Sajtófigyelő

Mennyire vallásos a világ és Magyarország?

– origo.hu –

Egy 2012-ben megjelent felmérés szerint általában csökken a vallásos emberek aránya, de kevésbé esett vissza a „személyes Istenbe” vetett hit. Magyarország nem tartozik a nagyon vallásos országok közé, és a változás iránya sem egyértelmű: bizonyos mutatók a hit erősödésére, mások a gyengülésre mutatnak.

A Beliefs about God across time and countries (Istenhit koronként és országonként) című felmérést a Chicagói Egyetemmel együttműködő NORC (Nemzeti Közvélemény-kutató Központ) kutatócsoportja készítette. A szakértők több évtizeden keresztül –1991-ben, 1998-ban és 2008-ban –elemezték előbb 18, majd 33, végül pedig 42 országban a vallásos hit terjedését vagy éppen visszaesését. A tanulmány eredményei szerint az istenhit szinte mindenütt csökkenőben van a vizsgált országokban, kivéve Oroszországot, Szlovéniát és Izraelt. A legidősebb korosztály képviselői között a legerősebb a vallásosság.

Magyarország az ateizmus nemzetközi listáján a 11. helyen áll, vagyis nálunk viszonylag sokan tagadják Isten létezését (23 százalék). A két-séget kizáró istenhitet kifejező listán hátulról a 12. helyet foglaljuk el (39 százalékkal). A „személyes Istenben”, minden emberrel egyenként törődő Istenben hívő magyarok aránya 31 százalék, így ezen a listán már csak a tizenharmadikak vagyunk hátulról.

A magyar helyzet ellentmondásosságát mutatja, hogy nőtt az ateisták aránya, sőt azoknak a részaránya is, akik sosem hittek Istenben, viszont nemzetközi összehasonlításban is dinamikusan (a különböző periódusokat tekintve 3,7, illetve 4 százalékkal) nőtt a személyes Istenben hívők hányada.

A legtöbb országban csökken a vallásosság

Ami a globális változásokat illeti, az ateisták aránya 1,7 százalékkal nőtt 15 országban (18 közül) 1991-től 2008-ig. 1998-tól számítva pedig 30-ból 23 országban nőtt az Istent tagadók vagy Istent nem létezőnek tekintők aránya, méghozzá 2,3 százalékponttal. Ennek megfelelően az istenhívők aránya 18-ból 14 országban csökkent 1991 és 2008 között 2,4 százalékponttal. 1998 és 2008 között a visszaesés szintén 2,4 százalékpontos volt.

Az ateizmus Európában az északnyugati, elsősorban a skandináv országokra jellemző, és a kelet-európai államokra, így Magyarországra is.

Kevésbé esett vissza a személyes Istenbe vetett hit

A személyes Istenben hívők aránya viszont kevésbé csökkent. 1991 és 2008 között a csökkenés csak tíz országban jelentkezett, és ezekben is csak 0,8 százalékpontos volt a visszaesés. 1998 és 2008 között már gyorsult ez a visszesés is, 2,0 százalékpontra 30-ból 20 országban.

Ugyanakkor Izraelben, Szlovéniában és Oroszországban egyértelműen nőtt a vallásosság. Ezekben az országokban kevesebb ateista mutatható ki, kevesebben vannak, akik soha nem hittek Istenben, többen vannak azok, akik azt állítják: létezik va-lamiféle személyes Isten.

A vallásosság növekedése a kutatók szerint összefügghet az egzisztenciális bizonytalanság emelkedésével. Ugyancsak nőhet a hit szerepe egyes társadalmi, etnikai, vallási csoportokon belül. Így az arab, iszlám, hindu közösségekben. Az öregedéssel együtt jár a vallásosság szintjének emelkedése is – vélik a kutatók.

Nagyok a regionális különbségek

Miközben a tanulmány erdeményei szerint szerény mértékben, de általában eltávolodóban vannak Istentől az emberek, nagy különbségek vannak az egyes országok között. Annak a bizonyossága, hogy Isten létezik, a Fülöp-szigetek lakosságának 84 százalékát hatja át. Ennek aránya Japánban 4 százalék, Kelet-Németországban pedig 8 százalék. (Kelet- és Nyugat-Német-országban, illetve Nagy-Britanniában és Észak-Írországban kü-lön mérték az eredményeket.)

