szúra 7,140, 156; 42,11. A Szúra egy fejezetet a Koránban, hagyományosan rendezett, nagyjából csökkenő hosszúságú.

205. Szúra 26,18; 28,6–10.

206. Szúra 28,27.

207. Szúra 28,11.

208. Szúra 40,29.

209. Szúra 2,60, 87; 7,170.

210. Szúra 18,59–81.

211. Szúra 3 „Imran háza”.

212. Malakiás 2,4-7: „(4) Akkor megtudjátok, hogy azért küldtem nektek ezt a figyelmeztetést, hogy érvényben maradjon a Lévivel kötött szövetségem – mondja a Seregek Ura. (5) Szövetségem volt vele, élet és békesség szövetsége. Azért adtam neki, hogy féljen engem. Félt is, és megalázkodott nevem előtt. (6) Igaz tanítás volt a szájában, és nem volt álnokság az ajkán. Békességben és becsületesen élt előttem, és sokakat megtérített a bűnből. (7) Mert a pap ajkai őrzik az Isten ismeretét, és tanítást várnak szájából, hiszen a Seregek URának követe ő!”

213. Jézus Sírák fia 14,6-24 erre az álláspontra jut, amikor a nagy emberek felsorolásába bevezeti Áron szolgálatának dicsőítő leírását.

214. Leviticus Rabba 10, Midrás Tehillim 133,1.

215. Hór: Edóm határán lévő hegy, az exodus egyik állomása. Áron itt halt meg (Numeri 20,22-28; 21,4; 33,37-41; Deuteronomium32,50).

216. Malakiás 2,6-7.

217. Széder Olám Rabba IX; Rós Hásáná 2, 3a; Josephus Flavius: Antiquitates Iudaicae 4. 4 § 7.

Josephus Flavius azt is mondja, hogy „meghalt, míg a sokaság rátekintett.”

218. Széder Olam 9 és Rós Hásáná 2b–3a.

219. Numeri 20,22: „Tartsátok meg minden rendelkezésemet, minden döntésemet, és teljesítsétek azokat, hogy ki ne hányjon benneteket az a föld, ahova beviszlek titeket, hogy ott lakjatok.”

220. Deuteronomkum 10,6: „Izrael fiai azután elindultak a Bené-Jaakán forrásaitól Mószérá felé. Ott halt meg Áron, és ott temették el. Helyette a fia, Eleázár lett a pap.”

221. Talmud Jerusalaim Szótá 1,17c.

222. Exodus 4,13.

223. Exodus 4,14.

224. Canticum Cantorum Rabba 1,10.

225. Exodus 4,27; Énekek Éneke 8,1.

226. Zsoltárok 133,1.

227. Zsoltárok 85,11.

228. Deuterononomium 33,21: „Fejedelmi helyet szemelt ki magának, mert az ő részén került sírba Izraelnek tanítója. De azért ő kitartott a nép vezérei mellett, és teljesítette az Úr igazságos parancsát s a rá vonatkozó ítéletet, elkísérve Izraelt.”

229. Malakiás 2,6: „Igaz tanítás volt a szájában, és ajkán nem volt gonoszság; békében és egyenes lélekkel járt velem, és sokakat eltérített a gonoszságtól.”

230. Deuteronomium 33,8: „Lévire vonatkozólag ezt mondta: Tökéletességedet és tudományodat szent emberednek adtad, akit próbára tettél a kísértésnél, perbe fogtál a Pörölés vizénél.”

231. Numeri 12,7: „Ám Mózes, az én szolgám nem ilyen: ő az én egész házamban meghitt.”

232. Zsoltárok 133,2-3; Tan., Korah, ed. Buber, 14.

233. Exodus 6,23: Áron pedig feleségűl vevé magának Elisebát, Aminádáb leányát, Nakhsón húgát s ez szűlé néki Nádábot, Abíhut, Eleázárt és Ithámárt.