Kérdés, hogy a japánok vallásos hite az olyan kérdésekkel, mint például hisznek-e Istenben, egyáltalán felmérhető-e. Ezt azért jegyezzük meg, mert a szigetországban elterjedt buddhizmuson kívül a japánok ősi vallása, a sintoizmus inkább a szellemhitre vezethető vissza. A rossz kérdésfeltevést (hibás kutatási módszert) jelezheti, hogy a japánok 24 százaléka (az előzőekben mért 4 százalékhoz képest hatszor annyi ember) hisz valamiféle személyes jellegű Istenben. A kutatók az adatok ellentmondását – Japánban nagyon kevés az ateista, és nagyon kevés a hívő is – ugyanakkor azzal magyarázzák, hogy a szigetországiak nem szeretnek erős, szélsőséges válaszokat adni, s ezért sok közöttük az ingadozó.

Az ateizmust tekintve azonban valószínűleg helyes a nemzetközi kutatási eredmény, hiszen a Fülöp-szigeteken 1 százalék az ateisták aránya, a volt NDK területén viszont 52 százalék. Erős ateista például szinte nincs is a Fülöp-szigeteken, míg a német keleti tartományokban 46 százalék az arányuk. Ezzel egyértelműen összefügg az is, hogy az erős hitű emberek a Fülöp-szigeteken élnek arányosan a legtöbben, 60 százalék a részesedésük, míg  a volt NDK-ban 2,5 százalék.

A két véglet: Lengyel-ország és a volt NDK

Az egykori szocia-lista országok közül is messze kiemelkedik ezzel az NDK, miközben Lengyelország a térségben a másik véglet. Jóllehet ezek az országok általában kevésbé vallásosak és inkább ateisták, a lengyelek még a leginkább istenhívők közülük. Az NDK-ban a konzisztensen ateisták aránya 59 százalék, míg Lengyelországban csak az emberek 2 százaléka mondta magát olyan ateistának, aki még sohasem hitt Istenben.

A vallások versengése, a vallási megosztottság szintén növelheti a hithű emberek arányát, példa erre a konfliktusos Észak-Írország, Ciprus vagy Izrael. A kutatók sze-rint az USA-ban nem a konfliktusok, hanem a versengés növelheti viszonylag magasra a hívők részesedését.

Fiatalok és idősek

Az MTI beszámolója szerint a 68 évesek és annál idősebbek körében átlagosan 43 százalék bizonyos Isten létezésében, míg a 27 évesek vagy annál fiatalabbak között mindössze 23 százalék. „A legnagyobb növekedés az 58 évesek vagy annál idősebbek körében tapasztalható, ami arra enged következtetni, hogy a vallásosság a halál közeledtével növekszik” – mondta Tom W. Smith, a jelentés szerzője.

Az Egyesült Államokban a fiatalok 54 százaléka bizonyos Isten létezésében, míg a legidősebbek között ez az arány 66 százalék. Magyarországon a 28 év alattiak 15,9 százaléka, míg a 68 év felettiek 40,4 százaléka bizonyos Isten létezésében.

Miért nincs több alkalmazásra épülő igehirdetés?

– gyulekezetvezetes.blog.hu –

Az igehirdető számára a személyes alkalmazás könnyen kényelmetlenné válhat. Ha életváltozásról beszélsz, sok kritikát fogsz kapni. Az emberek nem szeretik hallgatni, hogy változniuk kellene. Inkább beszéljen a prédikátor arról, hogy kik a jebuzeusok, mi a fenevad száma, vagy hogyan fog történni az elragadtatás. Menjünk végig a Jelenéseken, de ne beszéljünk a megkötözöttségeimről, ne beszélj az adakozásról vagy konkrét problémákról az életemben. Pedig az alkalmazás az igehirdetés, anélkül halott. D. L. Moody mondta: „A Biblia nem azért adatott, hogy a tudásunkat tegye teljesebbé, hanem az életünket tegye azzá”.

Sokszor kritizáljuk a hallgatóságot, de azt kell mondjam, nekünk igehirdetőknek is változnunk kell. Nem csak a hallgatók hibája, ha csak hallgatói az igének, de az életük nem változik meg. Egy ismerősöm gyerekkori emléke a lelkipásztor, aki igehirdetésében Jézus jeruzsálemi bevonulása kapcsán az idő felében arról beszélt, hogyan vonultak be az első században a győztes hadvezérek. Igaz volt az igehirdetés? Igen. Fontos volt? Volt bármilyen hatása a hallgatók életére? Egyáltalán nem.

Sok ember sétál úgy ki a gyülekezetekből vasárnap, hogy informálva lett, de nem lett transzformálva. Nem hallott konkrét felhívást arra nézve, hogy bárminek változnia kellene az életében. Nem úgy tanították, hogy lenne bármi ami megtehető. Bátorítalak téged is, alkalmazzuk az igét!

Népszerű a Biblia

– reformatus.hu –

Az Amerikai Egyesült Államokban „A Biblia” címmel minisorozat indult. Az első epizód nézettségi rekordokat döntött, csaknem tizennégy millió ember volt kíváncsi a Szentírásból készült adaptációra.

Március 3-án „A Biblia” bemutatkozó epizódja a nézettségi lista élére ugrott. A History tematikus csatorna húsvét vasárnapig tíz részben mutatja be a Szentírás történeteit, a Teremtéstől a Jelenések könyvéig.

A produkció elkészítésében mintegy negyven teológus vett részt, köztük Rick Warren lelkész, bestsellerszerző is, aki egy interneten közvetített prédikációjában az elmúlt ötven év legjobb bibliafilmjének titulálta a nemrég debütált sorozatot. Az egyesült államokbeli Evangéliumi Aliansz elnöke, Leith Anderson is a film tanácsadói között volt, így a szervezet több tagja előzetesen megtekinthetette a teljes szériát.

Geoff Tuncliff főtitkár szerint a gyártóknak nemcsak a Szentírás mondanivalóját sikerült közvetíteniük, hanem azt egy új generáció számára is életre hívják. „Nekem, aki a Bibliát szinte egész életemben olvastam, figyelemreméltó lelki és érzelmi élmény volt. »A Biblia« nemcsak a Krisztus-hívőknek, hanem mindenkinek, az érdeklődőknek és szkeptikusoknak is egyaránt szórakoztató kalandsorozat lehet.”

„Bár néha erőszakos, mégis varázslatosan ábrázolja a jól ismert bibliai alakokat. Noé bárkája, a kivonulás Egyiptomból, Ábrahám születése és halála és Jézus Krisztus feltámadása, töb-bek között ezek szerepelnek a televízióban” – írja a Christian Post.

„A Biblia” készítői és mozgatórugója egy házaspár, Roma Downey és Mark Burnett volt, akik mintegy huszonkét millió amerikai dollárból forgatták le a sorozatot Marokkóban.  Burnett saját maga megtapasztalta azt, miként kell megalkotni egy impozáns tv-műsort, mivel vezetőproducere volt olyan show-műsoroknak, mint a „Survivor” vagy a „The Voice”.

„Egész életemben szerettem Jézust. Ez a Biblia-sorozat Mark és az én meggyőződésemből született” – mondta Roma Downey színésznő, akinek eddigi legismertebb szerepe az Angyali érintés Monicája volt. Most Mária, Jézus anyja lesz. Jézust a portugál Diogo Morgado alakítja. Mellettük olyan sztárok tűnnek fel majd a képernyőn, mint Sean Bean vagy Nonso Anozie a Trónok harcából.

Swinburne: a tudományfilozófia érvei Krisztus mellett

– magyarkurir.hu –

Nemrég jelent meg magyarul Richard Swinburne angol filozófus Isten volt Jézus? című könyve. A könyvről és az angol gondolkodóról Mezei Balázzsal, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem filozófiaprofesszorával beszélgettünk.

– Mit kell tudnunk Swinburne-ről?