234. 1Krónikák 24,1: „Az Áron fiainak is voltak rendjeik. Áron fiai: Nádáb, Abihú, Eleázár és Itamár.”

235. Szifré Deuteronomium 307.

236. Exodus 4,14.

237. Tanhuma Exodus 27.

238. Ávót 1,12.

239. Exodus Rabba 37,2.

240. Exodus Rabba 41,9; Szánhedrin 7a.

241. Exodus 2,12.

242. Leviticus Rabba 20,4.

243. Josephus Flavius: Antiquitates Iudaicae 3,208.

244. Sifra 46a.

245. Szifré Deuteronomium 338–9.

246. Numeri 20,29.

247. Sifra 45d.

248. HALEVY,E.E.: Aaron in the Aggadah in. Encyclopaedia Judaica (CD-ROM 1992).

249. HALEVY,E.E.: Aaron in the Aggadah in. Encyclopaedia Judaica (CD-ROM 1992) Ávót 1,12.

250. Szánhedrin 6b.

251. HALEVY,E.E.: Aaron in the Aggadah in. Encyclopaedia Judaica (CD-ROM 1992).

252. Numeri 20,29.

253. Deuteronopmium 34,8.

254. Szánhedrin 7a.

255. Zebahim 115b.

256. Tanhuma, ed. Buber 6.

257. Héber 5,2–5; 7,11–12; 8,23–27.

258. A mormonok például papi hierarchiájukban különbséget tesznek az alacsonyabb ároni papság és a főpapi hivatal között, mely Melkizedek rendje szerinti. Sahih Bukhari V. 57,56.

259. Korán 20,89.

260. Korán 37,114–120.

261. Egy kísérlet annak magyarázatára, miért szólítják Máriát, Jézus anyját várandós korában „Áron nővérének” (Korán 19,27–29; Exodus 15,20).

 

Bibliográfia

• ALBRIGHT, W. F.: Yahweh and the Gods of Canaan (1968).
• BECKER, E.: Das Quellwunder des Moses in der altchristlichen Kunst (1909).
• BRAUN, M.: History and Romance in Graeco-Oriental Literature (1938).
• BUBER, M.: Moses (1947).
• CODY, A.: A History of the Old Testament Priesthood (1969).
• Encyclopaedia Judaica: Moses, cult founder and priest, in hellenistic literature, rabbinic view, in the Aggadah, in medieval jewish thought, in Islam (CD-ROM 1992).
• FREUDENTHAL, J.: Hellenistische Studien, 1–2 (1878).
• GOODENOUGH, E. R.: By Light, Light… (1935).
• GRESSMANN, H.: Mose und seine Zeit (1913).
• HENGEL,M.: Judentum und Hellenismus (1969).
• HIRSCHBERG, J. W.: Juedische und christliche Lehren im vor-und fruehislamischen Arabien (1939) .
• JAMES, F.: Personalities of the Old Testament (1939).
• MELLINKOFF, R.: The Horned Moses in Medieval Art and Thought (1971).
• OBERMANN, J.: Studies in Islam and Judaism (1933).
• OSSWALD, E. : Das Bild des Mose (1962).
• RAD, G. von: Old Testament Theology, 1 (1962).
• REINACH, F.: Textes d’auteurs grecs et romains relatifs au judaisme (1895)
• ROSTON, M.: Biblical Drama in England (1968).
• ROWLEY, H. H.: Men of God (1963).
• SCHMID, H.: Mose, Ueberlieferung und Geschichte (1968).
• SPEYER, H.: Die biblischen Erzaehlungen im Qoran (1961).
• VERMES, G.: Scripture and Tradition in Judaism (1961).
• VOLZ, P.: Mose und seine Werk (1932.2.).
• WACHOLDER, B.Z.: Nicolaus of Damascus (1962).
• WILLIAMSON, R.: Philo and the Epistle to the Hebrews (1970).