Míg a huszadik század elején reneszánsza volt a vallási gondolkodásnak, a második világháborút követően a marxizáló gondolkodással, a pozitivizmussal szemben hátrányba került. Swinburne (a képen) a huszadik század filozófiai teológiájának legbefolyásosabb szerzője, aki hivatásának tekinti, hogy kifejtse a kereszténység tudományos apologetikáját. Kezdetben szaktudományos pályán mozgott, kémiát tanult, majd tudományelmélettel foglalkozott. Első könyveit a tudományos gondolkodás struktúrájáról írta. Ezekben már körvonalazódik, hogy nem látja lehetetlennek a vallási gondolkodás megvédését a tudományelmélet módszerével. Swinburne programszerűen vallja, hogy a vallás védelmének kérdését az egzisztencializmus helyett az analitikus filozófia eszközeivel kívánja megválaszolni.

Amikor fellép A teizmus koherenciája, majd Az Isten létezése című könyveivel (1977 és 1979), már nem mozog légüres térben. Vele párhuzamosan tűnik fel az Egyesült Államokban Alvin Plantinga, aki úgyszintén analitikus filozófus, de máshonnan közelít: a Swinburne által elvetett ontológiai istenérvekkel foglalkozik (lehet-e Isten fogalmáról a létére következtetni?). Plantinga kálvinistaként szervezett tanszéket a legjelentősebb USA-beli katolikus egyetemen. Kettejük mellett egyre többen jutottak szóhoz, ami egy-két évtizeden belül a vallásfilozófia reneszánszát hozta a nyugati gondolkodásban.

– El tudná magyarázni Swinburne érvelésmódját?

Swinburne evidenciák kumulációjával jut következtetésekre. Evidenciának nevezünk minden olyan tényezőt, amely egy magyarázatot alátámaszt. Az evidenciák halmaza valószínűséget eredményez: a legjobb magyarázatnak a valószínűségét. Van egy hipotézisünk, egy magyarázatunk, amely szerint Isten létezik a monoteista vallások értelmében. Erre nézve rendelkezünk evidenciákkal, amelyek önmagukban nem vezetnek apodiktikus eredményre, de halmozásuk valószínűséget növel. Ugyancsak van némi háttértudásunk is az elméletre vonatkozóan. Az így adódó valószínűségértéket úgy számítjuk ki, hogy az evidenciáknak a hipotézishez mért valószínűségét megszorozzuk a háttértudás értékével, az így kapott eredményt elosztjuk az evidenciák és a háttértudás hányadosának a valószínűségével, majd az így nyert valószínűséget megszorozzuk a hipotézis és a háttértudás hányadosának valószínűségével. Ez nem más, mint a Bayes-teoréma, a valószínűség-számítás alapja, amelyről Swinburne egy külön kötetet is szerkesztett.

– Mondana egy példát erre az érvelésre?

A modern tudomány magyarázatokkal dolgozik. Minden hipotézis vagy magyarázat, amely a világra vonatkozik, bizonyos valószínűséggel rendelkezik. Annak függvényében, hogy a ma-gyarázatban szereplő tényezők milyen erővel rendelkeznek, a magyarázat valószínűsége 0 és 1 között nő vagy csökken, ahol 1 a teljes valószínűség, a biztosság. Ha a dolgozószobámban ülök és hallom, hogy valaki kinyitja a bejárati ajtót, azzal a hipotézissel élek, hogy ez vagy Péter vagy Pál, mert háttértudásom szerint ők tartózkodnak otthon. Ha azt is tudom, hogy Péter felment az emeletre tévét nézni, az ajtónyitásra vonatkozó hipotézisem inkább Pálra fog épülni. Igaz, hogy elvileg más is nyithatja az ajtót, de ennek a valószínűsége alacsony, mivel például a kertkapu be van zárva. A hipotézis kezdeti valószínűségét megerősíthetem újabb adatok begyűjtésével, például azzal, hogy kiszólok a szobámból és választ kérek. Jelentős szerepe van itt a kezdeti valószínűségeknek: mivel tudom, hogy Péter az emeleten van és kívülről nem lehet bejönni, igen valószínű, hogy Pál nyitotta ki az ajtót. Ezt a hipotézist megerősíti, hogy Pál válaszol nekem és elköszön hangosan – nagyon erősen valószínű, hogy ő az ajtónyitó, míg valamilyen trükkös elméletnek, mely szerint Péter elváltoztatott hangon válaszol nekem odakintről, alacsony a valószínűsége.

– Vonatkoztassuk ezt Istenre!

Swinburne a teizmust, vagyis azt, hogy létezik Isten a monoteista vallások értelmében, olyan magyarázatnak tekinti, amely a világot és benne az embert a lehető legteljesebben megmagyarázza. Mint ilyen, magas valószínűséggel bír: Isten léte tehát magasan valószínű. Ennek kiszámításához segítségül hívja a hipotézist alátámasztó evidenciákat, valamint a háttértudásunkat. Az evidenciák sokfélesége, a háttértudás tagoltsága, az ellenpéldák ereje bonyolultabbá teszi a mérlegelést. Ám elég nagyszámú evidenciával rendelkezünk, ilyen például megbízható személyek meggyőződése, a vallások tanítása, természetfeletti események beszámolói; s ellenpont is bőven adódik, főképp a rossz, a szenvedés formái. Fontos, hogy Swinburne szerint a teoréma alkalmazása nyomán nem kapunk magas értéket Isten létének valószínűségére vonatkozóan, mivel az evidenciák között nagy erővel jelennek meg az Isten létét tagadó nézetek. Ezzel szemben az evidenciák értékét megnöveli, hogy létezik vallási tapasztalat. Az ilyen meggyőződések megjelenítése az evidenciák között nagyban megerősíti ezt a tényezőt, aminek a hatása Isten létezésének a végeredményben adott magas valószínűsége.

– Hogyan lehetne mindezt egyszerűen összefoglalni?

Isten létezése azért valószínűbb, mint nem, mert a rendelkezésünkre álló evidenciák nagy száma nagyobb erőt képvisel, mint az ellentétes tartalmú állításoké. Komolyan kell venni, hogy Isten létét sokan kívánták bizonyítani, nem létének bizonyítására azonban csak kevesen vállalkoztak. Hasonlóan komolyan kell venni az életben tapasztalt szépséget, rendezettséget, a boldogságot, ami minden szenvedés ellenére újra meg újra érvényesül. Vagyis komolyan kell venni magunkat. Senki sem kíván magának hazudni (noha néha megteszi), és senki sem kíván magának lelki és testi nyomort. Ezzel szemben mindenki törekszik a boldogságra, és ennek forrásait megleli magában és a környezetében. Mindez hatalmas pozitívum, ami teljesebb magyarázatot kíván. A világmindenség formavilágának bizonyos egységessége, az alapvető rendezettség arra mutat, hogy a rosszal, a káosszal szemben érvényesül egy magasabb rendező elv. Az ilyen és hasonló tényezők sokak számára Isten léte melletti evidenciák, valószínűsítő bizonyítékok. Ha ezeket az evidenciákat halmozzuk, az összevidencia erős lesz, noha még ebben a formában is felmerül, hogy a meg nem érdemelt szenvedés milyen ellenerőt képvisel. Swinburne szerint még a legsúlyosabb szenvedés is tartalmazza a jó lehetőségeit, például bátorságunk edzését vagy a felebaráti szeretet gyakorlását. Ezért az evidenciák, különösen a vallási tapasztalat ténye jelentős, s ennek következménye, hogy Isten létezésének a valószínsége az egyenlet alkalmazása következtében magas: közelít az 1 értékéhez.

– Mennyire hozott újat az angol filozófus?

Swinburne gondolkodása a kidolgozottságban, a részletességben teljesen újszerű. A huszadik és huszonegyedik században senki nem alkotott az övéhez fogható, átfogó filozófiai apologetikát. Az alapgondolat, vagyis Isten léte mint valószínűség azonban nem új – már Pascal, Hume, Kant vagy Bolzano is foglalkozott az ide tartozó kérdések egy részével. Kant A tiszta ész kritikájának teológiai fejezetében darabokra szedi a hagyományos istenérveket. Egyedül a fizikoteológiai érv kapcsán mutat némi megértést, amely a világ rendezettségének tapasztalatából következtet a rendezettség forrására. Kant szerint nem következtethetünk a világteremtő létére, de egy végső „építőmester” létére igen. Kant ennek kapcsán megemlíti, hogy az érveket halmozhatjuk, ami erősíti a fizikoteológiai érv erejét. A téma tehát nem új, de ahogy Swinburne felhasználja mindezt a huszadik századi tudományfilozófiából kiindulva, egy matematikai egyenletet használva, az újszerű. Nem véletlenül támadt hatalmas irodalma pro és kont-ra. Swinburne iskolateremtőnek bizonyult: kidolgozottsága és az érvhalmozás kifejtése miatt lökést adott a filozófiai teológiának.

– Vannak más irányzatok is az apologetikában?

Swinburne gondolkodását nem mindenki osztja. Léteznek más megközelítések is, például a kontinentális vagy a tomista filozófiában. Thomas G. Weinandy, az amerikai katolikus püspöki konferencia teológiai tanácsadója például több kritikus cikket is közölt Swinburne-ről, mert szerinte rossz kiindulópontokat választ, istenképe pedig nem illeszkedik pontosan a keresztény istenfelfogáshoz. Ez utóbbi nyilván igaz, mert noha Swinburne a klasszikus teizmus mellett érvel, gyakran állítja, hogy Isten örökkévalósága időbeli örökkévalóság. Másfelől Swinburne mégis elkötelezett az alapvető keresztény tanok filozófiai alátámasztása mellett, amint erről az Isten volt Jézus? tanúskodik. E könyvben a szerző a teológiatörténet és a dogmatika számos kérdését tárgyalja filozófiai alapon. Éleselméjű racionalista gondolkodóról van szó, a misztérium szó talán elő sem fordul a könyvében.

– Miért tartotta fontosnak a vele való foglalkozást?

Húsz éve az ELTE-n kezdtem tanítani masszívan ateista közegben. Erre a közegre jellemző volt a vallás ópiumnak, babonának minősítése. Sok mindent átnéztem akkoriban, hogy mit lehetne ezzel szemben felmutatni. Gesztust akartam tenni a fenomenológiával nem szimpatizáló kortársak felé, ezért örültem Swinburne munkáinak. Amikor előadásokat kezdtem róla tartani, volt olyan kollégám, aki bejött a szobámba és azt javasolta, hogy most már egy híres ateista könyvét is fordítsam le, és arról is tartsak előadást. Amikor a fenomenológia és a vallásfilozófia kap-csolatát kezdtem taglalni, egyik kollégám azt állította, hogy neki e kérdésekhez nincs füle. A két kolléga közül az első egy évtizeddel később már vallásfilozófiai előadásokat tartott, a másik pedig buzgón taglalja a fenomenológia és a vallásfilozófia kapcsolatát. Emezeknél nevezetesebb eset Antony Flew-é, aki olyan szerepet töltött be a hetvenes-nyolcvanas években, mint ma Daniel Dennet vagy Richard Dawkins. Flew Swinburne könyveit olvasva felülvizsgálta ateizmusát, és egy általános-teista álláspontra helyezkedett. A Magyar Tudományos Akadémia egyébként előző magyar kötete, a Van Isten? 1999-es megjelenése után meg is hívta Swinburne-t Budapestre.

– Swinburne eredetileg anglikán volt, de aztán áttért a görögkeleti közösség hitére. Miért?

A háború alatt megtanult oroszul, s amikor az anglikanizmusban egyre inkább elfogadták a női papságot, a homoszexuálisok házasságát, ő úgy döntött, ortodox lesz. Szoros kapcsolatot épített ki orosz filozófusokkal. Valószínűleg az is közrejátszott az áttérésében, hogy a kereszténység szerinte legfolytonosabb alakja az ortodoxia, s ő a folytonosságnak nagy fontosságot tulajdonít. Az azért furcsa, hogy noha Swinburne nemigen nyitott a misztikára, mégis az ortodoxokat választotta.

– Lefordítják esetleg a nagy trilógiáját is?

Annak idején azért a kis esszéjét adtuk ki Isten létéről, mert a nagy könyvéhez nem találtunk kiadót. Most is népszerűsítő könyvet jelentettünk meg a Helikon segítségével. De Paár Tamás, a kötet fordítója, aki a Pázmányon tanítványunkként végzett, tervezi, hogy több munkát is lefordít Swinburne-től. A lehetséges érdeklődők közül a legtöbben ma már tudnak angolul, Swinburne köteteit pedig könnyű elérni.

– Ön megfogalmaz némi kritikát a vallási élményt illetően az angol filozófus felé a kötet utószavában. Mi a bírálat lényege?

A kortárs gondolkodás egy fontos aspektusa az, amit Swinburne képvisel. Én inkább bevezetőnek szánnám ahhoz a gondolkodáshoz, ami alámerül a vallási tapasztalat mélységeibe. Ezt a Vallásbölcselet című munkámban próbáltam összefoglalóan kifejteni, aztán ahogy keresgéltem a módját annak, hogy miként lehetne ezt a gondolkodást angolul is hozzáférhetővé tenni, azt az utat találtam, hogy nem vallásról beszélek angolul, hanem kinyilatkoztatásról. Tehát nem a religio fogalmát veszem alapul, hanem a revelációét. Swinburne egyébként segített is nekem ebben a munkában, ezért a most megjelenő angol nyelvű könyvem elején (Religion and Revelation after Auschwitz) neki is köszönetet mondok.

– Várhatunk még Swinburne-től valamit?

Swinburne már letette az asztalra az életművét. Bizonyos, hogy amíg ereje van, dolgozni fog – például vállalta, hogy nyári előadásokat tart Magyarországon is. A következő nemzedékek bizonyára továbbviszik az ő életművét. Egyébként a fellépése után kialakultak a frontok mellette és ellene, sokan próbálták beszorítani az apologétaszerepbe. Az Isten volt Jézus? igenlő kifejtése kihívás sokak szemében, de aki elolvassa a könyv fejtegetéseit, láthatja, hogy Swinburne komolyan végigviszi a gondolatmenetet. Swinburne nem egyszerűen apologéta, hanem korunk egyik legkiválóbb filozófusa, akinek életműve a legjelentősebbek közé tartozik. Mindenkinek, aki tájékozódni kíván, javaslom: olvassák Swinburne-t figyelmesen, de legyenek nyitottak másféle megközelítésekre is. A vallási gondolkodás igen gazdag, és benne sokféle felfogás megfér egymással.

Helikon, 2012. 200 oldal

Fordította Paár Tamás, a kötetet gondozta és az utószót írta Mezei Balázs.

Szilvay Gergely/Magyar Kurír

 

Utánpótlás

– evangelikuselet.hu –

Az eNET – Telekom Jelentés az internetgazdaságról című idei kutatása megerősíti, hogy kettészakadt az intenetezetők tábora a harminc év alattiakra és az annál idősebb korosztályokra. A fiatalok számára az internet vált a legfontosabb információforrássá, ugyanakkor ők nem az írott szövegeket, hanem a filmeket, videókat, képeket keresik rajta. Okostelefonjaikkal szinte szünet nélkül online életet élnek, és úgy használják a közösségi oldalakat, hogy azok még az e-mailt is feleslegessé teszik. Jelenleg úgy tűnik, a fiatalok más eszközökkel másképp és másra használják a netet, mint azok, akiknek az ő megszólításuk a feladatuk.

Bevándorlók és bennszülöttek

A harminc évnél fiatalabbak egészen korán – többségük már gyerekkorban – megkapták első mobiltelefonjukat, egészen fiatalon tanulták meg használni a számítógépet, és léptek ki az internetre. Éppen ezért nekik ezek az eszközök és technológiák olyan maguktól értetődők, mint a harminc év felettiek számára az olvasás.

A különbség gyakran a két generáció elnevezésében is tükröződik: a fiatalokat, akik ezen technológiák létrejötte után születtek, „digitális bennszülöttekként”, akik pedig előtte, azokat „digitális bevándorlókként” említik. Ezek az elnevezések Marc Prensky 2001-ben írt, Digitális bennszülöttek, digitális bevándorlók című cikkéből származnak, amelyben a szerző részletesen ismerteti a digitális technológiák használatával és az anélkül felnövő generációk közötti különbségeket, és noha a cikk már elmúlt tízéves, ma is helytállók a megállapításai.

A tévé és az internet az élen, a nyomtatott sajtó lemarad

A kutatás szerint a teljes népesség számára az internet és a tévé a két legfontosabb információforrás, viszont míg a fiatalok 88 százaléka használja az internetet, addig a harminc felettieknek csupán 45 százaléka. Az internethasználók táborán belül a használat intenzitásában már nincsenek nagy különbségek a korosztályok között.

A fiatalok már annyi időt töltenek az interneten, mint a tévé előtt, megelőzve ezzel az idősebbeket, akiknél a tévézésre szánt idő még mindig jóval több. A tévé és az internet használata közötti különbség nemcsak a ráfordított időben jelenik meg, hanem a fogyasztott tartalmakban is jelentős eltérések vannak: a fiatalok körében sokkal népszerűbbek a kisebb figyelmet igénylő, rövidebb műsorok (klipek, sorozatok), míg a nagyobb lélegzetű műsorokat (ismeretterjesztő filmek, egész estés filmek, hírműsorok) az idősebbek nézik gyakrabban.

A fiatalok sokkal kevésbé tartják fontosnak az írott sajtót mint információforrást, és a világhálón is kevesebbet olvasnak: alig több mint harmaduk olvas híreket az interneten. Persze szó sincs arról, hogy ne lenne igényük információkra, csak másképp fogyasztják és használják őket, elsősorban a nem írott tartalmak, a képek, a videók, a hanganyagok örvendenek nagy népszerűségnek köreikben.

Digitális szülemények: tartalomletöltés és közösségi oldalak

Abban is nagy különbség van a korosztályok között, hogy mire használják az internetet. A fiatalok sokkal bátrabban kezelik a letöltő szolgáltatásokat, főleg filmeket, sorozatokat, zenéket és szoftvereket, játékokat szereznek be. A harminc év alattiak a magánéletüket is sokkal intenzívebben élik az interneten: előszeretettel osztanak meg magukról képeket, videókat a közösségi oldalakon.

Az e-mailezés népszerűségében nincs különbség a két csoport között, de a kapcsolattartás másik jelentős területét, a közösségi oldalakat a fiatalok több mint kétharmada használja rendszeresen, míg a harminc felettieknek csak kevesebb mint negyven százaléka. Ez azt is jelenti, hogy a fiatalok között az e-mailt kezdi kiszorítani a közösségi oldalakon történő kapcsolattartás.

Miért fontos ez?

Marc Prensky fent említett cikkében radikális változásokról ír: a mostani új generáció nemcsak egy korábbi generáció továbbfejlődése némileg más szokásokkal, hanem egy olyan új képződmény, amelyre nem készítettük még fel a világunkat. Úgy tűnik, hogy a tanárok és a lelkészek – még többnyire digitális bevándorlók – teljesen más nyelvet használnak, mint azok, akikkel szót kellene érteniük. A tanórákon és az istentiszteleteken illik kikapcsolni a telefonokat, a fiatalok viszont egyre inkább frusztrálva érzik magukat ettől, az ő elutasításuktól pedig már a későbbi generációk sorsa is függ…

Nagy Bence

 

Egy óra alatt másolták le a Bibliát

– reformatus.hu –

Mintegy 2150 hallgató és egyetemi tanár másolta le 59 perc 52 másodperc alatt az egész Bibliát. Az akcióra a mexikói Nuevo Leónban található Montemorelos egyetemében került sor annak 70 éves fennállása alkalmából.

Az ötlet állítólag egy diáktól származott, és a húsz főből álló csoport három hónapig készítette elő az akciót. Nyolcvanöt segítő és egy jegyző felügyelete alatt másolt le minden résztvevő húsz-huszonöt igeverset. Azután a papíríveket rendszerezték, és az egyetemi könyvtárban egy kötetbe összefűzték. A könyvet, mely a „70. jubileumi év Bibliája” címet viseli, az egyetem Ellen G. White Kutatóközpontjában állítják ki.

„Nem maga a lemásolás volt a különleges, hanem a közösség egymással, Istennel és az ő igéjével eltöltött értékes ideje” – mondta Ismael Castillo Osuna, a Montemorelos-i Egyetem rektora. „Legnagyobb kívánságunk, hogy Isten igéje naponta gazdagítsa életünket” – tette hozzá.

A Hetednapi Adventista Egyház által 1942-ben alapított Montemorelos-i Egyetemen mintegy háromezer hallgató tanul, és kétszázötvenöt tanár tanít.